KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Egy elképesztő szamárság margójára!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Ez lenne az "Átmeneti Nemzeti Tanács"?

Elolvastam Dr. Halász József, jogász, számítógép programozó, szakrevizor (tehát mindenhez értő ember) felhívását, melyet az ország közjogi méltóságaihoz írt, és majd’ bepisiltem a röhögéstől! Ekkora lúzerséget ritkán lát az ember!

Halász Úr! Amikor ezt írta, teljesen részeg volt? Mert józan fejjel ekkora marhaságot nem ír az ember, hacsak más zakkantsága nincs!

Valamiért Orbánra és Schmittre nagyon dühös lehet, mert őket már nem szólítja úrnak, még jó, hogy nem csupa kisbetűvel írta a nevüket.

Elképzelem Kövért, Orbánt és Schmittet, amint ezen felhívás elolvasása után reszketve és kétségbe esve összeülnek tanácskozni, hogy akkor most hogy is adják át a hatalmat annak a bizonyos Átmeneti Nemzeti Tanácsnak, ami még nem is létezik, csak majd meg fog alakulni egy csomó szedett-vedett, borgőzös, hőbörgő alak kiabálására, néhány bennfentes haverral, akik azért mennek oda, hogy valakik lehessenek (mert jelenleg senkik!). A jelenlegi vezetők reszkető térdekkel jákálnak mostantól a Parlamentben, s lesik az embereket, hogy vajon kinek kell majd, pár nap múlva, átadniuk az ország kulcsát?… Mert azt a rettenetes felelősséget, amit Halász Úr rájuk terhelt, nem bírják elviselni. Megszólalt a lelkiismeretük, és szörnyen vádolja Őket. De egyben örömük is lett, hiszen valakik (utca emberek, kocsmatöltelékek, kalandorok, nagyhangú okoskodók) végre megszabadítják őket rettentő terheiktől (no, meg jövedelmeiktől!), s ők ezután élhetik a boldog csórók, hajléktalanok gondtalan életét. De jó is lesz nekik! Ez minden vágyuk. Minden esetre most nagyon félnek, hogy nehogy kapjanak a fejükre egy barackot vagy kokit!

Ugyan már Halász Úr, csak nem képzeli, hogy ezek a hétpróbás politikusok majd komolyan veszik bugyuta felhívását? Szerintem, ha egyáltalán eljutott hozzájuk, most hasukat fogva röhögnek! De ugye azt sem képzeli komolyan, hogy mi (a nép egyszerű fiai, lányai) rábízzuk magunkat és országunkat néhány összeverődött, züllött lesipuskásra!?

Végül elmesélné nekem a Szentkorona Értékrend eszmerendszerét? Mert szerintem ez csak az Ön zavaros fejében létezik. Olyat, hogy „Szent Korona Tan” s olyat, hogy „Szent Korona, mint közjogi méltóság” ismerek, de értékrendet,….

Vigyázzon magára, mert egyszer arra ébred, hogy bilibe lóg a keze!

ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT! (Az efféle zavart elméjű emberektől is!)

Üdvözlettel: Czakó István

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Egy elképesztő szamárság margójára!

  1. Kedves Czakó Úr.
    Lehet, hogy én nagyon megbocsátó, elnéző vagyok, de mi ragadtatta erre a vad kirohanásra, Netán Ön is egy zavart pillanatában írta?
    Kérem tiszteljük egymást és a szándékainkat. Szerintem nem okoz kárt a cikk. Lehet mosolyogni, uram bocsá röhögni, de ledorongolni semmiképp. Ön beszél néha összefogásról? Akkor én röhögjek?
    Ha gondolja, figyelem majd megnyilatkozásait és hasonló hangnemben kritizálom, jó? Mindenre lehet okot, kifogást találni.
    Még egy indok, hátha a kapanyél is elsül.
    Egy örök kételkedő.

    1. Kedves „roka”!
      Én legalább a nevemmel vállaltam a véleményemet. De ez lényegtelen.
      Igenis, meggyőződésem, hogy a hülyeséget le kell dorongolni!
      Ugyanis annyi szemétség próbálja már megtéveszteni az embereket, hogy takarítani kell a terepet. A szemetet el kell söpörni. Halász úr szamárságával vállalta a nyilvánosságot, tehát ott kell értékelnem is.
      Semmiféle vad kirohanásról nincs szó írásomban, csupán helyén kezeltem a dolgokat. Ön nem tartja szamárságnak és nevetségesnek, hogy valaki (aki csak saját nevében beszélhet) arra szólítja fel az ország jelenlegi vezetőit, hogy egy nem létező szervezetnek adják át a hatalmat? Mi ez, ha nem vicc? Mert naivitásnak is túlzás!
      Amikor én összefogásról beszélek, egy esetben sem mondok ostobaságot! Igenis, összefogásra lenne szükség, hogy ezt a ránk tekeredő polipot le tudjuk győzni, s rákényszerítsük a vezetést a változtatásra. Én kérem, hogy figyelje megnyilatkozásaimat, de ne keverje össze a szükséges, de talán idealista, elképzeléseket az ostobasággal! Azt is kérem, mutassa meg, mikor írtam én ekkora szamárságot! Még hogy felszólítani a hatalmat (erőszak szerveivel együtt), hogy adják át a vezetést egy kaotikus csőcseléknek! Na ez tényleg nevetséges.
      Adja Isten, hogy elsüljön a kapanyél! De eddig még nem sok ilyen esetre emlékszem (pedig hívő ember vagyok!). Sőt, megkockáztatom, egyre sem! (hacsak nem volt beleszerelve egy puska)
      Kételkedni lehet, sőt kell, de a józan eszünk ne hagyjon el! A hit nem ellensége a józanságnak, hanem kiterjesztése olyan területre, ahol már az értelem képtelen munkálkodni!
      „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11:1)
      De a hívő nem kérheti, hogy a lovak közé csapjuk a gyeplőt, s rá bízzuk magunkat egy olyan társaságra, ami „ad hoc” szerveződik (feltehetően az „elvtársak” azonnal ott lennének!), s valószínűleg káoszt okozna.
      ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
      Czakó István

  2. Amit Halász úr írt, azzal nem értek egyet, de azzal sem, amit az értelmiségi Czakó elvtárs nagyképűen, lekezelően „bilibe lógatott kézzel” megfogalmazott. Kérdés, hogy Czakó elvtárs milyen jogon minősíti már előre egy esetleges rendszert változtatni kívánó társasságot „szedett-vedett, borgőzős, hőbörgő alakoknak”? Mert visszaemlékezve, az 56’os forradalmunkat is szedett-vedett, akkorra már tönkre tett réteg képviselte, de amikor a 22 évvel ezelőtti, liberálisok által hazudott rendszerváltoztatás elkezdődött, a megjelenését tekintve szedett-vedett Orbán Viktornak Hősök-terén elhangzott, tisztességgel megfogalmazott gondolatai indították el azt a lehetőséget, amivel Ő, azaz Orbán Viktor aljasul visszaélt.
    Czakó elvtárs, a jól fizetett, lefizetett értelmiségi aggódik! Teheti, mert ott van fent, és befogják száját, illetve úgy kell fogalmaznia, ahogy anno az akkori liberálisaink tették a bennünket tönkretenni, leigázni akaró közel keleti csőcselék megrendelésre. Látszik az eredménye, de nagyon. Kár, nagyon kár, hogy Czakó elvtárs is talpnyalóvá szelídült…. (ez csak az én magán véleményem)
    Ennek ellenére búcsúzó mondatával egyetértek:
    Isten óvja Magyarországot
    Kovács István

    1. Tisztelt Kovács Úr!
      Én nem tisztelem meg azzal, hogy elvtársnak nevezem. (bár lehet, hogy fején találnám a szöget?)
      Ön képtelen valamit figyelmesen elolvasni! Nem az én kezem lógott bilibe, amikor írásomat írtam (ha idéz, tegye helyesen), hanem a felhívás íróját óvtam, nehogy mély álmában úgy járjon.
      Ha nem ért egyet Halász úrral (bár ezt titokban tartja, hogy mivel és mennyiben nem ért egyet), akkor miért hivatkozik az ’56-osokra? Mert az most „trendi”? Ha nem tudná, felvilágosítom! 1956-ban forradalom tört ki! Ma pedig csak Halász úr fejében tört ki valami.
      Engem pedig maga ne elvtársozzon, mert semmit nem tud rólam. Miben nyilatkoztam én úgy, mint az elvtársak? Ha ismerné eddigi munkásságom, tudná, hogy ki vagyok. Azt pedig miből feltételezi, hogy én egy jól fizetett kormánypárti értelmiségi vagyok? Ha éppen tudni akarja, akkor közlöm Önnel, hogy születésem óta mozgássérült, kb. 18 éve rokkantnyugdíjas vagyok (közel a valódi nyugdíjhoz), s éppen, hogy nem halok éhen!
      Ellenben kirohanásából nekem gyanús, hogy az Ön nagy lelkesedése nem igazi. Láttam már ilyet a komcsik részéről! Azok szokták ennyire pártolni a butaságot hirdető (azzal is nekik dolgozik), de nemzeti érzelmű honfitársainkat. Lásd, mennyire aggódnak most Kovács és Gyurcsány elvtársak a népért, akit ők döntöttek nyomorba!
      Változatlanul: ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
      Czakó István

  3. Czakó úr helyett én kérek elnézést Dr.Halász úrtól, ugyanis olyan sértések hangzanak el, amelyeket Dr. Halász úr nem érdemelt ki. A felhívás , amit írt nagyon is jogos, hogy a regnáló, bűnözőkből álló hatalom ezen röhög, az meg érthető. Ha azonban bekövetkezne az, ami a felhívás jelenlegi hatalmat érintő része, miszerint elhúznának a jó q-rva anyjukba, na akkor derülne fel a magyarok arca, és ragyogna fel a napjuk, ami most a szégyentől takarja el az arcát. Milliók kívánják a húsz éves pártok személyzetének és klientúrájának, rokonságának, minimum az eltávolítását jelenlegi pozícióikból, amelyekben csak kárt okoznak a hazának és népünknek, de többen a fellógatásukat is csekély büntetésnek tartják, hazaárulásuk súlyát tekintve. Dr. Halász József a nemzet akaratának megfelelő változást óhajtó felhívást fogalmazott meg, és ezért dicséret és köszönet jár neki.

    1. Tisztelt Keszthelyi Úr!
      Helyettem, nem kell elnézést kérnie. Tudtommal erre senkit nem hatalmaztam fel!
      Én nem sértegettem, hanem értelmeztem. Ugyanis józan ésszel ilyen ostobaságot nem ír egy le egy Dr. Akárki, jogász és még számos minden, tehát értelmes ember!
      Az tény, hogy ideje lenne egy valódi rendszerváltásnak, de az – ismerve hazánk jelenlegi állapotát – nem fog menni forradalom nélkül! Az pedig nem csak Budapesten kell, hogy kitörjön, hanem országszerte! Akkor majd a kis közösségek alkalmas embereket delegálnak az ország vezetésébe! Csak így lehet rendszerváltozást elérni.
      Magam is egyetértek, hogy a jelenlegi politikai „elitnek” hamarosan el kell takarodnia! Ez be is fog következni, de csak akkor, ha a falvakban élő népeknek is elegük lesz a jelenlegi elnyomásból! Mert most elnyomás van, nem demokrácia, s nem egyenlőség! A bankok és a globális gazdasági hatalom terrorja, elnyomása, amit a jelenlegi hatalom szolgalelkűen kiszolgál!
      ISTEN ÓVJA MAGYARORSZÁGOT!
      Czakó István

  4. Széchényi azt üzente: „az önkény, rendszerint karöltve jár, az ostobasággal!” Közmondás: „minden meggyőződés, ostobaság, minden ostoba meggyőződéses!” Most a polgári meggyőződés a divat! A francia polg. forradalom 80 évvel vetette vissza a fejlődést! Ezt a haszonélvezői, nem kötik orrodra! A tárgyfétis meg igazán előre mutató gondolat! Általános gyógyír, hasonló a szocializmus eszméjéhez!

  5. Adjon az Isten! Dr. Halász József egy jól megfogalmazott és kitűnő követelés sort add a kormány tudtára! Az, hogy ezen eseményt csak tömegek megmozgatásával lehet nyomatékosítani az más tészta.
    Maga a felhívás teljesen jogos és nyomós indokokkal felvértezett.
    Vagyis magát a felhívást nem bírálnám Czakó István helyében,mivel az az magyarság érdekeivel teljesen azonos!
    A magyarságot, csakis a Szent Korona Tanra épülő 1947 előtti alkotmány mentheti meg a pusztulástól! Ha ez a hatalomátvétel a jelenlegi elmebeteg, liberós kormány mielőbbi megbuktatásán múlik akkor nincs mire várni. Már így is a gödör alján vagyunk!
    Szebb jövőt! Hazaárulók nélkül!

  6. Krisztusnak még csodákat kellett tenni, hogy hívei legyenek! Most a csodavárók bárkit követnek, aki azt ígéri ebből nekik is hasznuk lesz! A világnézet titka, mely rendszerben voltam, vagyok, vagy lehetek Isten kiválasztott, kedvezményezett állatja! Most a polgárnak van divatja!

  7. Izland – az elhallgatott polgári demokrácia győzelme.
    Dátum: 2011. June 09. Thursday, 12:53
    A média az utolsó részletekig tájékoztatott bennünket az Egyiptomi és a Líbiai eseményekről.
    Mélyen hallgattak viszont a lázadásokról és a példaképes polgári forradalomról, amelyik két évvel ezelőtt zajlott le Izlandon, ahol a polgárok kikényszerítették a kormány távozását és az alkotmányuk átírását. Éppen azért – mert az Izlandi események a polgári forradalom modellje – volt az egész eset elhallgatva. Az Izlandi forradalom cenzúrája a legjobb bizonyíték arra, hogy hogyan kezelik az információkat, amelyek veszélyesek lehetnek a politikai és a gazdasági elitnek.
    Az Izlandi nép lemondott a régi kormány bármilyen formájáról, a nagy bankok államosítva lettek, és népük nem fizeti meg az adósságot, amelyet a politikusok alakítottak ki, mert ez az ő rossz gazdasági politikájuknak a kérdése és nem a népé.
    Az új alkotmányban rögzítették, hogy a politikának a főszereplője a polgár és nem a politikus.
    Jelenleg Izland a legjobb példaképe a nép békés és tisztességes reakciójára a jelenlegi hatalom ellen, amelyik az országot és a világot a válságba vezette. Az Izlandi modell mutatja, kell, hogy a politikusok tartsanak a nép reakciótól, ha nem a nép érdekében fognak tevékenykedni. De ne az életüket féltsék, hanem a politikai karrierjüket.
    Elhallgatott tények Izlandról:
    2008-ban államosították a legnagyobb bankot. A pénznemük összedőlt és a piac összedőlt. Az ország csődbe ment.
    2009-ben nagyszabású tüntetések voltak a parlament előtt, a nép lemondásra kényszerítette a kormányelnököt és az egész kormánykoalíciót. A politikusok követelik az adósság megfizetését Nagy Britanniának és Hollandiának, összesen 3.500 millió Euró, amelyet 15 év alatt kellett volna megfizetni 5,5% kamattal.
    2010-ben a nép az utcára vonul és kiharcolják maguknak az általános népszavazás törvényét. 2010 januárjában a köztársasági elnök elutasítja ennek a törvénynek a ratifikálását és bejelenti, hogy konzultálni fog az Európai unióval. A nép ismét az utcára vonul. Márciusban népszavazás van, amelynek az eredménye, hogy a nép 93% elutasítja megfizetni az adósságot Nagy Britanniának és Hollandiának! A kormány rá volt kényszerítve, hogy elkezdje az állam képviselőinek kivizsgálását és jogi felelősségre vonja őket a válságért. Utána következett néhány bankfőnök és menedzser bebörtönzése. Miután az Interpol kiadta a parancsot, minden résztvevő bankár elhagyta az országot. A nép alkotja az új alkotmányt, amelyik már nem a Dán alkotmányának másolata, amint ez idáig volt.
    2011 februárjában összejött az alkotmányalkotó testület, amelyet a nép által közvetlen választott képviselők alkották és elfogadásra előterjesztették az új alkotmányt, amelyik megállapodás alapján született.
    Ez az Izlandi forradalom rövid történelme: az egész kormány lemondása, bankok államosítása, általános népszavazás, a válságért felelős emberek bebörtönözése és egyenesen a nép által átírt alkotmány elfogadása.
    Az Izlandon történő események olyan politikusok figyelmébe került, mint Merkel (német), Sárkozy (francia), Cameron (angol), Zapatero (spanyol), Berlusconi (olasz) és mások, akik gyorsan felismerték a veszélyt az ő korrupt rendszerükre.
    Az Izlandon történő események bojkottálását szigorúan előírták az összes korporációs sajtó, rádió és televíziós tudósítók ezrei számára. Némelyik állam kiegyezői állítólag a médiának, cserébe a hallgatásért, adókedvezményeket ígértek.
    Mindennek ellenére az Izlandi forradalom eszméje terjed egész Európában. Ők ellenálltak a korrupt és tarthatatlan rendszer ellen, és a világnak leckét adtak az igazi demokráciából. Azon politikai és gazdasági elit akarata ellenére, akik a világválságot okozták, előbb vagy utóbb, ez az egész világon ismeretes és nagyra becsült példa lesz. A szabadság iránti vágynak nincs határa!
    Fordította: Vajda Iván
    Megjegyzés: Talán nem véletlen, hogy mindez Izlandban történt, ahol az újkori világ legrégibb parlamentje van az „Althinget”, amelyik 930-ban alakult.
    Forrás: http://www.votoenblanco.com/Las-democracias-degradadas-de-Occidente-silencian-la-revolucion-civica-de-Islandia_a4122.html
    indymedia: http://imcmedia.cz/?p=393
    Egy adalék: a világ legelső alkotmánya az az Izlandi volt, a második a magyar!
    – MG.
    Kedves Olvasónk!
    Köszönjük, de ezt már a NIF rég lehozta. Lásd:
    http://internetfigyelo.wordpress.com/2011/07/06/izland-az-elhallgatott-polgari-demokracia-gyozelme/ vagy egy másik cikk: http://internetfigyelo.wordpress.com/2011/07/06/izlandi-tanulsagok/
    Híradmin

  8. Bocsánat Czakó Úr, hogy későn reagálok, de épp a MOGY-on voltam.
    Csak annyit szeretnék felhozni védelmemre, hogy nem én találtam ki ezt a levelezési formát. Már másodszor illetnek a névtelenség vádjával. Igaz, hogy a vádlók nem a NIF rendszeres olvasói lehetnek. Olcsó trükk.
    Felhívom a figyelmét hasonló cikk megírására a Tempó pártról, a Magyar nemesi rendről, a Fehér kéményseprőkről, a Magyarok Szövetségéről, a devizahitelesek jogsegélyszolgálatáról, ésatöbbi ésatöbbi hasonló hibbant, lúzer emberekről, akik próbálnak tenni valamit.
    Nem minősítve, de egy adalék: /remélem nem sértődik meg/ Megkérdeztem Borbély Józsefet. Mond, nem vagy te egy kicsit hibbant? De igen. Lehet ezt normálisként csinálni?
    Ennyit a hibbant, lúzer emberekről akiket helyre kell tenni.
    Üdv. Egy örök kételkedő.
    Rompos Károly Tárnok.

    1. Kedves Róka!
      Van igazság abban, amit ír, de kérem legyen elnézőbb Czakó Istvánnal.
      Végül is csak szamárságnak minősítette a felhívást, és ebben igaza volt. Nem igazán lehet tudni, hogy kik is ennek a rendezvénynek a szervezői, de az biztos, hogy gyakorlatilag zéró legitimitással rendelkeznek egy ilyen felhíváshoz, az Átmeneti Nemzeti Tanács megválasztásáról már ne is beszéljünk.
      Ez, azért nevetséges!
      Az utolsó érvényes közjogi aktus Magyarországon Mindszenty bíboroshoz kapcsolódik, aki 1945-ben vétót emelt a köztársasági államforma ellen. Azóta az ország törvénytelenül működik.
      Dr. Halász József a Szent Korona értékrendjére hivatkozik, de ez az Ő alkotása, és így semmi köze a Történelmi Alkotmányhoz, Szent Korona Tanhoz. Ez utóbbihoz még akkor sem, ha tulajdonképpen ezt alakította át a saját szájíze szerint. Ugyanúgy törvénytelen, mint a szocializmus és a jelenlegi polgári demokráciának csúfolt állami berendezkedés.
      A más szervezetekre vonatkozó kitételével tökéletesen egyetértek!
      Szerintem a nemzetben gondolkodók egységét nagy mértékben bontják meg az ezen szervezetekben tevékenykedő, fontoskodó, túltengő egoitással rendelkező emberek. Ártalmasabb ez, mint gondolnánk!
      Valószínű, vége szakadt Czakó úr türelmének is.
      A hitel károsultak önjelölt érdekvédőire most különösen haragszom, mivel tevékenységük egyenesen a károsultak rovására van.
      Olvasói levélben fogom kifejteni indokaimat.

    2. Egyetértek Önnel, kedves Roka, de még mennyire!
      Ezekkel a gondolataival de az első levelében leírtakkal is.
      Czakó István nem tudja, mit beszél, mit cselekszik…Helyette is szégyellem magam. Akár megengedi ezt nekem, akár nem.

      1. Kedves Hozzászóló társam!
        Ez egy vélemény, ami számomra értéktelen, mivel nem fejti ki bővebben, miből jutott arra a megdöbbentő felismerésre, miszerint én nem tudom, mit beszélek és mit cselekszem.
        Nyugodtan szégyellheti magát (van is miért – hisz alaptalanul vádol), de helyettem ne tegye, ha kérhetem. Inkább a saját nevében nyilatkozzon.
        Ma is tartom véleményemet. A jó szándék nem mentség a szamárságokra. Ha valaki nem tud okosat mondani, butaságot ne írjon. Ez vonatkozik Dr. Halász Józsefre is.
        Ahogy egyik mondásunk is mondja: „A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!”
        Neki sem felhatalmazása, sem tömegbázisa nincs egy ilyen értelmetlen felszólításra (itt a „felszólítás” szón külön hangsúly van).
        Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy normálisként nem lehet a nemzetért vívott harcot végezni, az téved. Az elszántság, az odaadás, a látszólag hiába való fáradozás, a kitartás még nem jelenti azt, hogy az ilyen ember (aki így küzd) az nem normális, az hibbant. Lehet, hogy mások (talán sokan) annak tekintik, de az értelmes kitartás, elszántság és hűség nagyon is normális viselkedés. Ezt csak így lehet csinálni.
        Ezzel szemben viszont a Halász József-féle felhívás tényleg nevetséges, és semmi felhatalmazása nincs, hogy egy nem létező szervezet (ilyen az Átmeneti Nemzeti Tanács is) nevében nyilatkozzon!
        Hozza létre, tegye nemzeti legitimitással rendelkezővé, szerezzen hozzá tömegbázist és akkor majd írhat ilyen felszólítást!
        De jelenleg azokat járatja le, akik keresik a valóban értelmes megoldásokat.
        Üdvözlettel: Czakó István

  9. Ha már ilyen kurv@ nagy keresztények vagyunk:
    Máté evangéliuma 5. fejezet
    A hegyi beszéd
    A harag
    21Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé.
    22Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával.
    Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.
    23Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened,
    24hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat.
    Kedves Hozzászóló!
    Nem tudom, milyen fordítást idéz, de a Károli-féle fordítás egészen pontosan így hangzik:
    21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre.
    22 Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül*, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka**, méltó a főtörvényszékre: aki pedig ezt mondja: Bolond***, méltó a gyehenna tüzére.
    23 Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
    24 Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, előbb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
    (Mt 5:21-24)
    Az eredeti görög szövegben előforduló szavak és magyarázatuk pedig a következők:

    *eiké = hiába, véletlenül, ok nélkül, cél nélkül, alaptalanul, feleslegesen (egyes forrásokba így van)
    **raka = szitokszó, kb. szemét, hülye
    ***mórosz = 1) buta, bamba, bárgyú; 2) ostoba, esztelen; 3) bolond, hülye

    kurv@ nagy keresztyéneket pedig nem ismerünk.
    Híradmin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük