KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Hírklikk információi szerint ma éjjel elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A portál szerint élete 47 évében önkezével vetett véget életének – tájékoztatott a Pesti Srácok. A politikus több alkalommal Hódmezővásárhelyen is járt Márki-Zay Péter polgármester vendégeként.

Mint írják, Bogdán László szegény sorsú roma családban családban született Pécsett, 1974-ben. Apja bányászként dolgozott. Gyermekkorában költöztek családjával Cserdibe. Miután anyagi okokból nem tanulhatott tovább, saját magát képezte, fejlesztette. 2002-ben független jelöltként lett Cserdi alpolgármestere, 2006 óta pedig polgármestere.

A lap azt írja, hogy Cserdiben a vezetésével mintafalu jött létre, hiszen oktatási programot indított, hogy a családok elsajátíthassák a háztáji gazdálkodáshoz szükséges ismereteket, a falu mezőgazdasági termelésbe kezdett, és kertészeti közmunka-lehetőséget biztosítottak. A megtermelt feleslegből rászorulókat segítettek. Polgármestersége alatt az addig nagyon rossz bűnügyi statisztikákat felmutató faluban gyakorlatilag megszűnt a bűnözés. 2015 óta Magyarország tehetséggondozó nagykövete volt. A cserdi polgármester januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott, amiért sokat tett a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért.

A rendőrség a 24.hu kérdésére azt írta: a haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, a részletekről jogszabály engedélyének hiányában nem adhatnak tájékoztatást.

Bogdán László több alkalommal járt Hódmezővásárhelyen is, Márki-Zay Péter vendégeként. A 2018. augusztus 20-i ünnepségen például kerekasztal-beszélgetésre látogatott el a politikus a városba.

Forrás: Promenad

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük