KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Eladták a Heti Választ, még liberálisabb tartalmú lesz – kezd már derengeni?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Infocenter.hu Médiabefektetési Zrt. megvásárolta a Heti Választ; az új tulajdonos nem kíván változtatni a lap irányultságán, tartalmán, a főszerkesztői székben pedig továbbra is Borókai Gábor ül – áll a Bánhegyi Zsófia lapigazgató-helyettes által jegyzett hétfői közleményben. Továbbra is Borókai Gábor marad a főszerkesztő.

A hétfőn aláírt szerződés szerint a vásárló egy 51 százalékban Fellegi Tamás médiaüzletember, 49 százalékban pedig a dán DEFAP kockázati-tőke befektetésekkel foglalkozó pénzügyi csoport által tulajdonolt projektcég; az eladó, Lantos Csaba üzletember a tranzakció nyereségét egészségügyi vállalkozásaiba fekteti – közölték.

A befektető médiaportfólió létrehozását tervezi, amelyben a Heti Válasz mostani megvásárlása az első fontos állomás – írják, hozzátéve: az eladást és a vételt egyaránt befolyásolta, hogy az új környezet, a tervezett szinergiák kialakítása már a válság idején is jobb piaci feltételeket nyújt az eddig önállóan is sikeres lapnak. Mint írják, az eddigi tulajdonos „a lap beágyazottságának javulásával és a piac várhatóan erőteljes konszolidációjával indokolta az eladást”.

Elek István, aki akkor Orbán Viktor miniszterelnöki főtanácsadója is volt, a Természet és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítvány (TTFK) kuratóriumának elnökeként 2001. április 12-én jelentette be, hogy a TTFK kiadásában, Heti Válasz címmel jelenik meg „az új évezred hetilapja”. Három év múlva, 2004. április 30-án került nyilvánosságra, hogy három magánszemély és a Heti Válasz Alapítvány (HVA) közös tulajdonában lévő Sasliget Tanácsadó Kft. vásárolta meg a hetilapot kiadó társaságot a TTFK-tól.

A Sasliget Kft.-t tulajdonló három magánszemély Csák János, a Mol korábbi vezérigazgatója és a Helikon Könyvkiadó jelenlegi tulajdonosa, Kékessy Dezső volt párizsi magyar nagykövet és Szabadhegy Péter üzletember volt. Lantos Csaba tavaly januárban vett először 25 százalékos részt a kiadóból.

Borókai Gábor, az Orbán-kormány szóvivője 2007 januárjában lett az orgánum lapigazgató-főszerkesztője.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

nepszava – barikád.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Eladták a Heti Választ, még liberálisabb tartalmú lesz – kezd már derengeni?

  1. Végre levette a szerkesztő az althir.hu -ról, ezt a magyarkodó de valójában magyarellenes oldalt. Nem volt egy olyan cikk, amiben ne a Jobbikot szapulták volna.
    Remélem a fityesz házi csatornája a hirtv is hasonló sorsra jut hamarosan.

  2. És ezt követően is azt mondjátok, hogy ti a SAJTÓ SZABADSÁGÁÉRT harcoltok? – Képtelenek vagytok elviselni a másfajta véleményt? (A kommunisták is így voltak ezzel a témával… akkor sem lehetett a Pártot bíráló véleményt közölni, sőt, a főszerkesztőnek egyenesen párttagnak kellett lenni!)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük