Elhunyt Belovai István, aki 1984-ben megakadályozta a szovjetek agressziós szándékát


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Mélyen tisztelt Olvasók!

Belovai_Istvan
Belovai István

Ma kaptam azt a fájdalmas hírt az USA-ból, Belovai Tamástól, hogy elhunyt édesapja: Belovai István, akit Kádár bírósága azért ítélt életfogytiglani fegyházra, mert tájékoztatta az USA kormányát, hogy egy kémbanda információk tömegét továbbítja a szovjeteknek szigorúan titkos katonai adatokról.

Belovai István beosztásánál és felkészültségénél fogva megismerte, valamint megértette ezeknek az okmányoknak a szovjetek háborús terveit segítő jelentőségét, és hazánkra, valamint Európára, sőt az egész világra kiható veszélyét.

Katonai pályafutását, családi helyzetét és életét kockára téve döntött arról, hogy megakadályozza a szovjetek agressziós tervének végrehajtását.

BELOVAI ISTVÁN, AKINEK A VILÁG, EURÓPA ÉS HAZÁNK KÖSZÖNETTEL TARTOZIK

Miután Belovai István őrnagy, a Katonai Felderítő Központ Tájékoztató Szolgálatánál az “USA arcvonalon”(Sic!) dolgozott, angol és olasz felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezett, ezért 1978 tavaszán megbízták, hogy a HÓVIRÁG és a HAVASI GYOPÁR fedőnevű anyagok (kijelölt részeinek) fordítását végezze el. A munka sürgős lehetett, mert Magyar őrnagyot és Fehér századost is bekapcsolták a fordítási munkába. 1979 őszétől Belovai őrnagyot áthelyezték a Tájékoztató Szolgálat Katonapolitikai Osztály állományába, ahol megbízást kapott az összes HÓVIRÁG (majd rövid ideig, a HAVASI GYOPÁR) anyagok kezelésére. Munkakapcsolatba került Krasznyikov ezredessel, aki meghatározta számára, hogy melyik anyagokat kéri eredetiben, és melyekről kér másolatot, hogy továbbítsa moszkvai főnökeihez.

Belovai őrnagy számára világossá vált, hogy milyen hadászati előnyökhöz jutott a Szovjetunió a Conrad-féle anyagok révén, és azt is jól érzékelte, hogy mi lesz a magyar hadsereg, valamint Magyarország sorsa, ha a szovjetek háborút kezdenek a NATO ellen. Elhatározta, hogy az első adandó alkalommal figyelmeztetni fogja az USA kormányát a kémbanda tevékenységéről, és arról a veszélyről, amely a nyugati államokat fenyegeti, az atomaknák és más katonai anyagok magyar, illetve szovjet felderítő szervekhez történt “átadásával”.

Nyilvánvaló, hogy a feladat megoldása nem volt könnyen keresztülvihető, és várni kellett a (viszonylag) kedvezőnek ígérkező alkalomra.

“FÜSTBE MENT (SZOVJET) TERV”

Belovait 1980 őszén beiskolázták a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (ZMKA) hadműveleti tanfolyamára, majd annak sikeres elvégzése, és a külszolgálatra való felkészítése után, 1982 szeptemberében megkezdte munkáját Londonban, a Magyar Nagykövetség Attasé Hivatal, katonai és légügyi attasé-helyettesi beosztásában. Utazása előtt – soron – előléptették alezredessé. 1984 februárjában Belovai alezredesnek sikerült kapcsolatba lépnie a londoni USA Nagykövetség egyik katonai attaséhelyettesével, majd annak segítségével az USA kormánya és a CIA képviselőjével (májusban), ezzel kezdetét vette a kémbanda felkutatása, felgöngyölítése és semlegesítése.

A CIA egyik ügynöke (1985 májusában) értesítette a KGB-t arról, hogy Magyarországon valaki kapcsolatban van a CIA-val. A közben hazatért Belovait 1985 júliusában, egy rejtekhelyen elhelyezett küldemény felvételekor letartóztatták. A szovjetek szinte “sokkos” állapotba kerültek, mert tisztában voltak azzal, hogy a kezükbe került Conrad-féle anyagok használati értéke, egyik pillanatról a másikra, a nullával lett egyenlő! Az összes eddig kidolgozott terveiket dobhatják a papírkosárba! Valóságos “légihidat” létesítettek Budapest – Moszkva között, hogy alaposan megbeszéljék a váratlan eseményt és következményeit. Belovai miatt nem okolhatták a magyar katonai vezetőket, mert 1985 februárjában, a budapesti Szovjet Katonai Attasé Hivatal egyik tisztjéről, Vlagyimir Vasziljevről derült ki, hogy a CIA-nak dolgozott (hazaszállították, majd 1986 nyarán halálraítélték és kivégezték)!

Genfben, 1985. november 9-én, a Gorbacsov-Reagen találkozón is téma volt a Conrad kémbanda, valamint Belovai István személye. Gorbacsov belátta, hogy elődei módszerét nem folytathatja, és mindketten felismerték, hogy egy atomháborúban egyik fél sem lehet nyertes! Ezt követően a szovjet-amerikai kapcsolatok látványosan javultak, a hidegháború véget ért!

Belovai Istvánt 1985 decemberében hadbíróság elé állították. Balatoni Elemér ezredes, a vádat képviselő ügyész, halálos ítéletet kért a bíróságtól Belovai “fejére”! Az ülnökök egybecsengően azt kántálták, hogy mennyire szeretik a Szovjetuniót, és elítélik Belovai tettét. Mály József védőügyvéd leghasznosabb tevékenysége az volt, hogy a tárgyalás egyik szünetében kávét hozott a bilincsbe vert, majd vasketrecbe zárt Belovainak.

A hadbíróság 1986 januárjában (első-és másodfokon) meghozott ítéletében, életfogytig tartó fegyházzal sújtotta Belovai István alezredest!

A RENDSZERVÁLTOZÁS UTÁN

Németh Miklós miniszterelnök 1990. január 23-án,- elhatárolta magát a Conrad ügytől, amelyről az International Herald Tribune 1988 augusztusában, a Reform pedig 1988 szeptemberében tudósított. A nyugdíjba vonult Szücs Ferenc altábornagy helyére Kovács János vezérőrnagyot nevezték ki (Für Lajos jóvoltából), aki elődjéhez hasonlóan gátlástalanul kiszolgálta a szovjeteket, és elítélte Belovai bátor hazafias tettét. Kovács “veretes” nyilatkozatát közölte a Népszabadság 1990. 08. 11-i száma:

“A hírszerzés és az árulás egymást kizáró fogalmaknak tekintem. Az árulás a rendszerváltástól függetlenül nem tolerálható. Amellett ennél a szolgálatnál békeidőkben is emberéletekről van szó, és az árulás merénylet a bajtársak ellen”. (Sic!)

Értelmetlen és csúsztatásokkal teli mondatcsokor! A legkisebb problémát az jelentené, hogy a fogalmak nem zárják ki egymást, és senki sem állította, hogy az árulás tolerálható. A harmadik mondat tömény demagógia és “finom” csúsztatás, hiszen más szolgálatoknál is szó lehet emberéletekről, de az nem derül ki a nyilatkozatból, hogy a Belovai ügyben Kovács kit tart árulónak?

Conrad (pénzért) elárulta hazáját, tehát merényletet követett el a bajtársai ellen! Belovai figyelmeztette az amerikaiakat, de saját bajtársai ellen semmit sem vétett! Ha viszont Kovácsnak, a hazánkat megszálló szovjetek a bajtársai, akkor sincs igaza, mert Belovai őket sem árulta el, sőt jót tett nekik: nem kellett háborúzniuk, és hazamehettek a szovjet paradicsomba. Mellesleg senki sem akadályozta, hogy azok is velük menjenek, akik nem akartak elszakadni szeretett bajtársaiktól.

Az Antall-kormány megalakulását követően (1990. 05. 23.), a tévében, a rádióban és az újságok hasábjain, számos ismert személyiség és szervezet sürgette Belovai azonnali szabadon bocsátását, de az illetékesek halogatták a végrehajtást.

1990. június 16-án a Parlament általános amnesztiát hirdetett, de a kémkedésért elítéltekre nem vonatkozott az amnesztia. Belovai cellájának ajtaja nem nyílt meg, tehát a törvényt végrehajtók kémnek (vagy árulónak) tartották Belovait. Ezeket a “címkéket” immáron több mint tizenkét éve sokan, és számos fórumon szajkózzák Belovaival kapcsolatosan, holott egy nagycsoportos óvodás is megértené öt perc alatt, hogy kit lehet kémnek vagy árulónak nevezni. Az egyszerűség kedvéért: a Conrad-banda horribilis összegekért kémkedett a szovjetek javára (magyar közreműködéssel és finanszírozással), elárulták alakulatukat, bajtársaikat, kiszolgáltatták a technikai eszközeikre vonatkozó adatokat, hadműveleti terveiket, stb. Belovai István (ellenszolgáltatás nélkül) informálta az USA kormány megbízottját, hogy a hazánkat megszálló szovjetek felé értékes adatok áramlanak amerikai katonai forrásokból, amelyek jelentős mértékben megnövelik a NATO sebezhetőségét egy VSZ támadás esetében.

Belovai nem árult el hazájáról semmit, nem adta ki bajtársait, még a hadbíróság ítéletében is csak a hőn szeretett Szovjetunió elleni vétségéért követelte az ügyész (kétszer is) a halálos ítéletet! Hazánk megszállt ország volt, ezért Kovács vezérőrnagy logikai érvelését plagizálva: a megszállók elleni fellépés és az árulás,- egymást kizáró fogalmak. Más szavakkal: a megszállók elleni fellépés nem minősíthető árulásnak!

Az Antall-kormány, de elsősorban Für Lajos honvédelmi miniszter “jóvoltából” helyén maradt tábornoki kar (csillagoktól és kitüntetésektől) roskadó “stratégái” közül egy sem akadt, aki szóvá tette volna, hogy mit köszönhetnek Belovai István alezredesnek, aki hazája és az emberiség érdekében, a magyar tisztek közül, elsőként vált a NATO katonájává!

A Belovai tettén “fanyalgó” tábornokok és főtisztek, a rendszerváltás után, egy határozott “JOBBRA ÁT”-tal, azonnal átálltak a NATO oldalára, egy sem akadt köztük, aki önként lemondott volna beosztásáról. A nyugállományba távozottak kivételével mind a helyén maradt! Belovai is maradt: a cellájában! Egyetlenegy generális sem látogatta meg a NATO “első magyar katonáját” a börtönben, de ott szorongtak a taszári repülőtéren, amikor megérkeztek az amerikai katonák, akiket olyan visszataszító lelkesedéssel fogadtak, hogy még Mécs Imrének is felkavarodott a gyomra a látványtól, és a Honvédelmi Bizottság ülésén felháborodva tette szóvá ezt a “közjátékot”.

Miközben Belovairól elfelejtkeztek, annál nagyobb figyelmet szenteltek rám, a Kiskirályok mundérban c. könyvem kapcsán, mert bátorkodtam szóvá tenni, hogy milyen erkölcstelen, korrupt, harácsoló és törvénysértő senkiházik voltak a legfelsőbb katonai vezetésben, élükön a honvédelmi miniszterrel! Egyeseknek azóta is szent meggyőződése, hogy a szennyest illetlenség kiteregetni, annak kell szégyenkezni, aki nevén nevezi a tolvajokat, a csalókat és a sereg lezüllesztőit. Ez a reflexszerű védekezése, a szirénhangú cinkosoknak, vagy a gyáván meglapulóknak! Elfoglaltságuk miatt nem jutott idejük Belovai ügyében intézkedni, és csupán néhány tisztességes országgyűlési képviselő, újságíró és ’56-os személyek sürgetésére bocsátották szabadon Belovai Istvánt, több mint 5 évi rabsága után, 1990 szeptemberében.

Göncz Árpád, Magyar Köztársaság elnöke (egyben az MH főparancsnoka) Belovai István büntetését – kegyelemből (!) – 15 évi szabadságvesztésre változtatta át, és a büntetés hátralévő részének végrehajtását ötévi próbaidőre felfüggesztette! Talán el sem jutott a tudatáig, hogy azért lehetett köztársasági elnök és a hadsereg főparancsnoka, mert voltak olyan bátor emberek, akik fel mertek lépni a megszállók ellen, és mindenüket kockára tették hazájukért. Az csupán a véletlen műve, hogy ex-elnökünk, a HKHSZ-hez tartozó Rádiófelderítő Csoportnál (a szovjet hadászati rádiófelderítés magyar fiókintézeténél) szolgált Pick Róbert alezredest választotta főhadsegédjének, és “eredményes” munkája elismeréséért kinevezte vezérőrnaggyá. Meg kell jegyezni, hogy a tábornoki kar semmit sem nyert Pick Róberttel, katonai ismerete annyi volt, mint a főparancsnoké. Talán most, a Méntelki Parasztgazdasági Rt. elnök-vezérigazgatójaként hoz valami hasznot az országnak. Ebben azért is bízhatunk, mert az egykori tsz. elnököknek álmukban sem jutott volna eszükbe, hogy ilyen előkelően hangzó titulussal ruházzák fel magukat. Azt viszont Pick Róbert javára kell írni, hogy Belovai kiszabadulásakor nagyvonalúan felajánlotta neki, hogy segíti az IBUSZ-nál elhelyezkedni. Az önzetlen ajánlat értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy ezrével visszamaradtak a seregben minden képesítés nélküli politikai tisztek és pártbizottsági tagok, tömegesen “ejtőernyőztették” át őket különféle bujtatott helyekre: tanfolyamokra, tanácsadóknak, külszolgálatra és un. rendelkezési állományba. Ezek a változatok eszébe sem jutottak a főparancsnok főhadsegédjének! No comment!

Belovai Istvánt nem rehabilitálták! Lengyelországban a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Richard Kuklinszki ezredest, aki az USA javára kémkedett (1970-81 között), Romániában még Ion Mihai Pacepa,- egykori kémfőnököt is felmentették minden vád alól, mert elismerték, hogy az USA-ba történt szökésével, információi átadásával, valamint a Vörös horizontok c. könyve megjelentetésével Ceausescu és bandája diktatúrájának okozott maradandó sérülést.

—–

Belovai István a világ bármely államában nemzeti hős lenne! Nálunk nem kapott semmilyen elismerést, nem jár neki nyugdíj, és főként azok minősítik pejoratív szövegkörnyezetben, akik gátlástalanul kiszolgálták a szovjeteket, kollaboráltak a különféle szervezeteikkel, és önként segítették őket nagyhatalmi törekvéseikben. Az Igazságügyi Minisztérium gyakorlatilag alig tett valamit, hogy rehabilitálják a kádári diktatúra áldozatait, a megszállók ellen fellépőket, pl. Rimmer Gábort, akit azért ítéltek többéves börtönbüntetésre, mert a NATO-nak adott információkat, a hazánkat megszállás alatt tartó szovjet objektumokról! Megbocsáthatatlan bűnt követett el,- az urakká avanzsált elvtársak szemében!

Hende Csaba, az Orbán kormány igazságügyi minisztériumi államtitkára, még a segítségemet is visszautasította, hogy elemezzük (katonapolitikai szemszögből) Belovai István ügyét, mert sértette egy őt (is) érintő írásom tartalma. Lelke rajta! Mert az még érthető, hogy a rendszerváltás előtt nem ölelték a keblükre a NATO-nak dolgozókat, de a rendszerváltás után legalább a priuszát el kellene törölni azoknak, akik vették a bátorságot, és felléptek a megszállók ellen! Ha nem lettek volna olyanok, akik bátorkodtak tenni valamit a szabadságunkért vagy biztonságunkért, akkor ma is a VSZ-ben lennénk, és a fanyalgók nem Brüsszelben, Washingtonban, vagy Párizsban dolgoznának, hanem Moszkvában vagy Kujbisevben, de az sem kizárt, hogy a GULAG szigetvilág egyikén!

Belovai István, a legtöbbet (és legeredményesebben) tett hadseregünk, hazánk, Európa és a világ érdekében, a NATO elleni fegyveres konfliktus kirobbanását meghiúsító komplex tevékenység magyar szereplőjeként. Óriási kockázatot vállalt, kitűzött célja teljesítése érdekében! Karrierje kettétört, házassága tönkrement, hazáját el kellet hagynia, mert az új rendszer illetékesei nem segítették, a (szép számban visszamaradt) egykori kollégái pedig a NATO-ba tülekedtek, és felejteni szeretnék azt, hogy mennyit tettek a NATO ellen, mind szóban, mind írásban, mind pedig gyakorlatban! Ezek között “kakukktojás” az olyan személy, aki már 1982-ben a NATO mellett volt!

A “kegyelemből” kapott 15 év szabadságvesztés és a próbaidő már letelt, Belovai priusza megmaradt, rehabilitálása elmaradt, nyugdíjat nem kap. A III. világháború kirobbanása ellen harcolt, a megszállók ellen lépett fel, a rendszerváltást segítette. A haszonélvezők szürkeállományában még nem tudatosult, hogy mit köszönhetnek annak a kiközösített (magányos) hősnek, aki hazáját és az emberiséget szolgálta. Akart és mert tenni,- olyan közegben, ahol (zömében) szolgalelkű szovjetbérencek uralták a terepet. Az utóbbiak brezsnyevi mennyiségű kitüntetésekkel vonultak nyugállományba, vagy/és “élvezik” az új pozíciók nyújtotta juttatásokat. Mindenük megvan, csak a tisztesség, a szégyenérzet, a gerincesség és a tisztánlátás területén vannak hiányaik.

A NATO-ban vagyunk, de egyes ILLETÉKESEK képtelenek a VSZ szellemétől elszakadni! Ha majd a történelmi és hadtudományi IQ-juk értéke magasabb lesz, mint a karalábé ebbeli mutatója, vagy olyanok kerülnek a döntést hozó szervezet élére, akik a valós rendszerváltás szellemében gondolkodnak, akkor ennek a kérdésnek a vizsgálata is megtörténik. Lehet halogatni vagy akadályozni, de a történelmi tényeket nem lehet – tartósan – “pincetervként” kezelni, csupán idő kérdése, hogy Belovai István hazai és nemzetközi elismerése bekövetkezzen!

prof. dr. Bokor Imre

a hadtudomány akadémiai doktora,

egyetemi tanár

Nemzeti InternetFigyelő

Kedves Barátaim!

http://tdyweb2.wbteam.com/Belovai.htm

Ezt a filmet szintén érdemes, és ajánlott megnézni!
Ez a történet Belovai Istvánról szól. A hős magyarról, aki megakadályozta a Glóbusz elhamvasztását.
Nagyhatalmú gőgös őrültek még őrültebb játékát pöccintette szerte. Egyedül ütött majd olyan hatalmasat talán, mint 56 eseményei. Szinte kegyelemdöfés volt a vörös gólemnek.
M. Szabó Imre fogalmazott a legtömörebben és lényeglátó pontossággal: “… kétszeres kegyelmes úr…”.
Kétszeresen kegyelmes, kétszeres úr, kegyelmes úr, és mint a film címe mondja kétszeresen kegyelmes úr.
Hogy mit tett ezért? Nos, erről szól a film.
Teddy oldalán M. Szabó Imrének mások mellett külön ablaka van fenntartva, ahol jobbnál jobb szerkesztő-riporteri munkáit láthatjuk újra. Aki csak kicsit is követte az ő újságírói tevékenységét, tudja milyen alaposan felkészül minden képkockára, betűre, írásjelre. Tudja, mikor kell kérdezni, tovább lendíteni a beszélgetést, és amit manapság kevesen művel jó riporteri ütemezéssel, azt is érzi, mikor szükséges csendben maradni.
Hálás köszönettel ajánlom hát ezt a filmjét is.
Maradjon is még közöttünk jó sokáig.
Maradjon közöttünk jó sokáig jeles barátjával, Teddyvel.
Teddy, vagyis Beck György, aki hosszú évek óta arra tette fel az életét, hogy a képpel, hanggal, de legfőképpen szívvel jegyzett történelmet tárolja, mérhetetlen, már-már rabszolgai alázattal, de mindenekelőtt tiszta szívvel+.
Nekünk tárolja. Amiről lekéstünk, amit elhallgattak, vagy éppen elhallgattattak.
Minden nehézség ellenére (anyagi, személyes hátterű, no és politikai nyomásgyakorlásként az oldal feltörése, akadályozása és leállítása) Teddy ma is működteti mindannyiunk javára, lelki épülésére, és örömére.
Kedves Barátaim!
Jeles napjainkban is jeles magyarok élnek közöttünk. Illő tehát nekik időről időre fejet hajtani. Nem csupán köszöntésképpen, de illő tisztelettel köszönésképpen.
Nézzük akkor most együtt újra az emlegetett filmet! Induljon a múlt-mozi. És jegyezzük meg jól szívünkben, és tartsuk meg eszünkkel! Mert ha minden akadály elénk tolul, nekünk élőknek, és még maradóknak ott vannak gyermekeink és az unokák.
Mert mindazt, amit hiteles emberekről hiteles emberek elmondanak nekünk, azt kötelességünk hitelesen megőrizni és tovább is adni. Ha nem is betűről betűre, hiszen az a történészek feladata, de ki-ki legjobb képességei szerint meg kell, hogy tegye.
Meg kell, hogy tegye a közös emlékezet ápolására, gyarapítására, és az együtt átbeszélt tisztázására.
És akkor itt szeretnék köszönetet mondani véletlenül sem utolsó sorban egy történésznek, aki hihetetlen nekrológot tett közzé a mai napon. Prof. Dr. Bokor Imre. Aki olvasta, vagy olvasni fogja az ő írását Belovai Istvánról, beláthatja, hogy ahhoz nem kell külön ajánló szavakat illeszteni.
A hatalmas felkészültség, alapos megfontolás, és széleskörű háttérismeret. Ez mind közvetlenül jellemzi ezt az írását is, mint az eddigi munkáját.
És kedves Barátaim, olyan sok nevet kellene még elmondanunk, felsorolnunk, hogy arra kevés ez az este.
Majd ha körülnézünk, látni fogjuk, igenis ma sem vagyunk mások ma sem, mint őseink régebben és napjainkban. Mindenki képességei legjobb lehetőségei szerint igyekszik megfelelni vállalt feladatának.
A nevek sora nagyon hosszú. A történetek sora is legalább annyi, ha nem több.
De egyetlen kérdést szabadjon a film elindítása elé mottóként feltennem.
Mindig az illő és kellő megbecsülést kapja ez a sok megnemesedett név?
Most tehát nézzük együtt a filmet! Indul a történelmi és erkölcsi lecke, az élő történelem óra.
Aki még tegnap este élőként volt közöttünk, mára kitörölhetetlenül része a bérceknek, ahol süvít a szél, ahol magányosan fagyosak a sziklák, de akár egy egész országnak szolgálnak igazodási pontként.
Szeretettel és tisztelettel:
Lengyel Károly
Ferencváros, 2009. november 6-án

Facebook hozzászólások

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
MISZOT Laci szerint a Fidesz legnagyobb ellensége a Jobbik
Fix it! (Rögzítsd!) – avagy amikor a múltunkkal együtt a jövőnket is bebetonozzák
Dohán Mihály: Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és a többiek (15. rész)
Close