KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ellenség-Büntető-Jog alkalmazása a diktatúra meglétének bizonyítéka

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

NIF Felhívása

Kérjük az alábbi rövid tanulmányt küldjétek tovább minél több magyarnak, tegyétek ki minél több nemzeti portálra. Amennyiben anyaországi portálokra teszitek ki, akkor lássátok el a magyarországi példákkal. Minél több a példa és minél több a brutális, a törvényeket, alkotmányt lábbal tipró eset, annál előrehaladottabb állapotban van az ország a diktatúra felé vezető úton! A határon túli portálokra az utódállam eseteiből adjatok példákat, ahogy tette ezt a szerző a HVIM erdélyi elnökei esetének bemutatásával. Munkára fel! -kedves Olvasóink.

Bemutatjuk Günther Jakobs professzort a dél-amerikai államok kedvencét

Günther Jakobs német jogfilozófus professzor
Günther Jakobs német jogfilozófus professzor

Az „Ellenség-Büntető-Jog” (Feindstrafrecht) Günther Jakobs német jogfilozófus által kidolgozott és rajta keresztül közismertté vált, vitaviharokat kavaró büntetőjogi törzsfogalom. 1985-ben tette közzé először ezt az elméletét, amit szerinte azóta sem népszerűsített, hanem a meglévő büntetőjogból szűrte ki a meglétét és alkalmazását. Vallotta még akkoriban, hogy az Ellenség-Büntető-Jog rejtett vagy nyílt alkalmazása a totalitarizmus felé igyekvő kormányok útján egy olyan mérföldkő, mely egyértelműen leleplezi és bemutatja a kormány/államfő szándékát a diktátorrá válás folyamatában. Lehetséges azonban az is, hogy az állam erőszak szervei maguk alá gyűrik a gyenge kormányokat és ők maguk alkalmazzák az Ellenség-Büntető-Jog-ot kényük-kedvük szerint.

Az Ellenség-Büntető-Jog nem egyéb, mint a polgári jogok megszüntetése az állam ellenségeivel szemben, az egyéni emberi jogok hatályon kívülre helyezése bizonyos csoportokra való tekintettel. Ezek lehetnek etnikai, vallási, stb. csoportok is. Az Ellenség-Büntető-Jog szerint az állam ellenségeire minden eszköz alkalmazható. Günther Jakobs az Ellenség-Büntető-Jog-ot nem jognak tartja, hanem egy eszköznek, amely a jogállamisághoz való kötelékeitől meg van teljesen fosztva és csakis a veszélyelhárításra használják / Használhatnák. A veszély-elhárítási-jog a rendőrség és más állami erőszakszervezetek jogalkalmazási területe a közbiztonság és a közrend fenntartása érdekében. Az ártatlanság vélelmét, a polgárjog egyik alapelemét, a veszély elhárítási jog alkalmazása esetén, hatályon kívül helyezik.

Minden magát demokratikusnak meghatározó állam tagadja, és rejtegeti az Ellenség-Büntető-Jog alkalmazását.

Azok a polgárok, akik az állam jogrendszerét tudatosan visszautasítják és/vagy annak teljes vagy részleges megsemmisítésére törekednek, elveszítik polgári jogaikat, és személyiségi jogaikat is, és az állam minden eszközzel küzdhet ellenük. Ezek a személyek NEM-SZEMÉLYEK-ké (német eredetiben: Unpersonen) válnak.

  • A terrorista, aki a fennálló társadalmi rendet akarja megváltoztatni,
  • a megrögzött bűnelkövető, aki az állam törvényeit tudatosan figyelmen kívül hagyja, vagy
  • a Maffia-tag, aki csak a klánja törvényeire van tekintettel
Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

NEM-SZEMÉLYEK és nem alkalmazandóak rájuk a polgárokra vonatkozó törvények.

1985-ben Jakobs még leíró módon foglalkozik a témával, de 2004-től már megváltozik az alapállása és a német törvényekben tetten ért Ellenség-Büntető-Jog-nak megfelelő részeket pozitívan értékeli. 2001 szeptember 11-i WTC elleni terrorcselekmények után szükségesnek tartja az Ellenség-Büntető-Jog külön megfogalmazását, teljessé tételét és parlamenti elfogadtatását, valamint az alkotmányban való rögzítését is.

Jakobs kijelenti, hogy a hatályos német jog már tartalmazza az „Ellenség-Büntető-Jog szálait és részecskéit”, például

  • a megelőző fogva tartás,
  • bűncselekmény elkövetése az is, ha egy bűnözési művelet előkészítésével vádolhatnak meg
  • kapcsolati akadály a védőügyvédek és az ügyfelek között.

Ezzel az Ellenség-Büntető-Jog (Feindstrafrecht) jogilag és társadalmilag elismert elvét lehetne a „társadalom nyíltan beazonosított ellenségeire” alkalmazni, de csak azokra.

Szőcs Zoltán erdélyi HVIM-elnök elhurcolása
Szőcs Zoltán erdélyi HVIM-elnök elhurcolása

A fenti eszmefuttatás után kérdezhetjük, hogy Románia, de kérdezhetjük az egész Európai Uniót, mennyire jogállam, ha a választott parlamentjeik által és szakértő jogászok által el nem ismert Ellenség-Büntető-Jog-ot alkalmazzák, a legutóbbi 2 esetben is, a 2 HVIM elnök -Szőcs Zoltán és Benedek István- letartóztatása kapcsán.

  • Nem a rendőrség, hanem a terrorelhárítás fekete álarcos, állig felfegyverzett terroristái ütöttek rajtuk.
  • Mondvacsinált ürügy a vád, mivel a talált anyagok, csillagszórók és petárdák,  nem felelnek meg, az elkötelezett román szakértők szerint sem, egy robbanószerkezetnek és bombacsinálásnak.
  • Elhurcolták őket lakhelyüktől messzire a román állami sovinizmus és ultranacionalizmus fellegvárába, Bukarestbe. Tehát nem a lakhelyükön kerül az ügyük kivizsgálásra.
  • Nem engedték meg nekik, hogy védőügyvédet fogadjanak, ami egyenesen alkotmányellenes az EU minden tagállamában.
  • A fogva tartás meghosszabbítása nem egyéb, mint „letartóztatás határozatlan időre”, ami szintén alkotmányellenes.
  • A pszicho terror alkalmazása kínzásnak minősül, tehát szintén alkotmányellenes. A fenti pontok alkalmazását, a román terrorelhárítás és ügyészség részéről, pszicho-terrornak lehet besorolni.

Tobias Singelnstein és Peer Stolle államjogászok a fentiekhez sorolják még az antiterror törvényeket, a szervezett bűnözés és a külföldiekkel foglalkozó törvényeket is, mégpedig teljes egészében. Ugyanis ha egy törvény alkotmányellenes cikkelyeket tartalmaz, akkor az egész törvény az és nemcsak egy-két cikkely belőle. A „megelőzési fogva tartás” is ebbe az osztályba sorolandó, vagyis tiltott, alkotmányellenes, mégis alkalmazzák. A gyakorlatot a futball-huligánok kapcsán vezették be, de azóta gyakran alkalmazzák. A német szakértök nyomására a „megelőzési fogva tartás” törvényt hatályon kívül helyezték, aztán változtatás után újra hatályba helyezték. Ma már még az is lehetséges, hogyha valaki letöltötte a büntetését továbbra is, könnyített börtön-feltételek mellett fogva tartják. Természetesen bírói rendelet szerint és pszichológusok szakmai ítélete alapján, ilyen módon szeretnének megelőzni a büntetett visszaesését. Tehát ez a jogi intézkedés is „megelőzési fogva tartás”-nak minősül. Gondoljunk Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter intézkedésére, a kínai, kommunista kormányfő budapesti látogatásának kapcsán. A magas rangú vendég látogatása előtt való nap a kritikus tibetieket letartoztatták. Ugyan ehhez az eszközhöz nyúltak a magukat ultrademokratikusnak nevező svájciak is. Ők is letartóztatták a harciasabb tibetieket a kínai kormányfő svájci látogatása előtti napon.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Kolumbiában 1990-től alkalmazzák az Ellenség-Büntető-Jog-ot. Tóásó Előd ennek köszönheti, hogy bírósági tárgyalás és ítélet nélkül több évig vizsgálati fogságban tartották. Érdemes még megjegyezni, hogy Günter Jakobs Dél-Amerikában nagyon felkapott államjogász lett. Az egyetemek diszdoktori záporban részesítik, kormányfők hívják meg, könyveit, írásait lefordítják és kiadják.

Nem Románia mentegetésére, de meg kell említeni, hogy az Amerikai Egyesült Államok, mint a világ csendőre nyíltan alkalmazza az alkotmányellenes, és az alapvető emberijog-ellenes intézkedéseit. Ilyen például az Al-Kaida, vagy az afganisztáni Talibánok „törvényen kívüli harcosokká” való besorolása és mindenféle bírói ítélet nélküli, nemzetközi egyezményeket semmibe vevő, módon való zárva tartása Guantánamoban.

Atijah Abd al Rahman Osama bin Laden helyettese ugyanarra a sorsra jutott, mint főnöke: nem foglyul ejtették, hanem meggyilkolták
Atijah Abd al Rahman Osama bin Laden helyettese ugyanarra a sorsra jutott, mint főnöke: nem foglyul ejtették, hanem meggyilkolták

Atiyah Abd al-Rahman_dronokkal-Pakisztanban-meggyilkolt-Al-Kaida-vezer-beazonosito-kepek

Úgy az Al-Kaida tagjait, mint a talibánokat többszörösen törvénytelen módszerekkel ejtik fogságba, de nem háborús foglyokként kezelik őket, hanem kényük-kedvük szerint tartják fogva, mint terroristákat, Guantanamoban vagy más helyeken, és kínozzák őket gyakran halálra. A foglyul ejtetteket emberrablásnak besorolható módon hurcolják el. Ugyanolyan súlyos, illetve még súlyosabb állami terrornak besorolható a talibán illetve Al-Kaida vezérek megkeresése (pontos lokalizálása), és drónokkal, illetve távirányított rakétákkal való likvidálása. Ahogy ezt tették Osama bin Ladennel is, speciális egységet küldtek be egy más ország területére, annak engedélye nélkül, és nem foglyul ejtették Osama bin Laden-t, hanem a saját házában meggyilkolták. Ezeknél az amerikai akcióknál nem a foglyul ejtés a cél, hanem a célszemélyek azonnali és biztos meggyilkolása. Anwar al-Awlaki amerikai állampolgárt „célzottan” Jemenben gyilkolták le , aminek Obama elnök határtalanul örült, mivel a műveletet valószínű az ő engedélyével vitelezték ki.

Anwar-al-Awlaki amerikai állampolgárt Jemenben gyilkolja meg a CIA, Obama határtalan örömére
Anwar-al-Awlaki amerikai állampolgárt Jemenben gyilkolja meg a CIA, Obama amerikai elnök  határtalan örömére

Atijah Abd al Rahman-t (először a Libyan Islamic Fighting Group és Ansar al-Sunna tagja, később Osama bin Laden kinevezi saját és az Al-Kaida helyettesének) és Baitullah Mehsud Al-Kaida, ill. Talibán (Tehrik-i-Taliban Pakistan (TTP)) vezéreket a CIA lokalizálta és a kiküldött speciális egységek, drónok bevetésével, likvidálták őket. Utóbbit a feleségével, és 7 testőrével együtt.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Amerikának mint „világ csendőr”-nek, nemzetközi egyezményeket lábbal tipró, a saját alkotmányát is felrúgó cselekedeteinek se szeri, se száma. Amerika mára már nemcsak a saját országhatárain belül számít diktatúrának, hanem az egész földgolyót uraló diktatúrává vált. Ezt fejezi ki az új arculatának megfelelő  „világ csendőr” kifejezés is, mely ebben a formájában terjedt el a Föld népei között.

Baitullah Mehsud- megölése súlyos csapás a pakisztáni talibánokra.
Baitullah Mehsud- megölése, foglyul-ejtés helyett, súlyos csapás a pakisztáni talibánokra, de nemcsak rájuk, hanem a nemzetközi egyezményekre is.

 A fentiek alapján kijelenthető, hogy Romániában egy rejtett, azonban demokráciának jól álcázott diktatúra uralkodik, mely különösen erőteljesen súlyt le a területi és közigazgatási autonómiájukat követelő őslakosság, a székelység, ellen.

Mivel hasonló, de jobban rejtett és/illetve kevésbé erőteljesen megnyilvánuló Ellenség-Büntető-Jog-ot alkalmaznak az EU minden tagállamában, ezért a polgárok nagy része hovatovább mind jobban euró-szkeptikussá válik, kritikusan szemlélik az EU tagállamaiban közös politikai folyamatokat és az EU-ból való kiválást, mint lehetséges alternatívát veszik tekintetbe. Ebben az eurosz-keptikussá válási folyamatban nagyot nyom a latban az a jelenség is, hogy az egyes államok jogtiprásainak túlkapásai esetén Brüsszel néma marad. A vízfejű Brüsszel hallgat, mélyen hallgat, vagyis agyonhallgat!

Amennyiben az euroszkeptikus polgárok az EU-tagállamokban túlsúlyba kerülnek ez az EU szétesésének egyik legbiztosabb ismérve lesz! Az euroszkeptikus polgárok feladata lesz a kilépéssel kapcsolatos népszavazások megszervezése. A tagállamok kilépései lavinaszerűen fognak lezajlani és az EU-t a történelem szemétdombjára vetik.

Felhasznált források:

  1. https://de.wikipedia.org/wiki/Feindstrafrecht ; letöltés ideje: 2016 jan. 01, 12.39
  2. https://de.wikipedia.org/wiki/G%C3%BCnther_Jakobs; letöltés ideje: 2016 jan. 01, 12.39
  3. http://www.recht-als-kultur.de/de/aktivitaeten/forum-recht-als-kultur.3/guenther-jakobs-zur-theorie-strafrechtlicher-zurechnung.61/

Dr. Ing. Sebestyén Teleki István, Zürich – Erdőszentgyörgy, 2016 január 01.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

16 thoughts on “Ellenség-Büntető-Jog alkalmazása a diktatúra meglétének bizonyítéka

  1. Az Ellenség-Büntető-Jog leírásából, a NEM SZEMÉLY meghatározásából az a következtetés vonható le, hogy az európai únió minden tagországának, és magának az úniónak, sőt, minden „demokratikus” országnak a vezetőire az adott állam polgárainak alkalmaznia KELL az Ellenség-Büntető-Jog-ot, hiszen a a NEM SZEMÉLY meghatározás 2. és 3. pontja tökéletesen illik a viselkedésükre. Az első pont viszont ennek függvényében módosul, hiszen a „demokráciát”, aminek a vezetői nem tartják be a saját maguk által hozott törvényeket sem, meg kell változtatni. A változtatást akaró embereket pedig nem terroristáknak, hanem szabadság harcosoknak kell nevezni.
    Az uralkodó elleni lázadás egyetlen mentsége a győzelem.

    1. „Az uralkodó elleni lázadás egyetlen mentsége a győzelem.”
      Ez egy csúcs mondat!
      A terrorista csak az ideológiáját akarja terjeszteni területi igények nélkül. A szabadságharcosnak területi igényei vannak, s annak megszerzéséért harcol. (Nemzetközi meghatározások!)
      Ennek ellenére az EU szinte minden szabadságharcos szervezetet terroristaként tart nyilván.
      Lásd ezt a listát, egyből kilóg a lóláb,az Iszlám Állam nem szerepel a terrorista szervezetek között.:
      https://de.wikipedia.org/wiki/Liste_derzeit_von_staatlichen_Institutionen_als_terroristisch_eingestufter_Organisationen
      A következő lista is sokatmondó. Rámutat az EU és Amerika által használt gumimércére. Ugyanis azok az államok melyek barátiak, mint Szaúd-Arábia, nincsenek a listán.
      https://de.wikipedia.org/wiki/State_Sponsors_of_Terrorism
      Talán ki kellene tegyem az oldalra mindkét listát.
      Mi a véleményed? Esetleg a te fenti kommenteddel együtt?

      1. Utolsó bek.-ben leirtakban nem született egyezség? Fogadok, hogy eSzeL miatt. Mindig azok szerénykednek, akiknek nem kellene!!!

        1. Anna, az a baj, hogy a wordpress nem működik mindig megbízhatóan. Ha valakinek válaszolnak, és az beikszeli, hogy email értesítést kér, a wordpress sajnos nem küldi ki az emailt. Ezt viszont megteszi, ha youtube videót teszünk ki és arra valaki a youtube-on rákommentel. Tehát vannak még nehézségek a kommunikációban! E miatt eSzel valószínű nem értesült arról, hogy kérdést tettünk fel neki!

  2. ” ha az állam mint olyan,maga is vét a törvények ellen, van e joga a törvényre hivatkoznia,nevében szólni,ítélkezni mások felett?. Vagy teszi ezt az erőszak szervezetein keresztül,az erősebb kutya nevében. Megteheti , az erősebb címén,de akkor ne hivatkozzon jogra,az általa számára kedvezően módosított alkotmányra,törvényekre.
    Ha komolyan veszi az állampolgár azt a látszatot,hogy demokráciában él, akkor nem uralkodókra adta le a szavazatát, még ha a megválasztott vezetői úgy is gondolják, hanem szavazatával megelőlegezte nekik azt a bizalmat,hogy a Nép nevében,a legjobb tudása szerint eljárjon,képviselje azt. Ilyenformán a bizalom, akár az ajándék, az adományozott méltatlanná válása esetén visszavonható és kell is,hogy legyen. Hasonló képen,két bűnelkövető nem hivatkozhat arra,hogy melyikőjük vétet jogosan a törvény ellen.

    1. Kedves T.F.!
      Mi lenne a módozata a bizalom visszavonásnak?
      Kérem fejtse ki ezt részletesebben!
      En ezt népszavazásban látom, de ezt pont az ultrademokratikus FIDESZ torvénymódosítással még lehetetlenebbé tette.A tapasztalat azt mutatja, hogy Svájcon kívül úgy rettegnek az EU politikusai a direktdemokráciától, mint Ördög a tömjén füsttől. Egy új népszavazási törvény kellene, sulykoljuk ezt eleget a Jobbiknak, de tesznek rá, ami pont olyan kellene legyen mint a svájciaké. 100’000 hitelesített aláírás összegyűjtése és ki kell írni az országos népszavazást, vagyis az összlakosság kb. 1,25%-a. A minimális részvétel nincs rögzítve, mert, -tartják ezt a svájciak- nem a passzívak irányítják az országot! Népszavazás lehetséges regionális szinten is és helyi szinten is. Ahhoz, hogy demokráciának nevezhessük a rendszert, gyökeres változásokat kellene keresztülvinni. A megválasztott képviselőink, nemcsak visszahívhatóak kell legyenek, hanem büntethetőek a be nem tartott ígéreteik miatt. S nemcsak a képviselőket kellene büntetni, hanem a pártokat és azok vezetőit is, amennyiben a választási kampányban meghirdetett ígéreteiket nem váltják valóra.
      Na csak ekkor szűnne meg a mai választási modor, vagyis “Ki hazudik nagyobbat, az nyer!” Ez érvényes lenne minden szinten! Ennek érdekében csak az választható, aki előre letesz, mint depot (jótállási zárolt pénz), a megegyezéses (konvencionális) büntetésnek megfelelő összeget, és azt a bankban zárolják erre a célra. Ezt megfogalmaztam sokkal részletesebben is!
      Tehát ezek szerint egy párt alapszervezeti elnöknek is a helyi választási ígéreteiknek megfelelően kell felelniök és megválasztása előtt, ha jelölését elfogadja, le kell tennie a törvényben szabályozott konvencionális büntetésnek megfelelő összeget, pl. legyen ez 500’000.- HUF. Amennyiben egy büntetés megvalósul, akkor a választáson elért eredmény %-ának függvényében kellene a büntetést is megfizetni. Így nem hivatkozhatnának arra a politikusok, hogy nem mi kormányozunk, ezért nem tudjuk valóra váltani az ígéreteinket. De ebből a kifogásból adódik a következő megoldás, szintén a svájciakat véve tekintetbe: minden a parlamentbe bekerült párt kormányra is kerül. Ezért olyan nagy esemény Svájcban a kormány tagok megválasztása. A választási eredményeknek megfelelően juttatnak be minisztert a kormány tagjai közé. De ennek megfelelően, mindig a varázsképletet alkalmazva, osszák szét a különböző állami intézmények vezető pozícióit is. stb.

  3. T.transyadmin!
    ” gondolkozzunk ez irányban úgy ,hogy ne a bevett gyakorlatot és más országokban szokásos politikai irányvonalat kövessük.Józan paraszt ésszel nézve, ha többség elégedetlen a megválasztott vezetőivel,ennek hangot adva, folyamatosan demonstrálhat. A választott vezetői ezt figyelmen kívül hagyják,vagy folytatják a kifogásolt cselekedeteiket,a felhatalmazó,a Nép, kérheti,sőt követelnie kell új választások kiírását. Ennek kizárása, elmaradása esetén, a lázadás az egyetlen lehetősége. Az elégedetlenség tükrözi a Nép azon akaratát ,hogy a megválasztottak, nem az Ő érdekeit tartják szem előtt, vagy éppen a kárára ténykednek. Jelenlegi állapotában a mostani rendszert megreformálni nem lehet! Teljesen más irányban kell elindulni,mert akik ma politikai pályára lépnek,vagy vannak,teljes egészében alkalmatlanok a feladat elvégzésére. A saját gyarapodásuk érdekében, minden más érdektelenné válik a számukra. Ennek alapján hoznak,módosítanak törvényeket, ellehetetlenítve,hogy a demokrácia írott és íratlan szabályai érvényesülhessenek,bebetonozva saját „hatalmukat. Lehetőségként számba jöhet az aláírás gyűjtés, mely arra irányul,hogy az éppen hatalmon lévők alkalmatlanok a rájuk bízott feladat ellátására, felmentésük indokolt és elkerülhetetlen, a további károkozás végett. A Nép akaratát MINDEN körülmények között támogatnia kell, az igazságügyi szerveknek,fegyveres testületeknek,mert a NÉP szolgálatára esküdtek fel elsősorban és nem a mindenkori kormányra, a NÉP ellenében. Ennek elmaradása, Nép ellenes cselekedetté nyilvánul!
    A képviselők,kormánytagok számára is alkalmazni kell a btk-t, hogy „aki mást,haszonszerzés céljából,tévedésbe ejt,tart,vagy kárt okoz,CSALÁST követ el és eszerint eljárni vele szemben.
    Sajnálom,ha csalódott! TF.

    1. T.F.! Ugyanarról beszélünk, Csak én konkrétabb voltam. Új törvényeket saját maga ellen egyik kormány sem fog hozni. A direkt demokrácia nem egyéb, mint a kormány a saját mozgásterét korlátolná a néphatalom erősebbé tétele érdekében. Ilyen kormány nem született eddig és olyan pártot sem ismerek a parlamentiek közül, akik ezt meg akarnák lépni. Ez a nagy bajunk, hogy el se tudjuk kezdeni ebbe az irányba a tevékenységet, mivel ez egy forradalmi lépés lenne. Ebből is kiderül, hogy a jelenlegi európai politikai rendszer gennyesen beteg, vérfertőzés miatt félrebeszél a politikai elit, tehát forradalmi változás kell. Forradalom pedig az a szervezett népfelkelés, amely rendelkezik a társadalom gyökeres megváltoztatásához szükséges ideológiával és programmal. Azonban, ha nem győz s az ideológiáját, programját nem tudja megvalósítani, akkor megmarad felkelésnek!
      Ennek az oldalnak is ez lenne a hivatása, hogy magasabb szintű gondolatok cseréjét tegye lehetővé, melyek, egy letisztulás után alkalmasak lennének egy új ideológia, és program kidolgozásához és társadalmi elterjedéséhez.

  4. T.transyadmin!
    ” ez a nagy bajunk,hogy el se tudjuk kezdeni ebbe az irányban a tevékenységet,mivel ez egy forradalmi lépés lenne.
    Ebben van a lényeg! A legkisebb megmozdulás estén a hatalom teljes szigorával az elrettentés és bosszúállás eszközével lesújt. A hangadókat kiemeli,elkülöníti,a szimpatizálókat terrorizálja. Kivételt képez a NÉP FELKELÉS, mert az egész Népet nem lehet lakat alá tenni,vagy megsemmisíteni.
    Ami a jövőt illeti szerintem a meritokrácia képzelhető el,ahol a legjobbak közül választják ki az arra legrátermettebbeket. Ideológia,és vallásmentesítésük után tölthetnék be a feladataikat,hogy véletlenül se osszák meg a Népet. De ahogy a természetben sincs demokrácia,egy falkavezér szükséges,hiszen ha megnézzük az elmúlt száz évet, a társadalmi berendezkedést illetően, a maffia mint államforma bizonyult a legműködőképesebbnek. Egyenlőek soha nem lesznek az emberek,de egyenlő esélyt az indulásnál mindenki megérdemel. Ami a parlamentális demokráciát illeti,soha nem fog működni,mert akárhány szervezetet hoznak is létre, mindegyik fölé kontrollt is kellene, így a sornak soha nem lenne vége. A demokratikus maszlagot azért találták ki,hogy a „köznép azt higgye, van beleszólása bármibe is. Hát nincs!!
    Nem véletlenül írták bő száz évvel ezelőtt,” ha az állam szól, hazug nyelvén szól,bármit mond hazudik,s amije van lopta azt. A mai formában az állam a pénzvilág kiszolgálója, utasításainak,parancsainak végrehajtója,a választó Nép ellenére,kárára . Ebben a formátumban soha nem lesz közös a céljuk. Két dudás nem fér meg egy csárdában. Itt bukik a dolog. TF.

  5. Tisztelt Transyadmin, Tóth Ferenc, eSzet,
    Örömmel olvastam a megjegyzéseiket, mert ez valóban gondolkodásra, továbbgondolásra, értelmes vitára késztető fórumot teremtett, s aki elolvassa, ha nem is szól talán hozzá, elmélkedhet az elhangzottakon.
    Ez a kérdéskör rendkívül összetett és már, már kezelhetetlenül és felmérhetetlenül sok, ismeretlen és kiszámíthatatlan tényezővel bonyolított probléma.
    Vitathatatlan tény, hogy az emberiség olyan csapdába zárta magát, melyből kevés a remény a szabadulásra.
    Stanislaw Lem 1974-ben megjelent „Álmatlanság” című könyvében már tökéletesen leírta a manipulált manipulációkra épülő világot, napjainkat.
    A megoldáshoz valószínű, hogy elsősorban az eredendő harmóniához (Istenhez, akit persze sokan elutasítanak) kéne visszanyúlni, mely megtisztíthatná az emberi természetet azoktól a mentális torzulásoktól, melyek idáig süllyesztették a világot.
    Mosolyogtató naivitás, ugyebár?!
    A lázadás, a forradalom, nagyon elkeseredett és végső eszköz, s akkor is csak „kevesek”benne az igazak, s mindig torzulásba fordulnak az ilyen történések.
    (csak zárójelben mondom, hogy1956 óriási győzelme, hogy elbukott, mert így megőrizhette tisztaságát, legalábbis emlékeinkben. Láthatjuk azonban a rendszerváltás után ezt a tisztaságot, hogy rongyolták szét a politikai érdekek)
    A demokrácia jobbítására a rendszer megváltoztatására, átépítésére, vagy újjáalkotására tett bármi igyekezet működésképtelen, ha csak „láncfűrész” az egyetlen eszköz, s nem értjük ennek a különös ember-társadalom zárt rendszernek a működését, természetét.
    Ezeken az oldalakon olvastam anno egy érdekes cikket, melyből most idemásolok egy idézetet, a társadalom és az ember „szimbiózisáról”
    „2015/04/10
    /……… A társadalom rendkívül összetett, alá, fölé, mellérendelt és keresztirányú, bonyolult függőségek rendszere, alrendszerek és azok alrendszereinek halmaza. Tükröztethetjük ezt egészen a legkisebb egységig, az egyén szintjéig, mely egyén ugyancsak részt vesz, kibogozhatatlan és szövevényes kapcsolódásaival, a rendszer működésében, és mindeme kapcsolódások finom kis modulációi logaritmikusan erősödhetnek fel, s hathatnak pozitív, negatív módon a társadalom egészére akár.
    Az emberi természet, az emberi lélek önmagában meglévő ellentmondásos, és nem kevésbé bonyolult mibenléte, kulturális, gazdasági, ideológiai, politikai „génmódosítás” veszélyeinek való kitettsége, s ezek torzító hatásai, valamint az egyének viszonya a családi és nemzeti hagyományokhoz, a nyelvhez, valláshoz, erkölcshöz, világszemlélethez és még rengeteg fontos egyébhez, s e viszonyulások megjósolhatatlan változásai, mintegy sokismeretlenes egyenlet részeként illeszkednek a fentebb felvázolt társadalmi szerkezetbe.
    Mindehhez pedig vegyük hozzá a geopolitikai realitásokat!
    Fontos ezt legalább ilyen vázlatos, elnagyolt formában látni, mert érteni kell, kellene a társadalom felől nézve, hogy az ország irányítása, a kormányzat munkája sokrétű, nehéz és az egyes területeket érintő teendőket összhangba hozó, figyelmet és felelősséget igénylő precíziós munka. Nem lehet láncfűrésszel, úgymond „eccerűen” mindent megoldani.
    S értenie, látnia kell, kellene ezt a mindenkori kormányzatnak is, hogy az ország irányítása, a társadalom, az egyén életét befolyásoló, meghatározó, sokrétű feladatok kimunkálása, összehangolása, végrehajtása nagy figyelmet és felelősséget igénylő precíziós művelet, s nem lehet láncfűrésszel „rendet vágni” /………
    MI lehet a megoldás? Elemi szinten kéne megváltoznunk, de képtelenek vagyunk szabadulni önmagunk természetétől, mely tele van önzéssel, képmutatással, harácsolási vággyal, mások lenézésével. . .
    Természetesen az emberekben sok a jó tulajdonság is, de mivel kevésbé ismerik önmagukat, ezeket a jó tulajdonságokat is fel lehet használni manipulációra, s valódi és tiszta öntudatra ébredés nélkül ebből a világméretű csapdából nincs kiút. Nagyszerű videót tett fel e témában a NIF, sokaknak kellene megnézniük!

    Tisztelettel
    Jancsó Tibor

  6. „( Istenhez,akit persze sokan elutasítanak.) Mosolyogtató naivítás ugyebár? Egyáltalán nem !! A görög mitológia szerint amikor Zeusz látta,hogy az emberiség mivé fajult,így szólt. „aki képtelen a tisztességre és az igazságos életvitelre,azt el kell pusztítani. Azzal ketté vágta őket.
    Ki lehet indulni Hermésztől is, Ahogy fent, úgy lent,ahogy kint, úgy bent.
    Ha a makrokozmosz ugyan az, mint a mikrokozmosz és a mikrokozmosz tetején a fej áll,amiben egy bio számítógép irányítja a cselekedetet,tevékenységet, akkor ezt a számítógépet lehet úgy programozni,hogy az egyén és a többség érdekeit tartsa szem előtt, szolgálja azt. Az már az egyén feladata,sőt kötelessége, ha vezetésre is kívánja adni a fejét, hogy tanítsa, programozza,csiszolja,számítógépe programját,úgy,hogy minél tökéletesebb feladatokat tudjon végrehajtani, tulajdonosa és a többség érdekében. Csak olyanok vehetnek részt a többséggel való foglalkozásban,irányításban, akik kellőképpen elsajátították és rendelkeznek azon képességekkel,amely az etikus élet,az erény,a tisztesség, az igazság,alapkritérium kell,hogy legyen.
    Ami természetben alaptörvény,az az emberi közösség számára is az kellene ,hogy legyen. Amely, a REND,a HARMÓNIA és a SZERETET. Enélkül káoszba süllyed az emberiség! Bár a káoszt mindig a rend követi,de addig legalább megpihen a természet! TF

  7. Számomra természetesen nem „mosolyogtató naivitás”, de látni kell, hogy a mai világban sokaknak az sajnos. Az is szomorú, hogy jócskán vannak olyanok is, akik a másik oldalról „jpbban ismerik Istent, mint az Önmagát, jobban tudják mit és hogyan cselekedne” e két pólus között, a kevesek kivételével, a többséget jobban motiválja az okos telefon, okos TV, és egyéb okosságok, ahogy itt egyik cikkben írták, a „luxuis rabszolga ÉLET”
    Sokan még saját családfájukat sem ismerik, az agyatlan 3D akciófilmek színvonalán vegetálva, s egy bonyolultabb körmondatot sem értenek meg.
    Az olyan értékek, mint a „a REND,a HARMÓNIA és a SZERETET.” szinte kívül esnek életmódjukon.
    Vannak persze bíztató jelek; pl. most, amikor az USA elnőke a Karácsonyfát ünnepi fára nevezte át, a CBS műsorvezetője Ben Stein teljesen kiakadt https://www.youtube.com/watch?v=VX3AdAtMOcY
    s nem rejtette véka alá véleményét, holott, mint zsidó ember amúgy nem volna köze a keresztény karácsonyhoz, vagy hozzánk közelebbi példa, a gyermekek „Felszállott a Páva” műsora szívet melengető elkötelezettségről tanúskodott, olyan nemzedélről, amely egészséges értékek mentén fog felnőn – remélhetőleg, s nem rontják el őket a kiégett felnőttek.
    Öszintén szólva, nagy léptékekben gondolkodván nem látok sok esélyt a Világ gyógyulására. Talán csak annyit tehetünk, hogy a közvetlen környezetünkben próbálunk harmóniát teremteni, ami nem könnyű, de nem lehetetlen, s ezáltal lassan, mint a tóba dobott kő okozta kis hullám másokat is elérhetünk, talán.

  8. „talán csak annyit tehetünk,hogy a közvetlen környezetünkben próbálunk harmóniát teremteni.
    Ez így igaz!
    A természeti törvények transzcendentálisak.! Az ember évezredek óta változtatja saját(?) törvényeit,mégsem akar passzolni. Nekünk nem az a dolgunk,hogy megváltoztassuk a világot,elég ha mi magunk változunk és ha ezt a környezetünk észreveszi,talán maga is változni fog. Nem az én hitemet akarom a másikra erőltetni, hanem a benne lévő igazságot erősíteni. Ha a világ terhét a vállunkra vesszük, belerokkanunk. Felelősséggel is a legközelebbi hozzátartozóinknak vagyunk . Amúgy a többség, olyan mint a piaci kofák,arról beszélnek ami éppen az eszükbe jut, de a világot nem ők viszik előre. A kevesek! Akik mint egy lámpás, megvilágítják az utat a tömeg előtt. A „kevesek beérik ezzel,hogy a tömeg az Ő hátukon akar egyre feljebb jutni és a végén Őket áldozzák fel. „mert ti a mindenben mindenkor elsőket keresztre feszítitek,aztán imádjátok.
    A csecsebecsék,elektronikai kütyük arra jók,hogy elvegyék a figyelmüket a fiataloknak attól,valójában mire is kellene figyelniük, Miért vannak itt,mi a céljuk, feladatuk az életben. A tobzódás, az olcsó gyönyörök hajszolása helyett,az igazi „énük csiszolása egy magasabb minőség felé. Mert csak az embernek adatik meg,hogy emberként született,de embert felülmúló emberként „távozzon. Mert csak a tudás és a szeretet az amit tovább visz. És ennek semmi köze a valláshoz,vagy agymosáshoz.!! TF

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük