KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

El a kezekkel Jakab Pétertől! – A hatpártok minden valóságalapot nélkülöző közleményben rontottak neki a kormánynak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miközben az ellenség, vagyis ez az úgynevezett hatpárti koalíció folyamatosan azt hazudja szerte a világban, hogy Magyarországon nincs szólás- és sajtószabadság és a „szabad” sajtó munkatársait (ezek ők – szerintük) folyamatosan elnyomják, a Magyar Távirati Iroda OS felületén mégis megjelent egy végtelenül ocsmány hangú közlemény a részükről. Hát ennyit a sajtószabadságról, ami nincs… szerintük.

És mindezt zokszó nélkül hozza az MTI. Természetesen ez nem baj, bár szerintem nálam radikálisabb nemzetben gondolkodók, elküldenék őket a jó édes anyjukba. A megjelentetés azonban két dolgot is bizonyít, Az egyik, hogy  – valami okból kifolyólag – mégiscsak van sajtószabadság, a másik meg az, hogy farizeus módon hozzák elődeik formáját, melynek gyökerei a múlt század 1918-19-es éveibe nyúlnak vissza, majd a szovjet szuronyok segítségével tartott lényegében 1990-ig és a nemzetközi liberál-bolsi hatalom támogatásával az 1998-2002 időszak kivételével 2010-ig.

Természetesen újra elővették a Pegasus-kémszoftverről szóló, egyébként éppen az ő külföldi patrónusaik által felfújt és minden bizonyítékot nélkülöző „ügyet”, és persze ennek felhasználásával igyekeznek újra hangulatot gerjeszteni.

Ötvenes évekbeli módszerekről handabandáznak. Éppen ők, akik a legmocskosabb, legaljasabb és legembertelenebb rákosista hatalom rokoni szálakon is bizonyítható utódai, akik semmit sem változtak sem stílusban, sem módszerekben, miközben újra fenyegetnek!

Azt írják:

„Jövőre, a kormányváltás után elszámoltatjuk a hatalom embereit, és elszámolunk minden aljas, mocskos, korrupt üggyel, hogy felépíthessünk egy igazságos, tisztességes, szolidáris, zöld Magyarországot!”

És ne gondoljuk azt, hogy ez az általuk fenyegetően beígért „elszámoltatás” törvényes alapokon történne, hiszen rendre kinyilvánítják fórumaikon, hogy a cél érdekében felfüggesztik a jogállamot is. Ők, akik szerint Magyarország nem jogállam, ezt a nem létező jogállamot függesztik fel tehát, a demokratikus intézményrendszert egy kicsit szüneteltetik. Sorozatosan önellentmondásba keverednek, miközben éppen azt a demokráciát akarják megszüntetni egy „kicsit”, amelyért csak ők azok, akik kiállnak. Szép kis társaság.

Ez is érdekelheti:  Hétfőtől lehet napi e-matricát vásárolni

Újra repkednek a magasztos jelzők: igazságos, tisztességes, szolidáris.

Ne feledjük, ennek jegyében akasztottak, gyilkoltak, kínoztak meg embereket elődeik, tették tönkre családok ezreit. És akik azt gondolják, hogy nem teszik meg újra, nagyon tévednek.

Nos, a közlemény természetesen nem nélkülözi a hazug állításokat, hiszen Jakab Péter védelmében úgy fogalmaznak, hogy ez az Orbán-rezsim már annyira aljas, hogy a megfigyelt személyeknek „egyenesen a lakása elé küldi sajtómunkásoknak álcázott verőlegényeit, akik aztán kitalált történeteket és koholt vádakat terítenek a nyilvánosságban”. 

Én nem tudom… A leközölt videókban láttam egy újságírónőt egy-két kameramant, de verőembert eddig csak Jakab Péter nyilvános utcafórumán tapasztaltam akcióban tevékenykedni. Szóval, újra csak hazudoznak és fenyegetnek, miközben a valóság teljesen más, és mellesleg Jakab Péter valóban abból a lakásból lépett ki, ahol állítólag munkatársnője él, persze hosszú, egész éjszakát kitöltő „összetett” munka után.

Ja kérem, a tények makacs dolgok, és mindazok, akik a tényeket figyelmen kívül hagyják, javíthatatlanok, őket gyógyíthatatlanul megfertőzte a vörös vírus, velük nincs mit tenni, legalábbis a tapasztalatok ezt bizonyítják.

Az OS közleményt ITT és ITT lehet elolvasni.

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen Jakab testőre leteperi az egyik kutyáját sétáltató, az utcafórumon hozzászólót. / Forrás: Ripost videó screen fotó

Kapcsolódó:

Járókelőre támadtak Jakab Péter testőrei

Kérjük, támogassa egy kávé árával a NIF működését!
A DONATE gombra klikkelve egyszerűen megteheti.

Nagyon köszönjük!


LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük