KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„Egy hamburgert, uram!”: Elszegényedett britek melegednek és mosnak fogat a McDonald’s-ban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A megvadult energiaárak miatt az egyre inkább szegényedő britek a McDonald’s gyorséttermeiben töltik az estéket, ahol egy-két hamburger elfogyasztása közben ingyenesen juthatnak melegvízhez, hogy például megmossák a fogukat.

A The Guardian szomorúan jegyzi meg:

„Az emberek néhány fontért Happy Meal-t vesznek a gyerekeiknek és melegszenek egy kicsit bent együtt. Aztán fürdenek és fogat mosnak a mosdókagylóban és tévét néznek, mert ott ingyenes a Wi-Fi. A megszorult szülők gyermekeikkel együtt egyre többször töltik az estéket gyorséttermekben, az ottani, ingyenesen használható szolgáltatásokat igénybe véve.”

A Sky News ismertette az Ipsos készítette felmérést, melyből kiderül, hogy az Egyesült Királyságban a lakosság 65 százaléka kikapcsolta a fűtést az emelkedő árak miatt, és 27 százalékuk a korábbi napi étkezések sorából egyet biztosan kihagy.

A válaszadók mintegy 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ritkábban jár étterembe, spórol a szórakozáson. 44 százalékuk azt válaszolta, hogy lényegesen ritkábban ül az autójába, de leginkább csak akkor, amikor a szupermarketbe megy bevásárolni. A megkérdezettek 19 százaléka pedig hitelt vett fel, hogy megpróbálja áthidalni a megemelkedett költségekkel járó kiadásokat.

Május 16-án a Brit Autósok Szövetsége arról számolt be, hogy a gázolaj ára az országban rekordszintre, 1,8 fontra (körülbelül 2,2 dollárra) emelkedett. Az ólommentes benzin most 1,6 fontba (körülbelül 2 dollárba) kerül.

Május 11-én a Sky News arról tájékoztatott, hogy a brit energia- és üzemanyagárak folyamatos emelkedése megélhetési válsághoz vezet. A szakértők azt is megjegyezték, hogy az infláció az év végére meghaladhatja a 10 százalékot, ezért a briteket még nagyobb megtakarításra szólították fel.

Kate Anderson, a Scottish Power energiaszolgáltató cég ügyvezető igazgatója bejelentette, hogy ősszel a britek éves villanyszámlája 2,9 ezer fontra (mai napi árfolyamon 1.2 millió forint) emelkedik. Anderson hangsúlyozta, hogy az áram és a gáz árának emelkedését súlyosbította az ukrajnai helyzet, valamint az a döntés, hogy London a szankciók miatt megválik az Orosz Föderációból származó energiahordozóktól.

Ez is érdekelheti:  Kormánybuktató tüntetést szervez ma estére Magyar Péter

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük