Egy gárdista nyílt levele Orbán Viktorhoz (+ 1 kiegészítés)
Elöljáróban annyit, hogy 45 éves vagyok, két gyermekem van, 22 éve boldog házasságban élek, dolgozom (még) és majdnem kihagytam, 2007. október 21-e óta a Magyar Gárda tagja vagyok szívvel, lélekkel. Ha még mindig a kezében tartja, és nem dobta a kukába (méla undorral) akkor folytatom. Ha eldobta, akkor is, legfeljebb magamnak, esetleg talán mások is olvassák majd.
Néhány dolgot nem értek. Önök nemzeti kormányzatnak tartják magukat, nemzeti kormányzást ígértek. Valahogy nem érezzük. Tudja olyan ez, mint a málna ízű szörp és a málnaszörp. Mind a kettőnek málna íze van, de csak az egyik igazi. A másik csak úgy néz ki, valami furcsa, idegen, más.
Természetesen Ön most azt gondolja, hogy én majd most a Magyar Gárda, Magyar Nemzeti Gárda mellett fogok agitálni, és győzködöm majd Önt. Nem, ezt nem teszem, hiszen Vona Gábor és a Jobbik frakció ezt Önnel több óráig megtette, és mégis a sajtótájékoztatón úgy nézett ki a dolog, hogy süketek párbeszéde zajlott. Tehát valószínűleg vagy ők tették rosszul a dolgukat (ezt mondjuk, nem hiszem), vagy Ön nem figyelt eléggé (talán nem is érdekelte) mindenestre biztos, hogy én sem tudnám szebben, jobban elmondani a valóságot.
Az Ön sajtótájékoztatója után csak néhány dolgot nem értek, és néhány miértre keresem a választ.
Most, hogy sikerült a kétharmad, Önöknek tényleg az a legnagyobb gondjuk, hogy egy egyébként teljesen jogszerűen működő (ahogyan ezt Ön a sajtótájékoztatón is elismerte) 2-3 ezer fős szervezetet – mely a múltban sokat, igen sokat szenvedett, a törvényeket mindig betartotta (lásd. másodfokú ítélet indoklása), senkit soha nem bántott, céljait tekintve a Nemzet és a Haza felemelésén munkálkodott –, pénzt és rendőri erőt nem kímélve tűzzel, vassal, könnygázzal szétverjenek. Csak pusztán, mert valakiknek nem tetszik. Nem tetszenek az Árpád-sávok, nem tetszik a Szent Korona, nem tetszik az oroszlán, nem tetszik Rákóczi jelmondata, nem tetszik a Nemzet, Haza, Család, nem tetszik az eskü (fogadalom), nem tetszik a magyar népviselet, nem tetszik az alakzat, nem tetszik, hogy magyarok összefognak egymásért és az országért, nem tetszik az igazság. Tehát egy nemzeti kormánynak ez lenne a dolga? Igen, voltak kormányok melyeknek első dolguk volt szétverni mindent, ami magyar és nemzeti, de ezek legalább nem mondták magukat nemzeti kormánynak. Önök azonban igen. Furcsa.
Ön folyamatosan az állami erőszak monopólium kiköveteléséről beszél. Igazából nem értem, hogy ezt miért varrja a nyakunkba folyamatosan (talán önszuggeszció?)? Csak nem azért, mert felhívtuk a közvélemény és a rendőrség figyelmét néhány – természetesen „nem létező” – dologra? Vagy talán a Csendőrség? Mely akkor alakult mikor a hivatásos rendőrség rá se bagózott bizonyos kisebbség dolgaira, és ezek gyakorlatilag azt csináltak, amit akartak (Tatárszentgyörgy, Pátka, Fadd… Sajóbábony…stb.). Lehet, hogy még mindig? Senki nem akar rendőrséget játszani, viszont akarjuk és követeljük, hogy a rendőrség határozottan és erélyesen lépjen fel mindenféle bűnözés ellen (legalább fele olyan erélyesen, mint ellenünk szokott).
