KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Turcsány Péter

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elhunyt Turcsány Péter író, költő, könyvkiadó, a Wass Albert könyvek kiadója, a MIL alapítása óta a Lap fáradhatatlan írója.

Turcsány Péter hosszú utat járt be, nem csak alkotóként. Az úgynevezett rendszerváltás után nagy áldozatot és kockázatot vállalt a „hallgatólagos feketelistán” lévő Wass Albert művek kiadásával. Szinte megszállottja lett az elhallgatott emigráns író munkássága és eszmeisége kutatásának, bemutatásának. Több mint évtizedig folyamatosan adta ki a Wass-műveket, avatta az elhunyt író szobrait, szervezte felolvasó estjeit és évente kiadta a kiadója által alapított Wass Albert-díjat.

Turcsány Péter erős ember volt. Türelemmel viselte az ellenségei és irigyei által reá zúduló megtorlást és intrikát, mintegy járulékát annak, amit a Hazáért és a Nemzetért tett. Élete munkájával sok maradandót alkotott.

Fejet hajtunk a költő, író, kutató és könyvkiadó Turcsány Péter emléke előtt. Távozása nagy vesztésége a magyar kultúrának és Lapunknak. Szeretteivel együtt érzünk mélységes fájdalmukban.

Turcsány Pétert a Magyar Irodalmi Lap saját halottjának tekinti.

TURCSÁNY PÉTER 1951. március 7-én született Budapesten. Szociológus, író, műfordító. Hat gyermek apja. 1988-tól kis megszakítással mindmáig a PoLíSz című irodalmi lap főszerkesztője, 1991-től a Kráter Műhely Egyesület könyvkiadó-vezetője, 1998-tól elnöke. 2006-tól Pomáz képviselője, 2010-től képviselő és idegenforgalmi tanácsos.

Költői indulása a 68-as generáció szelíd tekintetű vadjaival rokonítja (Farmerben lépő szarvas), a Fiatal Művészek Klubjában az akkori magyar underground egyik szervezője és meghatározó alakja. Fiatalabb kori verseinek kötetei:Tarisznya, 1982, Testamentum,1986, Mázsa és pehely 1994. Újabb költeményeiben az egyéniség, a közösség, a nemzet és a kereszténység veszélyeztetettsége kap hangot, filozófiai és teológiai távlatokkal: Megmentett tisztásaink, 1998, Emelkedj, Atlantisz!, 2003, 56 után – Isten- és tücsök- hangra, 2007, Arc és Lélekzet, 2011. Esszékötete A mérleg közepén I–II., 2000 gyermekpedagógiai, verstan-poétikai, irodalomismereti és közéleti írásokat tartalmaz. Irodalomtörténeti esszéregénye: Wass Albert a boldog szomorúember I, 2008-. Ismeretterjesztő fotóalbuma: Pomáz és a Deratáj (2010). Szociológiai munkái: A Mezőség magyar öröksége, 2006, Arcok a Panaszfal mellőlA megismerés archeológiája (1972–1979) http://tp.krater.hu/konyveim-aloldal.php?aoaz=298&kaz=8. A budapesti Wass Albert Emlékterem és a radnaborbereki Reményik Emlékház egyik alapítója. Díjai: Lakitelek Alapítvány Kölcsey Díja, Pest Megye Millenniumi különdíja, Magyar Köztársaság Érdemkeresztje arany fokozat.

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

Tagságai: 1977-től Fiatal Művészek Klubja, 1982-től 1988-ig a Magyar Írók József Attila Köre, majd Magyar Írók Szövetsége, 1988-tól a Magyar Demokrata Fórum (volt a Kulturális Bizottság vezetője, illetve pomázi elnök) és Bajcsy Zsilinszky Társaság, 1991-től Kráter Műhely Egyesület (egyik alapítója, ügyvezető titkára, illetve 1999-től elnöke), 1994-től Magyar Köztársaság Művészeti Alapja és Magyar Alkotóművészek Egyesülete, 1996-tól Irodalmi Társaságok Szövetsége, később  Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (több éven át ügyvezető titkára, majd társelnöke), 1997-től a Magyar Újságírók Közössége (néhány évig az etikai bizottság tisztségviselője), 2003-tól FIDESZ-MPSZ, 2007-től Nemzeti Fórum Egyesület, 2009-től International Federation of Journalists, 2011-től a Pilis Kapuja – Pomáz Környéke TDM Egyesület (alapító alelnök) és  a Civil Egyeztető Tanács (CET) (egyik alapító).

Magyar Irodalmi Lap

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Elhunyt Turcsány Péter

  1. A Magyarok Istene nyugosztalja. Ha Wass Alber barátja volt akkor a Nagy Magyarok panteonjában a heje. Tisztelettel. Miki.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük