– Ön mit válaszolt?

– A legtöbbször tragédia vagy akár bűncselekmény vezet ahhoz, hogy egy gyermek kiszakadjon természetes közegéből. Ezt a traumát újabbal fejeljük meg? Azt mondtam, hogy ez nem egyéb, mint a gyerekek elleni bűntett.

– Elég határozottan fogalmazott.

– Megtanultam az elődeimtől, hogy lehetőleg ne arra válaszoljak, amit kérdeznek. Szeretet? Tolerancia? Állandóan csúsztatnak, összemosnak fogalmakat és manipulálnak, a saját ideológiájukat mint megcáfolhatatlan előfeltevést odaállítva, hogy arra legyünk kénytelenek reagálni.

– Például?

– Ők nem mondják, hogy buzizászló. Azt mondják, szivárványos zászló.

– A szivárvány egy gyönyörű fizikai jelenség. Vajon mi köze a genderideológiához?

– Ezt tőlük kell megkérdezni. Én azt tudom, hogy a bibliai hagyomány szerint a szivárvány az Isten és az ember közötti békeszövetség jelképe, és az ószövetségi kinyilatkoztatás szerint Noé akkor látta meg az égen, amikor a vízözön után hálaáldozatot mutatott be Istennek. Noé és családja új életet kezdett, Isten pedig megáldotta őket, és ezt mondta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok!” Ez elég egyértelmű isteni parancs, ezért nagyon szépen kérjük, hogy a mi jelképeinket adják vissza nekünk, és ne töltsék meg őket más tartalmakkal! Ugyanez vonatkozik a kifejezéseinkre is.

– Mire gondol?

– Egy ilyen fogalom a házasság. A házasság szót a homoszexuálisok közötti kapcsolatra alkalmazni körülbelül olyan, mintha a rollert repülőgépnek neveznénk, de a valóságban attól még nem lesz az.

– Szándékosan használta a buzi szót?

– Szándékosan és tudatosan. Két ok miatt.

– Melyek azok?

– Egyrészt néhány éve még valamennyien ezt a szót használtuk erre az egészségtelen, torzó kapcsolatra. Nem én találtam ki, a buzi szó közismert kifejezés.

– Másrészt?

– Elég volt. Eddig, és ne tovább. Nevezzük nevén a gyereket. Addig provokálták az embereket, a természet- és emberellenes bűntetteik mára odáig fajultak, hogy nem lehetünk szelídek, nem vonulhatunk vissza, nem hallgathatunk, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Én eldöntöttem, nem fogok tovább hallgatni.

– Nagyon elszánt. Nem fél a következményektől?

– A lelkiismeret, a küldetésemmel kapcsolatos felelősség vezérel. Nem rólam van szó, én személy szerint már egy idősödő plébános vagyok.

– Akkor mi a tét?

– Az utánunk jövő nemzedék. Az, hogy a mai felnőttek gyermekeit, unokáit buzinak nevelik az óvodától kezdve, más szóval a „genderideológia szellemében”, az ugyanolyan bűntett az ártatlan, védekezésre képtelen gyerekekkel szemben, mint a pedofília. És ha a pedofíliára igaz, márpedig igaz, hogy törvény szerint is bűncselekmény, akkor a szellemi megrontásnak is megálljt kell parancsolni.

– Térjünk vissza még egy gondolat erejéig a zászlóhoz. Zászlót kitűzni azt jelenti, elfoglalni valamit. Mit fejez ki a szivárványos zászló a közintézményeken? A Városháza elfoglalását?

– Egyértelműen. Az összes balliberális kerületben kitűzték ezt a zászlót. Ha nem veszi le Novák Előd, nekem kellett volna levennem. Sokan vannak ezzel ugyanígy. Sokáig azt hittem, mi mindig csak a liberálisok ideológiai megállapításai után kullogunk, tiltakozunk, kikérjük magunknak a sértegetéseiket. De rá kellett jönnöm arra, hogy valójában épp a fordítottja történik.

– Ezt hogy érti?

– Ahogy a szivárványt tőlünk kölcsönözték, ami egy zsidó–keresztény bibliai jelkép, ugyanígy egy sor egyéb szimbólumot.

– Mondana néhány példát?

– A cserkészből úttörő lett, az úttörők 12 pontját a Tízparancsolat mintájára hozták létre. De még ennél is beszédesebb, hogy a keresztény egység, a szentek közössége, egyszóval az egyetemesség kiforgatott terminológiája a globalizáció. Krisztus második eljövetele és uralkodása lett  a New Age, az új világrend. Hosszan sorolhatnám: a papi áldásból, a felemelt kézből karlendítés lett, a nemzetiszocialisták hírhedt köszöntése. Ha nincs Isten, akkor embertelenné válik mindaz, amit tőlünk tanulva kilúgoztak, és a fonákjára fordítottak.

– Mi következik ebből?

– A liberális és a kommunista diktatúra csakúgy, mint a nemzetiszocializmus valójában ugyanabból a gyökérből táplálkozik. Minden totalitárius rendszer alapvetően istentagadó és emberellenes. Itt már rég nem a kereszténységről van szó.

– Hanem miről?

– Inkább kiről. Magáról az emberről. A balliberális ideológusok gyűlölik az embert. Nem fogadják el annak, aki, nem fogadják el, hogy az ember férfi és nő. Emberellenes bűntett tagadni mindenfajta identitást, mivel több ezer éves emberi tapasztalatra épít. Az ókor nagy gondolkodói, a sztoikus filozófusok vagy Arisztotelész is az erényekről beszél. Tehát az ember magáról alkotott képét, több ezer éves, reflektáló tapasztalatát tagadják. Szembemennek a görög, latin, zsidó, keresztény szellemi, vallási, ideológiai, kulturális tapasztalattal.

– Hova vezet mindez?

– Hanyatláshoz, dekadenciához. A nyugati világban lehet ezeket a jeleket a leginkább tetten érni. Szerencsére a magyar társadalom morális állapota ennél jobb: bízom a magyarok józan eszében.

– Ön szerint mik a dekadencia tünetei?

– Például az egyházellenesség. A legnagyobb üldözést szenvedő vallási közösség a kereszténység. Dúl a gyűlölet. A világsajtót bejárta az a nagyon beszédes kép, amikor Németországban a buldózer lerombolja és a földdel teszi egyenlővé a hatalmas katedrálist.

– Továbbá?

– A hazugság. Magyarországon mindenki azt mond, amit akar. Próbálná meg valaki leírni ezeket a gondolatokat, amiket most szavakba öntök, Németországban. Megnézhetné magát.

– Ezt nem lehet vitatni. További tünet?

– A demográfiai tél.

– Mi az oka?

– A jóléti társadalmak életellenessé váltak. Jól mutatják mindezt a család elleni támadások, amelyek valójában emberellenes támadások. A genderideológia és a hozzá tartozó kötelező tolerancia az.

– Mi a gond a toleranciával?

– Az, hogy kizárólag az őáltaluk diktált ideológiával szemben megengedő. Ha a másik ember méltóságának elfogadásáról van szó, akkor nincs feltétel. De ha a tolerancia a gonoszság elfogadása, ki kell jelentsem, hogy ilyen értelemben nem vagyok toleráns.

– Azután?

– A gyűlölet. Gyűlölnek mindent és mindenkit. Tisztázzuk, hogy mit is jelent valakit földönfutóvá tenni. Anyagilag és erkölcsileg ellehetetleníteni. Mi ez, ha nem gyűlölet? Gyűlölik a nemzeteket is. Az Európai Egyesült Államok eszménye szembemegy mindazzal, ami Európa. Miközben az Európai Parlamentben Európa érdekeiről szónokolnak, az öreg kontinenset tönkreteszik, mert Európát is gyűlölik.

– Van még?

– Ne feledkezzünk meg a történelemhamisításról se, aminek a lényegét az Internacionálé szövegében foglalták össze: „A múltat végképp eltörölni, rabszolgahad, indulj velünk!” Itt van már az új rabszolgahad a migránsok képében, akiket a homoszexuálisokhoz hasonlóan eszközként használnak fel birodalmi ambícióikhoz.

– Mi a módszerük?

– Az Isten- és emberellenes támadások kezdetben mindig észrevétlenek, de végül abszurditásba fordulnak. Az a stratégiájuk, hogy szándékosan provokálnak, káoszt, anarchiát keltenek, törnek-zúznak, majd megjelennek a színen mint rendcsinálók, de már nem az emberhez méltó társadalmi rendet építik, hanem a diktatúrát. Ez épül most is, ez az új világrend. Ám az ilyen birodalmak kivétel nélkül összeomlottak. Erről szól Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levele első fejezetének 21–28. verse: „Ezért Isten szívük hajlama szerint kiszolgáltatta őket a tisztátalanságnak, hadd becstelenítsék meg saját testüket. Isten igazságát fölcserélték a hamissággal és inkább a teremtménynek hódolnak és szolgálnak, mint a Teremtőnek.” […] „Asszonyaik ugyanis a természetes szokást természetellenessel váltották fel. Ugyanígy a férfiak is, abbahagyva az asszonnyal való természetes életet, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfi férfival űzött ocsmányságot. De el is vették megtévelyedésük megszolgált bérét.”

– Mire gondol?

– Hiszen tudjuk, mi lett a vége: Róma pusztulása, a Római Birodalom bukása. De fontos leszögezni: ez nem a kereszténység csődje.

– Hanem?

– A hitét és identitását megtagadó, a természet törvényeit semmibe vevő, megtévesztett tömegek bukása. A gőgös, önhitt jóléti társadalomnak rá kell döbbennie a sebezhetőségére. A koronavírus-járvány is erre figyelmeztet. Mi, keresztények azonban a remény letéteményesei vagyunk. Bízunk abban, hogy nem csak a statisztika, a szociológia adatai, a látható, kutatható, mérhető folyamatok határozzák meg a jövőt. Mi nem hagyjuk ki a képből Isten gondviselő szeretetét, aki az emberért alkotta a világot, és hisszük, hogy beépít olyan védőmechanizmusokat, amelyek segítségével ellen tudunk állni ennek a pusztításnak.