KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ennyit az EU-s korrupcióról: Eva Kailit elengedik, a nyomkövető is lekerül a volt EP-alelnökről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az illetékes brüsszeli ügyészség engedélyezte, hogy levegyék az elektronikus nyomkövetőt és elhagyhassa a házi őrizetet az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós botrányba keveredett, azóta leváltott alelnök, Eva Kaili – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap csütörtökön.

A tájékoztatás szerint Eva Kaili szabadlábon várhatja az EP-t érintő korrupciós ügyben végezett eljárás következő tárgyalását. Az ügyészség közleménye szerint a nyomozás ezen szakaszában a vádlott „már nem igényel fogva tartást” – közölte a napilap.

Emlékeztettek, Eva Kaili őrizetben tartását azért rendelték el április közepén, mert esetében fennállt az illegális tevékenység megismétlésének veszélye, a bizonyítékok eltüntetésének, vagy meghamisításának, valamint a szökés lehetősége.

Kailit a belga hatóságok egy korrupciós ügyben indított nyomozás során tartóztatták le, másokkal együtt december elején. Kaili édesapját, előállítását követően néhány nappal engedték szabadon. Kaili élettársa, az olasz Francesco Giorgi, valamint Pier Antonio Panzeri volt olasz szocialista EP-képviselő, nyomkövető viselése mellett, már korábban háziőrizetbe került. Mivel Panzeri kihallgatása során azt vallotta, hogy 120 ezer és 140 ezer euró közötti összeget adott át Mark Tarabellának, az Európai Parlament szocialista képviselőjének „a Katarral kapcsolatos ügyek intézésében nyújtott segítségéért”, a politikust február 10-én szintén letartóztatták. Az 59 éves belga EP-képviselő ügyében a hét elején döntött a belga ügyészség: engedélyezték az elektronikus nyomkövető eltávolítását és szintén elhagyhatta a házi őrizetet. Egy további gyanúsítottat, Andrea Cozzolino olasz európai parlamenti képviselőt február 11-én, Olaszországban tartóztatták le és helyezték házi őrizetbe.

A vád ellenük bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció.

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük