KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy kis visszatekintés …. I.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az alábbi videó Budaházy Gyuri felvétele az Andrássy úton.  Ahol a liberális-globalista mocskok által agyonhallgatott, de a West Point Akadémián az amerikai katonáknak tananyagként tanított, 907-es Pozsonyi Csatára való megemlékezésre vonultak a valóban magyarok, karikás ostort csattogtatva.

Nekem jó volt rájuk nézni!

A homoszexuálisok vonulása viszont egy hete botránkoztatott meg engem és minden jó érzésű magyart. Az alábbi képen is látható provokáció már nem az első, hiszen 4-5 éve is elsütötték ezt a kimázolt képet a kormányzó urunkról, az utolsó tisztességes magyar államfőről. Az éppen 100 éve Szegeden megalakult hazamentő Nemzeti Hadsereg fővezérének, a későbbi kormányzó emlékét büntetlenül  azért gyalázhatták már akkor is ezek a gusztustalanok, mert nem volt aki feljelentse őket a Horthy családból! Pedig ha az, akkor megtörténik, akkor ma már nem biztos, hogy vonulgathatnának! A kormány egyelőre nem akarja magára haragítani jobban az elbutított liberálisokat, pedig már ott tartunk, hogy egyre többen érzik: már valóban tűrhetetlen, ami a Pride-on történik. S már egy Fideszes képviselő is felszólat ez ellen, s így minden józan magyarnak követelnie kellene egy népszavazást az ügyben, hogy a meleg büszkeség napján ne az utcán „büszkélkedjenek” a szexuális másságukkal a buzik! E népszavazási  ötletet a Nemzetegyesítő Mozgalom minden egyes tagja támogatja, és felszólít minden jóérzésű embert, hogy ebben legyen most végre a nemzetünk egységes!

Ezt írta Horthy Miklós védelmében a Vitézi Rend:

 „Felháborító, hogy a Budapestpride kapcsán is aljas módon mocskolják Horthy Miklóst. Azt az embert, aki nélkül ma nem létezne Magyarország. Ő állította talpra hazánkat, azt a megcsonkított országot, amire a nyugati hatalmak azt mondták: “öt évig sem tud ilyen formában megmaradni”.

Horthy a béke évei alatt több száz iskolát, óvodát és kórházat építtetett. A II. világháborúban két agresszív világhatalom között védte a magyar érdekeket ameddig csak tehette.

A zsidóság csak itt volt biztonságban – egész Európában. Ezért nem ítélték el háborús bűnösként és ezért koszorúzta a magyar zsidóság a “hálás zsidóság” felirattal a sírját. Aki szidja vagy nevet rajta, az végtelenül ostoba és tanulatlan. Nem a szocialista éra demagóg könyveiből kell szerezni ismereteinket, hanem kiváló történészeink tárgyilagos írásaiból.

Felháborító, hogy mit megengednek maguknak. Gusztustalan szavakkal és átmázolt képekkel gyalázzák az embert, akinek az őseik is csak hálával tartoznának, mert kedves liberálisok, kisebbségi és homoszexuális “urak” a ti családotokat is Horthy Miklós mentette meg, és ezért születhettetek meg.”

Ezt a vonulást be kell tiltani, mert ezek már nemcsak „fütyisnyalókát” osztogatnak a gyerekeinknek, hanem magát a magyar történelmet, és a nemzeti hőseinket is kigúnyolják! Vagyis folytatják azt, amit a Habsburgok kezdtek el a magyarsággal szemben: deheroizálják a legnagyobb hőseinket!

Egy Kiss Roland nevű egyén két mondatot írt a facebook-on ennek kapcsán. Az első mondatával teljesen egyet tudok érteni, mert a Fidesznek lépni kell!

 „2/3.-dos felhatalmazással, az ország 99%-a rájuk szavazott és mégis képtelenek betiltani a Pride-ot.

A második mondatát viszont teljes döbbenettel olvastam el!

„Horthy köztörvényes gyilkos volt, nem kell az emlékét meggyalázni, önmagában véve gyalázat.”

Bene Gábor

 Kiss Roland

Íme erre a második mondatra írt rövid és cáfolhatatlan válaszom!

Sajnállak Te Kiss tudatlan! Horthy Miklós vagyona egy centivel sem nőtt 24 év államfősége alatt! Találsz-e ma egyetlen képviselőt, aki ezt elmondhatja magáról? Ráadásul geopolitikai helyzetünknél fogva nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, akármit is ültettek a fejedbe a bolsevik gyilkosok és a mai globalista férgek! Nézz utána mikor kapta meg Horthy az auschwitzi jegyzőkönyvet és milyen parancsot adott Koszorús ezredesnek a pesti gettó megmentésére! Ha nem sikerült a kiugrási kísérlet, annak csak az volt az oka, hogy az egyetlen számára megbízható katonai egységet feláldozta a pesti zsidók megmentése érdekében Horthy Miklós kormányzó urunk!

  KI AKKOR A KÖZTÖRVÉNYES GYILKOS….. ??

 

Dr. Bene Gábor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

3 thoughts on “Egy kis visszatekintés …. I.

  1. Olyasmit olvastam, hogy a kiugrás azért nem sikerülhetett, mert a nyugati hatalmak kímélni akarták saját emberanyagukat, nálunk akarták lekötni Hitler haderejét a megszállásunkkal, feláldozva a zsidó népességet is. Ezért nem is fogadtak senkit kiugrási ügyben.

  2. Egyikőtöknek sincs igaza!
    „…az egyetlen számára megbízható katonai egységet feláldozta a pesti zsidók megmentése érdekében Horthy Miklós kormányzó urunk!…”
    És a 200000 katona doni elvesztése….
    Akkor nincs mérlegelés – ha megtámadnak bennünk és védekeznünk muszáj – életünket mentve és persze hazánkat otthonunkat! a „doni kalandot” megtagadhatta volna, józan mérlegeléssel mit említettem…. – nem volt közvetlen veszélyben a haza okán!
    Én hibának rovóm fel Horthynak – – mert , – ma már tudjuk, hogy az az emberi magatartása, hogy az üldözött emberi társadalomban levő fajt megvédte – hozzá járult ahhoz a halálkultúrához, ami ma oda vezetett, hogy „hálából” gyarmatosított bennünk és minden gazdasági pénzi politikai…. stratégiai helyen vezető pozícióban van hazámban – mi őslakosok meg maradtunk rabszolgák és kiszolgáltatottak! EZ A TÉNY! Én tényeken nem vitatkozom – és senkinek sem ajánlom!
    Ma az a közömbösség ami jellemzi a még megmaradó magyart a békediktátumi utáni csinált államában – ma már tudjuk, hogy nem állam, ha nem egy magán terror valóban köztörvényes hatalomban miért mérlegel, amikor köztudott mind ez – BETÁMADTAK BENNÜNK KÖZVETLENÜL!
    ITT MÁR NINCS MÉRLEGELÉSRE IDŐ – AZONNAL CSELEKEDNI KELL – AZ ŐSI JOG ALAPJÁN AMELY AZ ÖNVÉDELEM!
    Mert ha elkezdesz mérlegelni szembesülsz azzal, hogy semmi esélyed az ellened levő fegyveres erővel és technikájával! EZ IGAZ – DE MIKOR VOLT ELŐNYÜNK TÖRTÉNETÜNK SORÁN ? – SOHA NEM VOLT! ÍGY VOLTAK VESZTES –DE LÉNYEGES GYŐZTES HARCUNK IS!
    MA 2019. július 10.- ÉN MIKOR ÍROM – E SOROKAT – NE MÉRLEGELJ SZERVEZD MEG ÉS ŰZD KI AZ ŐSI SZÁLLÁSHELYEDRŐL HALÁLOS ELLENSÉGED – ÚGY AHOGY A TÖBBI NÉP TETET – PÉLDÁUL A SPANYOLOK!
    EZ A MA ÜZENETE – KÜLDÖM MOST 2019. július 10. –ÉN 7:30 ÓRAKOR ÉN ID. KISS LÁSZLÓ BÁZAKERETTYÉRŐL……
    UTÓIRAT:
    Ne enged, hogy terve sikerüljön: itt: https://avilagtitkai.com/articles/view/rothschild-terv-europa-leigazasa-es-lassu-feloszlatasa?fbclid=IwAR1kydoRZ4BEJV_O11ek291UA4TCROz7XI9Cen4X3mImRhmzV7RSq5x06wE
    EURÓPA GYERMEKEI – FIAI LÁNYAI 500 MILLIÓAN AKARJÁTOK EZT? HA NEM TÉGY ELLENE – HISZ ŐK PÁR EZREN SZÍVATNAK BENNÜNK!

  3. ABERRÁCIÓ
    Jelenti magyarul: eltérés – erkölcsi – nemi ) eltévelyedés, beteges hajlam…..
    ABNORMÁLIS
    Jelenti magyarul: torz, természetellenes, : beteges…..
    Aki ebben a betegségben szenved az titkolja és a szoba négy falának titkával őrzi!
    Ennek ellenében, aki e betegséget alkalmazva politikai céljainak megvalósulására fordítja az súlyos bűncselekményt követ – el az emberiség ellen – értitek ti tudatos mocskos férgek – innentől nem publikus és nem diplomatikus hangnemben írom,
    mert azt érdemlik, hogy megértség ezek a barmok az emberiség szennye – torzszülöttjei – tudatosan fertőzik meg a nagyközönséget – gyermekeket leírhatatlan – nem – nem gyűlöletet – ha nem undort érzek irántuk – olyan undorral vetem meg őket mely utoléri őket és tettük miatt ítélőszék elé fognak állni mind az összes!
    Vád ellenük- korccsá – torz – idiótává akarták tenni az emberiséget, előre megtervezett aljas indokkal minden részletre kiterjedően tettük a normális emberben megbotránkozás legmagasabb fokát kiváltva valósították meg a jelenlegi idegen hatalom államnak nevezett terrorista gépezetével….!
    Horthy egykori magyar kormányzó kifigurázása – megszégyenítő módon pedig kimeríti a magyar nemzet gyalázás legmagasabb fokát melyet egy normális államban szigorú szankció= büntetés: követ, de mivel ez nem történt meg, hisz az ő engedélyükkel csinálták rém tettük – így határozottan kijelenthetjük – hogy valóban köztörvényes magán bűnöző terror uralom tombol ma a párizsi diktátum Magyarország nevű gyarmaton!
    Nem hiába hirdetem kezdetektől fogva kb. 1987.június 30 óta 32 éve, hogy ki kell vívnunk szabadságharcunk eredményeként függetlenségünket és semlegességünket!
    KÉRLEK, EBBEN SEGÍTS E MOZGALOMNAK!
    KELT: 2019. július 10. Bázakerettyén id. Kiss László által!

Várjuk véleményét itt!

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás