KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy fasiszta, náci zsörtölődései és könyörgése!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tisztelt ombudsman úr/hölgy! 

Ma megint nagyon kirekesztő, és felháborító, rasszista gondolataim támadtak. Úgy látszik, nem bírok azzal a fasiszta, náci véremmel, és ez engem nagyon mélyen elszomorít! Ezért is ragadtam tollat, hogy megírjam önnek az újabb esetet, és kérem, bánjanak velem a tettemhez méltóan szigorúan!

Szóval, ez úgy történt, hogy ma volt az iskolában a tankönyvosztás. Ez úgy néz ki, hogy van két ablak, az egyikre az van kiírva, hogy „Fizetős”, a másikra az, hogy „Ingyenes”. Természetesen én a fizetőshöz álltam be, mert annyira jól keresek, hogy néha hó végén még zsíros kenyérre is futja, persze, paradicsom, meg paprika nélkül, mert ugyebár nem dőzsölünk, kérem!…

Jó hosszú sor volt, és dög meleg. Ahogy ott állunk türelmesen, mint a birkák, együtt izzadva kedves polgártársaimmal, egyszer csak belibben személyesen Lakatos Dzsenifer, 15 éves, hetedik osztályos tanuló a kis barátnőjével, a legújabb divat szerint öltözve, hosszú műkörmökkel, csillogó-villogó kis kézitáskával, és természetesen kisminkelve rikítóra a kis pofija. Odasétálnak az Ingyenes tankönyvosztó helyre, és eltűnnek pár percre. Majd megjelenik kicsi kezében a sok tankönyvvel, és nyög, mint egy beteg állat.

Mellénk érve, örömmel fedezi fel kis barátnőit a fizetős sorban. Leül, kezében a könyvekkel, és így szól:- Mit csináljak ennyi köcsög könyvel? Kell a francnak ennyi! Mindjárt itt hagyom őket! Vagy inkább kidobom majd kint a kukába! A táskámat úgyis csak kinyújtanák! Most vettük a Plazában! Jó csicsás, mi?

Ekkor támadtak kérem rasszista, és kirekesztő gondolataim! Le se merem őket írni! Annyira durvák voltak, hogy még én is megijedtem saját magamtól! Az biztos, hogy szerepelt a gondolataimban egy nagy rúgás, és a Hold.

 Közben sorra kerültem, és kifizettem a jutányos 20 ezer forintot a gyermekem tankönyveire, így elterelődött a figyelmem a náci gondolatokról, de amikor kijöttem az iskolából, végig füstölögtem magamban hazáig, de már nagyon megbántam! Nem is tudom, hogy lehettem ennyire kirekesztő már megint! Egyszerűen nem bírok a fasiszta véremmel! Kérem, kedves ombudsman úr/hölgy! Segítsenek! 

Kaller Benő, a rasszista, kirekesztő ember!

Forrás:  Tárogató Hangján – Kistárogató

Közreadta: (Nemzeti InternetFigyelő)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Egy fasiszta, náci zsörtölődései és könyörgése!

  1. Akit Isten elakar pusztítani, annak eszét veszi el! Miénket nagyon elvette! Akinek valami nem kell, (tudás) annak ingyen se kell! kidobott pénz, rátukmálni! Hiába húzzák a kutya fejét az asztalhoz, nem fog az onnan enni!

  2. Ha komikusnak,mulatságosnak venném az irást jót nevetnék,de mivel szó szerint igaz,nincs okom nevetni.sőt szivem szerint zokognék.
    Integrálni, beilleszteni csak azt lehet,aki maga is akarja,és hogy mennyire „akarja” az olvasható az irásból. Kiváncsi lennék a „nagy integrátor” Balog lelkész (úr nélkül!!) véleményére (nem kihagyva a nagy megmentő Hegedűs Zsuzsát sem malacostúl,kecskéstűl,naposcsibéstől,és minden fel nem sorolttal együtt-a mi keményen megdolgozott adóforintjainkból!!!-,amit osztogat a „rászorulóknak”) a saját „ténykedéséről”,de ajánlanám költözzön közéjük leánygyermekeivel-védelem és mentelmi jog nélküll!!!!-a beillesztésre szántak közé,csak pár hétre.Addig amig ezt nem teszi meg,addig csak „bort iszik,és vizet prédikál”-ami ugyebár lelkészhez semmiképp nem „illik”,de IGAZ.

    1. Anno kb 100 évvel ez előtt nekem is voltak cigány osztálytársaim, az általánosban. Ők úgy jutottak ingyen tankönyvhöz,hogy a felettünk járó osztályból, a megkímélt tankönyveket kapták meg. Akkoriban ugyanis nagy maflát lehetett kapni ha tantónéni vagy bácsi észrevette hogy szét firkáljuk a tankönyveket. A munkafüzeteket pedig ceruzával illett kitölteni, hogy azokat is lehessen újrahasznosítani. Sőt valahogy úgy emlékszem,hogy ruhához is ilyen módon jutottak. És nem is volt sok baj velük szépen elvoltak a többi gyerekkel.
      Abban pedig tökéletesen egyetértek, hogy azok akik a mai elkurvult cigányokat védik kötelezően összezárnám őket a védenceikkel örökre.

      1. Kedves tothtomi
        Minden szavával egyetértek.
        Csupán egy apró kiegészítést szeretnék hozzátenni.
        Hogy miért nem lehet használt, vagy alighasznált tankönyvekből a diákoknak tanulni, arra választ találunk, ha elmélázunk azon, hogy kik azok, akiknek egyedüli és kizárólagos JOGUK, és LEHETŐSÉGÜK van résztvenni az évenként megismétlődő, óriási tankönyv kiadási, szerkesztési bizniszben. Bizony, itt is bőven van törvényes (?) lehetőségük a kiválasztott népnek (találos kérdés, hogy kik ők) az állami emlő leszívására.
        De, még azon is tovább lehet morfondírozni, hogy miért is van szükség minden évben egyre pocsékabb tankönyveket szerkeszteni, még az olyan konstans témájú tantárgyak esetében is mint a matematika, fizika, stb.
        A magyar meg megfizeti, eltartja a here, élősködő tömeggyilkos megszállókat, hiszen megszavazta a 2/3-ot.

  3. Aki be akar illeszkedni annak csak annyira van szüksége, hogy ne akadályozzák ebben a törekvésében. Az egész 45 + 20 évre inkább áll a „más farkával veri a csalánt” kifejezés. És, hogy kiével? A miénkkel persze és közben jót röhögnek rajtunk, hogy már megint milyen jól átdobtak a palánkon.

  4. Csiholj ki, az megnyugtat ideiglenesen. En is azt teszem, amikor ciganyokkal van dolgom. alajos.

  5. Re Éva-Anya!
    Annyira megmondtad a tutit, hogy böszmeség (copyright by Öszödi Rém) lenne, ha én ehhez valamit hozzábiggyesztenék.

  6. én szerintem az ingyenest azok kapják akiknek a szülei elisszák az árát utálnak dolgozni,/kivétel nagyon kevés/. a fizetős azoké aki becsületes dolgozik és a családjának él és nem dőzsöl ha van is neki!szebb jövőt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük