KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dupla büntetést a képviselőknek!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Balogh József
Balogh József

Az elmúlt 23 évben a FIDESZ és az MSZP a törvények fölé helyezte az országgyűlési képviselőket akkor is, ha azok valójában törvényen kívüliek voltak. Ennek köszönhető, hogy a két pártban szocializálódott „kiváltságosok” ma úgy érzik, mindent szabadon megtehetnek, legyen szó Sukoróról, a magyar föld kiárusításáról, trafikmutyiról vagy épp vak komondorra kent feleségverésről.

A Jobbik egyszer s mindenkorra letörné a kiváltságosok szarvát akkor, amikor azt javasolja, a jogsértő képviselőkre duplán sújtson le a törvény szigora, hiszen ha már magától a jogalkotótól sem várjuk el a jogkövető magatartást, hogyan is várhatnánk el azt az utca emberétől?…

Ugyanazért a bűnért a parlamenti képviselőnek dupla büntetés jár – szól a nemzeti ellenzék javaslata -, ami – látva az elmúlt évek politikusbűnözői felhozatalát – jócskán le fogja terhelni a jövő önfenntartó börtöneit. Kiváltképp akkor, ha megvalósul a párt mentelmi jog eltörlésére vonatkozó elképzelése, amely lehetővé tenné, hogy a törvénysértő politikus ne bújhasson el az igazságszolgáltatás elől (feltéve, ha van egyáltalán igazságszolgáltatás – NIF szerk. megj.), mint ahogy azt a Jobbik kivételével mind a Fidesz, mind az MSZP érintett képviselői megteszik.

Utóbbiak idegeit Dúró Dóra és Novák Előd önálló indítványa borzolhatja tovább. A Jobbik politikusai ugyanis úgy módosítanák az Alaptörvényt, hogy az lehetővé tegye a tisztségére méltatlanná vált országgyűlési képviselő visszahívását.

A javaslatnak legutóbb az a Balogh József, egykori fideszes, ma független vak komondor2képviselő adott aktualitást, aki – mint utóbb kiderült – 25 éven át terrorizálta, verte bántalmazta a feleségét, végül maga helyett egy vak komondorral vitette volna el a balhét. A kormánypárti képviselők viselkedéskultúrájának legalja az asszonyverő Balogh esete: a férfi egy lagzi után, ittasan ököllel többször arcon ütötte, majd hajánál fogva az erkélykorlátba verte élettársa fejét. A kormánypárti politikus azt mondta, az asszony a család öreg, vak komondorán esett át. A Központi Nyomozó Főügyészség súlyos testi sértés gyanúja miatt hallgatta ki az országgyűlési képviselőt, aki beismerte tettét. A Fidesz csak bő fél évvel az eset után vált meg Baloghtól.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Forrás: Hazai Pálya (III. évf. 5. szám, 2013. dec. – 2014. jan.)

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Dupla büntetést a képviselőknek!

  1. A törvény tisztelő neonyilas képviselők javaslata korrekt, a legjobb lenne Magyarországnak, ha lemondanának és feloszlatnák a pártjukat.

    _Vendel
    Persze ebben követhetné a Magyarországot a gengszterváltás alkalmából kifosztó többi is megtehetné persze.Addig amíg nem fogy el a nép türelme és nem hajigálja őket ki a parlament ablakán. De ennek az esélye §. A szájkaratével a legkönnyebb ma sok pénzt össze lopniuk.

    1. A történetbe az is beletartozik, hogy a parlamentiek felveszik a pénzüket akkor is ha bizotsági ülésen vannak.Senki nem tud tisztességesen teljesíteni ha néha beszalad a terembe elmondja amit engednek az üres széksoroknak és el is hagyja a termet. Tessék ha parlament van ott lenni ,ha bízottsági ülés van ott lenni.A bízottsági ügyeket külön napokra tenni. Ez nagyon sok emberberben azt feltételezi, hogy mindenki ott csal ahol tud. mert ez is egyfajta vissza élés .

      magdi

      Kérem, legközelebb írja alá! (Híradmin)

  2. Legalabb egy tisztesseges, magyarokat vedo Part is van a Parlamentben. Remelhetoleg ketto lesz jovore, ha a Kisgazdak bekerulnek ! Talan a birkak is tudjak majd, kire szavazzanak !

    Pasztorfi Istvan

    1. Szép,szép,csak ne felejtsük el ,hogy is volt az eset az egykori alelnökkel,a habzó szájú „törzsökös magyar” Szegedivel,akiről aztán kiderült,hogy csak egy ravasz zsidó,Vonának meg az volt a fő problémája,hogy ki tud még róla,hogy a szarzsák zsidó?Hogy higgyek el ennek a pártnak bármit is,amikor a szavazatommal akaratom ellenére az ő közreműködésükkel egy zsidó került az EU parlamentbe,havi 7 és fél millió forintos apanázzsal.Nem védik ezek a magyarok érdekeit,hanem a jó kereset miatt tetszik a parlamenti képviselőség.Miből élne a Novák család,vagy Vona?Nem értenek semmihez.
      Dolfi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük