KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elhunyt Sugár András, a közmédia volt munkatársa, televíziós személyiség, 88 esztendős volt – tudatta a család az MTI-vel hétfőn.

Pályáját 1957-ben – nemzetközi jogi diplomával – az MTI-ben kezdte, ahol később moszkvai, majd londoni tudósító is volt.

1971-ben került a Magyar Televízióhoz. A Hét című műsor főmunkatársaként ő volt a köztévé első utazó tudósítója. Attól kezdve 23 éven keresztül több mint száz országból, 12 nyelven tárta a nézők elé a nagyvilágot.

A Hétben – amelynek rövid ideig főszerkesztője is volt -, majd a Panoráma című külpolitikai műsorban több ezer interjút és riportot készített, többek között Hailé Szelasszié etióp császárral, Mihály királlyal, az utolsó román uralkodóval, Alexander Dubcekkel, aki a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, majd a prágai tavasz kulcsszereplője volt.

Sugár Andrást, családja kérésére, szűk körben búcsúztatták.

MTI

Ez is érdekelheti:  NATO vezéri cím: holland és román verseny - nekünk egyik sem igazán jó

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük