KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre – várjuk a csodát?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olvastam egy levelet, amelynek írója Budaházy György szabadságáért emelt szót Orbán Viktornál. Valamiféle kéznyújtást remélve a kétharmados miniszterelnök jelölttől, a Nemzet felé. Szép gondolat, de sajnos, csak romantikus vágyálomnak érzem ezen óhajt, s véleményem szerint ennek beteljesülésére semmi esély nincs.

Talán egy millió körül lehet csupán azoknak a magyaroknak a száma, akik hasonló csodák reményében a Fideszre szavaztak. Ők a hiszékeny, csodaváró, megvezetett magyarok. Mert hát a többi Fideszre ixelő, az nem magyar ember.

Nézegettem az edelényi libanoni orvos vereség utáni méltatlankodásának lehangolt közönségét, s nem láttam mást csak rosszarcú, rendezetlen külsejű cigányokat, akiket a kétharmados párt aktivistái invitáltak szavazni egy pofa sörért. Ózd környékén is ez volt a cigányoknak kivetett fideszes csali. Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre. Bizton állítható, hogy a Fidesz szavazóinak jelentős része a munkát legtöbbször kerülő, segélyekből, bűncselekményekből élő cigány volt.

Jelentős, több százezres mértékű a hazai, a betelepült, és a máshol élő magyar-izraeli állampolgárságú zsidók szavazótábora is, akik nyilván szintén a Fideszre, Orbán Viktorra voksoltak. Láttuk Köves Slomót, milyen önfeledten parolázott Orbán Viktorral. Ha arra gondolok, hogy a választók egy harmada nem szavazott, akkor ezt a jelenséget csak a politikából kiábrándult, a politikusoknak hátat fordító, kiszolgáltatott magyar emberek elutasító megvetéseként tudom magyarázni. Hárommilliónyi magyar ember, aki nem Orbán Viktort, nem a Fideszt választotta. Aki nem adott fölhatalmazást a „kétharmadosoknak” a kormányzásra. És vannak nyolszázötvenezren, akik a nemzeti erőt, a Jobbikot választották.

Mindezek alapján azt gondolom, hogy nyugodtan ki lehet jelenteni:

Orbán Viktor nem a Magyarság miniszterelnöke. Az 53%, ami a torz választójogi törvény miatt a 2/3-ot eredményezte, csak nagyon kis részben foglalja magában megtévesztett, csodaváró magyarok szavazatait. Ezek a voksok többnyire a növekvő számú élősködő zsidóktól, a segílyekből vegetáló igénytelen, sok esetben bűnöző cigányoktól származnak, kiegészülve a csőlátó csodavárók szavazataival. Ezért véleményem szerint Orbán Viktor nem a Magyarság, nem a Nemzet miniszterelnök jelöltje, hanem a Hazánkra ácsingózó kapzsi zsidóké, bűnözőké, tengő-lengő cigányoké.

És ez a kétharmados ember, akivel minimum hárommilliónyolcszázötvenezer magyar áll szemben, aki még miniszterelnökként ki sem nyitotta a csipáját, már diktátorként mesterkedik. Belső köreiből származik ugyanis az alábbi röpke információ:

„a döntés megszületett, a Fidesz mindenképp szeretné megsemmisíteni a Jobbikot, mert ez a hazai politikai érdeke, valamint a vele kapcsolatos nemzetközi elvárások is ezt kérik.”

Ha így van, akkor viszont nemcsak a Fidesz bárgyún bégető szavazói, zsidói, cigányai hanem a Fidesz volt ifjúkommunista vezérkara is, élükön Orbán Viktorral, szintén a csodavárók közé sorolandók. Mert az, bizony csoda lenne, ha a kétharmados törtetőknek sikerülne bedarálni, bekebelezni, megvenni, elhallgattatni a bátor, tiszta szándékú, a valóban a Nemzetet képviselő Jobbikot. Nem lesz csoda. Sem így, sem úgy. Csoda helyett, hamarosan csak egy nagy kavarodás, csalódottság és elkeseredett elégedetlenség nyomasztja majd a meggondolatlan ixelők lelkivilágát.

A címben felvetett kérdésre tehát az a válasz zsidóknak, cigányoknak, bűnözőknek, és a Fidesz győzelmi kábulattól vigyorgó korifeusainak egyaránt:

Ne várjuk!

Rövidesen rá fognak jönni a zsidó pénzügyi, politikai körök, hogy Magyarország számukra mégsem elérhető. Jelentős erők állnak e sanda szándékkal szemben. Cigányék egy-kettőre észreveszik, hogy a korsó sörön kívül semmi egyebet nem kapnak többé, s nem lesz fideszes kolbászból a düledező kerítésük. A cigány és politikusbűnözők tapasztalni fogják, hogy a Jobbik és a közvélemény nyomására utoléri őket a felelősségrevonás, és a büntetés.

A Fidesz janus-arcú győztes vezérei pedig, ráébrednek, hogy a bennük vakon bízó magyarok abban a hitben szavaztak rájuk, hogy ők igaz hazafiak, s kénytelenek lesznek úgy is viselkedni, ha nem akarnak botrányos csalódást okozni. Muszáj lesz nekik a Jobbik nemzetérdekű, tiszta, világos javaslatait, kezdeményezéseit elfogadni, s végre is hajtani, mert ha nem, akkor bizony hamarosan szembe találják magukat annak a hárommilliónyolcszázezer magyarnak a haragjával, akiknek a bizalmát eddig sem sikerült elnyerniük.

Göd, 2010-04-27

Vass István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Egy korsó és már húzta is a roma az X-et a Fideszre – várjuk a csodát?

  1. Minden tiszteletem Vass Istváné, és minden szavával egyet is értek maximálisan, de mégis félek, hogy nem teljesedik be jóslata.
    Mikor érdekelte a zsideszt az elégedetlenkedők panasza?
    Gusztustalanul pöffeszkedik újfent a „trónon”, amiről mindig is azt gondolta, mert már a Soros-féle tanodákban az agyába vésték, hogy neki az jár.
    Nekünk, akik valóban szeretjük hazánkat, valóban kiseprűznénk ellenségeinket úgy vélem sajnos, hogy szinte semmi esélyünk erre. A sok hülye, szerencsétlen cigány meg nem fog rájönni, hogy megint csőbehúzták őket, mert ezek a lényeg csak ösztöneiknek engedelmeskednek, s csak a mának élnek.
    Méghogy Budaházyt szabadon engedik? Nincs hőbb vágyam, hogy végre szabadon, egyedül magához ölelhesse kis családját, de sajnos ez sem fog bekövetkezni. Mert a Viktor majd megmutatja, hogy ő milyen fasza legény!
    Nézzétek meg, hogy mit művelt a saját köreiben! Az elmúlt kb. 2 év alatt kiseprűzte mindenhonnan a valóban értékes embereit, és telerakta amatőr seggnyaló birkákkal, akik bőszen hajbókolnak előtte, s megtiszteltetésnek veszik, ha csak rájuk pillant. Semmi másra nem alkalmasak. Ami az önkormányzatoknál van pillanatnyilag, már kész kabaré. A sok tanácstalan, ide-oda pislogó, a régi, jó szakemberektől, képviselőktől csak titokban tanácsot kérő seggnyalók hada! És közben egy lépést sem tesznek előre.
    Azt gondolom, hogy az őszi, onkormányzati választáson tudjuk legközelebb igazán hallatni hangunkat, eredményeket elérni, mert addigra lepattogzik a narancsvörös máz, s elővillan a zsidesz undoritó nyáltól fröcsögő, magyar ember vérét, s élettérét kívánó sátáni vigyora. És csak reménykedni, s imádkozni tudok, hogy akkor az a hárommillió él jogával, s elsöpri ezt a nyugatot, s a megszállókat kiszolgáló söpredékek gyülekezetét. Adjon az Isten szebb jövőt mindenkinek!

  2. Igen, a Jobbik milyen tisztességes volt, mikor Gyurit felültetve a hintára, azzal az ígérettel, hogy össze gyűjt neki 750-ven kopogtatott, a szabadulásáért. És most várja a csodát a Fidesztől. Ez álságos, és sunyi, és tisztességtelen.

    1. Egyetértek, kihasználták Budaházyt, majd magára hagyták. Ennyit a bajtársiasságukról…

    2. Á, megint Imre05!
      Ne legyetek számok és betűk!
      Új nevet ajánlok Önnek.
      Legyen papagáj.
      Kissé buta, de kétség kívül szép madár.

  3. Savanyú a szőlő, mi? Nem ezt akartátok, úgy volt, hogy a jobbiknak lesz kétharmada. Meg 50 százaléka. Meg 50 képviselője. Ja, lett 🙂 No és mi van a volt mszp-s, szdsz-s tagjaitokkal? Ők mások? Mármint szószerint azok, de ezt hagyjuk. Mint tiszta párt… Istenem, szánalmas egy csipet-csapat, nem is érdemes rátok szót vesztegetni. Pár éve még drukkoltam és örültem nektek. Aztán közelebből is megismertem néhányotokat. Sajnálom, hogy a pénz és a hatalom semmivel nem kevésbé fontos nektek, mint a többi pártnak. Álságosak, álszentek vagytok, és a tisztasághoz annyi közötök van, mint cigánynak a mosószappanhoz. Semmi….

  4. Kedves listamánia!
    Nem tudom eldönteni, hogy Ön most a csalódott jobbikosok, vagy a csalódott gárdisták közül való. Ezekből a kizárt, kilépett és egyebek miatt csalódott emberekből ugyanis valóságos szubkultúra alakult ebben az országban. Persze lehet, hogy nem alakult, hanem alakították. Ki tudná ezt eldönteni?
    Amúgy Önnek is , lassan mondom, hogy megértse:
    Budaházy György nagyon ellentmondásos és mindenképpen infantilis egyén. Tett jót is, de tett nagyon rosszat is. Ha a rosszat nem teszi, pusztán az információk gyűjtéséért nem tudták volna bezárni.
    Természetesen mostani helyzete de facto az, hogy politikai fogoly. De jure viszont, az EU-os szabályozás szerint terrorista, akinek nincsenek jogai.
    Az egyetlen segítség amit nyújthatunk, hogy szabadulása érdekében felszólalunk, demonstrálunk.
    Ön hány darab kopogtatót gyűjtött össze Budaházy Györgynek?
    Hogyan segítette ezt az ügyet, amíg Vona Gáborék az egész nemzet szolgálatában végezték a dolgukat?

  5. Kérdések Orbánhoz.
    Miért akarsz te kontroll nélkül, kényre-kedvre kormányozni?
    Miért nem vagy képes együttműködni más, nemzeti, nemzeti-radikális erővel? Miért csak a Likuddal? Hisz az izraeli.
    Miért szélsőségezel?
    Miért fasisztázol?
    Mit akarsz szolgálni egyáltalán?
    A magyar érdekeket, ahogy mondod, vagy a globális tőke érdekeit, ahogy azt is mondod?
    A kettő sajnos nem összeegyeztethető Viktor. Tudod?
    Miért vagy ilyen álszent, képmutató?
    Meg van a kétharmad Viktor? Szavazóid között milyen a magyarok és idegenek aránya Viktor. Dübörögtek az Izraelből érkezők gépei Ferihegy2-n, hogy minden zsidó itt legyen a szavazáson Viktor.
    Jóval túlléptétek a kampány finanszírozásra törvényben előírt keretet Viktor. Elment a pénz szavazat vásárlásra, Viktor?
    Szemét egy ember vagy te, Viktor. Nagyon szemét.
    Az egység amiről papolsz csak úgy jön létre, ha te is megteszel egy baráti lépést mások felé. Ha erre képtelen vagy, akkor magad maradsz.
    Akkor ez lesz az utolsó, nagyon keserves négy évetek. Vagy még annyi sem.

  6. Ha a jobbik nem antiszemita, és nem cigánygyülölő, akkor miért nem kapott szavazatokat tőlük? -ez a cikk olyan érzést kelt bennem, mintha a szerző minden vágya, hogy mefossza őket szavazati joguktól. A cikk kollektivizál… Nem ezt olvasom a Jobbik.com honlapján Vagy netán kétarcú politikát folytat?

  7. Ez csak próba volt,bocsika.Szóval ! Drága fideszes szavazók ! Igazatok van,ez a demokrácia,mindenki oda teszi,ahová akarja.Nem szégyen tévedni,sőt legyen nektek igazatok,mindenki jól fog járni.A fidesz már bizonyitott,nagyon komoly nemzeti,jobbközép párt.Sokat tettek az orágért ez tagadhatatlan.JÓÓ a kétharmad,mert bármit megtehetnek a mi,az az a MAGYAROK érdekében.Örömmel és bizalommal várom minden Magyarok érdekében tett lépésüket.Itt fog zajlani ez, az orrunk előtt nyugodtak vagyunk ugye?Engem nem zavar a kétharmad egy kicsit sem.Egy dolog talán valahogy nem világos nekem.Hogy a sok tisztánlátó szabad ember,aki új rendszerváltásban,tiszta új országépítésben bizik,mégis ezek az emberek MAGYAR demokraták, fideszesek komoly büszke szavazók,hogyan tudnak naponta,hetente,hónaponta,lassan évente CSINTALAN SÁNDORRAL beszélgetni?

    1. Nagyon egyszerű: az egész műsor Csintalan bácsié és szépen meg van szerkesztve, szervezve, hogy mikor melyik embere kell, hogy telefonáljon, – ha nem hiszed próbálj oda betelefonálni- és számolj be az élményeidről apa, OK?

  8. lukács miki! Ezen már én is gondolkodtam. A jövő majd igazol mindent,csak ne elvesztegetett idő legyen!

    1. Lehet hogy az lesz.Mert:Vona Gábor ellenszenves?Rendben,nem kell elfogadni.De nem lopott.Szegedi Csanád nem kompetens?Jó,biztos igaz.De nem lopott.Morvai antipatikus hisztérika?OK.De nem lopott.Balczó egy komolytalan ember?Lehet ezt gondolni.De nem lopott.Sorolhatnám még ugye?Azonban?Kövér nagybajszú László volt kisz titkár,mszmp tag,biztos jóember lett.Bizom benne.Deutch házasságszédelgő kokainfaló Tamás EU képviselőnek minden szavát elhiszem,nem kétséges hogy tiszta a keze.Cser Palkovits képviselő úr akit már élőben is láttam,született diplomata,ránézésre is tökéletes választás.Rogán templomba járó Antal,nincs tőle szimpatikusabb,csak igy tovább.Rákay könnyűzenei szennycsatornán kurvaanyázó nagyonművelt Philip,nemzeti véleményformáló tökéletes személyiség.Pokorni 100 millióért vettem házat Zoltán,a magyar közoktatás doayenje,biztosan régi fényébe helyezi az oktatást.Szíjjártó győzikefrizurás Péter,a mutyik legnagyobb ellensége,tűzbe tenném érte a kezem.Lázár János H.mezővásárhely polgármestere?gyorsabban lett milliárdos mint gyúrcsány.Nagyon jó!Kellenek a gazdasági zsenik.Martonyi bilderberg János?Az erdélyi magyarok a mindenei,igy helyes.Pintér…itt megállok,nem szeretném ha bajom esne.Ezek nagyon pozitiv dolgok a jövőre nézve.De!Hová tünt Pörzse diszkós Sándor,Tóth Gy László,Kondor szekértoló Katalin,Fritz CÖF Tamás,az Echóról?Hová tűnt a képernyőkről Usztics tisztabeszéd Mátyás,és meddig maradhat még Dörner tisztaideg György a képernyőn?Ezek csak bennem felmerülő kérdések,erre mindre megfogjuk kapni a választ hamarosan.Csak mondom,újra és újra azon gondolkodom,miről akarnak az eufóriában lévő,tisztán látó fideszes szavazók CSINTALAN kisztitkár,mszmp-s olajos SÁNDORRAL beszélgetni?Hát ez nem egy rémálom?

      1. Nem úgy, miről akarnak Csintalannal beszélgetni, hanem miről akar /kell/ Csintalannak velük mármint a megjátszott betelefonálókkal beszélni. Miért gondolod folyamatosan és ilyen meggyőződve, hogy ennyi embernek más dolga sincs mit, hogy Sanyi bácsival Csintalankodjon és órákig vele hetyegjen a semmiről Sanyi bácsi lelkem nem véletlenül tett be zsugát /valakiét/ és nem keveset, a tv-be. Na ne má’!!! Gondolkozz!!!

  9. VEZÉRELV
    Magyarország jövőjét biztosító kormányprogram, a Jobbik programja egy az egyben. Meg lett mondva, hogy akik a húsz év alatt tevékenyen vettek részt az ország tönkretételében, azokat el kell egytől-egyig takarítani. Ennek kell lennie a vezérelvnek, nem a médiák hazudozásainak. A választás volt egy esély ennek kivitelezésére, de most már csak sok hazafi véráldozatával tudjuk elsöpörni likud Viktor készülő diktatúráját. Ám erre vagyunk vagy négymilliónyian. Szerintem időben átadja a stafétabotot a Jobbiknak, és elhúz a retkesbe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük