KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy elmaradt szavazás kapcsán

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tegnap lett volna a napja, hogy az újbudai önkormányzat voksoljon egy park elnevezéséről, melyet Horthy Miklósról kívántak elnevezni. A bal-és liberális képviselők azonban nem érkeztek meg kellőlétszámban az ülésre – vagyis nem mentek be a munkahelyükre! – így a szavazást el kellett napolni.

Ugye milyen érdekes, hogy éppen ők beszélnek demokráciáról, cenzúráról és jogrendről?

Mi inkább vizsgáljuk meg a kérdéskört, a Horthy-érából:

JOGOK, KÖTELESSÉGEK ÉS CENZÚRA A HORTHY-KORSZAKBAN

Az alábbi írás az 1925. évi tanterv összevont anyaga, az osztatlan népiskolák V. és VI. osztálya számára- c. tankönyv- gyűjteményem részét képező – fellapozása után született meg.

Az úgynevezett Horthy-érát sokan feudális-konzervatív, már- már a Monarchiát idéző „avitt”, idejétmúlt társadalmi berendezkedésű – király nélküli királyságnak – tartják, ahol a jog csak az arisztokraták mellett állt. Beszélnek a „kisember”, a munkás és a kisparasztok jogainak sárba tiprásáról, anélkül, hogy a valóságról meggyőződnének. Így tesznek az egész korszakkal és így tesznek mindennel, ami az érdekeikkel ellentétes.

Közel egy évszázad távlatából több kérdés tolakodik az elmémbe; vajon volt már olyan jeles kritikus, akinek eszébe ötlött, hogy 1920. február havában a Habsburgok bukása után, egyedül Magyarország állította vissza a királyság intézményét és valamennyi utódló államból köztársaság lett? 1925- ben jegyezte fel gróf Albin Schager- (osztrák legitimista (!) pártvezető:

„Nem lehet érdekünk, hogy Horthyt megbuktassuk. Ellenkezőleg: örülhetünk, hogy egy konzervatív beállítottságú férfi áll a kormányrúdnál, most, amikor egyáltalán nem rózsás Magyarország politikai helyzete.”

A régiek zsigerből királyságban és igazságos jogrendben gondolkodtak. Ám, vajon a korabeli polgár miképpen élhette meg a jogait és kötelességeit?

Erre kíván választ adni- e rövid dolgozat, melynek elolvasása után mindenki a saját szemével láthatja a „súlyos jogtalanságokat” és megkülönböztetéseket” a Szent Korona országában. Nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy sokan kiegyeznének a mában, az alábbi jogrenddel.

Nézzük, akkor az alapjait, de előtte-mint a Horthy-érában minden tanítási napon a diákok ezzel kezdték az óráikat-mondjuk el közösen a Magyar Hiszekegyet:

„Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában.
Ámen”
A magyar állampolgár jogai és kötelezettségei (Anno: 1925)

Polgári jogok

Joga van a szabadsághoz, vagyis azt tehet, amit akar, csak ne sértse meg a törvényeket és mások szabadságát.

1) Személyes szabadsága van: ott keresi meg a kenyerét, ahol akarja és azzal a foglalkozással, amelyet választ; ettől a szabadságtól csak akkor lehet megfosztani, ha büntetendő cselekményt követ el.

2) Egyesülési és szólásszabadsága van; jobb boldogulása érdekében másokkal társulhat; véleményét szóval vagy írásban szabadon nyilváníthatja ki.

3) Vallásszabadsága van; Istenét a saját hite szerint, a saját anyanyelvén imádhatja.

4) Tanulási szabadsága van; mindenki tetszése szerint tanulhat abban az iskolában, amelyben akar, sőt magánúton is tanulhat és 15- ik éven felül addig, amíg akar.

Politikai jogok

1) Választási joga van és maga is megválasztható községi, megyei vagy országgyűlési képviselőnek (Törvényhozás)

2) Hivatalviselési joga van bármely közhivatalra, ha a megkívánt tanultsága- képesítése- van. (Kormányzás.)

3) Bírói tisztet gyakorolhat, akár mint megválasztott községi bíró, járási szolgabíró -vagy mint kisorsolt esküdtszéki bíró. (Bíráskodás)

Honpolgári kötelességek:

1) Királyhoz való hűség, mert szabad akaratukból koronázzák meg királyukká.

2) Törvénytisztelet, mert a magunk választotta képviselők alkották azokat a javunkra.

3) Közteherviselés, mert hazánk sok szükségletét, csak mindannyiunk adójával tudjuk fedezni.

4) Iskolakötelezettség, mert műveltség nélkül ma már egyetlen nemzet sem boldogul a népek nagy tengerében.

5) Honvédelmi kötelezettség, mert édes hazánk derék fiainak vitézsége nélkül nincs szabadság, nincs magyar nemzet, csak végpusztulással járó rabszolgaság.

A HORTHY-ÉRA IRODALMI CENZÚRÁJA

A korszak kutatómunkájához – akár tetszik, akár nem – az egykori szocialista sajtó „remekei” is kétséget kívül hagyva hozzátartoznak az tárgyilagos értékítélet meghozatalához. Ennek alátámasztására ajánlom az Akadémia Kiadó 1964-es Üldözött költészet c., Kitiltott, elkobzott, perbe fogott kötetek, versek a Horthy-korszakban alcímmel bíró „gyöngyszemét”!

Mielőtt ezt megtenném, szeretném tájékoztatni a tisztelt olvasót, hogy 1922 – 29 között mindösszesen tizenöt vers cenzurális esetet leltem fel. Egészen pontosan: tíz esetben kitiltásról van szó és csupán öt esetben betiltásról (amely elsősorban a külföldről érkező bolsevik emigráns irodalomnak szólt).

Tehát, még egyszer!

5 verseskötetet tiltott be az 1964-ben „fehér terroristáknak” minősített irodalmárok cenzúrája (Ugye emlékezünk a 2. vh-utáni indexre tett könyvek és versek többezres nagyságrendjére, amelyet éppen a kommunisták cenzúrázták.

Szóval, ennyit szerettem volna elmondani a korszak „jogtiprásáról” és cenzúrájáról, az elmaradt újbudai képviselőknek meg csupán annyit, hogy a következő ülésükön szavazzanak bárhogyan is, de a munkahelyre bemenni kötelesség!

Tisztelettel:

Zetényi-Csukás Ferenc
A Horthy Miklós Társaság
tiszteletbeli elnöke

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük