KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elpattant (P)MVSZ-lufi

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Ad notam: Ha már kiálltunk a színpadra,

 tegyünk úgy,

mintha valami történnék.

(Ismeretlen szerző)

Patrubány Miklós, miután mintegy másfél évig harcolt azért, hogy az MVSZ-t végleg PMVSZ-szé silányítsa gátlástalan Orbán-ellenes kampányával a tőle telhető legnagyobb esélyt kínálva a nemzetellenes-globalista szivárványkoalíció választási győzelmének, a megsemmisítő kudarc bekövetkeztével nemzetpolitikai lufiüzenettel szándékozott „a legnagyobb mai magyar” (Kincsesné Salca Mária) színpadi jelenlétének látszatát fenntartani maradék hívei előtt. (Megállíthatatlanul – MVSZ-üzenet Orbán Viktor negyedik kétharmados üzenete elé MVSZ Sajtószolgálat 11041/220406)

Tudatja, hogy jobb híján csak az „ellenzéki összefogás” kis hazugság-buborékait ismételgetheti: Orbán diktátor, Márky-Zay alkalmatlan,

  • a Fidesz vérprofi (sic!) kampányt vitt,
  • a Mi Hazánk frakciója révén megszabadul a „szélsőjobbos kormány” bélyegétől,

majd „összegez”.

                Semmi elemzés, csupa kijelentés:

  1. A választókat a háború győzte meg: „Magyarország népe /…/ zsigereiben hordozza a rómaiak által törvényesített tapasztalatot: háború idején diktátort választott /…/” Patrubány természetesen tudja, hogy állítása nem igaz, hiszen „üzenete” felcímében maga írja, hogy ez már a negyedik kétharmados győzelem. Márpedig a korábbi háromhoz biztosan nem az ukrajnai háború vezetett. Ennyitől, persze, nem jön zavarba: a semmit megtoldja egy a zsigereiből fakadó történelminek szánt blikkfanggal a rómaiakról.
  2. Az „egyesült ellenzék” miniszterelnök-jelöltje miatt bukott akkorát, mint az ólajtó. Hogy a „mindegy kivel, mindegy hogyan, csak bukjon Orbán” stratégiának és a demokratikus látszatot keltő elnökjelölt-választási taktikának, stb. volt-e ebben szerepe, az nem téma. Inkább vakmerően megkockáztatja, hogy „bárki a koalícióra lépett pártok vezetői közül jobb eredményre juttatta volna az összefogást”. Persze, nem Gyurcsány vagy Jakab Péter nyomán.
  3. A Fidesz vérprofi kampányát azzal tetézte, hogy „volt bátorsága befagyasztani az üzemanyag árakat”. Hogy ezen kívül volt-e a kormánynak bátorsága egyéb olyan kül- és belpolitikai, nemzet- és társadalompolitikai lépésekre, amelyeket esetleg szintén díjazhatott ez az újabb kétharmados többség, az megint érdektelen.
  4. Hogy a Mi Hazánkat megalakulásától kezdve bizonyítottan Fidesz-pénzelte pártnak tartotta, azt is csak egy sumák-mód megfogalmazott mondat sejteti.
  5. Majd mindezt így „összefoglalja”: „Összegezve, a Magyarok Világszövetsége elismeréssel nyugtázza a kormánypártok teljesítményét.”

Végül megfogalmazza a közlemény címében igért üzenetét: Immár nem odázható el Magyarország történeti alkotmánya jogfolytonosságának helyreállítása.

Hogy ezt éppen ő nem vehette volna a szájára, azt azok tudják, akik a 2021. áprilisi elnökségi ülésen felléptek a 2020. decemberében megtévesztően keresztülvitt nyíltan Orbán-ellenes Geri-párti határozat megsemmisítéséért, de elért egyszerű többségük az alapszabály szerint nem volt elég igazuk érvényesítéséhez.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Tudvalevő, hogy Geri Tibor mozgalma a 89-es alkotmány alapján akarta megdönteni az általa az alaptörvény legitimitásának tagadása miatt diktatúrának nyilvánított Orbán-rezsimet, s az is köztudott, hogy a választási kampányban épp ez az „érv” lett az ellenzéki pártok egy részének egyik alaptétele.  Márpedig a történeti alkotmány alapja, hogy „jogtalanság jogot nem alapít”. Így a 89-es alkotmányra egy történeti alkotmány talaján álló szervezet semmiképp sem hivatkozhat.

A Geri-párti határozat fenntartásával a Patrubány-pszichózis hatása alatt az elnökség éppen a Világkongresszus alaptételének („a történelmi alkotmányon kívül nincs, és nem is lehet életképes magyar nemzet”) megkérdőjelezését szavazta meg.

A lufi elpattant.

Consummatum est.

Bottyán Zoltán

Kiemelt képen: Patrubány Miklós – YouTube

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük