KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Dr. Polgárdy Géza: Olaszországban a helyzet változatlan

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olaszországban a politikai helyzet alapvetően más, mint Magyarországon, minden esetre az eddigi önmagukhoz képest változatlan.

Olaszország esetében ugyanis még elképzelni sem lehet (nem hogy a gyakorlatban véghezvinni) azt, hogy egy párt, vagy pedig (lehetőleg) két párti koalíció irányítsa az országot. Nem és nem! Olaszországban csak és kizárólag pártok sokasága együtt képes kormányzó többséget kialakítani, méghozzá meglehetősen sűrűn változó összetételben. Amikor aztán valamely országos kihatású kérdésben dönteni kell, meg is látszik ez a sokszínűség a helyzet megoldásában.

Példának okáért említsük a közelmúltbeli olasz államelnök választást.

A korábban baloldali, eddig hivatalban volt Sergio Matterella államfő nem akarta vállalni az újra jelölést, mondván, hogy már nyolcvan éves, márpedig a választás hét évre szól. Berlusconi, a Hajrá Olaszország első embere előbb vállalta az államfői jelölést, – noha már 85 éves! – aztán mégse! Ezért egy ideig úgy tűnt, hogy a jelenlegi kormányfő, Mario Monti a legesélyesebb az államfői tisztségre. Ez azonban több pártnak sem tetszett, mindenekelőtt a jellegi kormánykoalíció Öt csillag nevű pártjának. Ők ugyanis tisztában voltak és vannak azzal, hogy Monti államfővé választása esetén cseppet sem lenne egyszerű kormányfőt találni a megüresedett helyére. Oly annyira nem lenne egyszerű, hogy nekik, – az immár igen szerény támogatottságú Öt csillagnak, – még a kormányba kerülése is kérdéses lenne egy esetleges új választások esetén. Mi volt hát az Öt csillag érdeke? Az, hogy minden maradjon változatlanul az eddigiek szerint.

Azaz Mattarella maradjon az államfő, Monti maradjon a kormányfő, ők pedig, – a megcsappant népszerűségű Öt csillag – maradjon a kormány tagja. Miután más pártok sem ellenezték a változatlanságot, – így is lett. Maradt minden a régiben.

Mi pedig, az olasz helyzetet a távolból vizsgálva, bátran kölcsönözhetjük – kicsit átirt, aktualizált formában – Remarque híres háborús könyvének, a „Nyugaton a helyzet változatlan” – nak a címét, ugyancsak békés írásunk címéül.

Ez is érdekelheti:  Megszállás akkor és most - avagy a vesztüket érző patkányok ámokfutása

Meg kell említenünk, hogy innen nézve érthetetlen módon, a Liga, Matteo Salvini pártja is tagja a jelenlegi olasz kormánynak. Méghozzá balos pártok társaságában, s ez teszi kormánytagságukat érthetetlenné. De, hozzá kell tennünk, hogy nem csupán mi és innen furcsálljuk a Liga kormánytagságát, hanem Giorgia Meloni, az ellenzékben lévő Olasz testvérek nevű, meg nem alkuvó, ugyancsak jobbközép párt vezetője is.

 „Jobb egyedül, mint rossz társaságban lenni!” – üzente Meloni a megalkuvó Salvininek. Tény, hogy a zömében baloldali, jelenlegi kormánykoalícióból a Liga kilóg. Ráadásul megszegte utóbbi ígéretét is, midőn megszavazta Matarella újbóli megválasztását. Erre utalva mondta Meloni:

„Amit Matteo tett, az őrület. Abban állapodtunk meg, hogy nem szavazunk Sergio Mattarella újraválasztására, mégis ezt tette.”

A Liga és Salvini államfőválasztással kapcsolatos viselkedését illetően Meloni rosszallása teljesen indokolt. A jobbközép Liga pártot vezető Salvini ugyanis választhatott: vagy az ugyancsak jobbközép Olasz Testvérekkel, vagy a baloldali Demokrata Párttal tart. Salvini pedig a demokratákat választotta, most is, miként a kormányalakításkor is. Bátran ismételjük hát meg írásunk befejezéseként a fenti címet: Olaszországban a helyzet változatlan. Egyetlen előrelépés sem történt!

A szerző. nyugd. jogász, közgazdász, szociológus, de aktív közíró

Forrás: Polgárdy Géza Blogja

Kiemelt kép: STEFANO RELLANDINI/REUTERS

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük