KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Drámai helyzet van kialakulóban Németországban.

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

szent-laszlo-lovagrend-pozsonyi-csatarol-nagy-laszlo

2016.01.12.SZÁMÚ RENDI TÁJÉKOZTATÓ

a bennünket körülvevő, sorsunkat  is befolyásoló közérdekű eseményekről.

 

Ennek ellenére a német sajtó szemforgató  és álságos módon kommentálja a történteket! . Most láthatjuk igazán, hogy a sajtó Európa szerte mindenütt a hatalom prostituáltjává vált. Megszűnt a közvéleményt  képviselő 5. hatalmi ág lenni. Vége.

A sajtó Főtalpnyalói adják a hülyét, hogy nincs kapcsolat a mostani események és a szilveszteri támadások  között, hogy még véletlenül se kelljen a Merkel- Kasner féle ügynökök politikai felelősségét beismerni. Vészesen pörögnek az események. Amit korábban még csak jeleztünk, hogy el fog szakadni a cérna a németeknél előbb-vagy utóbb, , mára már valóság lett!  Eközben az un. „ német sajtó” a  németeket egyszerűen csak ok nélkül támadó „huligánok”a-nak minősíti, a német leányokat és asszonyokat letámadó betolakodókat pedig csak szegény ártatlan menekülőknek.

 

Eközben Kölnben vasárnap fegyveresek tüzet nyitottak a központi vonatállomás mellett várakozó migránsokra. A támadások áldozata két pakisztáni és egy szíriai bevándorló, akiket jelenleg kórházban ápolnak. Ezzel kapcsolatban az Express c. német napilap arról számolt be , hogy Köln központjában spontán szerveződő  kb. 20-20  fős fegyveres csoportok lőtték és lövik  a nem-európai kinézetű bevándorlókat. A lap jelentése szerint ezek  a német a huligánok Facebook-on szervezték meg az „embervadászatot”, és mostanra több, bevándorló ellen  nyílt fegyveres támadás történt. Egy 5 fős csoport áldozata legutóbb egy szír állampolgár volt!

 

A napnál világosabb, hogy a háttérerők tudatosan polgárháborúba kergetik Európa vezető politikai és gazdasági  hatalmát Németországot a több színben játszó  német ellenes ügynökként fungáló Merkel –féle  szabadkőműves figurák és az őket forgatókönyv szerűen mozgató háttérerők akarata  szerint ! A hírek szerint a szilveszterkor  leszerepelt német rendőrség jelenleg vizsgálja az eseteket, hogy a tetteseket megtalálják!  (  Mi van,  ha éppen ők szervezték meg visszavágásként az egészet ? Bevett és ismert módszer ez a titkosszolgálatoknál.) A lap szerint  egyelőre nem találtak „ kapcsolatot” az újévi utcai rendezvényeken történt szexuális zaklatások, és a migránsok elleni mostani támadások között. Ekkora  valótlanságot és hülyeséget  csak a teljesen megzakkant, agyhalott újságírás képes csak hazudni a világnak, hogy Kasnerék ( Merkelék ) példátlan politikai és büntető jogi  bűnösségét a szabadkőműves hátterükkel együtt   ennek  a polgárháborús helyzetnek a tudatos létrehozásában palástolják, ameddig csak lehet!

Ez is érdekelheti:  Varga Judit megdöbbentő írása: Az az ember volt képes erre, akit 3 fiúgyermekkel ajándékoztam meg

 

Egy másik bajorországi hírforrás szerint  egy 1200 fős bajor falu teljes lakossága Magyarországra készül települni szőröstől – bőröstől, mert semmi reményt nem látnak arra, hogy ne törjön ki Németországban egy tudatosan előidézett véres polgárháború, aminek a bekövetkeztére  hónapokkal ezelőtti  Rendi Közleményeinkben sorozatosan  felhívtuk a magyarság és a bajorok közös figyelmét, hogy készüljenek fel   a legborzalmasabb fordulatokra is! Az Orbán- Merkel féle személyi és politikai  barátság ugyanis a közvéleménynek belső fogyasztásra szánt nyilatkozatok ellenére egyáltalán  nem szűnt meg létezni  a két  közismerten  kelet-barát  tényező között és erre megfelelő módon figyelnünk kell! A mi békepárti reményeink szétfoszlóban vannak! Világosan látjuk, hogy túl sokan érdekeltek Németország régen beígért bedöntésében, ami egyben az EU végét  is jelentheti. A kipusztulóban levő magyar falvak benépesítését a sors különös játéka folytán egy bajor népi betelepedési hullám fogja majd helyrebillenteni. Hihetetlen átrendezés fog lezajlani Európában.  

 

KERESZT A HŰSÉGÜNK- KARD A BECSÜLETÜNK

 

Budapest 2016.01.12.

 

Kiadmányozta

a különböző hírforrásokat kommentálva

 

Dr.Nagy László sk.

Rendi kormányzó

Email:dr.nagy@t-online.hu

Budapest.

szent-laszlo-lovagrend-pecset

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

8 thoughts on “Drámai helyzet van kialakulóban Németországban.

  1. T.Dr.Nagy László!
    Annyit hozzá téve,hogy egész európára kiterjedő polgárháborúk lesznek!
    A történelem ismétli önmagát. Az első világháborút, a németek, a zsidó propagandának,a hátországi szabotázsoknak, utánpótlás hiányának következtében vesztették el. A Másodikat,úgy szintén és most a végső döfésre készül a „fenevad.

  2. Emelem a kálapom Dr.Nagy László Rendi kormányzó előtt. Bizonyiték, hogy nem közömbösek sorsunk iránt. Végre a Rendek is hallatnak magukrol. Ez nagyon fontos.
    Vitéz Kövér György.

  3. Mivel évtizedek óta Németországban élek, ezt az elemzést alá tudom támasztani!.Tökéletesen megfelel a valóságnak. Mivel én a Kádár rendszerben nőttem fel,nincsenek illúzióim a politikával kapcsolatban. Német kollégáim,és ismerőseim azonban,még mindig nem képesek felfogni a helyzet komolyságát,a háború elkerülhetetlenségét. A napi 2-3 ezer betolakodó magában elég,hoag destabilizlja egy közepes város életét.És már milliók vannak itt! Az idegen fajú betolakodók ellátása,már most is komoly zavarokat okoz,főleg az egészségügyben,és a szállások tekintetében. Mit fogunk ezekkel csinálni? Ha netán dolgozni kezdenének,az tönkretenné a munkaerőpiacot, elszegényítené a társadalmat,mert leverik a béreket. Ha nem dolgozak,ugyanaz a helyzet,mert a millió parazitát nem tudja a társadalom eltartani. Teljesen nyilvánvaló,hogy a szabadkőműbes, globalista háttérhatalom céltudatos akciójáról van szó, a nemzetállamok kipusztítása, az Európai Egyesült Államok megteremtése céljából! A terv a következő: Ha a kritikus tömeg eléri a társadalmi robbanáshoz szükséges mennyiséget ,a kibontakozó véres polgárháború fel fogja dönteni a jelenlegi rendet. Miután hagyták, hogy elvérezzen a nemzetek Európája,majd megmentőként fognak fellépni! Szuperhadsereggel,szuper modern fegyverekkel fel fogjk ajánlani a rend helyreállítását, a nemzeti kormányok szuverenitásáért cserébe. A háborúban megfáradt,kivérzett nemzetek el fogják ezt fogadni! A vegyes fajú lakosság néhány éven bellül átalakul,egy multi-kultúramentes,nemzettudattól mentes masszává.Ezek felett a korcsok felett pedig,meg tudják majd csinálni a diktatúrát! A nők felelőssége,hogy szinesbőrűvel ne álljanak össze! De mivel a nő,egy ösztönlény, rájuk nem lehet bízni ezt a dogot. A sors útja ki van kövezve számunkra, de rajtunk is múlik, hogyan alakul majd a jövő? Megvalósul a szabadkőművesek terve,vagy egy egészen más világ következik a háború után?

    1. Tisztelt Boray úr! Igen jót nevettem hajnali négy órakor egy megjegyzésén. „De mivel a nő, egy ösztönlény, rájuk nem lehet bízni ezt a dolgot.” Meglátásom szerint a férfiak ugyanolyan ösztönlények, ha arról a dologról van szó…

  4. Egyáltalán nem lepett meg a cikkíró merkellel kapcsolatos véleménye.
    Merkel egy németellenes hazaáruló zsidó nő.
    H.B.
    „Tudnunk kell, hogy a zsidónő a zsidóság terjeszkedésének igazi és nagyon hatékony, bújtatott eszköze, valódi csúcsfegyvere!”

  5. „Ennek ellenére a német sajtó szemforgató és álságos módon kommentálja a történteket! . Most láthatjuk igazán, hogy a sajtó Európa szerte mindenütt a hatalom prostituáltjává vált. Megszűnt a közvéleményt képviselő 5. hatalmi ág lenni. Vége.”
    Mit is várhatunk attól a sajtótól amelyik mára teljesen zsidó kézbe került?
    Ma már az is eredmény lenne,ha minden nemzetnek lenne SAJÁT SAJTÓJA.
    H.B.
    „A cionizmus egy egyedülálló módszer, amelynek célja, hogy tökéletessé tegye a világszerencsétlenségeknek és az emberi fájdalomnak az átalakítását zsidó haszonná.”
    „A cionizmus valahogy mindig kész volt bármely vezető hatalom gyarmatosító érdekeinek a kiszolgálására.”

  6. „de mivel a nő egy ösztönlény,rájuk nem lehet bízni a dolgot.
    Ezt minden alkalommal kikéri magának minden nő! De akkor miért nem születik kétezer éve óta, egyetlen egy Jézus,Buddha,Krisna,Mahávira sem? Mert ami a legdrágább már azt is pénzre váltották. A szerelem!
    „Amikor egy lány megszületik,az apja gondoskodik róla,ha férjhez megy, a férje,ha megöregszik, a fia.
    Olyan macska nem volt még amelyik üres spájzba bement! Őt, egy cél vezérli,neki és születendő gyermekének a megélhetése biztosítva legyen. Minden más csak ezután jön. Hogy milyen a színe az apának(?) az számára mindegy. Körül lehet nézni az országban is, vagy a mindenki(?) kedvencében. tv2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük