KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elkezdődött?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ami az USA-ban történik az nem véletlen. Legutolsó ottjártamkor – tavaly decemberben – írtam, s jeleztem benne azt a sötétséget, amit a házakon virító ötágú, kommunista-vöröscsillagok jeleztek számomra már akkor is. 

Azt persze érzékeltem, hogy a Kínába áttelepített tömegtermelés mennyire hazavágta az amerikai középosztályt, sőt azokat is, akik kifejezetten nem a munkából, hanem a wellfare (speciális állami segély) folyósításából élnek. Nincs abban semmi rasszizmus, ha kimondom:

ezeket a segélyeket 95%-ban olyan lumpenizálódott, afrikai ősökkel rendelkező személyek veszik fel, akik sajnos nem a munka hősei. A tisztes munkából élő, dolgos feketéket ki is rekesztik azok maguk közül, s az előző fekete elnökről utólag nincs is jó véleményük.

Persze az is igaz, hogy ahhoz az életszínvonalhoz képest, amit az egykori származási országok tudnak ma produkálni, az USA segélyen „nyomorgó” megélhetési négerei valóságos földi paradicsomban, egyenesen kánaánban érezhetnék most magukat.

Az, hogy ezt nem így érzik, jelentős mértékben a balliberális politikai haszonlesők és az őket pénzpórázon mozgató bankárkaszt lobbistáin múlik.

Ilyen lobbista egyébként a bennfentes információk következtében hatalmas pénzekhez jutó Soros György, akit olyan előszeretettel szokott a kormányunk kritizálni, s közben zavartalanul működik hazánkban az általa finanszírozott CEU. Vagyis minden média-hisztéria és szónoklat ellenére itt oktatják nálunk azokat a szükséges anarchistákat, polkorrekt hazugságokat kitaláló firkászokat, a politikát – vagyis a haza ügyeit – kijátszó és belőle részérdekeket fabrikáló buta, vagy okosabb pártvezetőket, akik majd nálunk is az élére állnak majd a szobor döntögető és minden utcai cirkuszt kiélvező lumpen proletároknak.

Talán nem véletlen az, hogy Prágából úgy kirúgták őket régebben, hogy a lábuk sem érte a földet! Varsóba és Pozsonyba pedig nem akartak ők se menni, hiszen a lengyel és szlovák társadalmat nem sikerült olyan profin atomizálni és megosztani, mint bennünket.

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Ez aztán meg is látszik a jövedelmi szinteken, ahol bizony hazánk kullog a V4-eken belül leghátul. S Orbán Viktor is pontosan tudja ezt, mert emlékszem a mondatára amikor kb. egy esztendeje, hazaérkezett Lengyelországból: „Fel kell kötnünk a gatyát!”

Nos, én már régen felkötöttem az alsóneműt, s 2006-ban pártonkívüliként próbáltam is segíteni Viktorunknak abban, hogy a teljesen nyilvánvalóan hazaáruló-kártékony balliberális bandát, (élükön Furcsán Nyerenc elvtárssal) le lehessen váltani a csalással szerzett miniszterelnöki posztról, de akkor arra nem tartott igényt sem Ő, sem a pártja. Mostanában pedig úgy látszik, hogy egyenesen partnerként tekint rá az ellenzék mesterséges megosztása tekintetében. (?)

Én sajnos nem vagyok ennyire optimista, s éppen ezért nem vagyok elégedett minden egyes kormányzati munkájával, azonban elismerem azt, amit jól csinálnak, mert olyan is bőven.

Ám ahogy elnézem Furcsán Nyerenc nagyon is elégedett Viktorunk munkájával, mert sikerült neki a csaló devizahitel áldozatainak a nagyobb részét a DK szimpatizánsai közé zavarni, a bérelt földjétől megszabadított parasztok sem fognak a Fidesz-KDNP jelöltjeire szavazni soha többé! Vagyis ma már egészen szép tábort sikerült összehozni a magát nemzetinek mondó kormányzat ellen és nagyrészt annak a segítségével. Márpedig a politikai váltógazdálkodás rendszerét éppen azért vezette be a bankárkaszti elit szerintem, hogy időről időre váltás történjen a hatalom csúcsán, mert azt azért nem akarná a magát még ma is sokszor letagadó háttérhatalom, hogy olyan erők kerüljenek hatalomra bármelyik országban, akik majd elvetik az ő kiszolgálásukat és valóban a közjót, sőt kizárólag a közjót akarják majd megvalósítani.

A szobrok elleni begyűrűző indulat tehát csak előjátéka annak, amit sajnos komolyan kellene venni. Nem utcára vezényelhető szerencsétlenek, nem a patológiás nárcizmusban szenvedő, sőt szociopata pártvezérek, de nem is a rettegő paranoiditást felmutató kiválasztottak itt a problémák, hanem az a pénzelit, mely megszervezte és finanszírozta az összes narancsos forradalmakat, az arab tavaszi felfordulásokat, és az összes hamiszászlós támadást a világon.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Ezt persze lehet konteónak nevezni, de aki ezt teszi, az csak maszatol. Maszatolni pedig gyávaságból, vagy pénzpórázas függésből szoktak.

Jó lenne, ha felismernénk végre, hogy a hazai „négereket” éppen olyan könnyen lehet manipulálni, mint a tengerentúliakat. Pedig, ha elkezdődik, akkor nem csak Horthy Miklós szobra lesz az áldozat, hanem Kossuth, Rákóczi, Hunyadi, s nem is sorolom tovább, nehogy én adjak nekik ötleteket!

Ja még annyit, hogy a napokban elkezdődött…..

A szerző közjogász és Nemzetépítő segédmunkás

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kapcsolódó:

Az agyszennyezés növekvő térhódítása

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük