Az egykori elnök érkezése azért sem lenne meglepő, mert korábban már teljes mértékű támogatásáról biztosította Orbán Viktort. Trump körül felgyorsulni látszanak az események, a politikus tervezett közösségi oldala is hamarosan elindul, és a Reuters információi szerint annak a tesztelése már zajlik. A vállalkozás mögött álló Trump Media & Technology Group (TMTG) cenzúramentes élményt ígér a Truth Social nevet viselő alkalmazás használóinak, ami március végén indulhat a cég vezérigazgatója, Devin Nunes szerint. Noha az egykori elnököt a Twitter, a Facebook és a Youtube is kitiltotta, miután tavaly január 6-án – a hivatalos álláspont szerint –támogatói betörtek a Capitolium épületébe, Donald Trump Jr. a Twitteren mégis közzé tudta tenni az első Truth Social bejegyzéséről készült képet. A Reuters szerint azonban Trumpra még hosszú út vár, hogy elérését a korábbi csatornákon megszerzett szintig emelje, hiszen jelenleg háromszáztizenhét követővel rendelkezik, míg a Twitteren nyolcvannyolcmillióan követték a letiltása előtt. A hírügynökség szerint a tesztelők között számos konzervatív médiaszemélyiség található, így az sem meglepő, hogy az első felhasználók többsége kíváncsi Trump véleményére.

Ez is érdekelheti:  Sajtótájékoztatót tartott a főügyész: így nem törölhető a tartalom

Forrás: Világgazdaság. Fotó: MTI/EPA/Pool/Al Drago

Pesti Srácok