KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

EMNP: nem szabad lemondani a húsz százalékos nyelvhasználati küszöb csökkentéséről

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A közigazgatási törvénykönyv módosítása kapcsán az EMNP arra kéri az RMDSZ-t, ne tegyen le a 20 százalékos nyelvhasználati küszöb csökkentéséről, és tegyék kötelezővé a magyar lakosság számarányának megfelelő, magyar nyelvet beszélő önkormányzati dolgozók alkalmazását.

Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke (kronika.ro/EMNP)

Az Erdélyi Magyar Néppárt azzal kapcsolatban foglalt állást, hogy a bukaresti szenátus a szociálliberális kormánytöbbség és az RMDSZ voksaival hétfőn elfogadta a közigazgatási törvénykönyvet, amely egyebek mellett a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozza. A módosítások között szerepel többek között, hogy a településnevek mellett a közterületek elnevezéseit is fel kell majd tüntetni a kisebbségi nyelveken azokon a településeken, ahol valamely kisebbség teszi ki a lakosság legalább 20 százalékát.

Elfogadta a szenátus a kisebbségi anyanyelvhasználatot is szabályozó közigazgatási törvénykönyvet

Az EMNP úgy véli: ismerve a román döntéshozók gyakorta felerősödő, az idei centenáriumi évben jócskán megtapasztalt magyarellenességét, nem szabad a településvezetők jóindulatára bízni a magyar nyelv intézményes használatának biztosítását, valamint a többnyelvű feliratok kihelyezését.

Soós Sándor, az alakulat országos alelnöke szerdai közleményében tévesnek nevezte az RMDSZ azon érvelését, hogy az új közigazgatási törvény immár nem akadályozza a 20 százalék alatti magyar közösségek számára a szabad nyelvhasználatot a közigazgatásban, valamint a többnyelvű feliratok kihelyezését, ezért nem is szükséges a 10 százalékos küszöb elérése. (Tavaly az RMDSZ még úgy módosította volna a helyi közigazgatási törvényt, hogy húszról tíz százalékra csökkenjen az anyanyelvhasználati küszöb a kisebbségek által is lakott településeken).

„Meggyőződésünk, hogy törvényi garanciára van szükség ahhoz, hogy a valós többnyelvűség létrejöjjön, ezért kiemelten fontos, hogy a törvény meghatározza a mulasztás esetén kiróható szankciókat, valamint a többnyelvűség kötelezővé tételekor ne csak a közösség százalékos arányát, hanem konkrét lélekszámát is vegyék figyelembe” – kezdeményezi Soós. A néppárti politikus ugyanígy kiemelten fontosnak tartja, hogy az önkormányzatokban a magyar közösség számarányának megfelelően alkalmazzanak magyar nyelven is beszélő dolgozókat, az alkalmazásnál vegyék figyelembe ezen szempontot.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Szorgalmazza azt is, hogy az állampolgárok számára elérhető formanyomtatványokat kétnyelvűsítsék, hogy azok – a csak magyar nyelvű űrlapok esetében felmerülő fordítási folyamatok során – ne akadjanak el a román bürokrácia útvesztőjében, s úgy az ügyfél, mint az ügyintéző egyaránt megértse a nyomtatványon szereplő információkat. Az EMNP egyúttal arra kéri a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet, hogy juttassa el az érintett önkormányzatokhoz a kétnyelvű formanyomtatványokat, s ajánlják azokat használatra.

EuroCom – Romániai Sajtófigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “EMNP: nem szabad lemondani a húsz százalékos nyelvhasználati küszöb csökkentéséről

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük