KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Előre, demokraták!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A palack- és galambposta, avagy a gondolatolvasás – ezen kívül aligha maradt csatorna az MSZP és a DK között, amelyen még nem küldték el egymást melegebb éghajlatra. Biztos, hogy hatalomra és nem elmeorvosra van szükségük?

 „Gyurcsány levelet írt Botkának!” – közölte örvendezve Józsi csepeli boltossal az üzletbe betoppanó törzsvásárlója. Ödön Úr egykor a Csepel Művekben volt jogász, jelenleg nyugdíjas, és megrögzött Bolgár György rajongó. Kálmán Olgában ugyanis kicsit csalódott, amióta a Hír TV-hez igazolt, mert hiába a közös Orbán-utálat, a Jobbikot még haszonlesésből sem bírta. 

„Nem baj, addig sem jár lopni!” – válaszolt rezignáltan Józsi, akit az ellenzéki csiki-csuki már meglehetősen untatott. De mivel Ödön Úrnál húsz deka párizsi beszerzése együtt járt egy parlamenti politikai vitanappal, beletörődve visszakérdezett: mégis, mit írt az a Gyurcsány?

„Azt írta, hogy össze kell fogni, és nem egymást utálni!” – számolt be Ödön Úr, aki néha önmagával is ellentmondásba került a baloldalinak nevezett összefogással kapcsolatban. Gyurcsányt kedvelte, mert karakán gyerek, viszont pártban az MSZP-hez vonzódott. Összességében azonban a „szeressük egymást gyerekek” programot tartotta követendőnek.

„Aztán miért utálják egymást? Nem az Orbánt kellene együtt utálniuk?” – vetette fel Józsi boltos, noha nem volt igazán kíváncsi a válaszra. A mostani és majdani húsz deka parizerek eladása motiválta.

„Elvi kérdésekről van itt szó, Józsikám!” – lendült bele Ödön Úr, és elmagyarázta, hogy Gyurcsány nem akar Botka alá befeküdni, a Botka viszont új fejezetet akar nyitni a baloldalon, és el akar határolódni a 2010 előtti vezetőktől.

„Miért, a Botka meg a többi mostani szoci nem volt főnök annak idején?” – kezdett kissé ingerültté válni az „elvi kérdések” kapcsán Józsi, hozzátéve, hogy miért most és nem akkor voltak annyira okosak, amikor Gyurcsányék szétlopták az országot.

„Nem úgy van az, a Gyurcsánynak nem kell lopnia, van annak pénze elég!” – védte meg „sztárját” Ödön Úr, de mélyebben nem akarta a témát forszírozni. Ugyanis sajnos saját magának sem tudta megmagyarázni, hogy miképpen lett Gyurcsány milliárdos becsületes úton. Azt meg a Csepel Művek szétverésekor tapasztalta, hogy bizonyos vagyon felett nincs olyan kifejezés, hogy elég. S hát a szoci vezetők kétszínűsége is zavarta. Így inkább a választási rendszer bírálatába kezdett, mondván, hogy az a baj, hogy csak egy forduló van, és így az ellenzéknek már most meg kell egyeznie.

„Miért, ha most nem tudnak, mitől tudnának később?” – értetlenkedett Józsi boltos, aki szerint, ha valaki hülye, az a választási fordulók számától függetlenül hülye marad. Már úgy pártpolitikailag. Mellesleg érdekelné az is, hogy az Ödön Urat miért foglalkoztatja ennyire ennek a két majomnak a marakodása?

„Mert változásra van szükség! Meg baloldali fordulat kell!” – válaszolt kicsit elbizonytalanodva a volt vállalati jogász. Ödön Úr ugyanis gyakorta magának sem tudta elmagyarázni, hogy valahogy miért más mindig az MSZP és a DK baloldalisága, mint az ő csepeli baloldalisága. De végül megtalálta a mentő érvet: Orbán kivezet minket Európából, a baloldalnak, nekünk kell oda visszavezetnünk az országot! Ez a választások tétje: Orbanisztán vagy irány Európa!

Józsi boltos kedvesen Ödön Úr kezébe nyomta a húsz deka párizsit, majd barátságosan kikísérte a boltból. Aztán előre mutatott, és mondta, hogy menjen tovább egyenesen a Szent István úton, aztán a Kossuth utcánál forduljon jobbra. Onnan már csak egy sóhajtás az az Európa!

Ő viszont, ha egy mód van rá, maradna ott, ahol van. Magyarország ugyanis egy csöppet régebben van Európában, mint a nagyságos és méltóságos Európai Unió.

Máté T. Gyula

Máté T. Gyula

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Előre, demokraták!

  1. amit én soha sem értettem meg, hogy Ti Mo-i magyarok,
    hogy a fenében foglalkoztok azzal, hogy Gyurcsány mit
    is mond, ír !? Itt nyugaton egy lebukott politikust nem
    igen hallgatnak meg …, milyen ország vagytok Ti. A megcsonkulás az nem csak a
    területben, de az erkölcsösségben is az lenne !?
    szégyen gyalázat volt az Mo számára, hogy miután az
    államfője lebukott a hazudozásain …, azt nem zavarta el …
    ez pedig tovább folytatódik azzal, hogy róla beszélnek
    (még a kritika is az !). Mintha valami politikai tényező lenne
    Mo-on …
    szeretettel (de dühösen) …

    1. Kedves Nagy Lajos!
      Sok más mellett, én sem értem, pedig itt élek jó ideje! Bárhol, bármikor szóvátettem, süket fülekre találtam.

      1. nem csak itt, de sok másban is észreveszem ezt, kedves Anna …
        ennek oka talán az, hogy … belülrol másképpen látja az ember,
        mint kívülrol ugyanazt …
        szeretettel, L

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük