KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dúró Dóra frakcióból való kizárása egy koncepciós eljárás – Pongrátz András és Toroczkai László közös közleménye

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Felkérjük Dúró Dórát, hogy semmilyen körülmények között ne mondjon le képviselői mandátumáról. A Jobbik frakciója elszakadt a párttól és a magyar valóságtól is, Dúró Dóra frakcióból való kizárását semmi sem indokolta, az egy koncepciós eljárás. Nem a frakciónak van pártja, hanem a pártnak van frakciója.

A Jobbik súlyos morális válságba került, kérjük ezért Dúró Dórát, hogy rendületlenül képviselje továbbra is a Jobbik eredeti szellemiségét az Országgyűlésben. Egyúttal inkább azt javasoljuk, hogy a jobbikos képviselői eskü megszegése miatt mondjon le a mandátumáról az a Gyöngyösi Márton frakcióvezető, aki a kizárás kezdeményezésével pártszakadást idézhet elő, illetve az a Mirkóczki Ádám, aki nyilatkozataival hiteltelenné tette a pártot és megtagadta a 2010 előtti Jobbikot.

Forrás: Facebook

https://www.facebook.com/durodora/posts/1787329621302896

NIF

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Dúró Dóra frakcióból való kizárása egy koncepciós eljárás – Pongrátz András és Toroczkai László közös közleménye

  1. A Jobbik jelenlegi vezetése nemzetteleníteni akarja a pártot. Sajnálom, hogy a régi nemzeti radikálisok egyrésze feladta régi elveit és beálltak a megélhetési politikusok nemzetközi táborába. Dúró Dóránek nem volna szabad feladnia.

    Takács András

    1. A nemzeti radkálisok vezetik a pártot! Aki feladott bármit, az Toroczkai meg Dúró, akik hétbatámatják a saját pártjukat, hátráltatják a munkát, szivárogtatnak, kifelé kommunikálnak belső ügyeket, mert belül már nincs szavuk, mert elárultak mindenkit, eljátszották a bizalmat, meg fog tőlük szabadulni a párt, és mindenkinek jobb lesz, még a szavazótábor is bővülni fog ezáltal.

      1. Bertzi-Bertzi! Te, es hozzad hasonlo liberal-birkak, voltatok es maradtatok, a Magyar Nemzet evszazados legnagyobb belsö ellensegei!!!!
        Az 56-os Veteran es Koppanyivadek!

  2. A fideszt és ezt a fertőt, csak is egy radikális párt tudná „megsemmisíteni ! Olyanokkal,akik Velejükig elkötelezettek a IGAZSÁG, a HAZA, és a MAGYARSÁG mellett! Nem baj ha ma még ilyenek kevesen vannak,de „a tízezer mérföldes út is egy lépéssel kezdődik.” A lényeg,hogy ugyan azt akarják ma is,holnap, és holnap után is. SZOLGÁLNI a NÉPET! Mindenáron! A jobbikban ezek alapján ma nem sokan vannak, de egy képviselőnek nem csak joga,lehetősége ,hanem kötelessége mindent megtenni . Ha már „csak egy egy szavazattal bíró névtelen senki lesz (rokefeller),egy hangya,” már csak hangoskodni tud. de senkit nem fog érdekelni.
    Ahogy én is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük