KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy „rasszista, náci” vasutas segítségkérő levele

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt   ismerőseim! 

A segítségeteket szeretném kérni egy igen komoly, és jelentőségteljes ügyben! Éppen egy önfeljelentést fogalmazok meg, és sajnos, elakadtam! Megmutatom, meddig jutottam el, és aki tud, segítsen! Előre is köszönöm! Íme!

Tisztelet ombudsman úr/hölgy!

Alulírott Kaller Benő, MÁV Start alkalmazott, jegyvizsgáló, múlt hét pénteken riadalmat és félelmet keltettem cigány polgártársaimban, amit azóta mélységesen megbántam, és most töredelmes vallomást szeretnék tenni, mert rájöttem, mennyire náci és kirekesztő voltam!

Egyenruhát viseltem, feketére bokszolt cipőt, fehér inget, nyakkendőt és mellényt! Igen, mellényt! Így már eleve félelmet keltettem paramilitáris ruhámmal cigány polgártársaimban, akik az első kocsiosztályon, utaztak békésen rettegve, amikor én kinyitottam a fülke ajtót, és hangos ,,Jó estét kívánok! Menetjegyeket kérem kezelésre!” köszöntésemmel a nyilas terrort idéztem fel bennük, amitől úgy megijedtek, hogy egyszerre kezdtek el beszélni, mind a hatan…

Közölték velem, hogy én milyen rendes ember vagyok, és ez látszik is rajtam, és az Isten áldja meg a családom. Bevallom, elfutotta a szemem a könny, úgy elérzékenyültem!

Rég nem láttam ennyi aranyos embert egy helyen!

Utána kirekesztő módon elkértem még egyszer a menetjegyüket!

Nagyon szégyellem, mert ez igazi rasszista cselekedet volt tőlem!

Ekkor közölték velem, hogy csak ide utaznak, 200 km-re, és amúgy is, nincs nekem máshol dolgom? Éppen nem volt, és tovább vegzáltam őket, igazi náci módjára személyit kértem tőlük, hogy felírjam az adataikat, hogy utólag ki tudják fizetni a menetjegyük árát.

Ma már tudom, hogy ezzel a cselekedetemmel mélységesen megbántottam érzékeny lelkivilágukat, és becsületükbe gázoltam, igazi fasiszta módjára. Amikor megemlítettem, hogy rendőrt hívok, ha nem adnak személyt, akkor tudtam meg, hogy ők már voltak börtönben, és nem félnek ám, mert embert is öltek már.

Erre elszégyelltem magam nagyon!

Mennyit szenvedhettek ezek a szegény emberek a csúnya, kirekesztő társadalom miatt! Mégis görcsösen, kullancs módjára ragaszkodtam a Személyszállítási Üzletszabályzathoz, és közöltem velük, hogy kizárom őket az utazásból! Nem is értem, hogy lehettem ilyen kirekesztő! Ők se értették, és el is mondták a véleményüket! Megérdemeltem! Megismertem pár új szót és átkot, melyeket hevesen gesztikulálva, jó hangosan zúdítottak rám. -,,Gitár nőjön a hasadba, és a rák pengesse ! Vigasztaljon a koporsó, te! Hogy az ördög vinne el! Te! Te náci! A lovam *jön meg, ha láttam még ilyen csúnya embert! Egyen meg a fekete pusztulás! Szüljön a feleséged itt a peronon!”  Stb., stb…

Kaptam egy jó nagy adag köpetet is abba kirekesztő pofámba. Mondtak még pár szép kívánságot, majd leszálltak, felverve az állomás csendjét, így mindenki megtudhatta, milyen kirekesztő, náci és rasszista is vagyok én. Mikor a vonat továbbment, érzékenyen integettünk egymásnak, és még sok jókívánságot kiabáltak utánam, középső ujjukat kecsesen felmutatva felém.

Ekkor nagyon megérintett valami!

Mintha Kolompár Orbán hangját hallottam volna, amint azt suttogja elfúló hangon:

-Mit tettél? Így akadályozod meg a roma integrációt!

Majd Mohácsi Viktória tűnt fel lelki szemeim előtt, könnyes szemmel rám mutatva, és azt mondta:

– Gettókat akarsz? Szegregációt? Félelmet keltesz! Te szélsőséges masírozó! Tudom én, hogy ott van a fekete csuklyád a kalauztáskádban! Azért raktad le csak őket, mert cigányok! Így soha nem lesz társadalmi béke!

Hát így történt, kedves ombudsman úr/hölgy! Annyit tudok felhozni a mentségemre, hogy mint köztudomású, a magyarok 60%-a náci, de lehet, hogy keveset mondtam, így volt kitől tanulnom.

 Tisztelettel: Kaller Benő

Itt tartok most! Várom az ötleteket a folytatáshoz! Előre is köszönöm! 

Közreadja: Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Egy „rasszista, náci” vasutas segítségkérő levele

    1. Szerintem inkább szomorú, hogy ide jutott a társadalom egy rétege, hogy nincs értékrendje és … a többit mindenki gondolja hozzá, mert leírva már törvény által büntetendő lehet … Csak ők nem. Hát nem, soha nem!! De jönni fog …

      1. Ha abbol indulunk ki,amit az izraeli allamelnok mondott,akkor igazan nem kell semmin csodalkozni:
        Felvásároljuk Magyarországot (felirattal)
        http://www.youtube.com/watch?v=UPHCiGL6r-M
        …es hogyan viselkedik egy GYARMATOSITO a GYARMATAN ?
        Hat igy:
        „Egy öreg gyarmatosító az alábbiak szerint adja tovább a nagy gyarmatosító titkokat:
        1. Létrehoztunk egy demokráciának elnevezett rendszert, amit az ostoba barmok szabadságnak hisznek. Nem ismerték fel, hogy a mindenkori jelölőé a hatalom. Azé, aki megmondja, kire lehet szavazni. Folyamatosan biztosítani kell, hogy a pártok vezetését, a mi rendszerünkbe tartozó titkos szervezetbe tömörítsük. Csak olyanok kaphatnak meg kulcsszerepet, akik a mi irányításunkat elfogadják, és tudomásul veszik.
        2. Ha a látókörünkbe kerülnek olyan egyedek, akik olyan szervezettekkel ápolnak kapcsolatot, amely nem a mi irányításunk alatt állnak, haladéktalanul likvidálni kell őket. Érdekeinket kevésbé veszélyeztető esetben, elég köztörvényes bűncselekménnyel megvádolni, és börtönbe zárni az illetőket.
        3. Az általunk irányított pártjaink vezetését és tagságát, szigorú ellenőrzés alatt kell tartani. Az arra kiképzett szakértőink pontos választ adnak arról, hogy ki milyen mértékben megvesztegethető, ki milyen mértékben zsarolható, ki milyen módon fenyegethető, és ki az, aki teljesen a mi oldalunkra átállt egyén, aki élvezetből is elárulja sajátjait. Kinek mi jár, a szerint kell kezelni.
        4. Különös figyelmet kell szentelni, a saját fajtája iránt elkötelezett, tehetséges, népszerű emberek irányába. A likvidálás nem minden esetben célra vezető, mert könnyen mártírrá válhat az illető, ami részünkről nem megengedhető. Az ilyen embereknek állami megbízást kell adni, mégpedig úgy, hogy amit ellenünk tesz, azt a mi utasításunkra, a mi igényeinknek megfelelő módon tegye. Ügyelni kell, hogy az illető száját, mindig a víz közelében kell tartani, hogy szükség esetén bármikor le lehessen nyomni a víz alá. Lehet, sőt kötelező ősi történelmi alapokon nyugvó társadalmi szerveződések életre hívása, de nem vezethet a mag hőn áhított egységéhez. Össze kell egy csokorba gyűjteni a hőzöngő hazafiakat, de megfelelő vezetés mellett, egy helyben topogásra kell kárhoztatni őket. Ha valami véletlen folytán mégis összeverődne egy – nem mi általunk vezérelt – csoportosulás, akkor azonnal rágalomhadjáratot kell indítani ellenük, mégpedig úgy, hogy a saját sírhelyeinket, emlékműveinket gyalázzuk meg. Ezután erre való hivatkozással, bíróság elé citálunk valakit közülük, akit a mi bíróságunk, megfelelő média támogatással, jogerősen elítél.
        5. Ügyelni kell arra, hogy az általunk megalkotott törvények, rendeletek, határozatok megfelelően pontatlanok legyenek, egymásnak ellentmondjanak. Ennek okán, a kizárólagosan közülünk kikerülő ügyvédi kart folyamatosan eltartatjuk, mert állandóan szükség lesz munkájukra. Továbbá pontosan informálódhatunk ügyvédeink védenceiről.
        6. A helyi közigazgatási szervek tudomása nélkül, minden gazdasági és stratégiai pozícióba, saját jól kiképzett csatlósainkat kell helyezni. Csatlós csak ott foglalhat el tiszti pozíciót, ahol a beépített embereink már jelen vannak.
        7. A rendfenntartó erők vezetőinek megengedett bárminemű bűnszervezet fenntartása, és működtetése, csak tudj róla, és vedd el a haszon nagyobb részét.
        8. Fontos, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődésben ne legyenek megfizetve az alkalmazottak. Így biztosíthatod, hogy az elsilányodjon. Eredeti történelmüket el kell venni. Az annak valódiságát hirdető tanokat nevetségessé kell tenni, tudománytalannak titulálni. Hitvány bűnös nemzet tudatát kell beléjük nevelni. A szakrális királyságok tényét tagadni kell. A királyok zsarnokságára és kegyetlenkedéseire kell fektetni a hangsúlyt. Nem szabad engedni, hogy a közgondolkodás eljusson a királyság, mint intézmény, vágyáig.
        9. A közhivatalokban elbutult, ostoba, rosszindulatú személyeket kell pozíciókkal ellátni. Egyes ügyekkel, több osztálynak, alosztálynak és csoportnak kelljen foglalkozni, de döntést egyik se tudjon hozni a másik jóváhagyása nélkül. Semmiképpen nem engedhető meg normális működésük. Így el lehet érni, hogy semmi ne működjön, ami nem a mi érdekünk.
        10. Csak azokat a csatlósokat szabad kitüntetéssel ellátni, akik nem akarnak túl látni egy-egy probléma körön, és nem fognak annak analizálásába.
        11. Minden határon belüli termelést vissza kell szorítani. A mezőgazdaság tevékenységét veszteségessé kell tenni, így az magától, szinte észrevétlenül, kihalásos módon elsorvad. Az ipart, ha már tönkretettük, nem szabad hagyni, hogy ismét talpra álljon. Mesterségesen ki kell vonni a pénzt a gazdaság vérkeringéséből. Jogos járandóságok kifizetését meg kell tagadni, a vállalkozókat el kell lehetetleníteni, ki kell véreztetni. Amennyiben perre kerül sor, úgy ügyvédeink megint jól járnak. Hirdetni kell a fizikai munka alantas jellegét. Csak a szolgáltató ipar működjön kedvünkre, mert így mi dönthetjük el, kinek adjunk munkát, ezáltal megélhetést. A gazdanép között a cserekereskedelem szigorúan tiltott. Ez a tevékenység kieshet az ellenőrzésünk alól, és így elmarad a jogos hasznunk.
        12. Mondanom sem kell, annyira természetes, hogy az írott és elektronikus média minden jelenleg ismert formáját, tulajdonosi szinten ellenőrizni kell.
        13. Minden tudományos kutatóintézet fokozott felügyeletet igényel. Minden egyes találmány kizárólag a gyarmatosítók fejéből pattanhat ki. Ha nem lehetséges az eltulajdonítás, az ötletgazdát örökre el kell némítani.
        14. A megélhetéshez szükséges valamennyi közmű, így az ivóvíz, energia, szennyvízelvezetés, saját tulajdonlásban tartása. A szolgáltatás ellenértékének mértékét, állandóan az elviselhetetlenség határán kell tartani. A felhasználó így kénytelen állandóan rettegni attól, mit hoz a holnap. A létbizonytalanság, a rabszolgasorsban tartás eszköze. Ezért az egyénnek, a közmű hálózat bármely rendszeréről való lekapcsolódás nem megengedhető.
        15. Tizenötödször. A gyógyítás természet adta módszereit szigorúan tiltani kell. Kizárólag a tulajdonunkban lévő orvosságok nyújthatnak átmeneti javulást állapotukban. A mellékhatások kiküszöbölésére megvásároltatott újabb, és újabb gyógyszerek úgyis biztosítják a folyamatos árbevételt, és a megfelelő hasznot. Ki kell fejleszteni olyan vírusokat, aminek az ellenszerét csak a mi ismerhetjük és használhatjuk. Másik megoldásként úgy kell ezeket a bakteriális törzseket megalkotni, hogy a mi bennünk ne tehessenek maradandó károkat. Az élelmiszerüket olyan módon kell az asztalukra tenni, hogy az soha ne lehessen friss. Hirdetni kell a konzerv és a fagyasztott áruk nagyszerűségét, így kellő mennyiségű mérgező vegyi anyagot juttathatunk tartósítószer címén a szervezetükbe. Ezáltal ismételten, jelentősen növelhetjük gyógyszergyártó iparunk hasznát.
        16. Tűzzel, vassal irtani kell a többszöri élet valóságába vetett hitet. Porból lettünk, porrá leszünk: ez legyen a hittétel. Nem kell, hogy átlássák, hogy minden cselekedetüknek súlya van. Éljék le csak úgy az életüket, abban hitben, hogy nincs több esélyük. Költsenek, szórakozzanak, éljenek csak egészségtelen életet a mi hasznunkra.
        17. Az ellenőrző szervek ellenőrzésének az ellenőrzését is ki kell – megfelelő besúgó, és fizetett hálózattal – építeni.
        18. Az államigazgatást és a magánszemélyeket visszafizethetetlen kölcsönökbe kell csalogatni. Amikor ez megtörtént, olyan gazdasági helyzetet kell teremteni, hogy képtelenek legyenek a kölcsönüket visszafizetni. Ezáltal az erősebbek, bérlőkké válhatnak saját otthonukban, a gyengébbek mehetnek az utcára. A felszabadult ingatlanok kisajátíthatók a világ más részein élő gyarmatosítóink számára.
        19. A semmire való kisebbséget ragyogóan fel lehet használni a mag ellehetetlenítésére. Adj nekik jogokat, kötelezettségek nélkül. Megfelelő rendeletekkel szaporítsd fel állományukat, majd a jog szerint járó segélyek terheit rakd a mag vállára. A nációk között biztosan felmerülő vitás jogi kérdésekben, minden esetben a kisebbséget részesítsd előnyben.
        20. A család szentségét tedd tönkre. Tedd divatossá az egyedüllétet, és az egyneműek párkapcsolatát. Engedd, sőt támogasd a magzat elvételét.
        21. Utoljára, de nem utolsó sorban termőföldjeik tulajdonjogát mindenáron meg kell szerezni. Nem baj, ha nem művelteted. A lényeg, hogy a “mag” se tehesse.
        Az utolsó lehetősége lenne az életbe maradásukra.
        Nem engedheted!”

  1. A fenti 21 pont egy korlevel resze volt.A 21 pont mindegyiket sajat borunkon tapasztaltuk az elmult 21 evben.Kifosztasunk oly brutalis volt,hogy sokan mar csak az ongyilkossagban lattak kiutat.Ezt a „muvelt elit”-unk szocialis katasztrofanak nevezi.Szerintem:Ez NEMZETGYILKOSSAG,melyhez a muvelt elit asszisztalt az elmult 21 evben.Tisztelet a nagyon keves kivetelnek!Ez utobbiakat mind a mai napig probaljak elhallgattatni,lasd a fenti 21.pontbol a 4.pontot.
    Ha nem latom 2009 januarjaban a gazai bombazas kepeit,videoit,nehezebben nyilt volna az en szemem is.Az izraeli allamelnok fenti videojat is joval kesobb lattam,mint ahogy az megjelent az interneten.Vagyis nem egyidoben ebredunk.De EBREDNUNK KELL!
    Az eletunk,a gyermekeink,az unokaink es a meg meg sem szuletett utodaink lete a tet.
    1.
    „A nemzetközi bankárok kétpólusú rendszert óhajtanak, amelyben minden vagyon és pénz egy szűk és zárt csoporté, a nemzetközi
    beruházó bankároké, és mindenki más tőlük függő, bérből és fizetésből élő, vagy segélyezett. Ezt a kétpólusú rendszert kétféleképpen lehet megvalósítani. Az egyik az állam-monopolista szocializmus, a másik a magánpénz monopóliumra épülő liberál-kapitalizmus. Mindkettőben egy szűk csoport gyakorol kollektívan monopol-hatalmat a társadalom többi része felett.”
    Az egyikbol kikerultunk,es azonnal,brutalisan belekerultunk a masik rendszerbe.Nem is csoda,ha erthetetlenul allunk ,es csak nezunk ki a fejunkbol!EZT az ATVEREST el sem akartuk hinni,…pedig EZ TORTENT,…es megtortent…
    http://www.igazsagok-gazsagok.info/www/A%20BEKE%20MEG%20VAR/A%20HATTERHATALOM%20VILAGSTRATEGIAJA.htm
    2.
    Láthatatlan hatalom
    ’Szabad és független országok népei szabadon és demokratikusan
    járulnak a választási urnák elé’ – mondják nekünk.
    De akkor kik kormányozzák a világot?
    http://www.hazankert.com/02febr08.html
    ADJON AZ ISTEN!
    Tisztelt Jobbikos képviselők: Jobbikos Honatyák, Honanyák!
    Jellemzően csakis és kizárólag Önök, Jobbikosok viselik gondját a csődbement, hiteltörlesztő-részleteiket fizetni képtelenné vált magyar honfitársainknak.
    http://ivanyisandor.blog.com/
    4.
    A Magyarországi Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének Nyílt Levele
    http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=117#comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük