KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy momentummal támasztja fel holtából önmagát az SZDSZ

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ezeket mindig ide eszi, és még mindig itt eszi a fene. Mi a céljuk? A magyarság pusztítása, életterének (csak azért is így fogalmazok) elvétele, még a történelmi múltjának az elpusztítása is.

Első nagy sikerükként elérték a hiszékeny, és egyéb iránt a magyarság nemzeti elkötelezettségétől általában a legtávolabb álló (tisztelet a kivételnek, mert olyan is van) budapestieknél, hogy a közös politikai alapokon álló 2024-es olimpia nevezést megfúrták – persze az úgynevezett baloldali (értsd: magyar nemzet ellenes) pártok támogatásával. A Fővárosi Közgyűlés tegnap döntött arról, hogy visszavonja Budapest olimpiai nevezését. Ennek technikai részleteibe nem megyünk bele, aki nem érti miért kellett így határozniuk Tarlóséknak nézzen utána!

Ez a társaság pár hét alatt robbant be a köztudatba, aktivistái mint egy föld alatti mozgalomból, úgy kerültek elő a ködös félhomályból, majd a legutóbbi hírek szerint szombaton párttá avanzsálnak.

Hipp-hopp, indulhat a karrier. Amikor először megláttam a televízióban ezt a Fekete-Győr András nevű palit, valami nagyon rossz érzés fogott el. Minta már találkoztam volna korábban ezzel a pofával. Olyan ismerős volt a fellépés, a megjelenés, a magabiztosság, a hihetetlen öntudat. Ilyenkor gyulladnak ki a piros lámpák az idősebbeknél, azoknál, akik végigélték ’56-ot, és az azt megelőző nemzetrontó tíz évet, akik a kádári érában szocializálódtak, akik szerettek volna megvalósítani egy igazi rendszerváltást, majd ellopták azt tőlük, és akik még mindig abban reménykednek, hogy egyszer az ügynökök, tartótisztek és besúgók listája megismerhetővé válik és kiderül mennyi ügynök vagy éppen kettős állampolgár ül az országgyűlés padsoraiban. A piros lámpák, nemcsak hogy kigyulladnak, de villognak is, sőt a sziréna is megszólalt. Tessenek már nekem elmondani, honnan a fenéből volt ezeknek pénzük kitűzőkre, molinókra, magas színvonalú nyomdaipari termékek és egyéb más megjelenítési formára? (Aki járatos az ilyen megjelenítési formák és típusok áraival kapcsolatban, pontosan tudja, hogy nem olcsó mulatság.) Ja, persze, hogy a zsebpénzből! Mi másból?

Ez is érdekelheti:  Ukrán állampolgár vezette a péntek esti terrortámadást - nyugati szervezés áll mögötte?

Megnéztem a honlapjukat, ahol váltig bizonygatják, hogy csupán adományokból tartják fenn magukat. De kik, mekkora összegekkel támogatják őket? A nyilvánosan megtekinthető NOlimpiai támogatásokból kitűnik, hogy a beérkezett összegek jelentős része PayPal rendszerből származik. Vannak itt 20, 30, de 50 ezres adományok is. Méghozzá nem is kevés. Akárki akármit is mond, ilyen adományozást a nép egyszerű fia nemigen engedhet meg magának. De érkezett hozzájuk támogatás közvetlenül bankszámláról is 200 ezer forint. Mostanra több mint 13 millió forintot kapartak össze maguknak a kis aranyosak. Akkor tegyük fel másként a kérdést. Kik utalgatnak ekkora összegeket ezeknek? Hogy miért, azt sejtjük.

Szóval, visszatérve erre a Fekete-Győr András nevű palira, megpillantva a televízió képernyőjén egyből ez ugrott be: SZDSZ. Valami hasonló pofa 27 évvel ezelőtt is, végtelen magabiztossággal, és hihetetlen erős komcsiellenességgel nyomta a szöveget (akkor ugyanis azt úgy kellett, majd ’94-ben összeborult a pufajkással). Mintha most 2017-re pedig egybegyúrták volna az 1990-eseket. Olyan Kismagyarbálintharasztidemszkypetőtamásgáspáros fílingje lett a nép egyszerű fiának. Talán nem véletlenül. 2017-ben újra beindultak: kész, tűz, rajk! (Figyelem, itt nem történt elírás!)

Milyen érdekes, hogy honlapjuk is csupán pár napja elérhető. Ezen magyarázzák a bizonyítványukat. Figyelem! Piroslámpa! Tessék csak olvasgatni a neveket! Mondom(!) a NEVEKET! A gyűröttebb homlokúak ezt jól értik. A sor végén hopp, egy ismerős név: Mécs János. Tessék? Hogy nem ismerős? Hát akkor pontosítsunk, mert minden mindennel összefügg.

Ha ma felemlegetik a nép egyszerű fia előtt az SZDSZ-t mint pártot, hozzá kapcsolódó személyként legtöbbünknek Demszky Gábor jut eszébe. Ki züllesztette le 1990-től Budapestet? Na, ugye! Akkor folytassuk: Demszky politikai főtanácsadója Mesterházy Ernő, akinek a felesége – tessenek figyelni – Mécs Mónika, Mécs Imre SZDSZ, majd MSZP-s politikus lánya. Mécs Imre felesége Magyar Fruzsina, aki a korábbi SZDSZ alapító Magyar Bálint testvére, akinek a felesége az a Hodosán Róza, akinek a volt férje Demszky Gábor. A kör bezárult tehát, így már minden világos – igaz? Hát ebbe a képbe illeszkedik bele Mécs János, aki Mécs Imre fia.

Ez is érdekelheti:  140-re emelkedett a Moszkva melletti terrortámadás halálos áldozatainak száma

momentum

Még hogy ne legyen SZDSZ fílingünk!? Tessenek már odafigyelni! Most nyitották fel a kriptában az SZDSZ koporsóját!

Sz. Á.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

12 thoughts on “Egy momentummal támasztja fel holtából önmagát az SZDSZ

  1. Már ideje lenne azt az amerikai módszert is átvenni, hogy külföldről semmilyen támogatást nem lehet fogadni, sem dollárban, sem más pénznemben. Nyilvánvaló, hogy ez a pénz Soros érdekeltségi köréből jön, vagy egyenesen tőle. Érdekes megfigyelni az összefüggéseket, Amerikában most hevesen támadják a fő államügyészt, az állítólagos orosz kapcsolatokért, Le Pen mentességét felfüggeszti az EU parlamentje, itthon megfúrják az Olimpiát, és hirtelen életre kel egy kígyófészeknyi rohadékból álló mozgalom, amely most párt is akar lenni, a momentum, akinek prominens tagja nagypofával kijelenti „rühellem a vidékieket, a homoszexuálisok, a mások rendben vannak, de ezeket rühellem, pedig liberális vagyok”, nem túl pontos, de a lényeget tükröző idézet. Ezek akarnak indulni a választásokon?!
    Ezeket azonnal deportálni kéne a világűrbe, hogy soha többé ne kerüljenek elő Níilvánvaló, hogy a kommunizmusból demokratikussá, kommunistából és fasisztákból liberálissá vedlett politikai elit nem akarja elveszíteni a hatalmát, ami eléggé recseg ropog mostanság.

  2. Azért az is elgondolkoztató, hogyha a kvóta népszavazás mellett olyan nagy – sok pénzes – reklám volt, akkor most a Momentum ellen miért nem volt semmi? Mintha Tarlós és Orbánék erre játszottak volna, és ahogy valami kis ürügy összejött, azonnal töröltek.

  3. „ezeket azonnal deportálni kéne a világűrbe, hogy soha többet ne kerüljenek elő…
    Teljesen jó a megközelítés! Éljenek, és ami kimaradt az életükből(?), a Tisztességes Munka,bepótolhatnák. Aztán megmutathatnák,hogy „mennyit érsz és mennyid van” lázárjani elvet. Akik ma hatalmon vannak,és nem csak nálunk,azok mind parazita,életképtelen bűnözők,a Tisztességes Dolgos Emberek vérszívói,életük megkeserítői. A „rendszerváltás átadás,átvétele óta, kivétel nélkül mindegyik! Az összes párt részt vett az olaj pancsolásban,számlamutyiban,áfacsalásban, az abból szerzett konc elosztásában,az ország kirablásában. Ez az „igazi(?) bűnszövetség,ami felett a szervek szemet hunytak,sőt…..! Ebben az országban ma a hatalomrészéről SENKINEK nincs joga ítélkezni, igazságért kiáltozni, mert ha nem is vett részt aktívan benne, de hallgatásával cinkosságot vállalt.
    Nem véletlen az idézet sem a „huszas évekből, „hogy az úgynevezett népi vándordiákokat,akiknek a pozitív munkáról fogalma sincs,ne engedjétek a politika közelébe. És bizonyos „vallási csoportokat és azok szimpatizánsait sem!!

  4. „kik százezreket rabolnak,azok lészen bírái annak,ki,hogy éhen ne haljon, lopni kényszerül.

  5. Igen szerény visszaütési lehetőség a Petíció. comon aláírásgyűjtés folyik a Makkabi budapesti megrendezése ellen, s annak támogatása visszavonására!

  6. Kedves Anna!
    „makkabi rendezvény az én megfogalmazásom szerint nem más, mint „kiraboltunk benneteket,uralkodunk felettetek, és ezek örömére megnézhetitek(?), hogy milyen ügyesek vagyunk,milyen jól szórakozunk a ti pénzeteken. Ezt is megtudjuk, megmerjük tenni, mert ti még ehhez is asszisztáltok. A vezetőitek meg tálcán kínálják hozzá az anyagiakat!”
    Ezért írtam alá a tiltakozó petíciót, mert személy szerint ellenzem,és ily módon tiltakozom a Magyarság szembeköpését, felette gusztustalanul tort ülni készülők öröm táncát.
    Aki bármilyen módon részt vesz,vagy támogatja ezen rendezvényt(?)(más nyomorából „sportot csinálni,aljasság) nem hogy nem Magyar,de még Ember sem!

    1. Kedves Feri! Jogos. Egyik ismerős nagyon frappánsan azzal érvelt, hogy megérti zsidó honfitársainkat, hogy aggódtak országunk pénzügyi tönkre menése végett, így most ő is egyetért az aggodalmukkal, hogy egyik olimpia se kerüljön budapesti megrendezésre.

    2. Ketten jelezték, hogy többszöri próbálkozásra sem jelent meg a nevük a petíción. Valaki az aláírt, majd lefényképezett oldalt sem találja. Eközben „áll” illetve alig gyarapodik az aláírás gyűjtés. Felettébb „érdekes”…

  7. Szerintem nem véletlen! Várható volt,és egyéb más aljasságokra is számítani lehet!

  8. most néztem meg a peticiok.com -ot

    Petíció aláírása
    Közlemények (2)
    Aláírások (4 078)
    Kiemelt hely
    NOMaccabi2019
    Tiltakozunk a 2019-es Maccabi Games Budapesten való megrendezése ellen!
    Követeljük, hogy a Magyar Kormány vonja vissza az eseményre beígért 2,1 Milliárd forintos támogatást és fordítsa az összeget szociális, kulturális célokra!
    Álláspontunk szerint a Maccabi Games, amely közkeletű nevén a zsidók európai olimpiája, súlyosan kirekesztő, fajgyűlölő rendezvény. Ellentétes az olimpiai eszmével, mert származási alapon különbözteti meg az embereket, csak zsidó sportolók részvételét teszi lehetővé.
    Álláspontunk szerint a Maccabi Games nemzetbiztonsági kockázatot jelent, 2019. július 29 és augusztus 7 között a magyar fővárosba vonzhat szélsőséges terroristákat, öngyilkos merénylőket. A rendezvény biztonságának megteremtése újabb súlyos, milliárdos kiadást jelentene a magyar államnak.
    Magától értetődő, ha egy nemzet kulturális- és sporteseményeket szervez külföldre szakadt leszármazottainak, rokonainak. Javasoljuk, hogy a 2019-es Maccabi Gamesnek Magyarország helyett Izrael adjon otthont.
     

  9. EZEK bármilyen nevet választanak maguknak agyagedények maradnak.
    H.B.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük