KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Elfogadható a Beneš-dekrétumok ellen benyújtott petíció

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
NIF: Néha vannak jó híreink is!
A szlovákok és csehek azért rettegnek annyira ezeknek a dekrétumoknak az eltörlésétől, mert automatikusan beindulnak a kártérítési perek. Milliós számban fosztottak meg a magyarokat, a csehek nagy tömegben a németeket is, minden vagyonuktól.
Hasonló módon elő lehetne venni a románok dekrétumát is, melyben megkövetelték a hozzuk csatolt erdélyi magyaroktól a lojalitási esküt. Az a hivatalnok, tanító, pap, orvos, stb., aki nem teljesítette ezt a parancsot annak el kellett hagynia 24 óra leforgása alatt, maximum 15 kilós csomaggal, szülőföldjét Erdélyt, amit a győztes hatalmak koncként Romániának vetettek. Ily módon került a „békediktátum” után kb. 1 millió erdélyi magyar a megcsonkított Magyarországra, vagonlakónak!
Válasz az EU-tól:

„A felvetett probléma az eljárási szabályzat szerint elfogadható, mivel az Európai Unió tevékenységi körébe tartozik”

Edvard Beneš, a sátán fattyú, rendeleteinek többsége még ma is hatályos (Fotó: mult-kor.hu)

Az Európai Parlament Petíciós Bizottságának elnöke közel két év után írásban értesítette a Beneš-dekrétumok ellen még 2014-ben benyújtott petíció szerzőit. „A felvetett probléma az eljárási szabályzat szerint elfogadható, mivel az Európai Unió tevékenységi körébe tartozik” – ez derül ki Cecília Wikström 2016. április 18-án kelt, a petíció szerzőihez intézett leveléből.

Dr. Práznovszky Miklós, a Nobilitas Carpathiae, magyar nemesi családok felvidéki civil szervezetének országos elnöke és Tajnay Mária, a brüsszeli székhelyű Közép-Európai Emberi Jogi Bizottság főtitkára közös petíciót dolgoztak ki, majd a dokumentumot 2014. szeptember 6-án Érsekújváron megtartott, a Beneš-dekrétumokkal foglalkozó IV. Közép-Európai Emberi Jogi Konferencia elé terjesztették. A tanácskozás résztvevői mellett további bel- és külföldi személyek is csatlakoztak az aláírásgyűjtéshez.

A petíció főleg azt sérelmezi, hogy a Beneš-dekrétumok és a Szlovák Nemzeti Tanács rendeleteinek zöme mindmáig hatályos, amelyek – a szlovák kormány állítása ellenére – ma is új jogokat képesek megalapozni, tájékoztatta a Felvidék.Mát Dr. Práznovszky Miklós.

„A petícióban felsorolt konkrét példák azt igazolják, hogy a szlovák államhatalom él is ezzel a lehetőségével, ezért a dekrétumokat korántsem lehet elfelejtettnek tekinteni. A petíció szorgalmazza, hogy a szlovák állam hetven év után végre kezdettől fogva érvénytelennek nyilvánítsa a jogfosztó jogszabályokat és a károsultaknak, illetve azok leszármazottainak megfelelő erkölcsi és anyagi elégtételt szolgáltasson” – mondta el az érsekújvári székhelyű Nobilitas Carpathiae elnöke, aki szerint a petíció elfogadhatónak nyilvánítása még korántsem jelent végleges döntést.

Ez is érdekelheti:  Sajtótájékoztatót tartott a főügyész: így nem törölhető a tartalom

„A továbbiakban szélesebb körben kerül megtárgyalásra és elbírálásra más bizottságok bevonásával, és ha ott is eredményesnek bizonyul, az Európai Parlament elnöke a plénum napirendjére tűzi. A petíció végső eredménye nagyrészt attól is függ majd, milyen támogatásban részesül a magyar EP-képviselők részéről. Ennek érdekében az volna kívánatos, hogy ha az érdekelt képviselők folyamatosan tájékoztatnák az EP többi, más országbeli képviselőtársaikat a Beneš-dekrétumok tartalmáról, azok jellegéről, hogy minél tárgyilagosabban tudjanak állást foglalni a petíció plénumban való végleges elbírálásakor” – fejtette ki Práznovszky.

A petíció érsekújvári elindítója szerint, amennyiben az Európai Parlament megalapozottnak találja beadványukat, az Európai Unió alapítószerződései értelmében kötelezheti a Szlovák Köztársaságot, hogy szüntesse meg a jelenlegi, emberi jogokat sértő állapotot és hatásos intézkedéseket vezessen be a dekrétumok károsultjai kiengesztelése érdekében, ellenkező esetben Szlovákia ellen szankciókat foganatosíthat.

„Bízunk benne, hogy erre az ultima ratio megoldásra nem kerül sor, és hogy az Európai Parlamentnek – a petíció végső sikeressége esetén – módjában lesz enyhébb intézkedések árán is jobb belátásra bírni a Szlovák Köztársaságot” – mondta Práznovszky Miklós.

Az EP Petíciós Bizottsága elnökének levele (Forrás: Práznovszky Miklós)
Az EP Petíciós Bizottsága elnökének levele (Forrás: Práznovszky Miklós)

Beneš 1945 májusa és az Ideiglenes Nemzetgyűlés október végi megalakulása között elnöki dekrétumokkal kormányozta Csehszlovákiát. A 143 rendeletet 1946 márciusában utólag, visszamenőleges hatállyal emelték törvényerőre, s többségük még ma is hatályos. A dekrétumok nagyobb része az ország újjáépítésével foglalkozott, de 33 közvetlenül vagy közvetve a nem szláv nemzetiségek ellen irányult, korlátozva az alapvető jogokat is.

A dekrétumok rendelkeztek többek között a németek, a magyarok, valamint az állam egyéb „ellenségei” vagyonának kártalanítás nélküli elkobzásáról, mezőgazdasági ingatlanjaik cseh és szlovák földművesekkel való betelepítéséről. A tetőpontot az 1945. augusztus 2-án kelt 33. rendelet jelentette, amely augusztus 10-i hatállyal megfosztotta a magyarokat és a németeket állampolgárságuktól, büntetlenséget csak a lojális, 1938 előtt is csehszlovák állampolgárok kaptak. A hontalanná vált németeket és magyarokat ezután közmunkára kötelezték, lehetségessé vált vállalkozásaik kártalanítás nélküli kisajátítása, egy újabb alkotmányrendelet pedig lehetővé tette a hatóságok által megbízhatatlannak minősített személyek őrizetbe vételét is.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

A dekrétumok nyomán lehetővé vált továbbá a magyar közalkalmazottak elbocsátása, a nyugdíj, szociális segély, egészségügyi ellátás megvonása, a magyar nyelvhasználat betiltása a közhivatalokban és az egyházi szertartásokon, a magyar hallgatók kizárása az egyetemekről, a magyar kulturális és társadalmi egyesületek feloszlatása, a magyar nyelvű könyvek, újságok kiadásának megtiltása. Magyar nemzetiségű személy még polgári pert sem indíthatott.

(Felvidék.Ma/Práznovszky Miklós/mult-kor.hu)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Elfogadható a Beneš-dekrétumok ellen benyújtott petíció

  1. Tehát, még arra is van esély, hogy megfelelő számú szavazat esetében az EU Parlamentje demokratikusnak, követendőnek, összességében Európai Alapértéknek fogja minősíteni a Benesi-dekrétumokat. Úgy tűnik, nincsen 1 db alkotmányjogász Európában, aki a dekrétumokat objektíven értékelné. Hiszen a jogi értékelése objektív kritériumokon kell, hogy alapuljon, s nem a dilettáns képviselők szubjektív véleményén.

  2. Ebbe az EU-ba még belépni sem szabadott volna. Nem értem a zsidó vezetőinket, amikor a holokauszt máig nem bizonyított történtére adva kárpótlásokat fizet nem létező túlélőknek, akkor a milliós nagyságrendben kisemmizett, vagy a Szovjetunió táboraiban százezer számra meghalt magyarnak még szóbeli elégtétel sem jár. Ráadásul ezeket a vezetőket ,mi” választjuk rendre újra.
    Nem szabad beérni a szóbeli elégtétellel.Ha a zsidók az istent perelhetik meséikkel, akkor nekünk a tények után is van jogunk anyagi elégtételt követelni.

  3. A benes-dekrétumok (benes KGB-ügynök volt) ugyanúgy emberek kirablását törvényesítette,mint hazánkban az államosításnak nevezett folytatólagosan elkövetett rablás – mind a kettő zsidók által elkövetett bűncselekmény.
    A németek már régen kezdeményezték volna a visszavonását,ha nem zsidó lenne a vezetőjük!!!
    H.B.
    * Goldwin Smith az Oxford Egyetem történelem tanára, 1881. októberében:
    “Fajunkat emberiség-feletti ténynek tekintjük. Végső célunk nem a más népfajokkal való egyesülés, hanem a felettük való hódító győzelem.”

  4. Tisztelt H.B!
    „fajunkat emberiség-feletti ténynek tekintjük.Végső célunk nem a más népfajokkal való egyesülés,hanem a felettük való hódító győzelem.”
    Lehet ehhez a fertőhöz csatlakozni,azonosulni, a másik felett uralkodni akaró beteg agyszüleményhez? Még a kérdés is felháborító!! És mégis,ehhez a lelki,szellemi nyomorúsághoz tartoznak az „itteni megválasztott vezetők is. Akkor mire lehet számítani tőlük??
    Kedves szellemi fogyatékos fideSS szavazók!!

  5. Úgy emlékszem,hogy az iskolában nem mi tanulók osztályoztuk magunkat – az élet iskolájában a zsidók viszont magukat osztályozzák,csak attól az osztályzattól nem lesz nagyobb a tudás.
    „Edvard Beneš, a sátán fattyú, rendeleteinek többsége még ma is hatályos (Fotó: mult-kor.hu)”
    Nem kérdés,hogy milyen származású a dzsuvás.
    H.B.

  6. Még 2 évünk van ahhoz, hogy valamilyen eredményt elérhessünk, 100
    év után – sajnos van olyan törvény – hogy maguknak vindikálhatják
    mindazt, – tehát ősi földjükként – amit „ajándékba” kaptak. Minden
    „követ” meg kell mozgatni, hogy kártérítésre kötelezzék őket.
    Nagyhatalom lehetne Magyarország, ha nem darabolták volna föl, és jobban élhetnének a körülöttünk lévő országok is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük