„Engem nem érdekel a politika…”
Feltételezendő, hogy még a világ eseményeire, nemhogy összefüggéseire sem figyelők is kezdenek rájönni, hogy csak a nyelvünket beszélők egyik célja, hazánk tönkre tétele, s azon belül a honszeretők kiüldözése, a maradék lassú elpusztítása.
A hazaárulók – ha egyáltalán tudják mi a Haza fogalma -, az aranyborjú körül táncikáló idegeneknek segédkeznek abban a reményben, hogy részesévé válhassanak az újból megszerzendő hatalomnak. Ehhez azon negyven százaléknyi hazai, bizonytalan szavazóra számítanak, akik közül oly sokan és gyakran váltogatják elveiket, mint normális ember a fehérneműjét. Utóbbiak ebbéli szokását nyugodtan átvehetnék az előbbiek, mert rájuk férne… Reménykedni pedig semmi okuk, mert az árulókat sehol sem kedvelik. Csak egyszeri használatra jók, mint náthás időben a papír zsebkendő, ami egy-két fújás után a szemét közé kerül, ahová való.
Még időben vagyunk a következő választásokig, rá lehet szokni a gondolkodásra és illene eltöprengeni azon is mennyit tettünk hazánkért, egymásért, magunkért, s mit tennénk a jövőben. Az országból való kimenekülés már nem lehet cél, hiszen a vörös-kék hazugságok köde feloszlóban van. Már senki sem hiszi, hogy Bécsben kávézót, cukrászdát nyithat, mert idegen alig kapna rá engedélyt, ugyanis dinasztiák viszik tovább s kihalás esetén is maguk közül választott lehet a működtető.
Az a sok kiüldözött, jó szakmával, diplomával rendelkező fiatal, aki borsos áron megfizetett heverőn húzza meg magát idegenben, napi 16-18 alantas munkával ledolgozott óra után már régen tudja, hogy az itthon kiüldözők becsapták. De magukat nem kímélve gyűjtik az aprót, mert ha anélkül jönnének haza, pontosan azok röhögnék szembe őket, akik itthon illegálisan meggazdagodva teremtették meg azokat a feltételeket, hogy rajtuk kívül más ne tudjon boldogulni. Csak a tárt karokkal várt idegenek, őket mindenben segítik, aztán csodálkozhatunk, hogy a fejünkre nőttek és saját hazánkban úgy érezhetjük magunkat, mint a kinti magyarok – megtűrtként.
Éppen ideje lenne az állandó csodálkozás, acsarkodás és ujjal egymásra mutogatás helyett a saját érdekeinket védve azt megtartani, majd után segíteni azon idegeneket, akik megérdemlik.
De csak módjával, hisz már tudhatjuk, vannak olyan népcsoportok, akik egymást sem bírják elviselni, ezért a szélrózsa minden irányába széledve, uralmuk alá vonják, mindenükből kiforgatva az őslakosságot.
Nem minden idegen szép és okos, azért, mert azt állítják magukról. Nem egyszer előfordult már a történelem során, hogy sokan állítottak valamit egy ellen és mégis utóbbinak volt igaza…
A mai kor tömegtájékoztatási eszközeivel pillanatok alatt az sulykolják az emberekbe, amit akarnak. De ez kétélű, mert másodpercek alatt az ellenkezőjéről is meg lehet győződni.
Az „engem nem érdekel a politika…” hozzáállást el kell felejteni, mert attól, hogy valakit nem érdekel, még is élete nagy része. Igenis figyeljünk oda, gondolkodjunk el, hogy kevesebb legyen a bizonytalankodó, ingadozó, akik miatt évekre jobbá vagy rosszabbá fordulhat az egész ország sorsa. Nem megéri?
V.A.
Nemzeti InternetFigyelő
Kapcsolódó cikkek:
LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű
Bizonyára az a több, mint 4 millió nyomorba juttatott magyar is ekként gondolkodott: “engem nem érdekel a politika…”
…és a politika nyomorba juttatta.
Amit a hatalom sulykol az emberekbe, azt mindig nagyon alaposan át kell gondolni, mert azzal valami aljasságot akarnak!
Nagy Péter
Azok a bizonyos hazaárulók nem is hazaárulók. Legalábbis zömében. A „nagy emberek” 99%-a nem magyar, csak annak mondja magát. Tetszik, amikor a mostani nagyfőnök azt mondja a szónoklatában, hogy „mi, magyarok …”. Vicces ez az ő szájából. Még nem ő hazájuk ez az ország, de azon dolgoznak, hogy az legyen. A bárgyú magyar meg nem gondolkodik, hanem hisz. Mint a vadak. Aki úgy beszél mint ők, nagyjából úgy néz ki (a különbözőségek észrevételére már sikeresen képtelenné tették a többséget), mint ők abban megbíznak. Annak hisznek. A hit pedig kényelmes dolog. Amiben hiszünk, azon nem gondolkodunk. Azért hívják „hit”-nek. Mint Pumba. „Én nem gondolkodom, én tudom”.
Ebből következik, hogy nem csak a bizonytalankodókkal, az ingadozókkal van baj. Azokkal is, akik teljesen biztosak hibás döntéseikben. Akik megeszik a gyilkos galócát, azok is biztosak voltak benne, hogy az ehető gomba. Aztán elpusztulnak. Pedig nem ingadoztak egy percet sem. Ami a fő iránymutatónak kellene, hogy legyen, az pedig az, hogy nem a vezetőket kell követni. Hanem azt amit a vető követ. Már csak azért is, mert csak így vehető észre, ha a vezető rossz irányba vezet.
eSzeL