KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Emlékezzünk!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
hargita
Hargita

Budapest egyik belső kerületében van egy földdarab, amitől nagyon nehéz elszakadni. Mágikus ereje van. Aki elköltözött, sóvárogva vágyik vissza, aki maradt, csak a halál viheti el.

Régebben, mit sem tudván erről, arra jártamban csak átsiklott a tekintetem az utcáról jelentéktelen, hosszú épülettömbön. Mígnem ott lakó ismerősöm egyszer meghívott, de kikötötte, hogy a kapunál találkozzunk, mert egyedül nem találnék hozzá. – Minek nézel te engem? – gondoltam magamban, de később, a G, H, L, J, E, K jelű, két- és egyszintes tömbök belső kertjeiben szegélyezett utcácskákban tényleg nehéz lett volna odatalálni az ötszáz valahány számozásig. – Postás, mentős, tűzoltó legyen a talpán, aki hamar idetalál. – mondtam ismerősömnek, aki válaszul sejtelmesen mosolygott. Ezen akkor átsiklottam, mert figyelmem az ég felé nyúló, sudár fenyőfák kötötték le. – kis Erdély – szakadt ki belőlem. – Igen – válaszolt ismerősöm. Az évtizedekkel ezelőtt átcsempészett apró csemeték, magok emlékeztetve pótolják a kényszerűségből elhagyott otthont – itthon. Hasonlatosan azon megtépett lelkű emberekhez, akik hónapokig az őket átszállított vagonokban kényszerültek lakni, illetve a „szerencsésebbje” az akkori hírhedt Auguszta-telep lécekből tákolt barakkjaiban kapott elhelyezést.

Mindez egy pazar palotában, pompás körülmények között született embertelen döntés eredményeként alakult így, 1920. június 4-én, ami feledhetetlen és megbocsáthatatlan.

Ezt követően a beteges kéjjel szétszaggatott, mesterségesen kicsire zsugorított hazánkban a tömegével jött menekülteknek Horthy Miklós kormányzó úr, pár hónap alatt építtetett átmenetileg gondolt telepet, a az elrendezésével jelentősen megnehezítette az idegen üldözők általi célszemélyek megtalálását. Az átmenetből öröknek hitt lét lett, mert a fel-felcsillanó, változó remények sorra odalettek. Az elveszettek kárpótlására kertész varázsolt rózsalugasokat a belső kertekben, alattuk kis asztalkákon csendben sakkoztak szabadidejükben a férfiak, míg egy idős hölgy, nagy nehézségek árán áthozott zongoráján finoman érintve a billentyűket, halk muzsikával csitította a háborgó lelkeket.

Ez is érdekelheti:  Ezt gondolja a kapcsolati erőszak szakértője Varga Judit megdöbbentő bejegyzéséről

Hangoskodás nem igen volt. Tisztelettel voltak egymás iránt, annak ellenére, hogy az összezsúfoltak között nagy rangkülönbségek voltak. A fordulat után sem okozott gondot, hogy volt apáca mellett idecseppent szerb hercegi sarj lakott, vagy az egykori honvéd tábornok fogadott fia történelmi nevével csintalankodott, akiből később neves író vált.

A visszatérés reményét vesztettek nem hagyták el magukat. A lányokból tanító, tanár lett, a fiúk főleg orvosként, mérnökként reppentek másfelé.

Mindenki igyekezett megtalálni számítását, hiszen akkoriban három-négy gyerekszájat kellett etetni. Belemerültek a munkába, mindent elvállaltak. Egy Barabás leszármazott  megrendelésre festett hatalmas vásznakra szép arcú, de a kor követelményeinek megfelelő vaskos, harcos embereket, majd vasárnap a kis Teréz templomban könnyített lelkén. A hétköznapok valóságától menekülve azt sem tudta mi volt az akkori pénz értéke. Így fordulhatott elő, hogy a szomszédban lakott asszonylányához menve, az így-úgy megtakarított, zsebkendője sarkába csomózott filléreket oszlopba állítva a konyhaasztalon közölte, hogy ezzel járul hozzá erdélyi hazautazásukhoz. A naiv jóindulat láttán a sírva fakadt lány átölelte apját, aki meg volt győződve, hogy sokat segített.

Később, az áttelepült idősek örök fájdalommal a szívükben elmentek, s helyükbe harsány prolik költöztek. A keveredés ekkor kezdődött. Az egyik, grófkisasszonynak született szép, intelligens lány a család ellenkezése ellenére hozzáment egy jóképű, nagydumás, erőszakos jampihoz, aki többet volt börtönben, mint szabadon. A vegyes házasságok, kapcsolatok által megváltozott légkör akkor enyhült, amikor a három évenként idelátogatott rokonság természetes kedvessége elbűvölte a prolikat. Aztán visszatértek saját szokásaikhoz, a teli bendőt szesszel alaposan meglocsolva hétköznapi életükhöz, hiszen Trianonról nem hallottak, de nem is akartak.

A ’90-es évek fordulóján újabb hullámban települtek át, lakásokat vásárolva a telepen. Vidámak, felszabadultak voltak. Egy ideig. Míg a prolik le nem románozták őket. Igazi románok jöttek. Egyikük kis közértet nyitott, s a prolikat ingyen felessel csábította magához. – Imadlak magyarok! – hangoztatta gyakran, aztán a mája kivitte a temetőbe, annyit ivott az általa meghívottakkal. A román lányok viszont magyar fiúkhoz költöztek. Tiszták, háziasok, de állandóan elégedetlenek voltak, annak ellenére, hogy szerettek itt élni.  Mint ahogy az ideköltözött palesztinok és fölöttük a zsidók. Látszólag egymással is jól kijöttek.

Ez is érdekelheti:  BRICS: Tények és tervek

Itt, minden náció jól érzi magát.

Csak az a kérdés, hogy akkor miért ütnek, vernek, rúgnak, aláznak bennünket?

Mert hagyjuk magunkat.

Alaptalanul érezzük magunkat kicsiknek, s ha időben mernénk lépni és meg(vissza)kaparintani ami jogosan illetne bennünket, biztos megbecsülésben, nagy tiszteletben lenne részünk.

Az „úgysem sikerül”, „minek ezt vagy azt” legyintéssel elintézetteket el kell felejteni. Érdekeinket tűzzel-vassal érvényesíteni kellene, nem meghunyászkodni, idegeneket kiszolgálni, életünket és vérünket állandóan feláldozni.

Ez nem vált be. De ellenségeink elvárása sem, amit 94 éve kiötlöttek, mert a magyarok lakta Magyarország habár csonkán, de megmaradt és jobb, ha belenyugszanak, addig marad fenn, mint az övéké.

Itt, a pesti kis Erdélyben lépdelve, ahol néhány évvel ezelőtt tiszta, egyenes tekintetű idősek adták tovább erős hitüket az arra érdemeseknek, a magyarságukban megrendülteknek, a fejüket kivándorláson törőknek. Üzenetük mindörökre érvényes: itt kell értéket teremteni egymásnak, nem pedig másnak!

V.A.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Emlékezzünk!

  1. Eucharistia
    Az Úr nem ment el, itt maradt.
    Őbelőle táplálkozunk.
    Óh különös, szent, nagy titok!
    Az Istent esszük, mint az ős
    törzsek borzongó lagzikon
    ették-itták királyaik
    husát-vérét, hogy óriás
    halott királyok ereje
    szállna mellükbe – de a mi
    királyunk, Krisztus, nem halott!
    A mi királyunk eleven!
    A gyenge bárány nem totem.
    A Megváltó nem törzsvezér.
    Ereje több, ereje más:
    ő óriásabb óriás!
    ki két karjával általér
    minden családot s törzseket.
    Egyik karja az Igazság,
    másik karja a Szeretet…
    Mit ér nekünk a Test, a Vér,
    ha szellemében szellemünk
    nem részes és ugy vesszük Őt
    magunkhoz, mint ama vadak
    a tetemet vagy totemet?
    Áradj belénk hát, óh örök
    igazság és szent szeretet!
    Oldozd meg a bilincseket
    amikkel törzs és vér leköt,
    hogy szellem és ne hús tegyen
    magyarrá, s nőjünk ég felé,
    testvér-népek közt, mint a fák,
    kiket mennyből táplál a Nap.
    1938. márc./Babits Mihály/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük