Egy a valóság, s már megint, ezer a ruhája – avagy Valóság, ilyen vagy olyan, de leginkább torz szemüvegeken keresztül


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!


A menekülő ember (1987)
A menekülő ember (1987)

Azt hinnéd, hogy az átkost magunk mögött tudva ennek egyszer, s mindenkorra vége. Csakhogy tévedsz! Ennek sosem lesz vége! Sőt! Most éli csak igazán reneszánszát! És a korrektség kedvéért szögezzük le azt is, hogy az átkost sem hagytuk magunk mögött, csak most máshogy híjják. De akik csinálják, ugyanazok, vagy a leszármazottaik.

Álljunk meg hát egy ásónyomra, Istenben szeretett felebarátim!

Megint, ha nem én magam olvasom a gülü szemeimmel, aszondom, hogy ilyen má’ nincs.

Pedig van!

Először aszittem, hogy kicsikét eltévedtem a számegyenesen, ’oszt visszaszaladtunk az időben.

Pedig nem!

Még mindig 2009-et írunk, Magyarország állítólag még mindig demokratikus, mi több, teljes jogú Európai Uniós jog- és tagállam, és igen, elsőre bármilyen hihetetlennek tűnik, a Deák Ferenc által megfogalmazott sajtótörvényről, miszerint „Hazudni márpedig nem szabad!”, no arról, egyesek (sokadszorra) ismét megfeledkeztek.

Mintha-országban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne ezen a téren is! Más téren mintha gondok lennének, na de legalább lehet (és természetesen kell is!) róla beszélni! Ez azért már valami, nem igaz?!

De hogyan tesszük mindezt? Korrektül pontosan, megbízhatóan? Nos, ez az, amire az élet, mint oly sokszor, oly sok minden másra, erre is sietősen rácáfol.

Mindjárt az egyik legfőbb közjogi méltóság, a kispadról huszonvalahányadikként beráncigált cserejátékos, az újabban csak „hobbi-miniszterelnök” epitethon ornansszal felruházott, ideiglenesen hazánkban állomásozó, a minisztertanács és Magyarország Holding Zrt. menedzselésével átmenetileg megbízott fura fazon állít minket elsőre megoldhatatlannak tűnő feladat elé. Döntsd el, mi igaz, s mi nem!

Ezúttal nemcsak a valóság és annak koncentrált erőkkel történő elhallgatásával szembesülhetünk, mint legutóbb Bösztörpuszta és a Magyarok Országos Gyűlése és Vására esetében, hanem visszatérnek a régi, jól bevált „majd mink elmagyarázzuk, majd mink megmagyarázzuk az eftársnak, hogy mit látott és hallott a tévében” című gyakorlathoz, annak erőteljes sulykolása mellett, hogy a szerencsétlen tévénéző a valódi valóság helyett válassza az ő színes, széles vásznú, és az m1-en alkalmanként immáron HD minőségben is élvezhető változatát. Otthonába visszük Önnek a nagyvilágot, karosszékből élvezheti az eseményeket! (Ha még el nem vitte azt is a végrehajtó!) Még a lakásból sem érdemes kimozdulnia! Most mondja meg nekünk, de őszintén, érdemes vesződni olyan dolgokkal, mint holmi utcai tűntetések, meg kiállunk a jogainkért? Ugyan kérem! Marhaság! A szép, új digitális korszakban már szabadon választhat a valóság és a díszdobozos Special Edition változat között! Válassza azt, amelyik az Ön számára kényelmesebb!

(Csak halkan és így zárójelesen, ahogy szoktam. Huszonkét évvel ezelőtt, 1987-ben készült Arnold Schwarzenegger főszereplésével a Running Man – Menekülő ember – című film, ahol egy olyan világot mutatnak be a nézőnek – akkor még a sci-fi kategóriájába tartozó filmben –, ahol gigantikus méretű korporációk uralják a világot, s vele együtt az emberek elé tárt valóságot is. Ez azt jelenti, hogy a filmbéli világban a nézők már csak az igazságnak egy, a hatalom érdekei szerint megvágott változatát ismerhetik meg, sohasem a teljes igazságot. Mára úgy tűnik, ez a valóságban is megképződött!)

A történések által elénk tárt tények, a valóság, ahogyan még régen az oskolában szép szakszóval okították az ifjúságnak, antagonisztikus, azaz kibékíthetetlen ellentétben van annak a média torz tükre által elénk tárt képével, vagy, hogy trendiül fejezzem ki magamat, az imídzsével. És ez már nem a science fiction kategóriája, hanem a mai magyar rögvalóság!

No, de ne húzzuk tovább az időt, nézzük a konkrétumokat! Mindannyian értesülhettünk a meglehetősen sajátosra sikeredett szlovák-magyar kormányfői találkozóról. Vagy mégsem? Pontosabban, ugyanarról az eseményről értesülhettünk?

Az InfoRádió prezentálásából a líd (bevezető):

Németh: Fico felmosta Bajnaival a padlót

A Fidesz szerint egyértelműen kudarc volt Magyarország számára Bajnai Gordon kormányfő és Robert Fico szlovák miniszterelnök szécsényi találkozója. A párt országgyűlési képviselője úgy véli: Magyarország nem kapott érdemi választ Sólyom László köztársasági elnök meghiúsult révkomáromi látogatása és a szlovák nyelvtörvény ügyében sem. Hozzátette: Bajnai Gordonnak nem kellett volna aláírnia Szlovákiával nyilatkozatot.

Ugyanez az Index-féle interpretációban (a címoldalra tett líd és a cikk bevezetője):

Fico lenyelte a szécsényi békát

„Gúnyolta Magyarországot, Bajnainak is odamondogatott, mégis a magyar diplomácia győzött csütörtökön. Bajnai a fontos meccseket megnyerte. Sólyom kitiltása és a nyelvtörvény ügyében is nagyon komoly engedményeket ért el Magyarország Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák kormányfő találkozóján. A csúcs után Fico beszólogatott a magyaroknak.”

Természetesen távol áll tőlem, hogy bárkit is befolyásoljak vagy győzködjek, hogy a két „hír” közül melyik az igaz, ha valakit bővebben érdekel a téma majd utánanéz.

De!

Ha most elegánsan túllendülünk azon, hogy ebből napnál is világosabban leszűrhető az adott médium hovatartozása, azon már csak-csak fenn kell, hogy akadjunk, s én bizony fenn is akadok, hogy ismételten kiskorúnak nézik a „boldog” tudatlanságban tartott szerencsétlen állampolgárt. És akkor még finoman fogalmaztam! Amikor olyan pillanatokat élünk át, hogy egy pubertás korú állam sok mindennek, csak éppen européernek nem nevezhető egyik fő hallja kendje leküdi megalázóba egy másik, kicsikét nagyobb történelmi múlttal bíró szomszédos állam első emberét, s vele együtt gyakorlatilag a szomszédos állam valamennyi lakóját, akkor már végképp nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a határt átlépve, magyar közpénzből fenntartott, a kisbusz nyitott ajtóján gépfegyverrel kilógó, s a velünk packázó külhoni nagyember védelme érdekében elvileg a magyar emberekre bármikor tüzet nyitó őrezredi katonákkal védetik meg őkelmét.

Mi ez, ha nem erőfitogtatás? Ez az igazi, a valódi erőfitogtatás!!!

Mi ez, ha nem a padlónak a komplett „magyar” diplomáciával történő feltörlése? Immáron nem első alkalommal! Ez bizony az! Belétek törlöm a lábamat, a lábunkat, átsunnyogok a határ túloldalára (Butapestre már nem mert eljönni, mert túl messze van a biztonságos menekülés lehetőségétől!), és veletek fizettetem ki a biztonságomat, ameddig itt tartózkodom a szaros kis országotokban, melyet a nálunk fellelhető térképek bizonyos százaléka már nem is ábrázol. Talán így lehetne röviden összefoglalni a tótok diplomáciai metodikáját. És ami a legérdekesebb, hogy a dolog működik! A tanulsága pedig az, hogy erről bizony mi tehetünk! Igen, mi tehetünk, mert nem csak gyengének látszunk, hanem azok is vagyunk!

Az Index lídjét olvasva azon tűnődtem, vajon mi történt volna akkor, ha Fico nem nyeli le a szécsényi békát? Kitör a háború a két ország között, de legalábbis a NATO egyesített erőknek kellett volna közbeavatkozniuk, nehogy mán szégyenszemre, Európa kellős közepén összerondítson mindent két teljes jogú Európai Uniós tagállam?

Az Index lídjét olvasva az jutott eszembe, vajon mi lett volna, ha a futballválogatotthoz hasonlóan Bajnai sem nyeri meg a fontos meccseket?

Ó Szent Minarik Ede, milyen nagy szükség vóna most rád!

Egy a valóság, s már megint, még mindig ezer a ruhája. Az újabb diplomáciai fiaskó mellett ismét bebizonyosodott, hogy az Európai Unió néven elhíresült kreálmány teljesen haszontalan, mi több, az egyelőre még létező nemzetállamok számára gyakorlatilag aranyáron mért károkozás.

Tudják olyan ez, mint a tüdőropi tárolására szolgáló cigarettásdoboz oldalán öles betűkkel virító felirat: „A DOHÁNYZÁS HALÁLT OKOZHAT!” Hát akkó’ meg mi a rossebnek áruljátok?! – kérdezem tettetett álnaivitással, ugyebár. Azér’ áruljuk, mer’ a butaság, az alantas emberi ösztönökből való haszonszerzés hatalmas biznisz. Hát ezér’, vazze! – gyün rá azonnal a felelet.

Az Index lídjét olvasva azon tűnődtem, vajon kikért tevékenykednek ezek az emberek? No, nem az Index munkatársaira gondolok, hiszen ők nem állami cég alkalmazottai, hanem a magyar diplomácia és a kormányzat szereplőire. Legutolsó információim szerint ugyanis hivatalosan még nem vettük át az Amerikai Egyesült Államokban dívó „egy dollár, egy szavazat” metodikát, én úgy tudom, de javítsanak ki, ha tévedek, hogy itt még az „egy ember, egy szavazat” van divatban. Bár az igazat megvallva 2002 óta erős kételyek fogalmazódtak meg bennem. A dolog nagyon gáz, mer’ ha mink is mán az ámerikaiak útját járjuk, tehát a demokrácia végképp oda lett, a Szent Korona által biztosított létezésről pedig hallani sem akarnak, nos, akkor nem nagyon marad más – kényszerűségből –, de bizony lőni fognak, mer’ ha odáig eljutunk, akkó’ bizony lőni kell majd. Azért, mert egész egyszerűen nem marad majd más lehetőség, mivel addigra már az összeset kimerítettük. No, de ne szaladjunk ennyire előre.

Az igazság, ahogyan a valóság sem, nem tömegfüggő, azaz mennyiségi kategória. Lehet, hogy tízezer ember mondja a hazugságot naphosszat és csak egy a valódit, attól még nem a tízezernek lesz igaza, hanem annak az egynek. Feltéve, ha életben hagyják. (Van egy olasz közmondás, az aszongya: „Az erő szarik az okoskodásra.” Mondjuk ezt láttuk megképződni a szlovákok esetében is!)

Az igazi baj általában ott kezdődik, amikor egyenként, otthon a sufniban meglapulva mindenki Jézus nevét mormolja, hogy hát őt kellene megmenteni, ’ osztán addigra, mire a tömeg hangja morajlássá erősödik –tán az agymosás, tán a tömegkommunikáció* általi sulykolásos meggyőzési technikák hatására – valahogy mindig Barabás az, aki megmenekül.

(*=Tömegkommunikáció. Az x ideje tömegközlekedésnek nevezett valamit most kétségbeesetten próbálják kedvezőbben pozícionálni a PC nómenklatúrában – nevezéktanban –, újabban a „közösségi közlekedés” szóösszetételt erőltetik. Gondolom azért, mert a nagyvárosokban a buszokon, villamosokon, vagy a néha egy-egy utast olykor-olykor megrázó trolikon úti célja felé vergődő – a korrektség kedvéért tegyük hozzá rögtön, hogy baromi drágán vergődő – nagyközönség tökéletesen átérezheti a világot körbe utazó, és dobozokba gyömöszölt szardíniák valamennyi megpróbáltatását, s ezáltal valamiféle sajátos közösséget alkotnak. Az ő kényelmüket, meg minden egyéb sirámukat lenne hivatott szolgálni ez a fajta közlekedési mód, s az összes velejáró hóbelevanc. De azt, hogy „közösségi kommunikáció”, no, azt még egyetlen egyszer sem hallottad, igaz? Nyugodj meg, én sem! Nem is fogod! A kommunikáció, főként tömeges méretekben ugyanis az ő érdekeiket szolgálja. Hogy kik azok az „ők”, akiknek az érdekeit az ún. tömegkommunikáció szolgálja? Egy biztos, nem te, meg nem én, hanem valakik, akik a kulisszák mögött megbújva el akarják veszejteni ezt az országot azoktól, akiknek a Teremtő eredetileg rendelte.)

Azt a nemzetet, amely nem képes erőt felmutatni – ez az én értelmezésemben azt jelenti, hogy nem tudja okosan használni az erőt (ebben voltak nagyok a Jedi-lovagokJ – azt menthetetlenül eltapossák, de legalábbis tartósan a modernkori rabszolgaság állapotába, azaz a gyarmati létezésbe taszítják.

A valóságnak a médiumok torz szemüvegén keresztül történő módszertanának fentiekben ismertetett eklatáns példája két variációt tartogat számunkra. Mindkettő elgondolkodtató, ugyanakkor egyszerre elborzasztóan kétségbeejtő is.

A változat: Valamelyik médium hazudik.

B változat: Vagy nem ugyanabban az országban élünk, vagy nem ugyanabban az időben, vagy ezek ottan a hatalom csúcsán, s ezek itt lentebb a kiszolgáló szinteken, bizonnyal nem érettünk tevékenykednek.

Ahogy Sándor barátunk szokta volt mondani, akár A, akár B, eksön! Vagyis vegyünk végre tudomást a körülöttünk lévő világról, s az azokban lezajló folyamatokról, mert ha nem tesszük, könnyen ráfizethetünk! Mindig nézzünk a csomagolás mögé, lebbentsük fel a fátylakat és tegyük fel a kérdést: Kinek áll érdekében?

Nagy úr a pénz, de az igazság még nagyobb úr. Talán a válságnak, talán valami másnak köszönhető, de apadni látszanak az eddig kifogyhatatlannak tűnő bőségszaruk, megmaradásuk és fennmaradásuk érdekében még a gyakorta hazugságon kapott médiumoknak is muszáj most már néha igazat mondaniuk, de legalábbis szóbahozni olyan témákat, amikről eddig nem volt szokásuk a széles nyilvánosság előtt beszélni. Kiborult a bili, a csontvázak immáron folyamatosan potyognak kifelé a szekrényekből, a terhessé vált, szándékosan bebuktatott káderek (ők a nagyhalak érdekében beáldozott kishalak) száma napról napra növekszik, azaz a tubusból kinyomott fogpasztát immáron a legnagyobb erőfeszítések árán sem lehet oda már visszagyömöszölni. De azért még próbálkoznak vele. A vérükben van, felcseperedve ezt látták otthon, a foxi-maxin, a Köztársaság téri pártközpontban, ahogy Tóth Gy. László mondaná, így szocializálódtak.

MI VISZONT NEM!

Az igazság nem odaát, hanem a mi oldalunkon van!

Éppen ezért: Jó Ha Figyelünk!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

Egy hozzászólás a(z) “Egy a valóság, s már megint, ezer a ruhája – avagy Valóság, ilyen vagy olyan, de leginkább torz szemüvegeken keresztül” bejegyzéshez

  1. A kapitalizmus bűneire, volt a válasz, a szocialista kísérlet. Történelmi tapasztalat, hogy a még rosszabb kor, az előző rosszat is megszépíti, felmagasztalja. Az ember meg végtelenül buta!

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
2006. október 23. – A Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete kéri a rendőrség videófelvételeit
A Köztársasági Elnök Úr tévedései
Paul Craigh Roberts: Már szégyen amerikainak lenni
Close