Eltűnő, felszívódó madjar testvéreink. (A kazahsztáni cseheket hazatelepítette a cseh kormány)
Beszélgetés a Nakipov testvérekkel
-A mostani gyűlés (szagai kurultaj) kizárólagos célja, hogy a két népet, a magyart és a madjart egymáshoz közelítsük.
– Ápolják a kapcsolatokat a Kazahsztán-szerte szétszórt madjarok?
– Rokonok révén. (NIF: Tehát teljesen természetes!)
– A határon túl vannak nagyobb madjar közösségek?
– Igen, a magyarok a Kárpát-medencében – mondja Ajbek Nakipov.
NIF: Ők számon tartanak bennünket, de mi nem őket. Nem teszünk értük semmit. A folytonosan idegenszívűeket hatalomra juttató, identitásában alig magyar nép, ilyen módon fejezi ki akaratát: nem érdekeltek bennünket!
Majd lesz ez másképp is, ha a 1,5 milliós muzulmánságból kapunk majd egy nagy adagot, mivel mi eresztettünk rá az EU-ra legalább 1 milliót.
Biró András Zsolt, humán-biológus, antropológus, a Magyar Természettudományi Múzeum kutatója tartott előadást a Történelemórán. Genetikai vizsgálatok igazolják, hogy a magyarok, a legközelebbi rokonai a kazahsztáni madjar törzsnek. A videó 1 óra 31 perc.
Meiramgali Telibai, Kurmangazi testvére, aki vámhivatalnok az orosz határ melletti Kosztanaj városban, szintén aktív szervezője a szagai madjar kurultajnak.
– Mi is a Kazahsztánt megalapító törzsek közé tartozunk, de azt nehéz megmondani, pontosan honnan származunk. Annyit tudunk, hogy ősapánknak, Madjar vezérnek volt még két testvére: Aldjar és Kudjar. És hogy nemcsak a torgaji Szarikopa-tó környékén élnek argün-madjarok, de az észak-kazahsztáni Petropavlovszk környékén is a kiri-madjarok és az orosz Omszk város körzetében a kipcsak-madjarok – sorolja Meiramgali.
A Madjar törzs egyes csoportjai a mai Üzbegisztán területén, az Aral-tó déli partjainál is fellelhetőek (Qazad darya-környéke).
++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++
2005-töl (Magyarország belépése az EU-ba) 2007-ig (Románia belépése az EU-ba) volt egy olyan rövid periódus, amelyre felkészülve előre ki lehetett volna használni az egyedülálló lehetőséget és a Történelmi Magyarország területein kívül élő magyarságot, alig magyarságot és magyarul már nem beszélő magyar származásúakat hazacsábítani és haza is telepíteni az Anyaországba. Ha lett volna magyar kormány hatalmon és nem idegenszívűek és -származásúak, akkor ezt meg is tették volna. Milliós tömeget lehetett volna hazahozni, ahogy tették ezt a németek Helmut Schmidt kancellár ideje alatt, amikor a népinek nevezett németeket a világ minden tájáról hazacsalták. Képesek voltak még fejpénzben is megegyezni az olyan véreskezű diktátorokkal mint Csausészku, akitől több milliárd Márkára (Pacepa román külügyi hírszerzési tábornok információja) vásároltak vissza majdnem 1 millió erdélyi szászt és svábot. Tudjuk még az MVSZ 90-es évek eleji kongresszusairól, hogy Kazahsztánból is hányan telepedtek volna haza. A kazahsztáni magyar öregek tanácsa ezt el is döntötte és írásban megfogalmazott kérést juttattak el az akkori “magyar” kormányhoz. Ezt a kérésüket a MVSz is támogatta, különösen annak a Stratégiai Bizottsága és elnöke Dr. Marácz László és Dr. Sebestyén Teleki István a szakértő koordinátora. Ázsiából, Moldáviából és az emigrációból minden erre készséget mutató magyart haza kellett volna hozni. Nem pedig az erdélyi magyarságot, ahogy ezt a titkos orbáni nemzetstratégia elképzeli, elrángatni ősi lakhelyéről, és kiüríteni azt a nagy területet, amely a magyar államiság folytonosságát a török idők alatt garantálta.
Hazatelepítési stratégia a MVSZ-ben már 2004-ben ki volt dolgozva és pl. a kazahsztáni Kulturális Szervezet és az Kazahsztáni Öregek Tanácsa el is fogadta a hazatelepülést, mint megmaradásuk egyetlen valós lehetősége.
Idézet a Dr. Marácz László és Dr. Sebestyén T. István által kidolgozott nemzetstratégiai dolgozatból:
“5. A Kárpátmedencén kívül élő magyarság hazatelepítési programját kormányszinten be kell indítani és koordinálni!
-Az 1994 októberi MVSz- közgyűlésen a kazahsztáni magyarok hazatelepítése meg lett szavazva. Ennek a hazatelepítési folyamatnak főpróbának (pilot-projekt) kell lennie a nagyobb méretű, összefogott visszatelepítési folyamat kidolgozásához.
Kellékek: szervezőbizottság;
Termékek: egységes magyar nemzet koncepció „minden magyar felelős minden magyarért!“ erősítése; súlyos demográfiai helyzetünk javítása.
Költségvetés: …
Időrend: minél előbb”
Az MVSZ Nemzetstratégiai Kongresszusának zárónyilatkozatának meghozatalát, közzétételét, megvalósítását a Horn-kormány ott gátolta, bojkottálta, ahol tudta. Nem lehetett sehol közzétenni. Később Patrubány “jogara” alatt mindkét stratéga az MVSZ-ből balkáni módon el lett távolítva.
Van még egyáltalán a magyaroknak országa, ahol a magyar érdek feltételek nélkül érvényesül?
Mint antagonizmust hírül adjuk, hogy A kazahsztáni csehek utolsó csoportjának hazatelepítését is megszervezte és kivitelezte a cseh kormány. A cseheknek van hazájuk!!!
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Hiszen ezért sok a felelős , mert a magyarság nagyobb hányada nem is tudja –elég szomorú, és a migráns bandával küszködünk–