KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egyre durvul a baloldali adok-kapok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Márki-Zay fejét még ki sem vették a guillotine alól a kosárból, és egyből hátba is szúrtad – írta a Jobbikot a Gyurcsány-listával leharmadoló Jakab Péternek egy kommentelő

Fotó: Török Péter Magyar Hírlap

Mindenki a másikat okolja a baloldali „összefogásban”, a felelősséget a bukásért senki nem vállalja. Jakab Péter felhánytorgatta, hogy a kampány alatt Márki-Zay „szennyesét mosta”, míg a Gyurcsány-listavezető – a számokkal hadilábon állva – úgy nyilatkozott, hogy csak a Jobbik veszített szavazókat.

Amint arról beszámoltunk, a csúfos vereség után Márki-Zay Péter szövetségesei nélkül, családja körében állt színpadra, és ismét Jézushoz hasonlította magát, ezúttal az áldozati bárány szerepébe helyezkedett. Gyurcsány Ferenc első értékelésében „erőtlennek, gyávának” nevezte „kapitányát”, Jakab Péter pedig kijelentette: Márki-Zay „nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket”, noha „hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg októberben és tetemes előnyt”.

Bár a Jobbiknak harmadannyi képviselője lesz az új Országgyűlésben, mint a 2018-as parlamenti rajtnál, ami egyértelműen jelzi, hogy nem volt jó taktika felkérezkedni a Gyurcsány-listára, a pártelnöknek a jelek szerint esze ágában sincs ezért felelősséget vállalni, hétfőn leszögezte: az országos elnökség „megerősítette az eddigi néppárti politika helyességét”. Jakab ezután „a legjobb védekezés a támadás” elvén tovább folytatva bukott kormányfőjelöltjük ócsárlását az ATV-ben közölte: Márki-Zay felelősségét senki nem kérdőjelezi meg a hat párt közül.

Elmondta, amikor ő a kampány alatt járta az országot, nem a Fidesz tetteit kellett magyaráznia, hanem Márki-Zay mondatait. Jakab szerint a hódmezővásárhelyi polgármester „ellenzéki előnyből fél év alatt brutális hátrányt csinált. Épp eleget mostam a miniszterelnök-jelölt úr szennyesét, most már elég volt” – jelentette ki a Jobbik-elnök. Úgy vélte, egy évvel ezelőtt a bizonytalanok táborából a néppártosodással kétszázötvenezer új jobbikost szereztek, Márki-Zay azonban „elvesztette őket”, mivel belerúgott a jobbikos és a DK-s szavazókba is az előválasztás után.

Ez is érdekelheti:  A nyomozók kapcsolatot találtak a moszkvai terrortámadás gyanúsítottjai és az ukrán nacionalisták között

Jakab közösségi oldalán tegnap a „károgóknak” üzent: „akik azt várják, hogy feladom, tévednek”. Kommentelőinek véleménye azonban erősen megoszlott, sokan úgy vélték, fel kellett volna állnia a színpadra Márki-Zay mellé, mert „úgy lett volna gerinces”, most pedig jobb lenne inkább csendben maradni. Valaki úgy fogalmazott: „MZP fejét még ki sem vették a guillotine alól a kosárból, és egyből hátba is szúrtad.” Mások egyetértettek abban a pártelnökkel, hogy Márki-Zay nagyon sok szavazót elriasztott, ám felvetették: éppen ezért időben le kellett volna cserélni, vagy kiválni az összefogásból. A bírálatok jelentős része a néppártosodásra vonatkozott, például: „a Jobbiknak az volt a feladata, hogy leszámoljon Gyurcsánnyal, nem az, hogy szövetséget kössön vele. Bukott kollaboránsok”, vagy „lebontottad a Jobbikot, te bohóc!”

Márki-Zay Péter is az utóbbi hozzászólókhoz hasonlóan látja a történteket, a Partizánnak arról beszélt: a Jobbik önként állt össze Gyurcsány Ferenccel és a baloldallal, és ezért veszített több százezer szavazót, nem pedig miatta. Baloldali szavazókat nem veszített az összefogás – hangoztatta, mint mondta, „volt egy aggályunk januárban, hogy mintegy öt százalékot a személyem esetleg távol tartana a választástól, (…) de úgy látszik, hogy szinte nulla a lemorzsolódás”. „A jobbikosok kétharmada ment el, és abban a Gyurcsány-kártya játszotta a legnagyobb szerepet” – fejtegette. Arra a felvetésre, hogy a választási adatok szerint közel egymillió ellenzéki szavazó „tűnt el”, rendíthetetlenül megismételte, hogy „a Jobbik volt, amelyik elveszítette a szavazóit”.

Bár hivatalosan még nem tudatta, de a helyi televíziónak arra utalt Márki-Zay, hogy nem ül be a parlamentbe, tervei szerint a városban marad, mert „ebben a helyzetben Hódmezővásárhely mellett kell állni”. Ugyanakkor a számok azt mutatják, a helyiek sem igazán elégedettek a polgármesterrel, hiszen kétezer szavazatot veszített a 2019-es önkormányzati választáshoz viszonyítva.

A Jobbik egykori elnöke, Vona Gábor az Indexen értékelt: „A választási vereség első oka Gyurcsány Ferenc. Így volt az elmúlt tizenkét évben mindig. Sokan nem hiszik, tagadják, tiltakoznak ez ellen. Érthető, hiszen az egykori miniszterelnök rendre elmenekül a saját felelőssége elől. Ő a magyar közélet legzseniálisabb hibáztatója. Hol Bajnai Gordonnal, hol Mesterházy Attilával, hol Vona Gáborral, hol Szél Bernadett-tel viteti el a balhét, most majd Márki-Zay Péterrel fogja. (…) Az összefogás valójában nem politikai közösségek szövetsége volt, hanem Gyurcsány Ferenc mesterterve a túlélésre.”

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Korompay Csilla / Magyar Hírlap

 

Kapcsolódó:

Elkezdődött – Nem kellett sokat várni, máris egymásra mutogatnak a moslékosok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük