Elhárítás alulnézetben


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Korunk nagy kérdése, hogy valaki bedolgozott-e a katonaságnál az elhárításba. Na, akkor egy kicsit a gyakorlatból.

AVH1971-72-ben megszüntették a Karhatalmat, az un. kék ávósokat, akik feladata volt a belső rend biztosítása, a munkáshatalom védelme.  Aki nem tudná, a fő laktanyájuk Pesten, a Kerepesi úton volt, ahol most rendőrtiszti iskola működik, ha jól tudom.  Ebből a feloszlatott alakulatból a tisztek, tiszthelyettesek általában a határőrséghez (zöld parolisok) vagy a honvédséghez kerültek.  Mivel megbízható káderek voltak, ezért a honvédségnél ( a határőrség minőségileg és szellemileg magasabb fokon állt, ezért az más tészta ) komoly beosztásba kerültek.  Általában elhárító tisztek, vagy ahogy nevezték politikai tisztek lettek. A beosztásukból és önmaguk fontosságának, mindenhatóságának tudatából következően a hivatásos állomány rettegett tőlük.

Egyrészt ostobaságuk, másrészt a mindenbe beleszólást (szabadságolás, előléptetés, külföldi utazás, jutalom, beosztás) engedő és azt kihasználó helyzetük miatt.  Sokszor még pl. ezredsorakozón, ünnepeken a trehány öltözetük miatt sem merték megszólni őket. Legtöbbjük alkohol és családi problémákkal küzdöttek. Hogy mégis hagyták működni őket? Igen, mert sok mindennapi problémát megoldottak a maguk módján.

 Egy példa. A század klubszobája egy belső vetélkedőn megnyert egy rádiót. A rádió tökéletes volt, több hullámsávos, egyszóval világvevő. Igen ám, de az nem fért össze az éberséggel, hogy netalántán valaki fellazításként hallgathatja a Szabad Európa rádiót. Az elhárító tiszt ezt a súlyos helyzetet úgy oldotta meg sajátkezűleg, hogy beállította a Kossuth adóra a skálát és egy 150-es szöggel, kalapács  igénybevételével a fakávában rögzítette az állomáskereső mechanizmusát. A jelentése után, talán még jutalmat is kapott.

Ismertem olyan elhárítóst, aki leszúrta a feleségét (a tisztfeleségek finoman szólva az életmódjukból fakadóan nem a házastársi hűség mintaképei voltak) és a beosztása miatt másfél évvel megúszta..

Hát nem megérte?

Na szóval, ezek a nem igazán iskolázott – általában munkáskáderek – tisztek sorozatban gyártották a jelentéseket. Állandóan szimatoltak éberkedtek. Sok problémát nem okoztak, mert a jelentésük nagy része egyből ment a szemétkosárba, másrészt ha tényleg akadt valami, akkor megjelentek az igazi szakemberek Budapestről a központból és vizsgálódtak, intézkedtek. Ezek a tisztek általában értelmesek voltak és igyekeztek normálisak lenni. Persze így is volt, aki megszívta valami kis hülye kijelentés miatt, de az összeesküvés, politikai indítású fegyelemsértés ( ahogy az elhárítótiszt helyben feltételezte) általában nem állta meg a helyét.

Tovább a mese. Ezek az elhárítósok (kivéve néhány komoly alakulatot) gyártották a papírt.  De ez bizony egyedül nem ment. Ezért kipécézték az iskolázottabb, értelmesebb honvédeket és különböző vizsgálódási indokkal felkérették magukhoz. Ez volt a társadalmi kapcsolat. Aztán ezeknek nem volt más feladatuk, mint, hogy stilizálják, gatyába rázzák a jelentést. Sőt adott esetben írjanak egy pozitív hangulatjelentést. Főleg a nagy társadalmi ünnepek (március 21, április 4, november 4, november 7) lezajlása után. Előtte meg a legfontosabb volt a laktanyában fellelhető írógép, zsebrádió begyűjtése egy jól zárható helyre.

A sorkatonák szempontjából volt egy nagyon jó tulajdonsága ezeknek a tiszteknek. Volt saját szabadságos tömbjük és pecsétjük! Ez azt jelentette, hogy minden létszámi korláton túl joguk volt kiállítani eltávot, szabadságot adni a sorkatonának adott esetben és ezt nem vétózhatták meg a századparancsnokok sem. Ezt, aki volt akkoriban katona, igencsak érti. Ezért, aki tudott igyekezett jó viszonyt kialakítani velük. Ez sokszor kimerült a menetrendszerű szeszmennyiség juttatásában, de meg volt a jutalma, mikor kellett egy eltáv.  Az elhárítós őrnagy elvtárs sokat állt kint az irodája ajtajában és figyelt. A hivatásosok szinte laposkúszásban közlekedtek, hiszen az „elvtárs figyelt”. A bennfenteseknek ez csupán azt jelentette, hogy az őrnagy elvtárs már megint olyan részeg, hogy nem mer elmozdulni a biztos támasz ajtófélfától…

És ezek a szorgalmas, tucatnyii kitüntetéssel rendelkező (ezért is kapták! ) gyártották a jelentéseket, a jelentésekhez elengedhetetlenül szükséges beszervezett honvédeket, azaz téglákat. Igaz, olykor azok nem is tudtak róla, de kartonjuk volt, elvégre az adataik rendelkezésre álltak. Azért nem kell nagy dologra gondolni. Általában piszlicsáré ügyeket kreáltak. Valaki mondott valamit a nagy Szovjetunióról, de két honvéd elvtársa helyretette és meggyőzte, stb. Tényleg ilyen volt a szint, ahogy már jeleztem, néhány kiemelt és fontos alakulat kivételével. De ahol előfelvételisek voltak, nem fontos alakulatok voltak. Amúgy az egyetemista előfelvételiseket nem nagyon szerették.

Végeredményben egy átlagos alakulatnál nem nagyon volt mit jelenteni a „beszervezett egyéneknek” és az elhárító is arra ment rá, hogy olyan jelentés menjen fel, miszerint tökéletesen ura a helyzetnek, minden problémát hárít és megold. Feljebb általában a helyükön kezeltek mindent. Azért odafigyeltek, de mindenkinek az volt az érdeke, hogy feleslegesen ne problémázzanak. Az egység elhárítótisztjei nem fértek hozzá egy központi aktához. Általában nagyon sok dossziét hoztak létre, ami jól mutatott az emiatt zsúfolt páncélszekrényben az állandóan (éberség ! ) csőre töltött pisztoly mellett.

Ha kíváncsi volt valaki előéletére, arról csak igen alátámasztott kérés után kaphatott iratokat, de általában az is úgy érkezett, hogy lehozta valaki Pestről személyesen és leellenőrizte, mi is van egyáltalán. Az hogy egy alakulati elhárítós tiszt 10 centi vastag dossziéval rendelkezne valakiről, az csak akkor volt lehetséges, ha ő maga állította össze. Ha valakiről meg komolyan csak 1 centi összejött, az már bizony minimum a futkosót jelentette, és nem hagyták növekedni a dossziét.

Az meg végkép elképzelhetetlen volt, hogy megmutassa az elhárító az iratokat egy honvédnak. Sőt ha betartotta a szabályokat, akkor kihallgatáson még az asztalon sem lehetett kint ilyesmi. És azért féltek ők is ilyen rendbontás megtételétől.

 A karton? Ugyan… Nagyon sok honvédről állítottak ki egyrészt megfigyeltként, másrészt beszervezettként ilyesmit, anélkül, hogy a delikvens tudott volna róla. A jó munka fokmérője volt a kartonszám, hát gyártották. Végeredmény siker! Szocialista hazáért érdemérem, nyugdíj előtti előléptetés és magas nyugdíj………

Hát nem megérte?

Kabaré?

Vicc volt, de keserűen veszélyes vicc.

Havrilla István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “Elhárítás alulnézetben” bejegyzéshez

  1. Ez így működött még 1983-ban is Szentkirályszabadján. Szóltak az újoncok,hogy földes hdgy kérte őket, figyeljék a tóthferi minden mozgását, jár e a szomszédos orosz laktanyába, mit csinál esténként. Volt egy felszólalásom 56-attal kapcsolatban,amit ö tartott, és “mindenki nyugodtan mondja el amit tud, felhívásra, következmények nélkül egy politikai napon, “üljön le maga egy ellenzéki, ettől kezdve figyeltetett. Az itteni tiszteknek olyan,hogy tisztesség, emberség, jog, teljesen ismeretlen volt. Ugleristván, borosgyula, kispál,nincsics, hogy csak egy pár idiótát említsek, akik saját csicskásuknak tekintették a kis katonákat. Nekem ugler volt a század pkm, de többet voltam laktanya fogságon, mint szabadon. Egy vasárnapi pihenő napon bejöttek a busszal, nekünk,és csak nekünk az ezredbe, tökig érő hóba, teljes menetfelszereléssel loholva a reptéren, ezek meg röhögve nézték a meleg buszból ahogy futkosunk. Vagy ugyan ez nyáron melegítőben 30 fok felett , délben gimnasztika, mig a többség kidőlt, csak nekünk. Én egész életemben edzettem, és akkor is 17 éves koromtól, és bent is,ha mást nem tudtam, esténként 3-500 fekvő támaszt nyomtam. A boros őrnagy jelentette a főnökömnek, “milyen jól megy az újoncoknak, hogy tornásznak. Egy igazi FÉREG volt mind kettő ! Behívatott az akkori politikai tiszt, és mondom neki, hogy nekem ott kint sem volt családom,azt hittem majd itt lesz,de tévedtem. Erre ő , széllel szemben nem lehet pisálni, kilehet tölteni az időt így is, meg úgy is. Lelépni. Aztán amikor átakarták adni a “kiváló címet, nem kell mondtam, erre hadbíróságot hozták szóba ha megteszem az ezred előtt. Szakasz vezetőként, kétszeres élenjáró, kiváló katonaként szereltem le, nem sokára jött egy hivatalos levél a seregből, Egészségileg ALKALMATLAN-á nyilvánítottak, Ma ötven negyedikbe vagyok, 36 éve folyamatosan edzek, és bármelyik hasonló korú tiszttel megméretném magam. Ezekről ennyit. A HATALOM részéről 17 éves koromtól folyamatosan zaklatva voltam, házkutatás,ellenőrzés stb. SZeretlek Magyarország,köszönöm !

  2. Bárkinek is a tulajdona,vagy pénzeli ezt a lapot, bár sejtésem van,amit leírok,azt teljes egészében vállalom, akármit is rónának rám. Amit tudtam,és lehetett már megéltem, átéltem, innentől ismétlés az egész. Nem a saját életem a legfontosabb ! Amit sajnálok,hogy itt ez is egyike a “kész átverésnek. TF

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Hegedűs Lóránt megemlékezése Horthy kormányzó halálának évfordulóján
Hejőszalonta: Felelőtlen ingatlan cserék – a képviselők a saját maguk által elfogadott rendeletet sem akarják betartani
Pókáék rájöttek, hogy tüntető diákok rendelhetőek – lehet, hogy meglépik?
Close