Természetesen megértjük, hogy az alakzatban állás, a magyar népviselet (fekete mellény, fehér ing, fekete nadrág) hordása, eskü a Szent Korona előtt, az árvízi segítségnyújtás, a véradás stb. olyan mérvű és súlyú bűncselekmények, melyek súlyosan sértik egy demokráciában a törvényességet és az ott élők szabadságjogait, de sajnos mi már csak ilyen megrögzött bűnözők vagyunk, a „demokrácia szégyene”, ahogy Ön volt szíves jellemezni minket. Természetesen belátjuk, hogy tíz vármegye összes perzekutorának ezért minket kell hajszolnia egy csendes hétvégén, míg az olyan enyhe és súlytalan cselekmények, mint a betörés, lopás, garázdaság, emberölés nyugodtan várhat, mert hát ez az elsőrendű feladat. Furcsa.
Apropó demokrácia. Tehát az én gárdista létem alapjában sérti a demokráciát? Miért? Mert kirekesztő, rasszista, fasiszta, neonáci, stb. vagyok? Miért? Mitől? Az én gyülekezésem sérti mások szabadságát? Miért? Tettem én, vagy mondtam én olyat, ami nem volt igaz, vagy törvényes? Mit? Mikor? Hol? És még sok-sok miért, ami higgye el nem csak az én fejemben fogalmazódik meg.
Ön azt mondja félkatonai szervezet. Mitől? Az egyenruhától? Millió más szervezet hord egyen- vagy formaruhát. Alakzatban állástól? Hallottam, hogy az iskolákban évnyitók, egyéb ünnepek, alkalmával sok ezer kis- és nagydiák áll alakzatban, egyenruhában – fehér ingben, fekete nadrágban -, ami nagyon hasonló egy feloszlatott társadalmi szervezetéhez. Nem kéne a rendőrségnek az ilyen gyanús helyeken is szétnézni a demokráciát védendő? – sőt egyesek még a magyar Himnusznál, Szózatnál is vigyázzba vágják magukat. Szörnyűség! Vezényszavak? Együttmozgás? Képzelje el a homoszexuális és leszbikus felvonulásokon is vezényszavak hangzanak el, hogy mikor és merre riszáljanak és mozduljanak. Esetleg a vezetők katonai beosztásokhoz hasonló megnevezései? Székelyföldi ismerőseim juhokat tartanak. A vezérkos neve Százados, a juhászkutya neve Ezredes, nélküle szétzüllene a nyáj. A juhász is így szólítja, őket, amikor az Ezredest valami utasítással a Századoshoz küldi. Ez egy kicsi képzavar, de valószínűleg meg sem fordul az agyában, hogy egy félkatonai szervezetet terelget, aminek ő a Tábornoka.
Megvan! Hit, Erő, Akarat, Fegyelem. Igen, valóban, talán ezek emlékeztetnek legjobban egy katonai szervezetre. Igen, belátom, Önnek igaza van, ilyen tulajdonságai csak fegyveres katonai szervezeteknek lehetnek. Ha másoknak is van, az veszélyes a demokráciára nézve sőt, szégyen. Mi is ez a veszély a gyakorlatban? Elmondok egy kis történetet, hátha így még nem hallotta.
Nem is olyan régen történt, hogy egy kis falu közösségét terrorizálta – gyakorlatilag végig akarták pofozni a falut, mert helyet adtak egy Jobbikos fórumnak – az amúgy békés, dolgos és törvénytisztelő kisebbség. A lakosság bejelentésére a helyi rendőrség szokás szerint a füle botját sem mozdította. Ezért a lakosok teljesen demokrácia- és alkotmányellenesen a Magyar Gárda segítségét kérték. Mivel a Magyar Gárdát köti az esküje, ezért még vasárnap délután is egy órán belül 200-250 főt tudott a helyszínre mozgósítani. A helyzet odáig fajult, hogy 5-600 fős kisebbségi gyülekezet, természetesen szigorúan polgári, engedélyezett kellékekkel felfegyverkezve (karó, vasvilla, szamuráj kard, balta stb.) állt szemben ordítozva, fenyegetőzve az ott lévő 200-250 gárdistával, akik némán, alakzatban álltak, természetesen fegyvertelenül. Illetve dehogy, hiszen ott volt velük a Hit, Erő, Akarat, Fegyelem. Ezek nagyon veszélyes fegyverek, úgyhogy nem is került sor semmilyen erőszakra, mert az engedélyezett fegyverekkel hadonászó, ordítozó „állampolgárok” meg sem merték közelíteni a fegyvertelen alakzatot. Talán az egésznek az lett volna a vége, hogy a szolid, lincselésre felkészült kisebbségi csapat (csürhe) megunja és hazamegy. Ám, de ekkor, több órás késéssel megérkeztek a magyar rendőrség készenléti alakulatai. Mit tettek? Teljes erejükkel és brutalitásukkal rávetették magukat a felfegyverkezett, ordibáló tömeget „veszélyeztető” néma és fegyelmezett alakzatra. Röviden ez történt. No meg az, hogy három nappal ezután a kormány (még nem az Önöké) beterjesztette a Magyar Gárda egyenruháját betiltó törvényjavaslatot, amit Önök és személyesen Ön, Miniszterelnök úr lelkesen tapsolva szavaztak meg. Olyan barbárságról és érzéketlenségről téve tanúbizonyságot, amire az elmúlt ezer év magyar- és világtörténelme során nem volt példa. Ez a demokrácia diadala! Ugyanis ezzel minden probléma meg lett oldva. Felfogta-e Miniszterelnök úr, hogy ekkor tiltották be a magyar népviseletet? Felfogta-e Miniszterelnök úr, hogy másfél- két órán keresztül (míg a rendőrség nagy nehezen oda érkezett) a Magyar Gárda gárdistái fegyvertelenül, alakzatban állva, védelmezték az embereket és a falut a kisebbség brutalitásától? Lefordítom Önnek, ha nem érti. Semmilyen erőszak monopóliumot nem követelve, a Magyar Gárda passzívan, fegyvertelenül, pusztán állhatatos fegyelmével (talán bátorságával), megállásra kényszerítette a lincselésre felkészült csürhét. Ön szerint hol volt a rendőrség két órán keresztül? Vajon mire készült a kisebbség a fent felsorolt eszközökkel? Vajon mit kellett volna tennie a falu lakosainak? S még sok-sok kérdés, melyekre nemhogy választ nem kaphatunk, de még fel sem tehetjük őket. Érti már Miniszterelnök úr? Valószínűleg még mindig nem.
Ugyan akkor viszont Önnek nincs igaza, mert ez nem is félkatonai, hanem katonai szervezet. Ugyanis a magyar népviseletet utánzó, historizáló egyenruha mellett, mindjárt négy, erős és tiltott fegyvere is van: a Hit, Erő, Akarat, Fegyelem. Arról meg, hogy még mi lehet a fekete mellényt díszítő árpád-házi címer alatt (szív, hűség, szeretet, becsület, kitartás stb.), talán csak az NBH (AVH) tudhat, de nyilván nem merik elmondani, mert rögtön kitörne a pánik. A fent leírtak alapján valóban ezek a legveszélyesebb fegyverek a demokráciában.
Az Ön nyilatkozatában pedig a demokrácia szégyenét emlegeti többször is. Igen valóban én is úgy érzem. Erre is mondok egy történetet.
2010. július 4. vasárnap. Igen, az a nap. Az a nap, amikor majd’ kétezer magyar ember szerette volna letenni fogadalmát az Erzsébet téren egy bejelentett és engedélyezett ünnepségen, a magyar Szent Korona előtt, a Nemzet és a Haza szolgálatára. De hála a működő demokráciának és Önöknek, nem tehette zavartalanul. Hiszen ez a cselekedet a demokrácia szégyene lett volna. Iszonyatos rendőri erőt vontak össze, hogy ne legyen kedvünk megtenni ezt a szégyenletes dolgot. Az országos szigorított közbiztonsági ellenőrzés keretében, vagy már előre megadott rendszám szerint, vagy találomra, külsőre (Nagy-magyarország-, Árpád-házi matrica, zászlók stb.,) emelték ki az autókat a demokrácia dicsőségére. Mindent megtettek, hogy késleltessenek és feltartsanak minket. Az Andrássy úton, a Hősök terétől a Deák térig volt, akit nyolcszor állítottak meg igazoltatásra és ruházat átvizsgálásra, természetesen a demokrácia nagyobb dicsőségére. Érdekes, hogy csak a terepszínű ruhában sétálókat részesítették ebben a megtisztelő bánásmódban. Egy vezetőt – biztosan tudja kiről van szó –, háromszor igazoltattak kocsiban, gyalog egyaránt, mind a háromszor továbbengedték. Viszont mikor odaért az Erzsébet térre, akkor egy húsz-harminc fős beöltözött rendőri egységet küldtek be érte. Természetesen a demokrácia védelmében. Ezek szépen egyenletesen beszórtak mindenkit gázzal, páran részesültek a tonfa gerinc- és izületjavító áldásában. Azután, hatalmas fújolás és gúnyos taps közepette eltakarodtak a helyszínről. Az említett vezetőt pedig nem sikerült kihozni. Az Ön kiváló „Fouché-ja” nem volt éppen a csúcson, pedig állítólag személyesen irányította ezt az akciót, mely valóban a demokrácia szégyene volt.
Kérem Miniszterelnök úr, fogadjon el egy jó tanácsot. Próbáljanak egyeztetni a rendőrséggel, jogászokkal, mert ennek nem lesz jó vége. Ez tényleg Európa szégyene. Most már a sokadik rendőri felszólítást hallgatom (lassan már három éve), és még nem sikerült olyat hallanom, melynek hallatán egy jóérzésű átlag jogászt nem fog el a röhögő görcs vagy a hidegrázás. Amikor az éppen soros helyszínparancsnok odajön, és felszólít, legalább legyen mögötte valós törvényi háttér, amire hivatkozhat, mert én szégyellem magam, amikor az éppen velünk lévő jogvédő, két mondattal porrá zúzza a hebegő, dadogó parancsnok sántító felszólítását. Higgye el nagyon szánalmas, és az egész testületet járatja le (Ha még ennél jobban le lehet.). Még lenne valami. Kérem, valahogy készítsék fel rendőreiket, milyen az, amikor ártatlan embereket kell gázkúrában és faháj (tonfa) kezelésben részesíteni. Nem mindegyik van még elbutítva, és ez nagyon látszik rajtuk (magyarul: félnek). Az iskolában ők a bűnözők elleni fellépést tanulják (remélhetőleg), és amikor szembetalálkoznak Hittel, Erővel, Akarattal, Fegyelemmel, akkor nem tudják még hova tenni. Bizony a demokráciában nem szabad kivételt tenni, mert addig mindenki bűnös, amíg be nem bizonyítja az ártatlanságát (vagy nem?). Viszont, hogy később se tudja bebizonyítani arról majd Önök, feltehetően gondoskodnak akár naponta is, új törvényeket hozva a demokrácia nagyobb dicsőségére.
Végezetül, hogy tisztán lásson Miniszterelnök úr! Most, hogy köztörvényes bűnözőt csinált belőlünk, mi ezután is ott leszünk mindenhol, ahol szükség lesz ránk (Mert szükség lesz, higgye el!). Nem tántoríthat el az Önök nemtelen, gyilkos gyűlölete. Tudjuk, hogy ebben a demokráciában jogszolgáltatás van és nem igazságszolgáltatás. Tudjuk és vállaljuk, hogy már a puszta létünkért is börtön és elzárás fenyeget. Mi mindannyian büntetlen előéletű, becsületes, dolgozó, magyar emberek vagyunk. Anyák, apák, fiatalok, öregek, fiúk, lányok, családok, közösségek. Ha menni kell, a börtönben is, a börtönnel is a Hazát, a Nemzetet szolgáljuk.
Nem adjuk fel Miniszterelnök úr! Ha azt akarja, hogy eltűnjünk, akkor vagy Önök lesznek az igazi málnából készült szörp (lásd fentebb), vagy lövetnie kell (nem CR gránáttal)!
Végül egy klasszikus idézet, Öntől:
„Még azt a mondatot is megengedtem magamnak, hogy a magam részéről nem járulok hozzá, hogy kimasírozzunk a civilizációból.”
Higgye el, Miniszterelnök úr mi sem!
Szebb jövőt!
Hódos László
gárdista
MNG. Budapest
Ui.: Tisztelt Miniszterelnök Úr! Lehet, hogy több levelet is írok majd önnek, hogy első kézből értesüljön bizonyos dolgokról, és ismerkedjen azzal az igazsággal, ami ideát van. Lehet az is, hogy ezek a levelek átlényegülnek majd börtönnaplóvá. Lehet, hogy nem leszek naprakész (család, munka, élet stb.), de nem hagyok ki semmit. Ezt a levelet ajánlva is el fogom Önnek küldeni (persze nem biztos, hogy eljut Önhöz). Névvel, címmel, mert azt hiszem, úgy érzem, a demokráciában nem kell tartanom semmiféle megtorlástól. Vagy ki tudja – majd elválik.
Reiner Péter (fölesküdött pártoló tag) kiegészítő hozzászólása:
Kedves Barátaim, Tisztelt Honfitársaim (beleértve az engem négy irányból gyűlölők is)!
Olyannyira egyet értek Magyar Nemzeti Gárda tag- és sorstársam gondolataival, hogy nála két hónappal korábban, 2007 aug. 25-én a Gárdára fölesküdöttként, majd nem túlzás a fenyegetések tükrében testi épségem komoly kockáztatásával, a Gárda elleni mocskos és aljas, megtervezett politikai konstrukciós perbe a gárda pernyertessége érdekében a bíróság által egyedül megengedett beavatkozójaként kijelentem, hogy teljes mértékben azonosulok politikai és emberi következtetéseivel.
Kijelentem, hogy a kétharmados többséggel bizalmat szavazó választók bolsevikokat véglegesen meneszteni és a történelem szemétdombjára küldő szándékában nem volt benne a Magyar Gárdát, majd az Új Magyar Gárdát, legújabban az újjáalakult valóban űntelen Magyar Nemzeti Gárdát a narancsos kormány általi folyamatos üldözése.
Kijelentem, hogy Orbán Viktor nem erre, hanem a valódi és még csak várható nemzeti összefogásra kapott fölhatalmazást választóitól
A gárda népszerűsége példátlan volt és jelenleg is az, minden sugallt ellenérdekeltség dacára a Fidesz választói körében, sőt a Jobbik politikai ellenfelei, az MSZP választói körében is, ami érthető a személyi és a vagyonbiztonság, mindenkit sújtó közállapot és a rendőrség eddigi tehetetlensége következtében.
A politikailag elhanyagolhatóan törpe kisebbség esetleges mondva csinált érdekeit talán elvileg sértő Gárda léte és jövője igazi hungarikum, és valódi alapvető nemzeti érdek nemzeti alapintézményként történő beintegrálása.
Kijelentem, hogy belekóstolva az országgyűlés albizottsága eddigi meghallgatásaiba, továbbra sem garancia a Gárdát folyamatosan üldöző rendőrség feladatai végrehajtására.
Az orbáni vizió rendőrminisztere végrehajtásában pedig nemhogy a megoldás felé vinné Nemzetünk vonatkozó gondjait – átvéve a bolsevikok által befolyásolt koncepciós, Gárda elleni bírósági ítélkezés végrehajtása gyakorlatát -, hanem egyre bizonytalanabb helyzetbe sodorja közállapotainkat, mintegy további fölhatalmazást adva gyakorlatával a további mértéktelen „megélhetési bűnözésnek”
Orbán és minisztere kívülállóként természetesen nem érzékeli a soha nem látott szolidaritást, mind a Gárda egyre növekvő több ezres taglétszámán belül, mind pedig soktízezres pártolói tagságát illetően. Ezért hozzáállása eleve kudarcra ítélt, bármilyen, a felhatalmazása következményeinek vélt „törvényes” eszköztárát veti is be a Gárda ellen.
A jövő útja tehát Orbánék számára sem lehet más, mint ellenállva a külső háttérhatalmi elvárásoknak, tűri vagy támogatja Magyar Nemzeti Gárdánk jövőbeni alapintézményi beintegrálódását. Erre ösztökéli a gyászos és soha nem feledhető Trianon következtében megalakult új utódországok nemzeti önrendelkezéseinek ellenünk kialakuló működtetése, az ott megalakult és egyre fejlődő gárdák egységes magyarellenessége, meg a Hazánkban garázdálkodó – egyenlőre még sajnos többségében „törvények felett és törvényeken kívül” álló, részben felfegyverzett, többségében külföldi tulajdonban lévő, és végső soron nemzeti szuverenitásunkat is fenyegető – őrző-védő káefték ellenőrizetlen működése!
El a kezekkel a kizárólag csak a folyamatos bűnelkövetők érdekeit sértő Magyar Nemzeti Gárdától!
Adjon az Isten végre Szebb Jövőt és valódi Nemzeti Összefogást Drága Hazánknak és Nemzetünknek!
Reiner Péter
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
A Magyar Nemzeti Gárda fölesküdött pártolója
Nemzeti InternetFigyelő
Kedves Hódos Laci!
Minden bizonnyal szükség lesz Rátok,akiknek egyetlen fegyvere az összetartozás.És ez most bizony bűn-a „nemzeti összefogás” idején,amit a levél cimzettje hirdetett meg.És hogy ez mennyire igaz két hirrel támasztom alá : „Késsel hátbaszúrt egy gyerekkorú(12 éves!!!) fiú szerdán délután egy középkorú férfit Kaposváron.A fiatalkorú ellen kora miatt nem inditottak eljárást.” . És a másik: 3 nap!!!! elzárásra itéltek gyorsitott eljárással egy 42 éves salgótarjáni nőt,mert kávét lopott,és mint kiderült,ugyanebben a boltban két nappal megelőzően webkamerát.( Biztosan a megélhetéséhez volt szüksége a webkamerára) És sajnos lehetne még sorolni,”mert van másik”. Az is igaz,hogy a levél cimzettje szerint „helyreállitottuk a közrendet,és leraktuk a megujjuló Magyarország alapjait”. Hát ha ezek a hirek az alapokba tartoznak,akkor megkérdezem :melyik Magyarországét!????
Éppen ezért „hölgyeim és uraim,kedves barátaim” jó lesz ezentúl hátranézni,hogy kis is jön mögöttünk,ugyanis a fenti hirekben szereplő elkövetők „kultúrájába” már gyermekkorban beletartozik a kés használata,és a „megélhetésükhöz” szükséges lopás is. Nagyon,nagyon kevés a kivétel,és Nekik kellene segiteni elsősorban -nem szavakkal,hanem tettekkel -a kisebbség „beilleszkedésén”.mivel már elég rég óta itt élnek közöttünk,de a mai napig ez nem járt sikerrel,sőt bujtogatják őket a „magyarok ellen”. Ennek nagyon jeles példája az erdélyi Bánffyhunyad,ahol olyan csupacsicsa,arany és ezüst tornyokkal diszitett palotákat épitettek maguknak,hogy elképesztő,de „tezsvéreiket”kizárják a „pazar palotákból”,.Hát ha ők ennyire toleránsak tezsvérkéikkel,mi miért legyünk azok? A mi Hazánkban mindenáron integrálni akarják őket,mig Európa „nagyjai” olyan rendelkezéseket,törvényeket alkotnak,amiben kitoloncolhatják őket. Most akkor ki is a rasszista? Persze megint mi Magyarok!!!,és „természetesen” a minden elmarasztaló bizonyitékot mellőző „jogszerűen ” betiltott Gárda csak azért mert MAGYAR.És ha ez igy folytatódik bizony meg kell védenünk családjainkat,mert a „közrend őrei”erre képtelenek.Nem terrorelháritókra van szükségünk,hanem megbizható korrekt ,becsületes és bátor rendőrökre,akik a tényleges bűnt elkövetőt üldözik-nem „beöltöztetett droidokra”-abból van jócskán,a mi megfélemlitésünkre,a mi adóforintjainkból kistafirozva.
ADJON az ISTEN MAGYAR NEMZETTESTVÉREIM ,és MAGYARUL BESZÉLŐK!
Előttem hozzászólok elmondtak sok mindent,csak nem kérdezték meg,ORBÁN VIKTOR melyik oldalon áll,MAGYAR
NEMZETI oldalon,vagy a MAGYARUL BESZÉLŐK oldalán.
MAGYARUL BESZÉLŐKBEN kevés a MAGYAR NEMZETI
érzés. VIKTOR -VIKTOR mér üldöződ a MAGYAR GÁRDISTÁKAT,nem félsz a MAGYAROK ISTENÉTŐL!!!!
SZEBB JÖVŐT!
T.J.ISTVÁN MAGYAR GÁRDISTA
Köszönöm ,hogy megjelent.
Gondolom sem abban a faluban, sem a közeli településeken nem volt körzeti megbízott, illetve a legközelebb eső nagyobb település olyannagyonhihetetlenül messze volt, hogy a csoda testetöltése volt a két óra múlva megérkezés rend őreink részéről. Az az eszembe sem jut, hogy bárki is abban bízott volna, hogy tömegverekedés alakulhat ki… kinek is állt volna érdekében, hogy a fél/teljesen militáns, ijesztgető szervezet címlapra kerülgyön, mint mielpreszóltunk agresszor szervezet. Bár amit lehetett, így is kihozták a témából.
Tisztelt Hódos László Gárdista.
Csupán annyit fűznék hozzá a leírtakhoz,teljesen felesleges ilyen és hasonló leveleket írogatni Orbán Viktornak.Én úgy gondolom abszolút nem érdekli egy Jobbikos,vagy főleg egy Gárdista véleménye!Tehát semmi értelme ennek a dolognak,ilyen elven lehetne írogatni Csintalan Sándornak is.A Magyar Nemzeti Gárda,a Jobbikosok/köztük magam is/,HVIM SZÉLSŐSÉGES elemek a Jaffából érkező import narancsnak,vezérének,talpnyalóinak!Talán még Lendvai cenzor nő szavai is többet jelentenek számára mint az öné,és lehet ebben nem is tévedek.Egyszerű kollaboránsok és rendszergazdák ők is,akárcsak a vörösök.
Isten Áldja a Magyar Nemzeti Gárdát!
Szebb jövőt!
Orbánnak elég könnyű dolga van, ha a narancssárga agysejtjeinek a működtetéséről van szó. A Jobbikkal és a Magyar Nemzeti Gárdával kapcsolatban, agyi tevékenysége csak annyi aktivitást kell mutasson, hogy a Tel-Aviv-i paktumban leírtak szerint, neki üldöznie kell minden hazafias szervezetet, és gondolatot. A nemzeti öntudatra ébredés legkisebb csíráját is el kell pusztítania. Ezt vállalta, ezt írja elő neki ez a hazaáruló paktum.
Orbán nem az MSZP feletti győzelmet tartja forradalminak, hanem azt, hogy a Jobbikkal szemben győzött a választásokon. Ha nem így lett volna, már vagy sitten lenne, vagy Izraelben, de semmiképpen nem hazudozhatna össze-vissza TV képernyőjén, vagy osztogathatná szórólapjait a cigányoknak, a közrendvédelmi telepek szörnyűségeiről Felsőzsolcán.
Ha az MSZP által képviselt rendszer ellen érezné forradalminak a 2/3-os győzelmét, akkor Budaházy szabad ember lenne, hisz ő is az ellen a rendszer ellen küzdött. Orbán hatalmas megkönnyebbülése a forradalmi, hogy csalással megszerezve a kormányzati pozíciót, a Jobbiknak nincs lehetősége az őt érintő számonkéréseket végrehajtani, mert az, Orbánnak a poklot jelentené. Mindenképp oda fog jutni.
Van úgy, hogy nagyon fél valamitől az ember, ami napról-napra közeledik, de még tehet ellene valamit. Ilyen félelem lehetett Orbánban, a parlamenti választások révén a Jobbik feltételezhetően jó szereplése.
Kampánya is a Jobbik lejáratásáról, média elhallgatásáról, és a Jobbikot való mocskolásról szólt, semmi egyébről. A médiákban való szereplésre minden egyéb induló párt bőven kapott lehetőséget. Csak a Jobbik nem.
Az MSZP által képviselt rendszer demokratikus és alkotmányos forradalommal történt megdöntésén örvendezik a likudos ember, a médiáknak legalábbis ezt kell közvetíteni a nép felé.
Ez az egész gárdaügy egy ördögi kör. Orbán Viktor azt mondja, majd a rendőrsége megvéd bennünket a bűnözőktől. Viszont a kormány és rendőrsége liberális szemléletű, tehát a bűnöket elkövető, többségükben az etnikai kisebbség soraiból kikerülő, embereket védi a többségi társadalom ellenében. Így alakul ki az a furcsa helyzet, hogy a becsületes, tisztességes állampolgárnak semmiféle önvédelmi lehetősége nincs: a rendőrség nem a rend őre, a gárda nem védhet, mert mondvacsinált indokkal üldözik, akkor kihez fordulhat az állampolgár, ha bajban van? De ha tovább ragozzuk a kérdést, önmagunkat sem,vagyonunkat sem védhetjük meg, mert akkor mi válunk bűnözőkké. Ez az igazi ÖRDÖGI KÖR!
„Minden meggyőződés ostoba, minden ostoba meggyőződéses!” Legyen jobb vagy baloldali szem ellenzője! Csak arra szolgál meggyőződése, milyen címen remél, Isten kiválasztott állatja lenni!