KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata Törökországba

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elindult a Hunor mentőszervezet csapata hétfőn Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő egységének búcsúztatásakor hangsúlyozta: ilyen katasztrófahelyzetben a segítségnyújtás gyorsasága nagyon fontos tényező. Minél gyorsabban érkezik a segítség, annál több emberélet menthető meg. Ez annál is inkább lényeges, mert a hírek szerint a hétfőre virradóra történt katasztrófának több mint ezren estek áldozatul, és a sebesültek száma is öt-hatezerre tehető – mondta.

Rengeteg halálos áldozatot követelt a pusztító földrengés Szíriában is

Emlékeztetett arra, hogy a Hunor mentőegység 11 éve jött létre és azóta a magyar katasztrófavédelem világszerte bizonyította, hogy a világ egyik legfelkészültebb mentőszervezete. Segítséget nyújtottak katasztrófahelyzetekben a többi között Szerbiában, Macedóniában és Japánban is – sorolta.

A magyar katasztrófavédelem „elitalakulatának” tevékenysége meg fogja erősíteni a magyar-török barátságot is – vélekedett Rétvári Bence, aki köszönetet mondott az egység tagjainak a helyállásukért.

Az eseményen az is elhangzott, hogy a Törökországba induló mentőegység 55 tagú, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában. Keresőkutyákat is visznek magukkal.

A személyzetet és a 90 tonnányi felszerelést a Magyar Honvédség Airbus 319-es gépe szállítja a Liszt Ferenc-repülőtérről a törökországi Adana repterére. Megérkezésük után a török katasztrófavédelem irányítja majd a magyar mentőcsapat tevékenységét.

A Hunor felszerelése 10 napra biztosítja a mentőegység önellátását, vagyis nem kell a helyi katasztrófavédelem erőforrásait használniuk – közölték.

Törökország az Európai Veszélyhelyzet-kezelési Központon keresztül kért nemzetközi segítséget.

 

Kiemelt kép: Budapest, 2023. február 6.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kezet fog a mentőegység tagjaival a törökországi földrengés áldozatainak segítséget nyújtó Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kutató-mentő csapata útnak indításán Budapesten 2023. február 6-án. A Hunor mentőszervezet csapata 55 fővel, a tűzoltókon kívül katonaorvosokkal és a mentőszolgálat munkatársaival indul Törökországba. Továbbá személykereső kutyákat is visznek magukkal.
MTI/Kovács Tamás

 

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Kapcsolódó:

Mentőcsapatot küld Törökországba a Baptista Szeretetszolgálat

Újabb 7,6-os erősségű földrengés történt Törökországban

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük