KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elhunyt Balázs Fecó

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Életének hetvenedik évében, csütörtökön este elhunyt Balázs Fecó Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész – közölte pénteken az MTI-vel a család nevében Várkonyi Attila dj, műsorvezető.

“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Balázs Ferenc, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész, szerető édesapa, férj és kolléga tegnap este távozott. A rengeteg ima és orvosai minden igyekezete ellenére 13 nap küzdelem után feladta a harcot” – írta Várkonyi Attila.

Balázs Fecó 1951-ben született, 1967 és 1972 között a Neoton Família tagja volt, majd megalapították az első magyar hardrock együttest, a Taurust, mely rövid ideig, 1974-ig működött. 1977-től az együttes 1985-ös felbomlásáig a Korál vezetője volt, majd szólókarrierbe kezdett.

Munkásságát egyebek mellett 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 2016-ban Kossuth-díjjal ismerték el.

Balázs Fecó temetéséről később intézkednek.

Ez is érdekelheti:  1999: Miközben a NATO bombázta Jugoszláviát, a félelem hatalmába kerítette a koszovói szerbeket

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Elhunyt Balázs Fecó

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük