KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy évre eltiltották azt az orosz tornászt, aki Z betűs dresszben állt ukrán versenytársa mellett a dobogón

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az ügyet a Nemzetközi Torna Szövetség vizsgálta. A sportoló úgy véli, helyesen cselekedett.

Vissza kell adnia bronzérmét, és egy évig nem indulhat nemzetközi versenyeken Ivan Kulijak orosz tornász, miután márciusban egy olyan dresszben állt dobogóra a dohai világkupán, amelyen egy „Z” betű volt látható. mint ismert, az ukrajnai háború kezdete óta ez az orosz agresszió támogatását jelképezi, ráadásul Kulijak épp egy ukrán sportoló mellett állt az eredményhirdetésen.

Kulijak utólag azt mondta, szerinte helyesen cselekedett

– számolt be az esetről a BBC.

Az ügyet a Nemzetközi Torna Szövetség vizsgálta, majd a versenyek igazságos lebonyolításáért felelős alapítvány döntött a büntetésről.

Kulijaknak vissza kell fizetnie a bronzéremmel járó pénzjutalmat – közel 200 ezer forintnyi svájci frankot – , és további kétezer svájci frankot (több mint 700 ezer forintot) kérnek tőle az eljárás költségeire – írta a portál.

Kiemelt kép: Twitter

Mandiner

Ez is érdekelheti:  Kónya-Hamar Sándor: A KÖLTÉSZET NAPJÁN - 2024. április 11.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük