KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elk∗rtad Feri! Hazudtatok akkor és most is, mindig…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ha bárki is azt gondolja, hogy a notórius hazudozó és bandája valaha is feladja a hatalom megszerzésének és azt követően a rombolás és a nemzet megsemmisítésének a vágyát, az idegen érdekek internacionalista kiszolgálását, az nem csupán téved, de egyben bűnt is elkövet, hiszen akár passzivitásával is, a nemzet, az ország ellenségeit segítheti hatalomra.

Az a végtelenül demagóg hadjárat, mellyel a gyurcsányista ellenzék (ellenség) újból a magyarság és legfőképpen a feledékenyek és a fiatalok megtévesztésével igyekszik újra hatalomhoz jutni, a régi recept szerint működik. És bizony működik. Megdöbbentő az, hogy fiatalok tömegei nem is ismerik azt a periódust, amelyben ez a nemzetellenes banda 2002 és 2009. között lenullázta Magyarországot gazdaságilag és politikailag egyaránt. De megdöbbentő az is, hogy az elmúlt 10 esztendőben nem foglalkozott kellő súllyal a 2/3-al rendelkező nemzeti keresztény parlamenti többség azzal, hogy elejét vegye egy visszarendeződés esélyének.

15 éve ezen a napon böffentette el magát Gyurcsány: Az őszödi beszéd (teljes)

Nagyon komoly a veszély! Nem tehető ki a magyarság még egy olyan traumának, mint amilyen az elmúlt több mint száz évben többször is tönkretette a nemzetet és az országot. Gondoljunk 1918-19-re 1947-re az 1956-os forradalom utáni megtorlásokra, az elhazudott és a szétlopott rendszerváltásnak emlegetett gyalázatra.

A történelmi kontinuitás teljesen nyilvánvaló.

Igaza volt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amikor korábban úgy fogalmazott, hogy a valódi rendszerváltás 2010-ben történt meg. Egy romokon épülő rendszerváltás, melynek a törmelékei és salakjai ma is itt vannak körülöttünk. Sőt a salakban még parázs is van, mely újra égetni akar. Elégetni azt, ami az elmúlt tíz évben felépült. Egy prosperáló gazdaságot, egy tartását visszaszerző nemzetet, melynek van érdemi hangja és súlya, amely nem akar kicsiny lenni, amely a saját nemzeti érdekeinek megfelelő utat akarja járni, amibe sem Brüsszelnek, sem másnak beleszólása nincs.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Ezt akarják aljas módon elvenni tőlünk a nemzetárulók, akik  az egykori kommunista hagyományokkal – és múlttal – rendelkezők leszármazottjai és követői. A tartalom ugyanaz, a díszletek és módszer sem igen változott. A szokásjoguk alapján most is új ruhába bújva tüzelik és hergelik fel azon tömegeket, amelyek könnyen kaphatók a végtelenül demagóg agitprop megnyilvánulásokra. És lássuk be, mi is hibásak vagyunk abban, hogy ezt megtehetik.

Hibásak vagyunk, mert úgy gondoltuk, hogy ezekkel lehet úriember módjára viselkedni, párbeszédet folytatni. És hibásak vagyunk, mert mind a mai napig emberi hangon szólunk hozzájuk. Csakhogy ebből ők nem értenek és köszönik szépen jól vannak. Erősödnek, egyre magabiztosabbak, azoknak a zsoldjában állnak, akiknek egyedüli céljuk az ország eltulajdonítása, kisemmizése, a magyarság emberi tartásának újbóli megtörése. És hazudnak mindig, mindig…!

Szilágyi Ákos kollégánk grafikája a tegnap 15 éve keletkezett őszödi beszéd jelenkori hatásaira is figyelmeztet. Nem mehetünk el szó nélkül az akkor történtek mellett. Újra és újra le kell írnunk és ki kell kiabálnunk, hogy VIGYÁZAT! – az ország és a nemzet veszélyben van. Ezt a fenyegető veszélyt nem lehet félvállról venni, mert valós és végzetes lehet.

Szépe Áron

Szilágyi Ákos további munkái itt tekinthetőek meg>>>

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük