KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Együtt a csapat Simicska ellen: Habony, Vajna és a hitgyülis – ATV-s Németh Sándor

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már korábban is írtuk, hogy nem igazán kedveljük az Amerikai Népszavát. Elsődlegesen azért, mert úgy érzékeljük, hogy nagyon sok ott megjelenő írásból szinte süt a magyarság elleni zsigeri gyűlölet. Kifejezetten ilyen intellektuellnek tartjuk az ott rendszeresen publikáló Bartus Lászlót. Ugyanakkor mégsem mehetünk el szó nélkül egy olyan, az ő tollából megjelent írás mellett, melynek tartalmában arra a média és gazdasági összefonódásra mutat rá, melyet mi is hasonlóképpen látunk.

A cikk fényképekkel illusztrálja azt, amit minden logikusan gondolkodó ember sejt. Nevezetesen, hogy a hazai médiacézárok hogyan egyesítik erejüket kartellbe tömörülve, hogy biztosítsák a pártállam továbbélését, miközben maguk is tovább gazdagodhatnak az adófizetők pénzén. Természetesen nem tudunk az alább olvasható írás minden megállapításával azonosulni, pláne azokkal, melyek igyekeznek összemosni a parlamenti ellenzék minden pártját. A cikk szerzője ugyanis ebben az alkotásában anélkül, hogy megnevezné, mégiscsak egy platformra helyezi a korábbi ballibárális ellenzékkel azt a Jobbikot, mely sem történelmileg, sem politikailag, sem gazdaságilag nem köthető az 1988-89-ben az MSZMP segédletével megalakult, az 1989-ben lezajlott úgynevezett Ellenzéki Kerekasztal pártjaihoz.

Bartus alábbi írásában megjelenő következtetések egy része azonban sok tekintetben meglátásunk szerint is helytállóak lehetnek. A logika mindenképpen ezt valószínűsíti.


BARTUS LÁSZLÓ: AZ ATV VÉGEZTE KI AZ ELLENZÉKET

 

Az Orbán-rendszer legfőbb propagandistái: Habony Árpád, Németh Sándor és Andrew Vajna. Megállapodtak Simicska kinyírásáról és a médiapiac újrafelosztásáról.

„Na, ugye” – mondhatnám boldogan, miután hat éve írom, hogy az ATV az Orbán-rendszer legerősebb bástyája, amely féken tartja az ellenzéki nézőket, az ellenzéki pártoknak lehetőséget nyújt a pótcselekvésre, hogy ne csináljanak semmit, és mindent abba az irányba terelget, hogy az Orbán-rendszer törvénytelen alapjai és legitimációja ne kérdőjeleződjön meg. Leereszti a gőzt, miközben a sajtószabadság hamis látszatát kelti.

Kevés embert gyaláztak annyit, mint engem, mert ezt mondom 2010 óta.

Óriási tévedés azt hinni, hogy ezt Kálmán Olga távozása idézte elő, vagy néhány hónapja tart csupán. Ez kezdettől fogva így van, mióta Németh Sándor paktumot kötött 2010-ben Orbánnal a választások előtt, hogy az egyházi státuszért cserébe kivégzik az MDF-et. A paktum része az ATV (és még Gera válogatottsága is). A fotó kétségtelen bizonyíték arra, hogy az ATV nem ellenzéki csatorna, de nagy hiba nem tudomásul venni, hogy soha nem is volt az.

Ez a fotó nemcsak a balliberális érzelmű nézőknek döbbenetes, hogy kedvenc tévéjük tulajdonosa az Orbán-rendszer legsötétebb figuráival tárgyal. Meg kell emészteniük a tényt, hogy Németh ugyanolyan sötét figura, mint Vajna és Habony. De döbbenetes a kép azoknak a keresztényeknek is, akik még adnak bármit a Bibliára, hogy egyházi vezető az ország legkorruptabb embereivel üzletel, és kér segítséget tőlük Simicska kinyírásához.

Jézus is együtt evett a bűnösökkel, de nem azért, hogy beszálljon közéjük, hanem azért, hogy megtérjenek. Ha Németh Sándor nem az evangéliumot hirdette, és nem azt mondta Vajnának, hogy adja el a vagyonát, és legyen Jézus Krisztus követője, akkor nem a Mestert követte. Ha Vajna nem úgy állt fel, hogy a négyszeresét fizeti vissza annak, amit tisztességtelenül vett el, akkor Németh nem egyházi vezetőként, hanem maffiózóként volt jelen a tárgyaláson.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Mint kiderült, a Magyar Narancsnak saját fotósa volt a helyszínen, aki közelről, szemből fotózta Vajnát, akinek látnia kellett a fotóst. A fotós úgy fotózott, mintha neki dolgozna. Háttal fényképezte Némethet, aki nem tudott róla. Mint egy Coppola-filmben. Némethet csőbe is húzhatták, hogy kompromittálják és a kezükben tartsák. Vagy Vajna már úgy megszokta, hogy állandóan fotózzák, hogy eszébe sem jutott, hogy a kép Némethet kicsinálja? De hogy kerül profi fotós éppen oda? A fotósok nem járnak ilyen étterembe.

A Magyar Narancs fotósa egészen közelről, szemben Vajnával készítette a kompromittáló képeket. Vajna látja, hogy fényképezik őket, mintha a fotós neki dolgozna. Németh Sándort csőbe húzhatták, és ez nem sok jót ígér neki a maffiaháborúban.

A fotó véget vet egy hatéves hazudozási korszaknak, egyértelművé teszi, hogy Németh hova tartozik. Nagy kár, hogy erre eddig kellett várni, és az ATV „sikeres” működésének köszönhetően megszűnt minden ellenzéki tevékenység és a rendszerrel szembeni ellenállás. Az ATV végezte ki az ellenzékiséget Magyarországon. Hol van már a kezdeti felháborodás, amely az Orbán-rendszer elején spontán kialakult? Ezeket felőrölte, lefagyasztotta, érdektelenségbe fullasztotta, kifárasztotta az ATV.

Immár fotó bizonyítja, amiről Friderikusz Sándor az Indexnek adott interjújában beszélt, hogy Németh Sándor a Hit Gyülekezete és az ATV tulajdonosa egyeztet a Orbán média tulajdonosaival és a fideszes propaganda irányítóival, de csak a vakok nem látták ezt, és akik hasznot húztak az ATV piszkos játékából. Németh Sándor elemi érdeke, hogy az Orbán-rendszer soha ne szűnjön meg. Demokráciában nem élvezne ilyen kivételezett helyzetet és kedvezményeket, mint amilyeneket Orbántól kap. Csak azt a kérdést kellett volna feltenni, hogy vajon miért kapja, amit kap?

Miért lett a Hit Gyülekezete családellenes destruktív szektából egyetlen kisegyház, amely a katolikusokkal azonos szintű egyházi státuszt kapott? Miért vállalta érte Orbán a katolikus egyházzal való konfrontációt, ha nem kap érte semmit? Miért van az, hogy Iványi Gábor egyháza üldözött, Németh Sándor egyháza pedig egy „ellenzéki” tévével kedvezményezett? Miközben Iványi Gábor nem szakított szét családokat, nem lopja el a hívők pénzét, nem uszít senki ellen, mint a Hit Gyülekezete.

Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója, Németh Sándor ATV-tulajdonos fia, az általam feszegetett Hit Gyülekezete-Fidesz paktum kapcsán azt mondta egy interjúban, hogy „Akkor itt a világ legnagyobb átverése zajlik”. Jól fogalmazott Németh Sándor fia, az ATV valóban a világ legnagyobb átverése. A szerepe nyilvánvaló volt 2010 óta, mióta a Hit Gyülekezete Orbán kezére játszotta az MDF-et, s amióta bevett egyházi státuszt kapott. Németh Sándor azt nem a semmiért kapta.

Orbán Viktornak a jobboldal egyesítéséhez és a kétharmados győzelméhez arra volt szüksége, hogy az MDF kiessen a parlamentből. Az MDF kiszolgáltatott helyzetben volt, mert a Hit Gyülekezete az SZDSZ-hez hasonlóan már elfoglalta a pártot. Orbán felajánlotta a Hit Gyülekezete vezetőjének, hogy megkapják az egyházi státuszt, ha kiállnak az MDF mögül. Erről beszámolt a Népszabadság, a sorok között kell tudni olvasni.

Németh Sándor elfogadta az ajánlatot, és bejelentette, hogy a Hit Gyülekezete nem avatkozik be a jövőben a pártpolitikába, ami gyakorlatilag az MDF cserbenhagyását és hátbaszúrását jelentette. A Hit Gyülekezete magára vállalta a párt kampányát, majd az utolsó pillanatban a paktum miatt kiszállt belőle. Ezzel halálra ítélte az MDF-et, és meg is kapta érte a „Júdás-pénzt”: elismert egyház lettek. A alkunak része volt az ATV is, a Vidám Vasárnapról is szó esik a cikkben.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

Hatéves utógyújtással jöttek rá a liberális demokraták, hogy Németh Sándor a bolondját járatja velük. Már akivel, mert az ATV munkatársai és közreműködői egy része nagyon is jól tudta, vagy tudhatta, mi zajlik. Azonban a pénz, a szereplési lehetőség, a látszat, és a ki nem mondott egyezség, hogy ne ugráljunk, ne konfrontáljunk, alkalmazkodjunk, és éljünk meg benne, felülírt mindent. Tagadjuk le, hogy ez diktatúra és inkább tartsuk féken azokat, akik a diktatúra ellen lázadnának. Nincs szükség a bajkeverőkre. Majd elmúlik. Meg lehet nézni, hogy a rendszer radikális ellenfelei mennyit szerepeltek az ATV-ben. Szép lassan még a konszolidált baloldaliakat is kinyírták belőle.

De a rendszer nem múlik el, hanem egyre rosszabb lesz, és most már nincs mód arra, hogy demokratikus úton leváltsák. Már nem is beszél senki a rendszer leváltásáról, hanem csak kormányváltásról, de az is hazugság. Minden a pénzről szól, és hogy ne változzon semmi. Ebben közös érdekre talált az ATV és a hivatalos ellenzék, akik úgy tettek, mintha bármit csinálnának. Az ATV-be való bejárás helyettesítette az ellenzéki és politikai munkát. A cél a százmilliós évi párttámogatás megszerzése volt és maradt.

Németh Sándor a maga primitív eszközeivel is professzionálisan vezényelte le az Orbán-rendszer bebetonozását. Észrevétlen maradt a nézők előtt, hogy kit engedtek megszólalni, miről beszélhettek, ki beszélhetett, mit kérdeznek és mit mondanak. Az álellenzékiség tökéletesen kielégítette a nézőket, és elfelejtettek közben a legdurvább törvénytelenségek ellen is lázadni. Azt is elfelejtették az ATV-nek köszönhetően, hogy nincs köztévé, az adófizetők pénzén goebbelsi propaganda zajlik a közmédiában, mert Orbán az ATV-t adta az ellenzék homokozójának. Németh Sándor pedig bezsebelte érte a pénzt.

Amíg fennállt a veszélye, hogy visszarendeződés lesz a világban, az EU nem engedi egy fasiszta állam működését az unión belül, Németh igyekezett leplezni, hogy hol áll. Ahogy a szélsőjobb megerősödött, Putyin átvette a világ irányítását, és Amerikában is Trump lett az elnök, Németh egyre kevésbé titkolta, hova tartozik. Menekültellenes gyűlöletkeltésben való részvétele egy ellenzéki televízióban már arcpirító volt.

 

Egy boldog ember. Ennek az embernek a tévéjébe járnak emberi jogvédők, liberális demokraták.

 

Németh megértette, hogy a centrális erőtér győzött, nem kell félnie attól, hogy belátható időn belül itt liberális demokrácia lesz. Az ellenzéki látszatra csak azért van szüksége, mert egyrészt fogságban kell tartania az ellenzéket, nehogy kialakuljon valami ütőképes ellenzék, másrészt kell a balliberális nézők és hirdetők pénze. Ez a felosztás lényege. A maffiabékébe a G-nap hozott fordulatot, amikor Simicska személyében megjelent egy független, valóban Orbán-ellenes szereplő, aki felrúgja ezt a piaci felosztást.

Kálmán Olga távozása megingatta az ATV helyzetét, a HírTV-hez való csatlakozása az ATV nézőit elviheti. Némethnek kellett a bűnbak Kálmán Olga távozása miatt, nehogy valaki azt gondolja, hogy a riporter távozásának Németh Sándor szektás és nyíltan szélsőjobboldali tévéje, esetleg Németh kézzel ráncigált, hektikus, diktatórikus vezetési módszere az oka. Németh fél is Simicskától, a konkurenciától, ezért fordult nyíltan az Orbán-média védelméhez. Újra kell osztani a lapokat és felosztani a piacot.

Ez is érdekelheti:  Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból

A tárgyalás témája nyilván az volt, hogyan lehet kiiktatni Simicskát és az ellenzékivé vált HírTV-t. Németh nyilván azt kérte, hogy a HírTV-t kapcsolják le a szolgáltatók, szűnjön meg. Akkor szerez egy másik Kálmán Olgát, és ott folytatja a kisded játékát, ahol abbahagyta. A kollaboráns, korrupt ellenzéki pártvezetők mennek majd továbbra is az ATV-be, különben nem tudnának elszámolni azzal, hogy mit csinálnak egész nap. A korrupt liberális értelmiség ezután is bemegy, mintha mi sem történt volna, mert kell a pénz, a nyilvánosság, a szereplés és a hírnév, a hátbaveregetés a liberális haveroktól, hogy „láttalak, jó voltál”.

Amit Németh csinál, az a jelenlegi törvényeket is sérti. A párttörvény hatálya alá tartozó politikai tevékenységet fejt ki az egyházi törvény alá tartozó egyház vezetőjeként. Pártokat nyírt ki, nyílt politikai tevékenységével beavatkozott a magyar pártrendszerbe, pártstruktúrába, nem megengedhető eszközökkel torzította a választások eredményét. Ez túlmegy azon, hogy az egyházak is nyilváníthatnak politikai véleményt és a hívők szavazhatnak.

A másik, amire felhívnám nagy tisztelettel mindenki figyelmét: akik az ATV-t nézik, akik elfogadják hiteles hírforrásnak ezt a manipuláció-gépezetet, és akik szerepelnek benne, akár vendégként segítik a csalást, azok is Vajna vendégei voltak a közös ebéden. Németh Sándor személyében ott ültek ők is az asztalnál.

Számomra annyit javult a helyzet, hogy nem a teljes magyar balliberális sajtóval és ellenzéki közvéleménnyel szemben kell egyedüliként képviselnem az álláspontomat. Végre, mindenki lát, a vakok is, végre megszűnt Németh Sándor balliberális védelme, hogy róla és az ATV-ről nem szabad írni semmi rosszat. Németh az Orbán-birodalom része. Ezt ne felejtsük el akkor sem, amikor majd vége lesz a birodalomnak.

Most már csak azt kellene feltárni, hogyan jutott Németh Sándor az ATV-hez? Hogyan lehet, hogy még csak nem is tiltakozik, hogy ő a valódi tulajdonos a kamu cégek mögött, amelyek formálisan a tulajdonjoggal rendelkeznek? Honnan volt Németh Sándornak egy lelkészi fizetésből pénze arra, hogy egyszemélyes tulajdonosa legyen egy televíziónak? Melyik lelkész vagy egyházvezető képes erre? Övé a hívők pénze vagy az egyházé? Mennyi adózott jövedelem után tett szert erre, és a pletykák szerint egymilliárd forintért épített házára? Miből tartja el az ATV-t? Kinek a pénzét teszi be, és kinek a zsebébe megy a haszon? Ideje, hogy a közvélemény ezt megtudja.

Németh arra használja fel a hívőket és a pénzüket, hogy magánüzleteket és politikai alkukat kössön, a politikai életet manipulálja és világi hatalomra tegyen szert. Ez nemcsak az álmoskönyvek, hanem a Biblia szerint sem sok jót ígér. Maffiaháborúba keveredett, a világi hatalom segítségét kéri a konkurenciával való leszámoláshoz. Súlyos bűnözőkkel alkudozik, a politikai alvilág része lett. Ebben csak vesztes lehet.

Lassan a Borgia-pápákra kezd hasonlítani.

Az univerzális zseni a labdát szelidíti és a brazilokat alázza. Olyan gazemberekkel egyezkedik, akik nem kispályások.

Amerikai Népszava

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Együtt a csapat Simicska ellen: Habony, Vajna és a hitgyülis – ATV-s Németh Sándor

  1. Azért az túlzás, hogy az „ATV valóban a világ legnagyobb átverése”. Az pedig, hogy a sok elkövetett mocsok után Németh „úrnak” üldözési mániája lenne, mint anno Borgia pápának(!) azaz VI. Sándornak, számára nem lehet jó jel, még akkor sem, ha a hit gyüli hatalmas kertjében nem terem füge. (Miután a kor legkifinomultabb mérgeivel sem tudták eltenni láb alól a rendkívűl óvatos és rafinált spanyolt, Róma melletti üdülőhelyén a fáról csipegető pápának az érett fügét kenték be méreggel. Kb. annyit szenvedhetett, mint a szintén, de másképpen
    megmérgezett Sztalin.
    No, de félre téve az anekdotálást, a cikk mélyen elgondolkodtató.

  2. németh sándornak nagy előnye van Simicskával szemben, a zsidók mögötte állnak teljes mell és pénztárca szélességgel,mint egy befektetésként,akár üzleti,akár a politikai érdekeik miatt. A kettő egyre megy! német nagy tömegeket mozgat,ami tényező egy „ilyen korrupt környezetben. Természetesen(?) a látszat ellenére ő is csak egy stróman,akit israelből,amerikából irányítanak. Hogy a fentiek tükrében még grasszálhat,az a Magyar Állam, igazságügy,államvédelem teljes hiánya, vagy annak csődje.
    „mindenki aki a zsidók barátja,hozzájuk fog tartozni,sőt közülük lesz egy. ISTEN nem tűri ezt az aljas népet. A zsidók elhagyták az Isteni vallást. Nem szabad megállnod abban a munkában, bemutasd a zsidók csalásait. ( Mohamed a Koránból)

  3. Német Sándor egy Hitvány””Hit Térítő””!. Jól megszedi magát a Hit gyülekezete „”hívőinek””pénzével és különböző csatornákon külföldi bankokba fekteti a könnyen megszerzett pénz összegeket!. Mindenki tudja hogy Nyilvánosságra kerűlt a tevékenysége,de nem hajlandók, egyesek, meggátolni e cselekményben!.Sokan védik a volt SZDSZ-sek Világából!.

  4. Nincs németh, nincs simicska, nincs orbán, …..nincs amerika….

    Miért kellenek nekünk?

    Erre ki tudja a választ?

    Nem vagyunk strucc. Ki lehet kerülni őket? Ki.

    Ők kerülnek ki bennünket. Ők harcolnak magukkal, magukért, klikkükért. Bennünket becsapnak. Gondolják. És ez így van. Gondoljuk mi is.

    Kell nekünk kormány? Kell nekünk alkotmány? Kell nekünk a nyakunkra kötél? Kell nekünk az az élet, amit „tőlük” kaptunk? Kell nekünk tőlük bármi?

    Nem.

    Az életet elveszik, megkúrtítják, meghamisítják. Elveszik lelkünket, beteggé teszik azt ami a legkedvesebb nekünk. Mérgezik sejtjeinket. Mérgezik a csillagokat, az Istenünket. Megalázzák az emberséget….Miért? Miért????

    Magukért.

    Aki csak magáért él, azt magára kell hagyni, élni.

    Aki szereti azt, amiért megteremtetett, az éljen, szórja életnedvét, szeretetét, tárja ki lelkét, ossza örömét a világ minden dimenziója felé.
    Azért kaptuk, rendezték atomainkat molekulákká, szervekké, élőlénnyé, hogy azt a világot, amely megalkotott bennünket, őt erősítsűk, ápoljuk, segítsük, fejlesszük.

    Nem azért vagyunk az Univerzum gondolkodó lényei, hogy gonosz szellemeket szolgáljunk.
    Azért vagyunk, hogy a Tetemtőnek boldogságot adjunk, mindenki a maga módján. Szeretettel, tudással, odaadással. Másokat boldoggá téve önzetlenül.

    Éljük életünket, nem a hétköznapok az életünk. Keressük helyünket. Aki megtalálta az boldog, minden percében boldog. Aki nem, az keresi helyét. Mindenki keresi. Nem tudunk róla.

    Ezeket a kósza gondolatokat azért írtam, hangosan gondolkodtam, hogy rájöjjek mi is az életünk.

    Dolgozunk, hajtunk, meghalunk, sokunk nem is jön rá, hogy életében nem élt.
    Közhely: nem a pénz…..

    Igaz.

    Az a boldog világ akkor jön el, ha az emberek nem emberek lesznek.
    Nincs jelentősége a hamisságnak, nincs jelentősége a sötétségnek, mert nem léteznek. Ezek bennünk élő foszlányok. Nem kell észrevenni.

    Atilla

  5. Kedves Atilla!
    Sokan keresik az élet értelmét. Talán némi útmutatást adhat egy veterán „tengerészgyalogos idézete, az általa írt 22 könyvének egyikében.
    „tudom,hogy Mindenható vagy és sohasem feledkezel meg rólam. Arra vágyom,hogy összhangba kerülhessek a mindentudásoddal,s arra,hogy legyen hitem az életbe vonzani mind azt jóságot,békét,bőséget ,ami TE vagy. Megmaradok a bizalom eme állapotában, hiszen SZOLGÁLNI vagyok e világon. Hálás vagyok mindazért ,ami TE vagy és mindazért,amit lehetővé teszel a számomra.”
    „Ha bele tudnál nézni a szomszédod szívébe,nem haragot éreznél,hanem szánalmat. A fent nevezettek, a látszat ellenére a létezés legalján kullognak még,függetlenül attól,hogy jelenlegi életükben(?) mit kapartak(?) össze,mit bitorolnak. Az embert az anyagi világban három kötőerő tartja fogságban, a „jóság,a szenvedély,és a tudatlanság. Ők a legutolsóhoz tartoznak! „a kutyaevők kasztjába.” Látta kuporgatni elődeit,rokonait, aztán a „vagyonuk ellenére távoztak az élők sorából. Feleslegesen tengették életüket,hiszen a szerzésen kívül semmire sem jutottak előbbre. De ugyan ezt folytatják utódaik is. Nem jöttek rá,hogy az életben mindent csak kölcsön kap az ember. Az anyját,gyerekeit, barátait, „szerzeményeit. Aztán ha elérkezett az idő,vissza ad mindent ,amit kapott(?). Ahogy jött,megy. Ebből a világból az ember két dolgot visz magával tovább,a TUDÁST és a SZERETETET ! Az anyagi világban, függetlenül attól,hogy eszes vagy bolond,szegény vagy gazdag, négy állomáson megy keresztül . A születés,a betegség,öregség ,és a halál. Ha szerencséje van,kimarad az öregség. Ezért nincs értelme felesleges dolgokra pazarolni az életet, mert mindenkit ugyanoda visz az élet vonata, de,hogy folytatja tovább,az csak az egyénen múlik,hogy milyen életet élt, annak következményei szerint.
    Az univerzum az egyensúlyra törekszik.
    ….”minden káoszban van kozmosz is,minden rendetlenségben rend is rejlik,s minden önkényben folyton ott a törvény,mert mind az, ami hat,ellentéten alapszik.

    1. Kedves Ferenc!

      Nagyon jó írás, minden gondolatával együtt.

      Az élet, igenis habostorta. Észre kell venni. Éljünk. Vegyük észre azt a sok csodát ami körülvesz bennünket. Mi is egy csoda vagyunk. Ha a világmindenség elvére hangoljuk az igen sérülékeny tudatunkat, akkor megtaláljuk a boldogságot. Itt van körülöttünk, meg kell fogni. Ha a hangolás sikerült, akkor nincs nehéz dolgunk. Ha nem akkor sem kell küzdenünk:
      Szeretem a Sevaster1 filmeket, kérem nézzék meg. (Az élet nem utazás).

      A médiák, egy csalódás. Mindegy, hogy ki pénzeli. Ez nem csak a hír csatornákra vonatkozik. Ez igaz a tudományos, dokfilmesekre….mindegy.

      Atilla

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük