Hirdetés

Elhagyott falu – avagy: Embernek maradni minden nehézségben

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Romos ház egy elhagyott faluban

Ezt a írást jajkiáltásnak  tekintem, még akkor is ha esetleg néhányan túlzónak találnák. Kérem, aki teheti, segítsen, hogy jó irányú válhtozások történjenek, pl. vidéken létszámában tovább erősítsék a rendőrséget…

Ónody Gyula – Balatonszabadi Polgár Info

Baranyi Gyõzõ (cenzúrázott) írása Magyarországról

Elsőbben is bocsánatot kérek Baranyi Győzőtől, hogy a későbbi esetleges “retorziók”elkerülése végett írásán néhol változtatásokat hajtottam végre.(- A szerk. – Balatonszabadi Pogár Infó)

“Embernek maradni, ez a legnagyobb kihívás ma a fiatalság előtt. Nemet mondani a csábítás ördögének, talajt fogni a talpunk alatt, ez ma a feladatunk. Nagyobb dolgok telepedtek rá a fejünkre, külső tényezők harca dúl körülöttünk, és megtalálni a jövőbe vezető utat, ez a mi dolgunk.”

Elhagyott falu

Összeszorul a szívem, amikor elnéptelenedett falvakat látok. Elhanyagolt, omladozó házakat, vénembereket, sötétbőrű lopakodókat, akik már nem néznek a szemembe. Hiába keresem a régen elhunyt rokonaimat abban a kis faluban, ott a Jászság közepén. Az öreg templom még büszkén integet felém távoli fehérségével, magyarosan ívelt tornyával, de amint közelebb érek, mozgást már nem látok körülötte… Balra fordulok, a temető felé, elhaladok édesanyámék háza előtt, amiből iskolát csináltak a kulákverő tolvajok. Már csak egy kis pajtaféle épület maradt meg belőle ott árván, az iskolát újjáépítették régen, de gyerekeket ott sem látok…

Itt, a Zagyva partján elpihenő temetőben nyugszanak őseim, ebben a halott, de mégis rendezett kis világban. Évszázados fák adnak hűvös árnyékot a melegben, virágillat, émelygően enyészetszagot árasztó fáradt koszorúk jelzik a frissen hantolt sírokat. Parányi zöld liget ez a halottak kertje, kicsi kápolnával a közepén. Nagymamám sírját egy márványból készült angyalka jelzi, mert még a háború vége előtt oda temették el a tizenkét éves testvéremet, akit öt évvel később ő követett, közvetlenül az államosítások után. Ötvennégy éves volt…

Kicsit kinnebb megyek a faluból, amit laposan körülölelnek a tanyavilág letűnt emlékei. Hatalmas termőföldek terpeszkednek, düledező házacskákkal ékeskedő tanyák, laposan a Zagyva árterületén. Nemes földek ezek. Régebben aranykoronában jelezték értéküket, melyekre városi telepesek költöztek, modern spekulánsok, akik jól tudják, hogy amikor megindul megint az élet, nagy értéke lesz ennek a zsírosan fekete földnek. Kárpótlási jegyekkel üzérkedtek, elvették azoktól is, akik rajtuk éltek, művelgették kicsi földjüket.

Unokatestvérem hetven felé jár már, de keményen állja a sarat az egyik jászsági kis tanyán Jásztelek és Jászalsószentgyörgy között. Disznókat hizlal, tyúkokat tart, kacsákat, libákat nevel, gyöngytyúkra, pulykára ügyel, birkát terelget. De már harmadszor rabolták ki az utóbbi másfél évben ismeretlen tettesek??, akiket még a nevükön sem nevezhet a magyar. Kétszer tanúja voltam, ott voltam látogatóban, amikor malacait felpakolták egy éjjelen. Csupán öt tyúkot hagytak meg neki a hatvanból, kilenc süldő malacot, négy kifejlett pulykát, elvittek szinte mindent.

Ez a szerencsétlen ősz hajú ember megpróbált valamit munkával hozzátenni csekélyke nyugdíjához, amiből megélni amúgysem lehet, friss tanyasi tojással látta el a falusi embereket. Amikor disznót vágott, az ősi mesterség hagyományos ízeit őrizte meg – mennyire más íze volt annak a hurkának, kolbásznak, amit nála ettem! Visszajöttek fiatalságom elveszettnek hitt ízei a számba, amikor még csomagot kaptunk a tanyáról nagyapánktól. A füstölésnek igazi illata volt, a kesernyés boltban kapható kolbászokkal szemben. Ínycsiklandozó illatot árasztott az a kis szoba, ahová akasztotta az oldal szalonnát, sonkát, kolbászt, csülköt.

Amikor kirabolták, a rendőr a szomszéd tanyáról jött hozzánk, azokat is megrövidítették ugyanúgy, mint unokabátyámat, elvittek szinte mindent az éjszaka leple alatt. A marcona kutyákat halálra rémisztik valamilyen síppal, amit az ember már nem hall, de őket megkínozza teljesen. Lefújják valami spray-vel is a szerencsétlen állatokat, és visznek mindent, amire a kezüket tehetik. Az emberek tehetetlenek velük szemben,mert úgy tűnik, nekik mindent szabad. Fegyvert nem tarthat a gazda, joga sincs arra, hogy megvédje magát tőlük, de még a rendőrök is nehezen avatkozhatnak be velük szemben.

Őrült világ szerencsétlen áldozatai lettünk mi, magyarok.. A világ meg aljasul figyel, ugrásra készen állnak, hogy helyünket betöltsék a Kárpát-medence közepén. Mindenkinek erre a helyre fáj a foga, ami vízben bővelkedik, csodákat terem, meleg vizet adnak gyógyító forrásai. Folyóink mind az országot ölelő hegyekből erednek, amelyek a Dunába folynak, majd a Fekete-tengerbe vándorolnak lassan tova. Duna, Tisza, Dráva, Száva! Sávok indultak a hegyekből le az Alföld felé, ahol, mint egy szárazföldi tengeren, délibábot láthat az ember. Napkeltétől napnyugtáig láthatja az ember Napistent, amint előbukkan az akácosból rózsaszínben, egészen a narancs fényű búcsúzásig, amint lassan eltűnik előlünk az akácfák túloldali koronáján.

Az alföldi ember szabadsága, szárnyalása innen ered. Minden, amire szüksége lehet az embernek, itt megterem. Őskohóink olvasztott ércei a hegyeinkből származnak, azokról a helyekről, ahol a bronzkor elindulhatott, majd vasércet dolgoztak fel itt. Csodálatos Magyarország, mennyi mindent adtál te az emberiségnek, és mégis el akarják venni tőled azt, ami a tied volt mindig! Miért? Megbecsülhetnék jobban őseiket az emberek, így talán megértenék végre, mi a közös bennünk. Összekeverik akarattal az embereket, Ázsiából, Afrikából csődítik itt össze a bevándorlókat, akik idegenül nézelődnek nagyvárosainkban.

Ezek a nagyvárosok nevelték lustává az emberiséget, mert a profit hajszája kiszolgáltatottá tette őket, függővé a különféle szolgáltatások luxuscikkei után. Mindannyian ezt szolgáljuk, kik a városokban élünk. Legyen az egy húszezres városka vagy tízmillió feletti világváros, mindannyian a rendszer szolgálatában állunk, annak fenntartásában segédkezünk valahányan. Földjeinket elrabolták tőlünk, hatalmas gépekkel néhány ember megtermeli azt, amiért régebben egy közösség, egy egész falu dolgozott keményen. Nem sírom vissza ezeket az időket, de akkor valahogyan nagyobb becsülete volt még a munkának. Unatkozó fiatalokat látok, akik energiáikat haszontalanul vesztegetik bűnözésre, erkölcstelen életmódot folytatnak, és csodálkoznak azon, hogy miért maradnak egyedül öregkorukra.

Senki sem tanítja gyermekeinknek iskolában azt, amiből életüket tervezhetnék, társat találnának, családot alapíthatnának. Összezavarják fejüket a másság ferde gondolataival, a genderelmélet butaságaival, a drogfüggőség, az alkoholizmus és a dohányzás kelepcéjébe csalják őket. Nagyon nehéz innen felkapaszkodni, mert visszahúz minden a mélybe. Csak tudatos elhatározás segítheti azt a néhány bátor fiatalt, akik megmenekülhetnek még ebből a csapdából.

Szüleink megtapasztalták a változás kihívásainak nehézségeit, a mi generációnknak viszont megtörték tudtukon kívül a gerincét. Nehéz úgy gyermeket vállalni, nevelni, tanítgatni, amikor jó példával nem járunk elő, csak a pénzkeresés üres technikáival ismertetjük meg őket. Ami működött régebben egy átmeneti válsághelyzetben, az nem biztos, hogy működni fog egy másik, hasonló körülmények nehézségeiben.

Embernek maradni, ez a legnagyobb kihívás ma a fiatalság előtt. Nemet mondani a csábítás ördögének, talajt fogni a talpunk alatt, ez ma a feladatunk. Nagyobb dolgok telepedtek rá a fejünkre, külső tényezők harca dúl körülöttünk, és megtalálni a jövőbe vezető utat, ez a mi dolgunk.

Baranyi Győző

Forrás: Balatonszabadi Polgár Info / Onody Gyula

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás