KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EP-képviselői mandátumának visszaadására szólította fel az MSZP Ujhelyi Istvánt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az MSZP felszólította európai parlamenti (EP-) képviselői mandátumának visszaadására a pártból vasárnap kilépett Ujhelyi Istvánt, és azt írták, rendezze tartozásait a szocialista párt felé.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményükben az MSZP azt írta: „csalódva, de barátsággal” gondolnak Ujhelyi Istvánra, és arra kérték, hogy „rendezze a szocialista párt felé az elmúlt években felhalmozott jelentős tartozását”.

Egyben felszólították EP-képviselői mandátumának visszaadására, amelyet a „Magyar Szocialista Párttól kapott” – tették hozzá.

Jelezték: sajnálattal vették tudomásul, hogy az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után Ujhelyi István úgy döntött, kilép a pártból.

Ujhelyi István – aki 2019-ben az MSZP és a Párbeszéd közös listájáról jutott az EP-be – vasárnap egy közösségi oldalán is megosztott nyílt levélben jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük