KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy neomarxista került Amerika élére, és ez hazánkra is hatással lesz

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A szakértő szerint Bidenék tanácsadókkal és pénzzel is segítik majd a Gyurcsány-féle szivárványellenzéket

Ugyanaz a módszere az amerikai és a magyar baloldalnak: gyűlöletet kelteni, elbizonytalanítani az embereket a politikában és a kormány lépéseiben, és amikor már megfelelő számú liberális választó azt mondja, hogy tényleg borzalom, ami itt folyik, már nyertek is – mutatott rá Georg Spöttle.

A biztonságpolitikai szakértő szerint ránk sem várna szebb jövő, ha a baloldal kerülne hatalomra: számos támogatás megszűnne, beengednék a migránsokat, és eleget tennének Brüsszel követelésének, miszerint a menedékkérőknek ugyanakkora szociális segélyt kell adni, mint Németországban vagy Svédországban: nettó 200 ezer forintot.

Az egész nyarat beárnyékolták az afroamerikaiak által indított BLM-tüntetések, melyekből az Antifa is kivette a részét, sőt, hangadója lett a forrongásoknak. A tiltakozások alatt sokan meghaltak, főként afroamerikai fiatalok, pedig épp az ő életük védelméért indították a mozgalmat. Georg Spöttle rávilágított: érdekes módon amint kiderült, hogy megválasztották Joe Bident, a tüntetések hirtelen abbamaradtak. A mozgalmárok nem döntögettek többé szobrokat, nem dúltak fel templomokat, nem lőttek le embereket, nem mentek az utcákra, nem fenyegettek Trump-szavazókat. – Ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy

a radikális baloldal addig teremtett csak káoszt, amíg sok választót, különösen a liberálisabban gondolkodókat elbizonytalanította,

és a kaotikus állapotot, a halottakat, a lángoló épületek képét sikerült ráégetnie Trump elnökre – mutatott rá. Szerinte Magyarországon ugyanez zajlik: a baloldal azt hirdeti, hogy kaotikus a kormány válságkezelése a pandémiát illetően, és minden, a vírusban elhunyt halála Orbán Viktor lelkén szárad. Először az volt a baj, hogy nincs oltóanyag, most az, hogy bár van, biztosan nem jó, mert túl gyorsan beszerezték…

– Tehát ugyanaz a módszere az amerikai és a magyar baloldalnak: gyűlöletet kelteni, elbizonytalanítani az embereket a politikában és a kormány lépéseiben, és amikor már megfelelő számú liberális választó azt mondja, hogy tényleg borzalom, ami itt folyik, már nyertek is, csak egy demokratikus szavazásra van szükség – tette hozzá Georg Spöttle.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Elkezdődött…

Hogy Amerikában demokratikus volt-e a választás, az persze máig kérdéses. Rengeteg fotót láthattunk szemeteskukákba tömött, vagy éppen autópálya melletti árkokba dobált szavazócédulákról. Emellett letartóztattak egy postást, mert szavazócédulákat semmisített meg, több helyről pedig eltűntek a szavazóurnák. – Ha Magyarországon csak negyed ennyi kétes esemény történne egy szavazás során, például szavazócédulákat találnának az M7-es mellett, vagy megállapítanák, hogy halott emberek nevében adtak le voksokat, akkor eget rengető botrány kerekedne, még az Európai Unióból is kidobnának minket. Viszont Amerikában ezt elfogadták. Bár nehezen bizonyítható,

nagyon sok jel mutat arra, hogy Amerikában választási csalás történt, az illetékesek mégis megvonják a vállukat, mint nálunk, amikor egy baloldali politikus kokainozik, Bitcoint bányászik vagy cigarettát csempész. A baloldalnak valójában mindent szabad

– jelentette ki Georg Spöttle. A szakértő kitért arra is, hogy világszerte számos politikus elítélte az Amerikában történt eseményeket. – Valóban nem szép dolog betörni egy parlamentbe, de meg kell értenünk az emberek felháborodását. Többen szavaztak Trumpra, mint Joe Bindenre, mégis ő került az ország élére. Egy neomarxista politikus! És még nála is rosszabb Kamala Harris alelnök, aki jó eséllyel átveszi majd az elnöki posztot, ha Biden egészsége vagy idős kora miatt visszavonul.

Harris egy radikális baloldali politikus, ami hazánkra nézve sem jelent túl sok jót.

Láthattuk, hogy Obama elnöklése alatt magyar politikusokat tiltottak ki az országból. Joe Biden már előre ekézte hazánkat, azt mondta, tönkreteszi a magyar és a lengyel kormányt, mert nem demokratikus. Biden már találkozott a Gyurcsány-klánnal – emlékeztetett a szakértő. Hozzátette, nincs olyan nap, hogy ne jelenne meg valamelyik populáris amerikai lapban valami negatív kritika Magyarországról, amit aztán a helyiek készpénznek vesznek. Aki pedig mást ír, azt korlátozzák vagy letiltják a közösségi oldalakon, ahogy ezt Trumppal is megtették.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Az már biztos, hogy Bident a történtek ellenére is beiktatják, tisztogatások várhatók a politika minden szintjén, és mindez hazánkra is hatással lesz. – Nyilván nagyon segítik majd a baloldali ellenzéket, tanácsadókkal és pénzzel egyaránt, hogy 2022-ben egy kormányváltást hajthasson végre a szivárványkoalíció. Értelemszerűen a választások előtt ismét telekürtölik az amerikai médiumokat, hogy Magyarország mennyire antidemokratikus állam.

Manipulálni fognak mindenkit.

Georg Spöttle mindezek ellenére bízik benne, hogy a gazdasági kapcsolat jó marad az Egyesült Államokkal, mert ez mindkét fél érdeke.

– Donald Trump konzervatív, keresztény kormányt vezetett, ugyanolyan nézeteket vallott – akár a bevándorlással, akár a terrorizmussal kapcsolatban –, mint a magyar kabinet. Biden viszont már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy le fogja bontani az amerikai-mexikói határon húzódó falat, szabad utat nyitva ezzel az illegális bevándorlók előtt, függetlenül attól, hogy azok valós menekültek, gazdasági bevándorlók – vagy éppenséggel bűnözők, akiket már a saját hazájukban is köröznek – mutatott rá. Ráadásul a legtöbb rendőrgyilkosságot bevándorlók követik el, ugyanis félnek a kitoloncolástól, és inkább agyonlövik az őket igazoltató rendőrt. – Már most ilyen problémákkal küzd Amerika, és ezek csak hatványozódnak majd a közeljövőben, hisz egy olyan balliberális elit kerül hatalomra, amely nem harcol megfelelően a bűnözés ellen, melynek tagjai támogatják a bevándorlást, le akarják építeni a rendőrséget, és akik az egész agyament genderideológiát rá akarják erőszakolni a nemzetre – vázolta fel a jövőképet Georg Spöttle.

A szakértő úgy véli, hazánk jövője sem lesz sokkal fényesebb, ha az ellenzék kerül hatalomra a jövő évi választásokat követően. – Nálunk is megnyitnák a határokon húzódó kerítést, beengednék a migránsokat, eleget tennének Brüsszel követelésének, miszerint a menedékkérőknek ugyanolyan szociális segélyt kell adni, mint Németországban vagy Svédországban. Ez azt jelenti, hogy

200 ezer forint nettó szociális segélyt kellene miden menedékkérőnek adni Magyarországon,

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

ezen felül lakást, orvosi ellátást kellene számukra ingyenesen biztosítani. Értelemszerűen ehhez a pénzt máshonnan kellene elvonni: megszüntetnék a csokot, a nagyszülői gyedet, az autótámogatás, és nem lenne ingyen tankönyv a gyerekeknek. Mindezt tehát elvonnák a magyar családoktól, és odaadnák olyanoknak, akik egyértelműen gazdasági menekültként jönnének az Európai Unióba…

34 millió migránst akar Brüsszel betelepíteni Európába, ebből Magyarországnak 700 ezer embert kellene fogadnia. Ez hatalmas szám. Egy várost lehetne számukra építeni. Georg Spöttle szerint ezt gazdaságilag nem bírnánk. Tönkre tennének mindent, amit az elmúlt évek kormányzása felépített, legyen az a családvédelem, vagy a rezsicsökkentés. A kormány újra hiteleket venne fel, és a lakosságot is belehajszolnák a devizalapú hitelekbe. Mint fogalmazott, ugyanúgy megkezdenék a családok és az ország szétlopását, ahogyan azt korábban is tették, csak azért, hogy kielégítsék Brüsszel autokrata vágyait…

vasarnap.hu

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük