KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elmarad a Horthy-megemlékezés és a mise is 27-én

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Osztie Zoltán: Sem a Horthy-megemlékezést, sem a misét nem tartjuk meg

Nem állt szándékában a szervezőknek feszültséget kelteni az egykori kormányzóért idén is bemutatni tervezett emlékmisével, a plébános pozitív lépésekkel válaszol a negatív reakciókra.

– Két téma kapcsán is előtérbe került a napokban a korábban Ön által vezetett Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) neve. Egyrészt a szervezet 10 kérdést intézett 10 párthoz, másrészt a KÉSZ egyik helyi csoportja emlékmisét szervez Horthy Miklós kormányzó évfordulója kapcsán. Tegyük világossá, hogy két külön kezdeményezőről van szó, hiszen az egyik egy országos szervezet, a másik pedig annak egyik budapesti helyi csoportja!
– Ez igaz, olyannyira, hogy a belvárosi KÉSZ csoport ebben nincs benne, csak magára vállalta, hogy aláírja a meghívót és a gyakorlati rendezésben részt vesz. A szervező a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. Nagyon lényeges, hogy évtizedes távlatban minden évben a kormányzó úr halálához kapcsolódóan tartottunk ilyen megemlékezést. Nem mindig szentmise keretében, volt, amikor imádságot szerveztünk. Idén is így kerestünk időpontot.

– Akkor valamiért idén felkapott a közbeszéd egy szokásos programot?
– Így van. Akik gyűlölködnek, árkot ásnak, akik szembehelyezkedni akarnak, ők azok, akik ebből világra szóló médiakampányt, hisztériát csinálnak. Eszünkbe nem jutott, amikor elkezdtük a szervezést, hogy ez a dátum épp a Holokauszt Emléknapjára esik. Egy koncertszervező cég nyilván megnézi, hogy mi mivel ütközik, egy kultúrház nem szervez programot talán focimeccs idejére. Mi nem így vagyunk ezzel. Megnéztem a liturgikus naptárban és az én naptáramban, melyik szombat szabad még. Ez a hétvége állt legközelebb Horthy Miklós halálához, mindig ekkor szerveztük az elmúlt években is a megemlékezést. Tényleg nem figyeltünk oda arra, hogy épp az Auschwitz-cal kapcsolatos nemzetközi emléknap is erre a dátumra esik. Ezt akár fel is lehet róni nekünk, de nem lehet a két megemlékezést szembeállítani. Mindazonáltal egyházi elöljárókkal egyeztetve döntés született arról, hogy sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg.

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

– Tehát olyasmi szándék biztosan nem volt a szervezőkben, hogy feszültséget keltsenek Horthy Miklós tevékenysége és a holokauszt emléke között?
– Ez olyan rosszindulatú feltételezés, ami azokat minősíti, akik ilyesmit állítanak.

– Nem csupán a közösségi médiában és a sajtóban keletkeztek negatív visszhangok a megemlékezés kapcsán, hanem zsidó vezetők is érzékenyen reagáltak. Így tett például Heisler András, a Mazsihisz elnöke is. Ha már ilyen szerencsétlen felhangja keletkezett egy Önök részéről szokásosnak tekinthető esemény megtartásának, ez alkalmat adhatna esetleg arra, hogy pozitívan kezeljék a reakciókat.
– Pont ezen gondolkodtam, nagyon köszönöm, hogy ezt felvetette! Fel is hívom a beszélgetésünket követően Heisler Andrást. A kialakult helyzet alkalmat adhat arra, hogy higgadtan beszéljünk a lényegről, az érzékenységekről. Lássuk be, hogy időnként olyan gyanúval, rosszindulatú feltételezéssel közeledünk egymáshoz, aminek nincs valóságalapja! Én nem vagyok antiszemita. Választott népnek ismerem el a zsidó népet, nem gyűlölködöm a zsidókkal szemben. Az egyik hívőnk, akivel sokszor beszélgetünk, megöleljük egymást, nagyon tiszteljük egymást, zsidó származású ember.

– Ha megtartották volna a programot, a szentmise mellett beszédek is elhangzottak volna. Ezek a mise keretén belül kaptak volna helyet, vagy attól függetlenül?
– Szétválik a kettő: a megemlékező beszéd és a szentmise két külön program lett volna. Eddig sem kapcsolódott össze a megemlékezés, hanem mindig a misét követte. Ám amint említettem, az a döntés született, hogy most sem a megemlékezést, sem a szentmisét nem tartjuk meg.

– Azért fontos ez a részlet, mert a közelmúltban hasonlóan éles visszhangokat váltott ki, hogy a hódmezővásárhelyi plébános a szentmise végén, de annak részeként fogalmazott meg politikai jellegű gondolatokat.
– Ilyet nem szabad tenni.

Beszélgetőtárs: Gégény István

(Kép forrása: mediaklikk.hu)

http://szemlelek.blog.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Elmarad a Horthy-megemlékezés és a mise is 27-én

  1. Szégyen! Többszörösen és több szempontból is Oh, Sophokles! .Ismenesedik a világ.

  2. Csak reméljük hogy egy későbbi idöpontnan megtarthatjuk! Ha ez ìgy müködik,lassan már az sem biztos hogy itthon mi vagyunk otthon?

  3. Nagyon szomorú , hogy mindmáig nem tanulták meg az emberek a többségtől elismerve pozitív tetteiket – a hősöket , az államembereket távozásuk után tisztelet övezi – úgy néz ki fel kellene nőnünk ezekre a le nem írt erkölcsi normákra ,
    – Igen talán később , a szívünkben gyászoljuk továbbra is

  4. Hazánkban a zsidók gondolják azt, hogy ők vannak otthon – ha egyáltalán van erre igényük.

    „Az igazi, alkotó, dolgozó, harcoló, büszke és bátor emberi teremtőkedvet alacsonyítja le az önző és telhetetlen zsidó, a harácsolás, az anyagiasság, a romlott élvetegség legalacsonyabb szintjére, amely már nem tartalmaz semmi emberi hitet és morált, csak nyomorultul elcsábult rabszolgalelkeket!
    Csak ezeken a torz lelkeken képes uralkodni, mert a zsidó,- legyen bármilyen kicsi, ostoba, vagy szánalmasan alkalmatlanul önfejű is,- de mindig uralkodni, irányítani akar, hogy értelmet színleljen felesleges és teljesen káros létének!”
    (Tiltott Könyvek, Prohászka Ottokár; „Intelmek”)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük