KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Szerény tudásunk a covidról – Legyünk boldogok vele?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

Egészen a közelmúltig, az élet csupán két jelenségéről volt elmondható, hogy márpedig azokhoz mindenki ért. Az egyik a politika volt, a másik a futball. Rövid ideje azonban e kettőhöz csatlakozott egy harmadik is, jelesül a virológia.

Így most már elmondható, hogy csekély, mindössze pár tucat kivétellel, a virológiához mindenki ért. A kivétel az a néhány tucat szakképzett, profi virológus, akiknek ez a tanult szakmája, ők úgy ugyanis a covid kapcsán nyíltan bevallják, hogy a sötétben tapogatóznak. Majdnem azt állítják, hogy fogalmuk sincs e covid vírus kapcsán, hogy mi az, ami biztos, mert, hogy szerintük, a szakemberek szerint, szinte minden bizonytalan! Azaz, ők szinte semmit sem tudnak a covidról, a laikusok milliói ellenben – a saját balga hitük szerint – mindent tudnak róla. Sőt, annál valamivel többet is! Nos, ez így nem egy rossz arány, az biztos!

…Ám a maró gúnyt félretéve, némely eddigi kételyt, meg feltételezést valóban felváltotta a bizonyosság. Eddig ugyanis halvány sejtelmünk sem volt, nekünk, sok-sok millió covid „tudónak” hogy e vírus természetes úton alakult-e ki, vagy valakik szándékosan létrehozták, megcsinálták? Az igaz, hogy Luc Montagnier Nobel díjas virológus, már 2020 májusában kijelentette, hogy a covid vírus természetes úton nem jöhetett létre!(Ő azonban szakember, így véleménye a sok-sok laikus testvérnek nem sokat számított!) Ha viszont természetesen úton nem jöhetett létre, akkor viszont valakik „megcsinálták.”Miután a világmédia nem egy sztárja, kezdve a BBC-n, folytatva a Guardiánon, egészen a Washington Postig, nem egy prominense közölte, hogy a vírus – kísérletek Kínában, ott is Vuhanban történtek, a cél pedig az volt, hogy a vírust rá lehessen venni az emberről emberre terjedésre. Mert az úgynevezett zoonózisra, azaz az állatról emberre terjedésre e vírus már korábban is képes volt.

E tények szerint A VILÁGJÁRVÁNYT MEGTERVEZTÉK!

Nos, a covid vírust, kísérletek hosszú sorát lefolytatva, szánt szándékkal, tehát készakarva hozták létre! Azaz kicsit okosabbak lettünk, de nem sokkal. Mert azt, hogy miért, mely célból „csinálták” hozták létre ezen emberről emberre terjedő covid vírust, még mindig nem tudjuk. Rettegjünk hát tovább, mert, hogy ha megkapjuk, jöhetnek a szövődmények, jöhet a lélegeztető gép… és hát jöhet a halál!

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Miguel de Cervantes, a Don Quijote de la Mancha zseniális megalkotójának egy nevezetes mondását felidézve: „Olykor menekültek, de nem tudták mi elől, máskor várakoztak, de nem tudták mire?” Szóval ehhez képest vitathatatlanul okosabbak vagyunk, de még nem tudunk mindent. Azt már tudjuk, hogy valakik által csinált, azaz valakik által mesterségesen kreált covid vírus elől menekülnénk, ha tudnánk, s nem a természetben magától létrejött, magától kialakult valami elől. Kérdezem: jó, jó, megvan ez a szerény tudásunk. Most legyünk boldogok vele? Hiszen arra a tudásra viszont még várakoznunk kell, hogy ezt a covid vírust miért, mi célból kísérletezték ki, mi célból hozták létre? Mert végül is, ez itt a kérdés!

S ki tudja, hogy erre a tudásra még meddig kell várakoznunk?                                  +

(Azt már csak zárójelben jegyzem meg, összefüggéseket nem keresve, hogy Bill Gates (Microsoft) a világ egyik leggazdagabb embere a Föld lakosságának csökkentését szeretné…)

 

A szerző nyugd. jogász, közgazdász, szociológus. De aktív közíró.
Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kapcsolódó:

Okok, okozatok, következmények, összefüggések – 9/11, háttérhatalom, covid (3. rész)

A volt amerikai járványügyi vezető szerint kínai laboratóriumból szabadult ki a vírus (+NIF kommentár)

Kik és miért szabadították ránk a Covid-19-et? – összefüggések

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük