KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy elmaradni látszó vita története – avagy: Mit szólnak a szavazók, hogy Orbán nem áll ki vitázni?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

szánalmasOrbán Viktort többen is kihívták vitázni a választások előtt, ám eddig mindegyiket elutasította. A Republikon Intézet a vitával kapcsolatos attitűdöket vizsgálta legújabb elemzésében, ezek szerint a szavazók mintegy 70 százaléka úgy véli: egy, a demokráciát tiszteletben tartó miniszterelnöknek kötelessége részt venni a vitában. A Fidesz-szavazók fele is ezen a véleményen van.

A választásokat megelőző miniszterelnök-jelölti vitára a választók szerint egyértelműen szükség van: 62 százalékuk szerint általában véve fontos egy ilyen vitát rendezni, míg a jelenlegi helyzetet ismerve 55 százalék szerint indokolt, hogy Orbán Viktor és Mesterházy Attila vitázzon – derült ki a Republikon Intézet – az Ipsos adatfelvételén alapuló – elemzéséből

Orbán Viktort Mesterházy Attila MSZP-elnök, Schiffer András LMP-társelnök és Vona Gábor Jobbik-elnök is hívta vitázni, ám a kormányfő senkinek nem mondott igent. G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója szerint Orbáninkább nagyvonalúan viselkedik.

választási vita diagramm

A Republikon elemzéséből az is kiderül, hogy a kormányváltó összefogás szavazói a legegységesebbek: 70 százalékuk a kétszereplős, Orbán Viktor és Mesterházy Attila közötti vitát rendezné meg, és csak ötödük bővítené négyszereplőssé a vitát. Az Orbán–Mesterházy-vitát fontosnak tartaná az LMP-szavazók közel négyötöde, és a bizonytalan szavazók 56 százaléka is.

A Jobbik- és az LMP-szavazók között egyaránt a négyfős vita a leginkább támogatott, érdekes kettősség ugyanakkor, hogy míg a Jobbik-szavazók 82 százaléka jelölt meg olyan opciót, amiben Vona Gábor szerepelt, az LMP szavazóinak csak 44 százaléka választotta azt a vitaformát, amiben Schiffer András is résztvevő.

A „legnépszerűbb”, leginkább igényelt konstelláció az Orbán–Mesterházy, kétszereplős vita, a második helyen a négyszereplős megoldás áll. Tíz-tíz százalékos kisebbséget képviselnek azok, akik szerint a jelenlegi helyzetben leginkább egy Orbán–Vona, vagy pedig egy Orbán–Mesterházy–Vona vitára lenne szükség – ők elsősorban a Jobbik szavazói közül kerülnek ki – olvasható az elemzésben.

Ez is érdekelheti:  Szijjártó nyíltan elmondta: szerinte így érhet majd véget az orosz-ukrán háború

A különböző szavazótáborok lényegében egyetértenek abban, hogy a három legfontosabb téma, aminek mindenképp elő kéne kerülnie, a munkahelyteremtés, az egészségügy és a szegénység kérdése. Ugyanakkor a legnagyobb különbség a Fidesz és a Kormányváltók, illetve az LMP-szavazói között a paksi beruházás kérdésében tapasztalható: ez a téma az ellenzéki szavazók számára egyértelműen kiemelt ügy, míg a kormányt támogatók inkább kerülnék.

A Republikon elemzése kitért arra is, hogy a válaszadók milyen motívumot sejtenek Orbán Viktor eddigi elzárkózása mögött – mit gondolnak, miért nem hajlandó a Fidesz elnöke elfogadni a kihívásokat. A választópolgárok megosztottak e kérdésben: több mint felük szerint Orbán fél attól, hogy a kormányzásával kapcsolatos kellemetlen kérdések kerülnének elő, de csak valamivel kisebb mértékben vélik úgy, hogy a kormányfő biztos a győzelmében, ezért megengedheti magának, hogy elkerülje a vitát…

Az adatfelvételt az Ipsos, az adatok elemzését a Republikon Intézet végezte. Az adatfelvételre március 20-21 között került sor, 1000 fő telefonos megkérdezésével. A minta jól reprezentálja a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét.

Forrás: hvg.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Egy elmaradni látszó vita története – avagy: Mit szólnak a szavazók, hogy Orbán nem áll ki vitázni?

  1. Emberileg érthető. Volt és lesz is itt annyi vita, hogy inkább pihenjenek egyet a nagy hajrá előtt, mert rossz rájuk nézni, olyan fáradtak.
    Anna

  2. Tökmindegy mit mond a csávó, azt kell nézni, amit csinált évekig. Ő maga mondta, hogy azt kell nézni. Aztán összeadni.
    A kijelentéseiért felelősségre kell vonnia a következő főnöknek, bárki legyen is az. Én attól vagyok a legjobban beszarva, hogy senki nem tudja majd ellenőrizni, hogy csalnak-e vajon. Holtbiztos hogy fognak, és senkinek nem áll módjában vétózni. Újraszámlálás? Újra csalnak. Nem tetszik? Hát aztán! Ez egyenesen következtethető a gátlástalan „kormányzásukból”. A jobbiknak erre kéne kitalálnia valamit, talán ők a legnépesebb tábor most, és talán nem is töketlenek.

  3. Mesterházy Attilával miért kéne kiállnia Orbánnak? Mesterházy, egy tudatlan niemand, egy szellemi senki. Ne süllyedjen le a szintjére!
    A nemzeti oldal rendre elköveti azt a hibát, hogy ellenfeleit életben tartja. Azzal, hogy hivatkozik rájuk, emlegeti, vitatkozik velük. Egy gyurcsányit már rég mindenki elfelejtett volna és többé nem lenne tényező, ha nem foglalkoznának mindig vele. A zsidóktól meg kell tanulni, hogy aki átok a haza testén, azt valóban hullaként kell kezelni, és többé a nevét sem szabad kiejteni. Mesterházy csak attól számít tényezőnek, hogy a magyarországi szabadkőművesek nagymestere.
    Orbán ezzel a senkivel ne vitázzon, mert a vita ezt a senkit emeli föl, míg Orbán csak süllyedhet.
    Aláírás: Varga László

  4. Igaza van Orbánnak, miért vitatkozzon? Arról, hogy négy évig nem csinált semmi jót, amit az ország nagy része észrevett volna, azért minek?
    És ha kiállna, akkor meg minek idegesítsen bennünket a fennhéjázó, lenéző gúnyos dumájával.
    És igaza van az előttem szólónak is. Orbán mondta, hogy nem azt kell nézni, hogy mit mond, hanem azt, amit csinál.
    Azt meg láttuk, nincs mit vitázni rajta.
    Baumag

    1. Nehogy már az Orbánon kérd számon,hogy kapzsi voltál,beszálltál a Baumag piramisjátékba,és most az államtól,az én adómból akarsz kártérítést te is ,meg a sok devizahiteles is.Lófaszt nektek,nem kártérítést!
      Attila

  5. É n sem állnék ki hiteltelen tolvaj álmagyar szófosó hazug disznókkal, még egy pár év és lesz olyan párt ahol több ül a börtönbe mint amennyi szabad lábon van….. Ez a zsidó demokrácia ???????? Kik szoktak választásokat csalni ? A tolvaj hazug ballibik, az opsort Matyik……. Olcsón vennék kamu útlevelet anyósomnak….. Üdv . minden igaz magyarnak. Adorján I.

  6. Remélem, hogy a felcsúti oligarcha veszi magának a bátorságot és kiáll Vona Gáborral egy csörtére. Nehogy aztán úgy leégjen mint amikor Gyurcsánnyal vitázott. Én Vona Gábornak szurkolok!
    Szebb jövőt
    Loviaguin Alexander

  7. Eléggé sokat mondó, hogy Orbán nem áll ki senkivel vitatkozni.
    Bár biztosan sokan emlékeznek még az Orbán-gyurcsány vitára – ahol Viktorunk nem csillogtatta szónoki képességeit, vele törölte fel a padlót a nemzet Nagy Hazudozója. Azóta az Orbán kabinet bebizonyította, hogy semmivel nem gyengébbek ígérgetésben és hazudozásban, sőt világszínvonalu ÁFÁ-t is bevezettek. Ugyan miről vitatkozna? A két hét rendről és elképesztő közbiztonságról? Vagy az egymillió munkahelyről? Netán a 4,7 millió magyar szegényről? Esetleg, hogy a nagy rezsiharc óta az euró nem volt 300 forint alatt? A ragyogó elszámoltatásról? Igen kínos lenne egy ilyen vita! Nehéz lenne hihető cáfolatokat adni.
    Az egyik kutya, a másik eb.
    Nagy Péter

  8. Jól teszi,ha nem áll ki,amíg két fordulós volt a választási rendszer,volt értelme,és tudni lehetett,ki közözött dől el a választás,most van 18 miniszterelnök-jelölt,mi alapján válasszon ki egyet közülük a vitára?Vona és csapata egy futballklubot nem tudna elvezetni,nemhogy egy
    országot!Már másnap megállna az élet,ha hatalomra kerülnének.Alapból utálom az ilyen hőbörgőket,akiknek semmi nem jó.
    Attila

    1. „Alapból utálom az ilyen hőbörgőket …” Gondolom tükörbe néztél … 🙂

    2. Gondolom kedves Paróczi úr, ha az MSZP és környéke állna biztos nyerésre akkor azt Istenítené, hát ha leesik egy pár forint a dörgölődzésből amit rögtön el lehetne szórni, mert gondolom bankba nem tenné be azt a pénzt, amit ezért kapna egy olyan időszakban, ahol kevesebbet kap vissza mint amennyit betett akármelyik bankba.

  9. Egyszerűen nem értem azokat akik vitákat akarnak! Miért akarnak hazugságokat hallani: Csak azt kell figyelembe venni amit a kormányzásuk alatt cselekedtek és akkor már csak a büntetés mértéke jöhet szóba, hogy a teljes vagyon elkobzás mellett a karóba húzás vagy kerékbetörés legyen a mellék büntetésük!
    kató rudi

  10. Semmit. Legfeljebb a józan gondolkodású kisebbség látja azt, hogy ezzel orbán beismerte a vereséget. A hívők még büszkék is lesznek rá, hogy ismét kitöltetlen csekket adhatnak a „nagy” vezérnek.

  11. Olyan emberekkel nem szabad vitázni, akik kormányon végig hazudtak (beismerten) nyolc évet!
    Azok a vitában is hazudni fognak és amikor teljesíteniük kellene, akkor csak a képünkbe nevetnek és éppen az ellenkezőjét csinálnák ha hagynánk.
    Hazug emberekkel vitázni olyan, mint szélmalommal harcolni.
    hazudni mindig nagyobbat fog, mint ami igazat bárki tud vállalni!
    Ezért nem érdemes zajosan pörgő szélmalommal vitába szállni Don Quijote módjára!
    Különben is hazugságokról csalásokról és hamisításokról hírhedt társaság, itt ott előkerülő titkolt bűnös bankszámlákkal a vezetőségben, ilyenekkel nem lehetne kormány választáson indulni! Ennyi erővel a börtönből is hívhatnánk kormányra pályázókat.
    „Sose vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal”
    Hazugságaikról hírhedt emberekre, pártokra is igaz a mondás. Itt az „idióta” szót tessék behelyettesíteni a hazuggal. A többi igaz!
    Különösen olyanokra még inkább vonatkozik, akik külön hazugság menedzsert foglalkoztatnak jó pénzért, hogy alázni tudják a másik oldalt!
    Tessék, ő az a menedzser a bemutató szöveggel együtt :
    https://kuruc.info/galeriaN/2012/ron_werber_mosoda01.jpg

  12. Egyébként nem az számít, hogy ki mit tud hazudni csak úgy mindenféle referencia nélkül, hanem az amit tett egyik vagy másik a gyakorlatban az ideje alatt! Az elért eredmények mindent elmondanak egy vezetőről és a pártjáról is.
    A gyakorlatban még nem bizonyított pártoktól meg óvjon meg az ég (és mindenki más)!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük