KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Eltemették dr. Grespik László nemzeti jogvédőt a budai Szentimrevárosban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Budai Ciszterci Szent Imre Plébániatemplomban szombaton 13 órakor kezdődött dr. Grespik László ügyvéd, nemzeti jogvédő temetési szertartása. A Villányi úti plébániatemplomot teljesen megtöltötték a családtagok, kollégák, barátok és tisztelők. A római katolikus szertartás szerinti beszentelést Urr Zsolt Ipoly atya végezte. Grespik László földi maradványait a plébániatemplom urnatemetőjében helyezték el. Sinkovits-Vitay András színművész Wass Albert, Ratkó József és Vörösmarty Mihály egy-egy prózai, illetve lírai művének elmondásával búcsúzott Grespik Lászlótól.

Dr. vitéz Grespik László ravatala

A hideg időjárás ellenére teljesen megtelt gyászolókkal a Budapest XI. kerületi Szent Imre Plébániatemplom dr. Grespik László szombati temetési szertatására. Urr Zsolt Ipoly, a gyászszertartást celebráló atya Szent Lukács evangéliumából Jézusnak a tanítványaihoz intézett mondását idézte: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák. Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”

Urr Zsolt Ipoly atya

Ipoly atya ezután azt mondta a gyászolóknak: Az evangélium igéje arról szól, hogy nem tudjuk, mikor jön a tolvaj, s éppen ezért állandóan ébernek kell lennünk. Az ember élete mindössze néhány évtizedig tart, s nem mindegy, hogy ezt az időt miképpen éljük meg, milyen tartalommal telítjük azt meg. A halál is mindig úgy jön, mint a tolvaj, s a pillanat, amely elszakít bennünket a másiktól, az mindig tolvaj, s ezért a készenlét az ember alapállapota. Mi még itt vagyunk, körbevesszük a ravatalt, de holnap talán tőlünk fognak búcsúzni. De mit hagyunk magunk után? – tette föl a kérdést az atya. László testvérünk, hithű, buzgó, mindenre nyitott volt. Ebben a pillanatban még gyász van a szívünkben, de a keresztény ember túllép a fájdalmon, mert tudjuk azt, hogy az ő élete az elmúlással teljessé vált Isten előtt. Mi ma ettől a teljes élettől búcsúzunk. László testvérünk gondolatai, baráti üdvözlése, erős kézfogása, barátsága, szeretete és odafigyelése tovább élnek bennünk, mondta Ipoly atya.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok
Díszőrség Grespik László ravatalánál

Dr. Zétényi Zsolt nemzeti jogvédő, akit Grespik László példaképének és tanítómesterének vallott, búcsúztatója elején elmondta: Elment egy jó barát, példás családapa, akit az egész magyar nemzet gyászol. Zétényi emlékezett a Nemzeti Jogvédő Szolgálat egykori, sokat és sokak által támadott elnökére is, aki annak idején, a 2000 és 2002 közötti hivatali ideje alatt rámutatott: a külföldiek igen sok tulajdonra tesznek szert a magyar fővárosban, s ezáltal felverik az ingatlanárakat. A jogvédőtárs hangsúlyozta: Grespik Lászlót azért gyászolja az egész magyarság, mert amellett, hogy a 2006-os rendőrterror és az azt követő törvénytelenségek sértettjeinek védelmére kelt, nekik jogi segítséget nyújtott, igyekezett felvenni a küzdelmet a trianoni diktátum igazságtalan következményeivel is. „Az igazság nem attól függ, hogy hányan mondják, hanem az igazság mibenlétében függ. És igazunk van” – idézte Zétényi Zsolt Grespik László utolsó, tavaly november 30-án, az Országház előtti beszédének mondatait.

Sinkovits-Vitay András felovas

Sinkovits-Vitay András színművész a gyászszertartás idején fölolvasott egy Wass Albert-novellát, majd elszavalta Ratkó József egyik versét és végül elmondta Vörösmarty Mihály Szózatát.

H. J. – Kuruc.info

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Eltemették dr. Grespik László nemzeti jogvédőt a budai Szentimrevárosban

  1. 2
    ISTEN VELED, NYUGODJ BÉKÉBEN DR.GRESPIK LÁSZLÓ HŐSÜNK!

    HAGYATÉKA

    ITT ELMONDJA TÜNTETÉSEN ELHANGZOTT BESZÉDÉBŐL ISMÉTELTEN A LÉNYEGET KUBINYI TAMÁS ÚRNAK:
    UTOLSÓ ÜZENET 1:11:11 ÓRÁNÁL
    https://www.youtube.com/watch?v=Znd-iaIIpiQ
    EZEN ÍRÁSOM VÉGÉN EGY KÉRELEMMEL FORDULOK KUBINYI TAMÁS ÚRHOZ!

    Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi ÖSSZEZSUGORÍTOTT ÁLLAPOT A DIKTÁTUMMAL ÁTRAJZOLT MAGYARORSZÁGI TÉRKÉP ÉS A BENNE LEVŐ működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar NÉP – NEMZET érdekét.

    Hisszük, hogy EREDETI FORMÁBAN ÉS RENDBEN kell működnie, nem pedig egy függőségen alapuló, kiszolgáltatott rendszert kell fenntartania.

    Korszerű, demokratikus, szakmai alapokon nyugvó rendszert akarunk, amit nem a félelem, hanem a közös tenni akarás vezérel.

    Szeretnénk együttműködni MINDENKIVEL annak érdekében, hogy a magyar NÉP-NEMZET az általa megérdemelt helyet foglalhassa el a világban.

    IGAZSÁGOT – TISZTÁNLÁTÁST
    · http://karpatiharsona.info/index.php?option=com_content&view=article&id=14837:igazsagot-tisztanlatast&catid=76:mihalyi-molnar-laszlo-szepsi-felvidek&Itemid=72
    ·
    (4 értékelés)
    Mihályi Molnár László, Szepsi, (Felvidék)
    Szerkesztette: szerkesztőség
    2016. október 07. péntek, 17:44
    Miért jogos és időszerű a trianoni diktátum felülvizsgálása?!Ma már bizonyíthatóan nemzetközi bűnténynek könyvelhető el a Magyar Királyság ezer évig egységes területét feldaraboló trianoni békeszerződés, amelyet sem békét hozónak, sem szerződésnek nem lehet nevezni. *Miért bűntény?- Magyarország a háború kitörésekor nem volt független állam, hanem az Osztrák-Magyar Monarchia része, tehát nem volt, mert nem lehetett a világháború kezdeményezője (amivel főleg a háború révén meggazdagodó franciaországi és angliai bankok befolyása alatt lévő kormányok és sajtótermékek vádolták, amivel jogalapot teremtettek a szigorú megbüntetésre).- Magyarország (Magyar Királyság) a keresztény Európa védelmében vívott 1526-os mohácsi csata után részben török megszállás és részben (később teljesen) Habsburg osztrák uralom alá került, ami ellen többször is függetlenségi szabadságharcot kellett vívnia (pl. 1703-1711. Rákóczi, 1848-49. Kossuth). 1849-ben Ausztria akaratából, orosz haderő bevetésével, Nyugat-Európa uralkodóinak hallgatólagos beleegyezésével eltiporták Magyarország önállóságát.- A Magyar Királyság a fennállása és önállósága alatt nem folytatott hódító háborút. Területe a Kárpát-medencére terjed ki, amit korábban hun és avar őseink is birtokoltak. Időleges vagy hosszabb területi gyarapodása csak csatlakozás (Horvátország Szent László meghívása óta) vagy házasságok révén történt. Ellenben több esetben kellett védekeznie idegen hódítás ellen (tatárok 1241, törökök a 14. századtól), s lett Európa védőpajzsa, amely során saját lakosságának jelentős része elpusztult vagy rabságba került, de befogadott menekülőket (tatárok elől a kun és besenyő csoportokat, német telepeseket, majd a török hódítás elől menekülő román, szerb és más szláv népeket, később galíciai zsidókat is). Így vált jeletős számú más nemzetiség országává is. Például az északi részekre befogadott cseh, lengyel, ruszin, fehér horvát, goral szláv népcsoportokból alakult ki a 15. századot követően egy szláv(ma szlovák) nemzeti közösség, amelynek egységes köznyelve még a XX. század elején sem volt.- Magyarország a Habsburg uralom alatt nem lehetett (a rágalmazó vádpontok szerinti) más népek elnyomója, hiszen osztrák irányítás alatt állt, és latin majd német nyelv volt hivatalos. A magyar nyelv csak 1843-at követően vált hivatalossá. Tehát hazugság mindaz, amit a cseh, román és szerb propaganda nyomán Magyarországgal kapcsolatban az angol és francia sajtó is felhasznált valódi céljainak leplezésére, saját népük megtévesztésére. – 1849 és 1867 között osztrák diktatúra, önkényuralom volt. Az 1867-es kiegyezést követően a duális Osztrák-Magyar Morchiában a külügy, pénzügy és hadügy nem állt magyar hatáskörben. Magyarország nem is készülhetett háborút indítani, és nem mellesleg a hadviselő hatalmak közül 1914-ben a Monarchia számított legkevésbé arra, hogy háborúba lép, és a legkevésbé volt erre felkészülve. (ellentétben Franciaországgal, Angliával, Németországgal és Oroszországgal!)- A békediktátum a történelmi jogfolytonosság elvét követve a Cseh Királyság, Lengyel Királyság, Román Királyság, Szerb Királyság jogfolytonosságának helyreállítását elfogadta, de az osztrákok által leigázott Magyar Királyságról szándékosan „elfeledkezett”. Ellenkezőleg, a fentieket Magyarország területeivel „ajándékozta” meg, és valójában franciaországi bankok befektetési területévé tette, így azok lettek a háború busás haszonélvezői. Leginkább tehát azok érdekében állt a háborús konfliktus, mert bizonyíthatóan ugyanazok a bankok adtak magas kamatra hiteleket a győztes kormányoknak a fegyverkezésre már a háború kitörése előtt. Ezért nem engedték a békekötést 1916-ban, és szedték rá az USA-t a hadbalépésre, hogy befektetéseik el ne veszenek. – A háború és az új határok megrajzolása gazdasági érdekeket szolgált! A határok megállapításánál nem vették figyelembe sem a nemzetiségi, sem a népesedési, sem a történelmileg kialakult közigazgatási viszonyokat. Csakis a győztesektől függő (azok befektetési területévé váló) utódállamok gazdasági stabilitásának szempontjai számítottak (vasút, nyersanyag, bánya, csomópont). Például a színmagyar Csallóköz csak azért került Csehszlovákiához, hogy az iparra épülő cseh területeknek legyen élelmiszerforrása, mert az ország több milliárdos kölcsönöket kapott a franciaországi bankoktól például a fegyverkezésre, védelmi művek építésére (amit szintén francia cégek kaptak meg!), és a kamatokat törleszteni kellett. (szinte nevetséges, hogy a Csallóközt egyenlő értékűnek minősítve az eredetileg Csehszlovákiához rendelt Sátoraljaújhellyel „cserélték le” a tárgyalások során.) Tehát a fizetőképesség volt elsőrendű! Ugyanakkor a megcsonkított Magyarország ugyanezen bankoktól nem kapott, hiába kért hitelt a talpraálláshoz, mert a pénzvilág abban reménykedett, hogy a csődbe jutó ország önként behódol, és olcsón felvásárolható lesz. Csak Olaszország (Mussolini) segített, s ezzel újra kényszerpályára terelték Magyarországot! Még az 1938-as foci VB-t is ezért kellett elbuknunk, hogy majd kedvező (bécsi) döntés születhessék. – A háború legnagyobb haszonélvezői a szélsőséges és keresztényellenes cionista befolyás alatt álló bankok voltak, ezért volt érdekük a minél kiterjedtebb, hosszabb ideig elhúzódó fegyveres konfliktus fenntartása, és ennek érdekében juttattak hatalomra olyan kormányokat, amelyek ennek szolgálatában cselekedtek. Ugyanezen bankok finaszírozzák azóta is, most is a legnagyobb háborús konfliktusokat.- A trónörökös szarajevói meggyilkolása után az osztrák császár azonnal hadat kívánt üzenni Szerbiának, de erre csak egy hónap múlva került sor, mert Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte. 1918-ban Tisza a királytól engedélyt kapott, hogy nyilvánosságra hozhassa az 1914-es történéseket. Október 17-én bejelentette, hogy dokumentumokkal fogja alátámasztani, hogy ellenfeleik tervszerű aknamunkával törekedtek Magyarország megalázására és tönkretételére. Mielőtt ezt megtehette volna, cionista ügynökök végeztek vele (a későbbi judeobolsevik rendszer szabadkőműves hadügyminisztere Schwartz-Pogány is köztük lehetett). A német diplomácia zsaroló magatartásának volt jelentős szerepe abban, hogy Tiszát a háború mellé állítsák, tudatva, hogy a háború elkerülhetetlen, de Magyarországot sem a románokkal, sem az oroszokkal szemben nem fogják megvédeni, ha nem csatlakozik. Látható, hogy a békediktátumot aljas haszonélvezési célból, aljas indokokkal, hamis adatokkal és hamisított dokumentumokkal támasztották alá, ahol a magyar félnek csak látszólagosan adták meg a védekezés jogát, mert a tárgyalásokon nem vehetett rész, s amikor megszólalási jogot kapott (1920, január), akkor már a döntés megszületett, és csak a látszat megőrzése miatt kapott szót az odarendelt magyar delegáció. Az aláírás pedig erőszak hatására történt, mert Magyarország idegen megszállás alatt állt. Ezért jogos, szükséges, és az igazságosság elve alapján kötelező a szerződés teljes körű felülvizsgálása és a jogos jóvátétel szerinti revíziója, figyelembe véve azt is, hogy ez a jogtalanság alapul szolgált a második világháború utáni 1947-es párizsi békeszerződéshez. 1920-ban sem a magyaroknak sem a Magyar Királyság területén élő nemzetiségek számára nem adták meg az önrendelkezés jogát. Mert azok a kisebb-nagyobb csoportok, amelyek az elszakadást követelték csak az antant hatalmai által felbérelt ügynökök által kerültek képbe, és az ügynökök által megfogalmazott követeléseket terjesztették elő, hogy ezzel ürügyet fabrikálhassanak az elszakadáshoz, de tömegbázissal nem rendelkeztek, és népakaratot kifejező felhatalmazással sem rendelkeztek. Azokat a szerevezetek és csoportokat viszont meg sem szólították, amelyek a Magyar Királyságon belül képzelték el nemzeti közösségük jövőjét, holott valószínűleg nagyobb közösségi háttérrel rendelkeztek. Például szlovákság képviseletére felkért Andrej Hlinkát a szabadkőműves hátterű Benes és Masaryk körei különböző ígéretekkel szedték rá a csatlakozásra, amit később maga is megbánt, beismerve, hogy a magyarok jobban bántak nemzetével, mint a csehek. Megállapítható tehát az is, hogy Magyarországot nem azért darabolták fel, mert a nemzetiségek el akartak szakadni, hanem azért, mert FEL AKARTÁK DARABOLNI ÉS ELOSZTANI önző anyagi érdekek miatt. Önrendelkezésről sem akkor sem azóta nem beszélhetünk!Szlovákia egyébként sem az 1920-as sem az 1947-es békeszerződésben nem szerepel. 1920-ban nem létezett, viszont 1939-ben Csehszlovákiából kiválva (a magyar többségű települések nélkül, amelyeket a bécsi döntés visszaadott) önálló államként Németország oldalán vonul be Lengyelországba, tehát a világháború kezdeményezőjeként szerepelhetne. Mindezeket elhallgatva csak Németországot tették felelőssé, holott a támadás a Szovjetunióval kötött szerződés, a „Molotov-Ribbentrop” paktum néven elhíresült megegyezés szerint és közösen végrehajtott akció volt. Szlovákia viszont 1945-ben ismét Csehszlovákia részeként szerepel, ami annak is köszönhető, hogy az elnöki jogköröket bitorló Benes teljesen jogtalanul lemondott Kárpátaljáról, amire a szovjeteknek volt szükségük a Kárpát-medencében kiépítendő hídfőálláshoz a csatlósaik ellenőrzésére. Ráadásul Benes szabad kezet kaphatott a németek és magyarok fölött, hogy „tiszta szláv államot” hozhasson létre. Az 1945. április 5-én Kassán kihirdetett kormányprogram, amely az elnöki dekrétumok alapjául szolgálnak, már rendelkezik a magyar és német nemzeti közösség kolletív bűnösségéről és likvidálásuk lehetőségéről. 1992 végén azonban Csehszlovákia megszűnt (megalakulása körülményeinek hagyományához hűen népakarat nélkül, és a parlamenti pártok erre szóló mandátuma nélkül, mert olyanról döntöttek, ami nem szerepelt sem programjukban, sem alapelveikben). Amennyiben Szlovákia ennek jogutódja, akkor Csehszlovákia minden jogi felelősségét is viselnie kell, vagyis azt, hogy 1920-ban jogtipró módon csatolták a Magyar Királyság felvidéki részét Csehországhoz. Illetve azt, hogy 1939-ben Szlovákiát a háborús kezdeményezés miatt a vesztesek közés kellett volna sorolni, és többek között visszaszolgáltatni a Magyarországtól kapott háborús kártérítést is…1992-ben Csehszlovákia két országra való szétválásáról a parlamert úgy döntött, hogy a megszavazó pártoknak erre nem is volt felhatalmazása, mivel nem szerepelt a választási programjukban, ráadásul a megszavazó létszám valójában alig képviselte a lakosság egyharmadát. Viszont népszavazást nem írtak ki (!) a kérdésben. Ennek háttéralkui közt az szerepelt leginkább ellenérvként, hogy akkor a magyaroknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy hová akarnak tartozni. A németekről ekkor már alig beszélhetünk, mert a három és fél milliós német közösséget 1945 után a benesi dekrétumok alapján deportálták (3 millió), lemészárolták (200 000) illeteve szétszórták és megfélemlítették. Viszont a pozsonyi parlament jóval a szétválást jóváhagyó szavazás előtt elfogadta az önálló Szlovák Köztársaság alkotmányát, amely már az első mondatában kirekeszti a területen élő magyar nemzeti közösséget („Mi, a szlovák nemzet kinyilvánítjuk…”), tehát nem Szlovákia állampolgárairól beszél. Az már csak kuriózum, hogy jogfolytonos elődjének tünteti fel a Nagymorva Birodalmat, amely soha nem létezett, csak Nagymorávia, de az sem ezen a területen, hanem a mai Szerbia vidékén. Ilyen alapú jogfolytonosság szerint a magyar nemzet akár Kínáig deklarálhatná ennél is legitimebben az államát, ha a szkíta-hun elődöket vesszük figyelembe. Valójában a magát a 18. századtól szlovákként megfogalmazó nemzet a Magyar Királyság északi területére a 14. századtól érkező és befogadott különböző szláv (cseh, lengyel, ruszin, goral, fehér horvát) népcsoportok összeolvadásából alakult ki, és a Szent Korona fennhatóságának köszönheti e terület védettségét. Ez nem bűn, nem erény, hanem tény, amit ha objektív módon tudnának tudatosítani, oktatni, elfogadni, akkor egy gyümölcsözőbb együttműködés alakulhatna ki. Mert végre nem valami ellen, hanem valamiért fogalmazhatnák meg magukat!A fosztogató osztogatók által megjutalmazott utódállamok (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia) maguk is tisztában voltak azzal, hogy mennyire nem jogosultak ezekre a területekre, ezért mint a tolvaj a lopott biciklit, hozzákezdtek a jogtalanul bitorolt dolog átfestéséhez. Ilyenkor ugye ki kell vésni a gyártási számot, el kell tüntetni minden olyan dolgot, ami az eredeti jogos tulajdonosra vallana, és megakadályozni a hozzáférést az eredeti tulajdonos számára. Az alábbi feladatokat tűzték ki célul: Átírni a történelmet, megváltoztatni az etnikai viszonyokat, meghamisítani a népességi statisztikai adatokat, kisajátítani az őslakosok birtokait, betiltani vagy korlátozni az őshonos lakosság nyelvhasználatát, a megszállók betelepülése, őshonos lakosok deportálása, megfélemlítése, életfeltételeinek megrontása, iskolarendszerének degradálása, leépítése, közvetlen vagy közvetett kényszerítés vagy csábítás az eredeti nemzeti identitás feladására, államhűségre és államnyelve kötelezés a munkaviszonyban, az eredeti közigazgatási területek célirányos átszervezése, „felhígítása”, a behódolók megjutalmazása pénzzel, pozícióval, az ellenállók megfélemlítése, bűnössé nyilvánítása, az őshonos magyarok történelmi nagyjainak rágalmazása, emlékük meggyalázása, a települések és földrajzi nevek átnevezése, eredeti nevek használatának tilalma, nemzeti jelképek használatának büntetése, az önrendelkezési jogot követelők felelősségre vonása, sajtóbeli meghurcolása, közéleti kirekesztése !Ezekre a példák százait tudnánk felsorolni, amelyek az elmúlt 96 évben megtörténtek. Mindezek következtében az elszakított és megszállt területeken a magyarság összlétszáma és arányszáma is jelentősen csökkent, olykor egykori színmagyar településeken is kisebbségbe szorult, mint például az 1910-ig magyar többségű és további német, ruszin, szlovák lakosságú Kassán jelenleg két és fél százalék a magyarok száma. Szepsiben 97 százalékról 25-re esett vissza. És vannak falvak, ahol a temetőben az 1945 előtti sírokon szinte csak magyar felirat olvasható, most pedig egyetlen magyar sem lakik ott (például Hollóháza szomszédja a határ északi oldalán Eszkáros). A tények ismeretében ki lehet jelenteni, hogy mindez egy nemzetközi bűntény által lehetővé tett etnikai elnyomás következménye. Ez adja annak a követelménynek a jogalapját, hogy a valós tények feltárásával, nyilvánosságra hozatalával az igazság fényében láthassuk s láthassa a világ a történéseket, amelyek nélkül a mai viszonyok sem értelmezhetőek tárgyilagosan.Mihályi Molnár László
    KÉRELEM
    TISZTELT KUBINYI TAMÁS ÚR ALUL ÍROTT ID. KISS LÁSZLÓ LAKC: 8887 BÁZAKERETTYE PETŐFI S.U.7. TEL: 0630 4593968 EMAIL: ktbektbe@gmail.com levő személy kéri, (mert neki egészségi állapota nem teheti lehetővé, ha elkezdődik e beadvány alapján az eljárás során képviselje e nemes ügyet)
    ALAKÍTSON DR.GRESPIK LÁSZLÓ ÜGYVÉD ÚTMUTATÁSAI ALAPJÁN EGY HÁROMTAGÚ LEHETŐLEG VALÓDI MAGYARBÓL ÁLLÓ JOGI KÖZÖSSÉGET, AKIK A KERESET LEVELET MEGFOGALMAZZÁK, MERT A HATALOM BITORLÓ KORMÁNYOK NEM FOGJÁK TENNI – ÉS NYÚJTSA BE – ANNAK ELLENÉRE, HOGY AZ ÜGYVÉD ÚR MONDTA, NINCS IDŐHÖZ KÖTVE!

    ID. KISS LÁSZLÓ
    Kérelmező
    Ui: és ahogy az ügyvéd úr mondta, a keresetlevélben eredet visszaállítást kérünk minden négyzet-millimétert helyére állítva!

  2. Kéretlen ellenségei megrövidítették életét, de visszakapják, amit ellene (is) elkövettek. dr. Grespik László nyugodjék békében!

  3. ” Az igazságosság a lélek egészsége,az igazságtalanság a betegsége.
    Az igazságosságot megsértő, elfajult- államformák ( a vagyoni különbségekre épülő timokrácia,a kevesek uralmát érvényesítő oligarchia,a tudatlan tömegeket szolgáló demokrácia és a türannisz, vagyis zsarnokság bírálata.
    Én halni indulok,ti élni,. dehogy kettőnk közül melyik megy jobb sors elé,az mindenki előtt rejtve van, kivéve az Istent. (Szókratész)
    Az Úr legyen Vele!

    1. Tóth Ferenc
      2017/01/29 – 18:46

      ” Az igazságosság a lélek egészsége,az igazságtalanság a betegsége….”
      Folytatva általam: a halála!
      Köszönöm Ferenc – egy kaput nyitottál meg nekem – és emlékeztem —kételyeim támadtak!
      Én nem vagyok jogász de amikor folytattam szélmalom küzdelmem az apeh-el a józan paraszti eszemre hallgatva Nagykanizsára be menve az apeh-hoz az előre általam leírt beadványomra előre ráírtam, hogy A PANASZ 2.pld-ból – 1.PLD. ÁTVETTEM NÉV PECSÉT! és bizony le kellett pecsételnie és aláírnia az alkalmazottnak!
      DR GRESPIK ügyvéd úr által lefényképezett orbánnak küldött okmányon ez nincs:
      itt nézd meg:
      http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/terjesztest-ker/item/4635-z
      vajon miért nincs egy ügyvád által készített okmányon ilyen?
      vajon altatja a népet, hogy beadta – meg stb. gyötrelmek gyötörnek!
      Viszont
      idézem ezt:
      A Petíció elindítója (Schmidt Roland”Solymár Hasszo”)
      Online petíció benyújtása az Europai Parlamentbe!!
      2014-01-26 20:06
      máig aláírták
      13655 – en!
      Örömmel igazoljuk vissza üzenetének kézhezvételét. Megpróbálunk a lehető legrövidebb időn belül válaszolni.
      Az EU Parlament Hivatalos Petíciókkal foglalkozó osztályának hivatalos oldala:
      https://www.secure.europarl.europa.eu/aboutparliament/hu/petition.html;jsessionid=B10C7EE670FDE3A2D7E5F4E8A9071DB2.node2zemélyi
      MAGyar Testvéreim!!!
      2014-01-21 18:52
      Kérlek titeket,hogy ne vitázzatok az üzenőfalon,ennek nincs itt helye,mert egy magasztos ügyben CIVIL szerveződés keretein belül probálunk nyomást gyakorolni az EMBERJOGI SZERVEZETEKRE először,aztán a „NEMZETKÖZI TUDATRA” a későbbiek folyamán neves jogászok bevonásával a NEMZETKÖZI BÍRÓSÁGON!!!!
      EDDIG JUTOTTAM – ÍRTAM NEKI, HOGY TÁJÉKOZTASSON, HOGY MI A HELYZET? ÍROM EZ MA 2017-01-30 ÉN ID. KISS LÁSZLÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük