Ébredj Európa, ébredj emberiség! A sátán seregei a nyakunkon!
Az emberiség egy torz lelkületű, aljas, nemzetközi parazita bűnszövetkezet által kifundált piramis- felépítmény kényszerzubbonyában kínlódik.
Tartalom:
– A csúcson a legádázabb paraziták.
– Főbb mesterkedésük.
– Helytartóik.
– Tudatos szolga slepp.
– Módszerek és célok.
– A felelősség.
– Orbánék valójában miért is lehetnek “bevándorlás” ellenesek.
– Az Orbán- kormány is szövetségese a hiper- parazita bűnszövetkezetnek, tehát bűnrészesek az egyre romló nemzetközi állapotok kialakulása okán.
– A legnagyobb katasztrófa az emberiségre nézve.
– A megoldás.
A piramis csúcsán fészkelő paraziták rendelkeznek a pénzkibocsátással, virtuális tőketeremtéssel, rabszolgaságba döntő hitelforma szolgáltatással, gyógyszer, vegyszer és vetőmag iparral, szénhidrogén, atom és egyéb energiaiparral. Az információk, a tudat manipulálásának minden eszközével, a globális “kultúra” diktátumának, valamint az átfogó agymosásnak szinte minden lehetőségével.
Ennek a bűnszövetkezetnek a sátáni konyháján főzik ki a népek összeuszítását, az aljas, igazságtalan háborúkat, a valójában a parazitáknak kedvező, gátlástalan terrort, aljas puccsokat, valamint biológiai fegyver gyanánt gerjesztik, szervezik a züllesztő népvándorlást.
A menekültáradatnak álcázva injektálják Európába a véres konfliktusokra, háborúra is felhasználható hadat.
Ezek a sátáni mesterek üzemeltetik a lelkiismeret- terrort és a jól jövedelmező “holokauszt”- ipart, ennek a terrror-pallosát és működtetik a kettős-mércét.
Ezek a gátlástalan hiper-bűnözők rendelkeznek nemzetközi, gyarmatosító katonai erővel (NATO), valamint más elnyomó gépezetekkel. Valójában soha nem a népek érdekében, hanem elnyomásuk és kifosztásuk céljából ténykednek!
A háttérben kánaáni életet élve, minden fontos szellemi és fizikai áramlat ütőerén rajta tartják kifinomult érzékkel bíró, sátáni, tépő karmú ujjaikat és fertőző nyálukat csorgatva, árgus szemekkel figyelik a fertőzés és vérszívás lehetőségét. A közvetlen uralkodás piszkos munkáját első soron a rangban alattuk elhelyezkedő, távolabbi rokonságból, gonosz hitük testvériségéből verbuvált és a népek élére juttatott, helytartó, samesz- politikusokra bízzák, akik valódi gyökereiket, valódi elkötelezettségüket és feladatukat az uralt nép előtt jellemzően titokban tartják.
A politikusokon túl a főparazita galeri alá rendelt, rokon hatalomközvetítői közé tartoznak még: a bankárok, számtalan vállalatvezető, történelmi egyházak klérusa, egyes szekták vezetői, a totális média, a hivatalos kultúra, tudomány világa és egyéb kulcspozíciók helytartó urai.
Nem létezik a Földön olyan krízis, melyet ne ezek a hiper- paraziták okoztak volna lakájaik közreműködésével és a krízis okán nincs olyan döntés, mely ne az elnyomás valamely további módja lenne.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Sajnos ez így van. Ha visszatekintünk, mióta emberek és annak kinézők vannak a Földön, valamilyen formációban, elnevezés alatt ugyanaz történt, csak az öröklött génekkel a nevek, s a technika fejlődésében a módszerek változtak. Éppen emiatt a megoldás csak részbeni lehet (mindkét oldalról), mert egészében,immár nemcsak mi, hanem bolygónk pusztulása is bekövetkezhet. Ám úgy tűnik, hogy ez sem visszatartó erő.
“tökéletesen megfogalmazott cikk!
Ehhez a fizikai,szellemi korcshoz igazítják a többség követendő nívóját.
Az ember(?) ennél lejjebb már nem süllyedhet!
Törvényszerű,hogy a rákossejt a gazdatesttel együtt,önmagát is elpusztítja. Ez a csoportosulás a halált szolgálja,mert az élet legparányibb jele is rádöbbenti,hogy nem ő a mindenható és ez borzadállyal tölti el,hogy van nála magasabb Valaki. Isten szerepében tetszelegnek,pedig csak egy parazita, ami elszívja az életet a többség elől.
A cikk nagyon jól mutatja be a világban jelenleg zajló folyamatokat.
H.B.
A keresztény Európában egyetlen idegenszerű elem van és az a zsidóság. Alig szabadultak meg az európai népek az izlám hatalmától, most ismét a zsidó nép az, amely lázas izgatottsággal és ernyedetlen tevékenységgel azon merész tervet erőlködik megvalósítani, hogy az európai népek felett az uralmat megszerezze és azokat rabigába hajtsa.’ “ (7)
“A felkavart jelen világunkban most az alja van felül, de már nem sokáig.”