KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Eberhard Hamer: A világ pénzügyi kirablása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

dollar03A pénzügyi rendszerek és árfolyamok manipulációja korunk legnagyobb és a legvészterhesebb botránya. A pénzügyi szélhámosság most először terjed ki az egész világra, nincs kormány, amely képes volna ellenőrizni, megállítani vagy megakadályozni, mivel az egész világon zajlik, s ráadásul legális formákban, az idejét múlt nemzeti törvényeket betartva. Mindenesetre biztos, hogy – más szélhámosságokhoz hasonlóan – a pénzügyi szélhámosság sem gazdagíthatja hosszú távon a gonosztevőket áldozataik kirablásával, mert semmilyen liberális pénzügyi rendszerrel sem lehet visszaélni hosszú távon.

A pénzügyi elméletek szerint a pénz legalizált csereeszköz, amely ráadásul megtartja értékét. Ezért volt korábban állami monopólium (pénzverési jog). A pénzként forgalomba hozott aranyat, ezüstöt, rezet, az állam verette. Az állam garantálta a fém tisztaságát és súlyát is, úgyhogy mindig lehetett tudni minden pénznek az értékét bel- és külföldön egyaránt. Így a pénzdarabok egyszerre csereeszközök és tartós értékek is voltak.

De a pénzveréshez az államnak szüksége van aranyra és ezüstre. Fontos volt, hogy legyen az államnak pl. ezüstbányája (pl. Rammelsberg, Goslar közelében), amivel lehetséges volt további ezüstpénzek verése. A polgárok tehát tudták, hogy az állam csak annyi pénzt tud veretni amennyi nemes fémje van. A nemes fémkészlet volt tehát az alapja a forgalomban levő nemesfém pénzeknek.

A valóságos pénztől a papírpénzig

Az uralkodók azonban mindig kísértésben voltak, hogy több pénzre tegyenek szert, mint amennyi nemes fémjük volt, pl. úgy, hogy csökkentették a nemes fém tartalmát a pénzekben. Ennek eredményeként a kereskedők és a polgárok továbbadták a rossz pénzt, de megtartották a jót, amíg mindenki rájött, s akkor a rossz pénzt be kellett olvasztani. Aranypénzek az első világháborúig voltak forgalomban.

Azonban az aranypénznek az a hátránya, hogy az aranymennyiség nem tart mindig lépést a gazdaság növekedésével. Ezért több állam a közvetett aranypénzt vezette be: birtokukban volt egy bizonyos mennyiségű arany, s ennek megfelelő mennyiségű bankjegyet bocsátottak ki, amelyet könnyebb volt szállítani, számolni és nagy mennyiségben felhalmozni. Értékük abból eredt, hogy a bankjegyeket mindig be lehetett váltani a jegybankoknál a megfelelő mennyiségű aranyra vagy ezüstre (nemes fém ellenében beváltható bankjegy). Így az állam több papírpénzt tudott kibocsátani, mint amennyi nemes fémkészlete volt, mivel nem sok pénztulajdonos váltotta be bankjegyeit nemes fémre. Általában alig 10%-nyi arany elegendő volt 90%-kal több papírpénz kibocsátásához.

Ez a rendszer világszerte működött. Az arannyal nem rendelkező országok a pénzüket birtoklóknak egy fix árfolyamot garantáltak olyan pénzekhez viszonyítva, amelyek beválthatóak voltak aranyra. Ameddig ez a garancia létezett, a polgárok biztosak voltak, hogy be tudják váltani –noha kétszeri váltással – a papírpénzüket színes fémekre (arany pénzrendszer), s így legalább egy közvetett garancia létezett pénzük értékére.

Az állami pénztől a magánpénzig

Az állami pénz feladásához vezető döntő mozzanat az amerikai Federal Reserve Bank (Fed) megalapítása volt 1913-ban. Noha az amerikai alkotmány csak az arany- és az ezüstpénzt fogadja el törvényes pénznek, egy kartell, amelyet privát bankok alapítottak, és amelyet két nagy pénzügyi csoport, a Rothschild és a Rockefeller irányít, egy magán központi bankot alapított, amelynek joga volt saját pénzt kibocsátani, amely törvényes fizetési eszköz lett, és amelyet kezdetben az Egyesült Államok kormánya garantált. Az első világháború után ez a magánbank felvásárolta a világ arany tartalékait. Ennek eredményeképpen sok más pénz nem tudta tartani az aranykurzust, és deflációba süllyedt (első világgazdasági válság).

  • A második világháború végén, 1944-ben végül egy új dollár-arany rendszert hoztak létre Bretton Woods-ban. A világháború alatt az Egyesült Államok a háborús felektől a fegyverek árát aranyban követelte. Németországnak át kellett adnia aranyát, mint zsákmányt. Így több mint 30000 tonna arany jött össze a világ minden tájáról az Egyesült Államokban, azaz több mint a világ összes többi országának együttvéve volt. Ez az arany a dollár fedezetéül szolgált. Mivel a világ központi bankjai a dollár egy tekintélyes részét tartalékpénzként használták, az Egyesült Államok több pénzt tudott kibocsátani, mint amennyi aranytartaléka volt. Más országoknak ugyanis szükségük volt dollárra, hogy nyersanyagokat vásároljanak, amelyeket csak dollárért lehetett megvenni. Tehát az aranyon kívül a dollár is egyre inkább más központi bankok tartalék pénzévé vált. Elkezdődött a dollár világuralma.

  • 1971-ben az Egyesült Államok elnöke, Richard Nixon, eltörölte a dollár aranyra történő beváltásának kényszerét (dollár-arany rendszer) és egyidejűleg az állam garanciáját is a dollár kurzusára. Ezóta az amerikai devizát sem az arany, sem a kormány garanciája nem fedezi, az már csak a Federal Reserve Bank privát pénze. Tehát a dollárnak és a világ összes többi pénzének többé nincs saját értéke, azok csupán törvényes fizetési eszközök.

  • A törvény megkövetelheti egy nem fedezett fizetési eszköz elfogadását, de nem követelheti, hogy az emberek ezt értékmegőrző eszközként is használják. Ehhez a pénztulajdonos bizalmára van szükség, aki hisz abban, hogy pénze hosszú távon is megőrzi értékét. Hosszú távon azonban egy rugalmas kurzusú pénzhez fűződő bizalom csak ennek a pénznek a ritkaságától, vagyis a pénzmennyiségtől függ. A probléma az, hogy az utolsó harminc évben a javak mennyisége csak megnégyszereződött mialatt a pénzmennyiség a negyvenszeresére nőtt.

  • A pénzmennyiség növekedése mindig inflációt jelent, az infláció pedig a pénz elértéktelenedését. Három megoldással próbálták a problémát kiküszöbölni.

Jelentős német közgazdászok már a német központi bank megalakulása óta követelték egy olyan „negyedik hatalom” kialakítását a kibocsátó (központi) bank javára, amely képes ellenállni a pénzmennyiség növekedéséhez vezető nyomásnak, s amelynek a hívatása a pénz értékének a megőrzése. Erre az államtól nagy mértékben független német központi bankot törvénnyel is kötelezték (a semleges pénz teóriája). Így lett a márka a világ legstabilabb pénze, amelyet egyre inkább tartalék pénzként és befektetésként is használtak.

A többi állam nagy része a pénzét a mennyiségi igények szerint szabályozta. Központi bankjaiktól megkövetelték, hogy bizonyos célok szerint alakítsák a pénzmennyiséget, mint pl. a gazdasági növekedés vagy a teljes foglalkoztatottság. Egyes országok ezt arra használták fel, hogy nyomást gyakoroljanak a központi bankokra és a pénzre, ami rendszerint inflációhoz vezetett (pl. Franciaország, Olaszország, Spanyolország).

Másrészt a fejlődő országok diktatúráinak jelentős része és a Fed a „szabad mennyiségű pénz” mellett foglaltak állást, azaz egy olyan pénz mellett, amelynek a politika, illetve a magán központi bankok tulajdonosai által okozott szélsőséges kilengéseit a törvény nem akadályozta. A „szabad mennyiségű pénz” mindig azt jelentette, hogy szabadon vissza lehet élni vele, és hosszú távon sose működött.

Fontos persze, hogy ne becsüljük alá azokat a feszültségeket, amelyeknek a váltási árfolyamok alá vannak vetve, amikor olyan pénzek egymás melletti fejlődéséről van szó, mint a márka, amelynek az értékét őrzi a kibocsátó központi bankja, és az olyanok, amelyeket függőségben lévő államok vagy privát központi bankok bocsátottak ki. A német központi banknak (Bundesbank) sikerült a márka értékét viszonylag állandónak megtartani, míg fontos pénzek értéke – főleg a pénzmennyiség növelése miatt – egyre csökkent, s emiatt a gyenge pénzek tulajdonosai természetszerűen igyekeztek erős pénzekbe menekülni, s kerülni a gyenge pénzeket.

  • Ezóta a világ egyik pénzének sincs valódi értékalapja. A pénz eloldódott minden valódi értéktől, a bankókat szünet nélkül nyomják, és a mennyiségük állandó növekedése miatt az értékük állandóan csökken. Ha az emberek még mindig azt hiszik, hogy a birtokukban lévő papírpénznek fix értéke van, az a váltások ügyes manipulációja miatt van, amely azt a látszatot kelti, hogy a pénzek értékei között valamilyen kapcsolat létezik.

  • Az amerikai finánctőke tulajdonában álló Federal Reserve Bank valójában már egy világpénz tulajdonosa is.

A dollár, a FED magánpénze, a mennyisége által uralja a világot. A világpénz 75%-a dollár.

Az amerikai finánctőke kényszerítette a nyersanyag piacokat is, hogy termékeiket csak dollárban értékesítsék. Aki nem adja el az olaját értéktelen dollárokért, azt terroristának bélyegzik (Saddam).

Amerika más országok központi bankjait is kényszerítette, hogy a dollárt egyre növekvő mértékben használja tartalék pénzként (az Európai Központi Bank tartalékainak több mint 90%-a). Más pénzek – mint pl. az Euró – értéke tehát több mint 90%-ban attól az értéktelen dollártól függ, amely csak az amerikai finánctőke hatalmától és akaratától függ.

A külföldi központi bankokat finoman vagy kevésbé finoman (Svájc) kényszerítették, hogy átadják, vagy „kölcsönözzék” arany tartalékaikat Amerikának.1 A világ aranykészletei így újból a FED tulajdonosainak a kezében koncentrálódtak, mint az első világgazdasági krízis előtt, úgyhogy egy újabb, aranyra épülő árfolyamot csak az ő egyetértésükkel lehetne bevezetni. Ez számukra az évszázad üzlete lenne, mivel az arany árát ők döntenék el (Greenspan: „talán” 6000 dollár”).

Az amerikai finánctőke tehát a FED-en keresztül, amely az ő privát tulajdona, irányítja a világ pénzügyi rendszerét. Éppúgy a dollár is az ő magántulajdona, amelyet senki és semmi sem garantál, s amelyet aszerint manipulál, növeszt vagy csökkent, ahogy ez elősegíti világuralmát, a világ nyersanyagforrásainak és minden értékének a kisajátítását.

  • A dollár tömegének növelése által az amerikai pénzügyi elit végtelen likviditást biztosított magának, amellyel az egész világot felvásárolhatja. Nemcsak a finánctőke, hanem az általa uralt kormány is profitál a pénzmennyiség növeléséből. A dollár mennyisége az utolsó tíz évben egyre gyorsabban növekedett.

  • Így az Egyesült Államok kormánya egyre nagyobb mennyiségben rendel javakat külföldről, amelyeket érték nélküli papírral fizet ki. Ez a zsákmányszerzés modern formája.

  • Kijelenthetjük, hogy csak egy ügyes manipulációnak és zsarolásnak köszönhető, hogy a dollármennyiségnek ez a gátlástalan növelése nem vezetett ennek a pénznemnek az összeomlásához és ahhoz, hogy ne fogadják el, mint fizetési eszközt. A finánctőke és az amerikai állam évek óta zsarolja gazdaságilag és politikailag a világ központi bankjait (Európai Központi Bank, Japán Központi Bank, Kínai Központi Bank), hogy valódi értékek exportálása vagy eladása alkalmával fogadják el az értéktelen dollárt, s tegyék tartalék pénzükké. Ez azt jelenti, hogy Kína, Japán és Európa központi bankjai egyre több és több dollárt kénytelenek felhalmozni, mint állítólag értékkel bíró tartalékpénzt, mivel polgáraik export cikkeiért értéktelen dollárt kapnak. A csatlós államok valutáját is a dollár garantálja, amely egyre értéktelenebbé válik, és ezzel az ő pénzük is.

  • De az Egyesült Államok olyan adós, aki maga dönti el, hogy milyen mértékben fosztja ki hitelezőit a dollár hivatalos leértékelése révén, s így adósságát az ő terhükre lerázza. A dollár mennyiségének 80%-a külföldi tulajdonban van, s így a külföld fogja elszenvedni a leértékelés hatásait. Az adós kénye kedve szerint állapíthatja meg a leértékelés mértékét, s ezáltal a hitelezői kifosztását.

  • Az árfolyamok manipulációja azonban azt hiteti el a tömegekkel, hogy ennek a manipulált és állandóan gyarapított pénznek még van egy megbízható árfolyama.

  • Ha a pénztulajdonosok tudnák, hogy valójában csak papír van a kezükben, s hogy minden csak a manipulációktól, az amerikai finánctőke hatalmától függ, akkor a pénz körforgási sebessége egykettőre felgyorsulna, mivel senki se akarná többet elfogadni, s mindenki a reálértékekbe menekülne, amit egy drámaian felgyorsuló infláció követne, s a nominális értékekbe (papírpénzek, kötvények) történt befektetések egy második nagy tőzsde összeomláshoz vezetnének. Mindez a pénzügyi szektor leértékelődéséhez vezetne, továbbá rengeteg kártalanítási pert kapna a nyakába, s elkerülhetetlenné válna a pénzügyi reform.

A pénz értékébe vetett hit az elértéktelenedés ellenére is fennáll, mivel a pénzt köteles mindenki, mint törvényes fizetési eszközt elfogadni. Ebből a rendszerből nemcsak az amerikai pénzügyi elit profitál, amely a FED által egyre több pénzt nyomtat s helyez el világszerte, hanem az Európai Központi Bank (BCE) és a Japán Jegybank is. Ezeknek a bankoknak a vezetése nagyon jól tudja, hogy a dollár értéke jó részét elvesztette, de politikai okokból fenntartják azt az illúziót, hogy a dollár törvényes fizetőeszköz, és a saját pénzüket is értéktelen dollártartalékokkal fedezik. Egy pénzügyi reform esetén a BCE nagyot bukna. Aranykészletük már valószínűleg csak követelés formájában létezik. Nagy részéről azt állítják, hogy természetben kikölcsönözték a FED-nek, amely azt továbbkölcsönözte, úgy hogy összeomlás esetén az arany már nem fogható. A rendszer azon nyugszik, hogy a visszaélésről nem vitáznak, nem írnak, nem beszélnek.

1.  tény: A pénz mennyisége világszerte olyan mértékben nőtt meg és olyan gyenge alapokon áll (dollár, euro, yen), hogy a többi pénz sem tölti be fontos, értékmegőrző szerepét.

2.  tény: Csak manipuláció és csalás tartja mesterségesen életben az árfolyamokat.

3.  tény: A dollár, amely az amerikai nagytőke privát pénze, minden valós értéktől (arany) vagy szabályozott pénzmennyiségtől elszakadt. Csak a manipuláció és az amerikai pénztőke hatalma tartja még mesterségesen életben a dollár értékébe vetett hitet. Ha a piaci szereplők tudnák, hogy a papírpénzzel nincs más a kezükben, mint olyan magánszemélyek beváltási ígérete, akikben bízni már nem lehet, akik állandóan visszaélnek hatalmukkal, akkor ez a bizalom már régen összeomlott volna.

  • A részvényekre ugyanaz érvényes, mint a pénzre. Nagy részüknek nincs szubsztanciája, csak reményt jelentenek. Az, aki a részvények hihetetlen emelkedésekor azt hitte, sokat nyer, az összeomláskor rájött, hogy a részvények értéke a papír értékén kívül csak a reményben van, amit kelt, s ami gyorsan eltűnhet. A börzei játékon való nyereség vagy veszteség csak reményekről szól, nem valódi értékekről. S így van ez a pénzzel is. Az egyetlen valódi érték a papír értéke. A maradék nem más, mint bizalom a világ pénzügyi elitjében, amely korrupt és hatalmas.

A valódi értékek megszerzése fiktív (nem létező) pénz segítségével

Mint említettük, ha a piaci szereplők tudnák, hogy a papírpénzzel nincs más a kezükben, mint magánszemélyek pénze, pl. dollár, és hogy ez a pénz csak a pénzügyi elit manipulációitól függ, akkor ez a bizalom már régen összeomlott volna, mert a pénztulajdonosok tömegei valódi értékekbe menekültek volna.

  • Akik a FED mögött megbújnak, akik minden idők legnagyobb pénznövekedését előidézték, azok ezt teszik. Évtizedek óta minden valódi értéket felvásárolnak, amit csak találnak: nyersanyagokat, ipari komplexumokat, ingatlanokat, s szinte minden külföldi pénzügyi céget,  egészséges, barátságos vagy ellenséges kivásárlás útján, s szinte mindegy milyen áron. Nemcsak az Egyesült Államok pénzügyi elitje vásárol fel reál értékeket, hanem az amerikai állam is gátlástalanul importál mindent, és adósul el a külfölddel szemben, legalábbis ameddig a külföldi hitelezők hisznek a dollár értékében, vagy ameddig politikai zsarolással kényszerítve lesznek dollárt venni pénzügyi tartalék céljára.2

Monopóliumok kialakulása valódi értékek révén

A FED mögötti pénzügyi elit célirányosan e módon vásárolta meg értéktelen dollárjaival a valódi értékeket, fontos piacok egész szektorait, és monopóliumokat vagy oligopóliumokat alakított ki a következő területeken: gyémánt, arany, réz, uránium, távközlés, sajtó, televízió, élelmiszeripar (Nestlé, Coca Cola), a fegyverkezési és az űripar nagy része, stb.

  • Jelenleg a genetikai szektorban próbálnak monopóliumot kialakítani.  A céljuk az, hogy a földművelők csak általuk előállított vetőmagvakat használhassanak, amelyek az árát ők önkényesen szabnák meg.

Egy másik monopolizálás jelenleg a cukorpiacon megy végbe. Az EU piacán a cukor támogatott termék (a cikket még az új szabályozás előtt írták), hogy a termelők meg tudjanak élni a cukorrépából. A cukorrépából készült cukor azonban drágább, mint a cukornádból készült, amely egyetlen amerikai kartell tulajdonában van. Nestlé és Coca Cola, amelyeket az amerikai pénzügyi elit birtokol, a tőlük függő politikusokkal és a tudósokkal együtt most követelik a nemzetközi fórumokon (WTO, Mercosur), hogy „liberalizálják” a cukor piacát. Amint ez a liberalizáció végbemegy, a répacukor nem fogja bírni a versenyt az olcsóbb nádcukorral, tehát az európai cukortermelés meg fog szűnni, és a piacot el fogja árasztani az amerikai pénzügyi elit ellenőrizte – kezdetben olcsó – nádcukor.

  • A Primacom esete mutatja, hogy milyen eszközökkel szerez meg az amerikai pénzügyi elit egész iparágakat. A Primacom egy rendkívül nyereséges cég volt a kábelpiacon, de aztán az amerikai pénzügyi elit szemet vetett rá és beférkőzött a cég vezetőségébe. Aztán hitelt adtak neki, több mint 30%-os kamatra. Természetesen a cég nehézségekbe került, és megvették.

  • Ron Sommer, az amerikai pénzügyi elit megbízottja hasonló játékot próbált eljátszani a Deutsche Telekom-mal. Az amerikai pénzügyi elit világszerte felvásárolja a távközlési cégeket, hogy világmonopóliumot alakítson ki. E célból Ron Sommer megvásárolt egy kis telekommunikációs céget olyan áron (30 milliárd dollár), amely több mint harmincszorosa volt a valódi értéknek, hogy aztán az amerikai pénzügyi elit a Deutsche Telekom-ot annak saját pénzén vásárolja meg. Az üzlet második lépcsője az lett volna, hogy a Telekom részvényeit manipulációval leértékelteti, hogy az üzlet még jobb legyen. Ez már nem sikerült Ron Sommer-nek. Mindenesetre ez csak késleltetni fogja az amerikai átvételt. A privatizáció és a távközlési cégek felvásárlása nagy ívben folyik.

  • Hasonló játék történik az energiapiacon. Németországban az EON és az RWE vezetőségében már ott ülnek az amerikai pénzügyi elit emberei. 20 éven belül a világ vízkészletét is monopolizálni akarják, mint ahogy képviselőjük, Brzezinski, el is árulta.

Ha a világ pénzügyi elitjének terveit vizsgáljuk, arra lyukadunk ki, hogy a pénzmennyiséget még növelni akarják, majd leértékelni, hogy a világ összes fontos értékét felvásárolják és monopolizálják. A pénzügyi elit tudja, hogy a pénzmennyiség növekedését nem lehet sokáig eltitkolni, s egy bizonyos pillanatban eltűnik a dollárba vetett bizalom. A bizalmi krízis az inflációt felgerjeszti, s az pénzügyi reform nélkül nem állítható meg.

  • Addig azonban az amerikai pénzügyi elit és az Egyesült Államok óriási előnyre tesz szert. Ugyanis a reform előtt megvásárolt javakhoz már nem lehet hozzányúlni. Így a pénzügyi elit ócska pénzét időben reális értékké változtatja. S mivel sok területen monopóliumra tett szert, senki sem tudja majd megakadályozni, hogy az arany, a gyémánt, a réz vagy a víz árát ne úgy emelje meg, ahogy akarja. Még sohasem volt a világon olyan pénzügyi hatalom, amely a világ egész népességére ilyen óriási veszélyt jelentett volna, mint ma.

Az amerikai pénzügyi elit ócska dollárjai nagy részét ravaszul külföldre juttatta. Több mint háromnegyede a dollár mennyiségének külföldön van, az Egyesült Államok hitelezőinél. S az Egyesült Államok az utóbbi években rohamosan eladósodott a külfölddel szemben. A külföld termékeket szállított Amerikába, s ezért értéktelen papírpénzt kapott. Minden központi bank tele van elértéktelenedő dollárokkal. Ha hirtelen leértékelik a dollárt, akkor a kárnak több mint háromnegyed részét a külföld szenvedi el. Ha a dollár árfolyama lezuhan, a többi pénzé is zuhanni fog, hiszen dollárhegyeket tartalékolnak. Tehát, ha a pénzügyi reform bekövetkezik, akkor az minden pénzt fog érinteni.

Azt, hogy egy magánpénz mennyiségének a folytonos növelése egyre gyorsuló inflációhoz és pénzügyi reformhoz kell, hogy vezessen, minden pénzügyi szakember tudja. Még Greenspan (a most lelépett FED-elnök) és társai is.

A pénzügyi reformtól a világpénzig

Greenspan egy óvatlan pillanatban kijelentette, hogy „2007-ben a dollár egy alapos korrekciójára lesz szükség és ekkor össze lehetne olvasztani a dollárt és az eurot euro-dollárba, egy új világpénzbe”. Ez a nézet az amerikai pénzügyi elit érdekeit szolgálja, mert a dollárral való visszaélés már nem folytatható 2007 után is. Tehát a dollár át fog alakulni. Ha a dollár fuzionálna az euroval, akkor az amerikai pénzügyi elit elérné fő célját.

Egy új pénz lehetővé tenné, hogy a régi adósságokat leértékeljék és tönkretegyék a hitelezőket, akik még dollárt bírnak. Ha az új euro-dollár 20 régi dollárt ér, vagy 15-öt, akkor a régi pénzek birtokosai és a hitelezők óriási veszteségeket szenvednek el, s a játék a privát pénz kibocsátóinak kedvezett.

Az amerikai állam így megszabadulhatna adósságától; a külfölddel szembeni adósság már elérte az 5200 milliárd dollárt, s ha csak 50%-os leértékelés történne, az adósság már csak 2600 milliárd dollár lenne. De a leértékelés elérhet akár 90%-ot is. A fő vesztesek a kínai, a japán és az európai központi bank volna.

Az amerikai pénzügyi elit fő célja olyan világpénz kialakítása, amelyet ő ellenőriz. Ha sikerülne az euro-dollárt megvalósítani, akkor abban a többség természetesen a FED tulajdonában lenne. Ez a pénzügyi elit hozná meg a fontos döntéseket. E célra az amerikai pénzügyi elit már kiválasztotta  a BRI-t (a Nemzetközi Elszámolási Bank), egy magánszervezetet, amelyben már megszerezte a többséget. Ha a BRI lesz az új euro-dollár kibocsátója, akkor annak fő tulajdonosai ugyanazok lesznek, mint a FED-nek. Tehát még nagyobb stílűen folytathatják az eddig a FED-del űzött játékot: egyre több pénzt kibocsátani és egyúttal és egyúttal zsebre vághatnák a pénzügyi reform következtében létrejövő adósságcsökkenést. A világ pénzmennyiségének a növelésével végrehajtott nagy pénzügyi rablást a pénzügyi reform elkendőzné. A gazemberek az új pénzzel újabb 20-30 évig folytathatnák ugyanazt a játékot.

Ílymódon az amerikai pénzügyi elit, amely a világ reál-vagyonának nagy részét már megszerezte, s a melyek között olyan fontos javak vannak, mint a víz, az energia, a nemesfémek, még a világ pénzelőállításának monopóliumát is megszerezné, amelyet kénye-kedve szerint használhatna. Olyan volna, mint a mesében az aranytojást tojó tyúk.

  • Az erről szóló híradások nem sok vizet zavarnak. Ilyenkor előveszik az „összeesküvés teóriát”, az „antiamerikanizmust”, az „antiszemitizmust” (Rothschild), s persze igyekeznek ilyesfajta tudósításokat megakadályozni, ami nem nehéz, mivel a média jelentős része már világszerte az amerikai pénzügyi elit tulajdonában van.

  • Fontos, hogy akik e folyamat vesztesei lesznek, rájöjjenek a játékra.

  • A nagy játék vesztesei azok, akik aktívak a világpiacon, s akik azt hiszik, hogy a pénz nem csak váltóeszköz, hanem értékmegőrző eszköz is. Az utolsó negyven év inflációja nem volt elég nagy lecke. De az infláció a következő években fel fog gyorsulni a végső katasztrófa előtt, s ez is csak a manipulálók érdekeit szolgálja. Tehát csak valódi értékekbe érdemes befektetni, mint azt a pénzügyi elit is teszi.

Amennyire ezt kívülről látni lehet, az amerikai pénzügyi elit célja kezdetben csak az amerikai pénz ellenőrzése, és az Egyesült Államok piacának a manipulációja volt. A privát FED ezeknek a céloknak az elérésére szolgált. Amikor Kennedy3 elnök javaslatot tett a privát pénzügyi rendszer államosítására, hirtelen meghalt. Mindenki, aki komoly kapcsolatba lépett a privát pénzrendszerrel elvesztette vagyonát vagy életét.

  • Azóta az amerikai pénzügyi elit céljai már túlléptek a nemzeti kereteken. A célja most egy magán világpénzrendszer létrehozása, amelyet eddig is működtetett már a magándollárjával, s amelyet már csak hivatalossá kell tenni kell az euro-dollár létrehozásával.4

  • Ha meg akarjuk akadályozni, hogy a pénzrendszer segítségével bekövetkezzék a második világkirablás, akkor minden pénznemet meg kell védeni minden visszaéléstől, legyen az magán vagy állami, deflációs vagy inflációs jellegű.

  • Ezt a célt nem lehet elérni, ha a valutákat a magán pénzügyi elitre hagyjuk. Az is igaz, hogy több kormány is hajlamos a pénzzel visszaélni, nyomást gyakorolni a központi bankra és megnövelni a pénzmennyiséget. Mindkét visszaélést meg kell akadályozni.5

  • Tudjuk, hogy az aranyalapú pénzt nem lehet olyan könnyen manipulálni, mint a sima papírpénzt. De a világ aranykészleteinek nagy része már a pénzügyi elit tulajdonában van. Tehát az aranyalapú pénznek megint az lenne a haszonélvezője.

  • A cél csak a tényleg semleges központi bankok rendszere által érhető el, amelyek egy „negyedik hatalmat” képeznek, s amelyek nincsenek privát kézben, és nem befolyásolhatók a kormányok által.6 A német központi bank, mielőtt kasztrálták, közel volt ehhez a célhoz.

  • A bekövetkező pénzügyi reform nagy lehetőséget ad a bűnösök megjelölésére, manipulációik, visszaéléseik felderítésére és arra is, hogy a nyilvánosság a központi bankok új rendszerét, amely nincs magánkézben, de független a kormányoktól, elfogadja. Egyszeri, nem visszatérő lehetőségről van szó.

  • A pénzügyi elit, amely már megszerezte a BRI-t, s azt akarja a jövő központi bankjává tenni, megakadályozhatja egy független pénzügyi rendszer létrehozását. Fontos tehát, hogy a nyilvánosság, a gazdaság szereplői, és a politikusok megértsék, milyen veszélyeket jelent egy monopolista gazdaság nemcsak a jelenlegi pénz, hanem egy új pénzügyi rendszer számára is.

Megjelent a Horizons et débats című lapban, 31. szám, 2005. június

Megjegyzés:

1 Amikor Surányi, a Nemzeti Bank magyar hazaffy elnöke ismeretlen összegért önhatalmúan  „eladta” a Magyar Nemzeti Bank ismeretlen mennyiségű aranytartalékát, a liberális sajtó lemaradizta azokat, akik kifogásolták, mondván, hogy a „világ már rég túlhaladt az elavult nemesfém alapú pénzrendszeren”. Csak az üt szöget az ember fejébe, hogy ha ez igaz, miért kell a FED-nek a világ összes aranya. Svájcban egyébként népszavazás volt az ügyben, és a nép megtiltotta az arany eladását. Mit tesz erre a többi európai kormányhoz hasonlóan korrupt svájci kormány? „Kölcsön adja!” Éljen a demokrácia, a nép uralma!

2 Ezért akarja Gyurcsány a kórházakat, iskolákat, azaz mindent, ami érték, privatizálni. Állítom, hogy nincs messze az idő, amikor a múzeumokat, vagy akár az Országházat is privatizálni fogják, majd utána az Országgyűlés használatra visszalízingeli a („naná, de még mennyire”) „erkölcsös és jogszerű” Gyurcsány-módszerrel. Orbán is ezért tette a termőföldet szabadon forgalmazható tőkejószággá. Az amerikai elit most már WC papír értékű dollárért vásárolhatja fel a magyar termőföldet. Ennek az aláírása után még volt képe azt mondani a TV-ben, hogy „megmentettük a magyar földet”.

3 Kennedy ki is nyomatta az első állami egydolláros bankjegyeket a szövetséginek (federal) nevezett magánpénz helyett. Ez után összeütközésbe került egy ismeretlen eredetű puskagolyóval. A sajtónak az ezzel kapcsolatos szerepét érzékelteti Paul Eisen gúnyos megjegyzése: „Az emberek manapság elhiszik, hogy J. F. Kennedyt egy magányos fegyveres varázsgolyóval lőtte le.” Kövessük a példájukat és higgyünk el mi is minden politikusmesét.

4 Az eurodollár ötlete mutatja, hogy milyen ügyes félrevezetés az, amikor az EU szükségességét azzal indokolják, hogy általa Európa Amerika versenytársává válik és egyensúlyt tart vele. Az EU a pénzhatalom eszköze Európa gyarmatosítására.

5 Ezt hivatott megelőzni a nemzeti bankoknak a demokratikusan választott hatalomtól való függetlenségének a kitalálása, amit nálunk az MDF kormány foglalt törvénybe. Ez volt az MDF egyik legnagyobb rémtette, ami miatt Antall szobra is ki fog kerülni előbb-utóbb a hazaárulás diósdi emlékparkjába.

6 A szerző láthatóan nem tud szabadulni a ma divatos pénzügyi demagógia hatásától. Az általa javasolt megoldás a gazdasági hatalmat a pénzügyérek kezébe adná. A bankoknak, még a nemzeti bankoknak is – ahogy Kossuth nagyon tisztán látóan megállapította – csak hivatalnok szerepe lehet, a pénzügy maga pedig alá kell legyen rendelve a gazdaság ügyének, mert a pénz csak a gazdaság mozgatásának az egyik eszköze, ezért eszközjellege miatt nem válhat sem céllá, sem önállóvá, sem függetlenné. Ha ostoba és rossz szándékú kormányok károkat tudnak okozni az ország pénzügyeibe való önző, úgymond „politikai célú” beavatkozással, egy ostoba és rossz szándékú „független” nemzeti bank elnök is legalább akkora károkat tud okozni. Sőt, még nagyobbakat, mert őt senki sem ellenőrzi, míg a végrehajtó hatalom bizonyos mértékű ellenőrzés alatt áll.

Eberhard Hamer professzor, Hannover

Fordítás és megjegyzés: Dohán Mihály

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Eberhard Hamer: A világ pénzügyi kirablása

  1. Egyik szar, másik kaki,
    Válasszon hát az, aki,
    Ütődőtt, vagy eszement,
    Szart ér ám a parlament
    (a választó meg galyra ment ), ha egyszer madár volt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük