KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy vallomás szerint az MSZP-s Baja Ferenc is kapott harmincmillió forint vesztegetési pénzt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szocialista politikus Karácsony Gergely informatikai tanácsadójaként azért tartotta a markát, hogy ne támadjon meg egy szerződést

Baja Ferenc, az MSZP egykori nagyágyúja is kapott azokból a vesztegetési pénzekből, amelyekből jutott Horváth Csabának, Tóth Csabának és Molnár Zsoltnak is. Mindannyian attól a Fuzik Zsolttól vettek át komolyabb összegeket, akit a hatóságok költségvetési csalással gyanúsítanak. A birtokunkba jutott vallomásrészletek szerint ezen a vonalon összesen több mint háromszázmillió forint feketepénz áramlott a szocialista politikusokhoz.

A Magyar Nemzet információi szerint Fuzik Zsoltnak azt követően eredt meg a nyelve, hogy vádalkut kötött a nyomozó hatósággal, amely korábban bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsította meg.

Fuzik tehát az enyhébb büntetés reményében beszélt olyan, általa ismert bűncselekményekről, amelyekben politikusok is érintettek. A férfi vállalta a hazugságvizsgálatot, amely megállapította, az általa elmondottak fedik a valóságot.

A Magyar Nemzet birtokába került vallomásrészletekből kiderült, hogy a szocialista Baja Ferenc is busásan részesült vesztegetési pénzekből, amelyeket Fuzik Zsolt adott át a SYS IT Services Kft. képviseletében. 

Baja Ferenc az MSZP igazi veteránjának számít. A jelenleg 66 éves politikus 1994 és 2014 között szocilaista országgyűlési képviselő volt. A Horn-kormány idején környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 2002 és 2010 között pedig a Miniszterelnöki Hivatalban tevékenykedett államtitkárként, ahol különböző területek tartoztak hozzá, többek között az informatikai projekteket felügyelte.

Beszédes, hogy Horn Gyulát követően Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon is fontos feladatokat bízott rá. Neve a Kulcsár Attila-féle brókerbotrányban is felbukkant. 

De visszatérve a vallomáshoz, Baja Ferenc még 2019 májusában vagy júniusában egy közvetítőn keresztül kereste meg Fuzik Zsoltot. Az MSZP-s politikus szeretett volna megállapodást kötni arra az esetre, ha Karácsony Gergely lesz a főpolgármester és ha a SYS IT megnyeri a BKV Zrt. informatikai rendszereinek üzemeltetésére kiírt közbeszerzést. Baja azt mondta, ebben az esetben majd vele kell egyeztetni az informatikai projektek kapcsán.

Ez is érdekelheti:  Újra magyar tulajdonba kerül a Boci csoki

Baja Ferenc akkor jelentkezett újra, amikor Karácsony Gergely megnyerte a választást, ekkor harmincmillió forintot kért magának, és vállalta, hogy két évig nem bolygatja meg a SYS IT Services Kft. BKV-s szerződését.

– Baja említette, hogy jóban van a főpolgármesterrel és felhatalmazása van arra, hogy informatikai kérdésekről tárgyaljon. Említette azt is, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes támogatását élvezi, aki fontos személy, mivel arról hozhat döntéseket, hogy milyen projekteket támogassanak és honnan vonjanak el pénzt

– fogalmazott Fuzik.

Hozzátette: Baja Ferenc egyszer mutatott neki egy papírt, amelyen a főpolgármester aláírása szerepelt, illetve az, hogy informatikai főtanácsadó lett a fővárosnál.

A harmincmillió forintnyi vesztegetési pénzt én adtam át neki a Várkert Bazárnál található kis parkban

– mondta Fuzik a nyomozóknak.

Hangsúlyozta, Baja Ferenccel találkozott a Tabáni Tenisz Centerben, valamint a Markó utcai Pilot Caféban is, de ezeken a helyeken nem adott át pénzt.

A politikus és Fuzik rendszeresen egyeztettek, majd egy idő után felmerült, hogy Baja rendszeres havi juttatást szeretne kapni és kérte, hogy találjanak egy erre megfelelő szerződést.

– Azt mondta, havi 2-3 millió forintra van szüksége – idézte fel a történteket Fuzik, aki úgy gondolta, a BKV-s pénztárgépek üzemeltetéséből kigazdálkodható az összeg, de a BKK vezetése akkor ezt a területet éppen magához akarta vonni.

Baja Ferencnek azonban ezt sikerült megakadályozni, de a havi vesztegetési pénzek végül nem érkeztek meg az MSZP-s politikushoz. Fuzik Zsolt szerint Baja azt tervezte, hogy felvásárolja a SYS IT Services Kft-t, azonban egy másik befektető megelőzte. A cégeladásról szóló tárgyalások megindulása után Baja nem kereste többé Fuzikot, aki a nyomozóknak elmondta, a harmincmillió forintos vesztegetési pénzt a Wind IP 21 Kft.-nél kiállított fiktív számlákból fedezték.

Mint ismert, az elmúlt napokban a Magyar Nemzet számos részletet közölt Fuzik Zsolt vallomásából. Ezekből kiderült, hogy Fuzikon keresztül Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere és Tóth Csaba MSZP-s honatya együtt több mint 250 millió forintot zsebelhettek be megcsapolva a kerületi parkolási cég profitját.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

Hétfőn lapunk arról számolt be, hogy Molnár Zsolt szocialista országgyűlési képviselő Baja Ferenchez hasonlóan hatalmas összegre tartott igényt, hogy ne támadja meg a BKV informatikai üzemeltetési szerződését a SYS IT Services Kft.-vel. Molnár negyvenmillió forintot vett át Fuzik Zsolttól az Olimpia parkban.

Borítókép: Baja Ferenc, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) felszólal az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Magyar Nemzet

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük