KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egymillió dollár Kínától a palesztinoknak

Újabb pofon a zsidóknak

Kína bejelentette, hogy egymillió dollárt ad a palesztinoknak, és üdvözölte a tűzszüneti megállapodást. Ezt Jang Csie-cse jelentette be pénteken miután tárgyalt a palesztin elnök különmegbízottjával, Basszám al-Szalehhel Pekingben. Egyre nyílnak a szemek és a világ kezd felébredni a holokauszt mese okozta álomból és egyre több ember kezdi tisztán látni a helyzetet.

Egyenlőre még burkoltan, de egyre erélyesebben szólítják fel a zsidókat, hogy fejezzék be azt a folyamatot amit 1948-ban elkezdtek. Mivel az amerikai „nagy testvér” agonizál és az Európai Unió is halálra van ítélve, ezért nagyon szorul a kötél a nyakuk körül.

Újabb pofon volt a zsidóknak, hogy a kínai külügyminiszter megerősítette, hogy Kína támogatja a Palesztin nép ügyét. Kína lépéseket fog tenni, hogy a Palesztinok jogaikat visszanyerhessék és az ENSZ-beli státuszuk is magasabb szintre emelkedhessen.

Figyelem! Lehet, hogy nemsokára megtelnek a még üres budai lakóparkok és jönnek az új telepesek! Nem szabad, hogy ez az ország második Palesztina legyen!

Egységbe magyarok! Dicsértessék a Jézus Krisztus!Borsodi Gergely – Jövőnk.infoNemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Az orosz csapatok előtt megnyílt az út Kijevig

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Egymillió dollár Kínától a palesztinoknak

  1. Na erről beszéltem eddig!
    paraziták!
    Ez nem a kezdet vége!
    HANEM A VÉG KEZDETE!!!
    Lesz itt féregirtás nemsokára!!!
    fy
    UI:
    Isten, verd meg a hébert!
    Rossz kedvvel, ínséggel!
    Veszejtsd azt a törzset el, Ha küzd ellenséggel!
    Bal sors tépje gyorsan szét!
    Hozz rá szűk esztendőt!
    Bűnhődje meg az a nép a múltat,s jövendőt.
    Írmagja se maradjon!
    ÁMEN!

  2. Viccnek is rossz erről az apró pénzről cikket írni! Ez olyan mintha én adnák nekik egy fillért de még az is hatványozottan aránytalan a Kína büdzséjéhez képest. csak kiröhögtetik magukat az épeszű emberekkel.

    kató rudi

    1. Nem a pénz a lényeg, hanem a kiállás.
      Vajon a népi Kína meg tudná fékezni az agresszor zsidó államot?
      Ábrándozom…

      Ja, Magyarországon nem győznénk Izraeli-műszakot szervezni…az itt élő gyűlölködők, aláírók, idegenszívűek kiharcolnák, dolgozhatnánk eleget…értük.

      Ma gyalázatos módon sárga csillagot tűztek magukra, úgy akcióztak.
      Ha nekem lenne egy zsidó felmenőm, aki anno sárga csillag viselésére kötelezett volt, akkor most kikérném magamnak, hogy holmi kisszerű politikusok, parlamenti képviselők bohóckodjanak.
      Az idegenszerűek megint náciztak egy jót, anélkül már élni sem tudnak.

      A jobbikos öreg úrnak nem kellett volna megszólalnia.
      Ilyen ez a világ.
      Én meg ábrándozom továbbra is….
      HK

  3. Szep Kinatol, hogy azt a szerencsetlen namzetet segiti, igaz, Kinahoz merten, “apropenz”, de ez inkabb szimbolikus melleallast jelent, ami nagyon is jol jon a Palesztinoknak. Mar ideje, hogy valakik tegyenek valamit a nepirtas ellen es a kiirtani szandekozottak oldalan szoljanak.
    Azt remelem, hogy mielobb eszebe jut a kinai vezetesnek, az is, hogy az Ujgurok es Tibetiek elnyomasat befejezze es Oket is segitse, hogy vegre szabadon es uldoztetes nelkul eljenek, a Palesztin neppel egyutt.
    Pasztorfi Istvan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük